Felhasználó kötelezettségei. Felhasználó köteles SHOPRENTER szerződésszerű teljesítését elfogadni és a teljesítés után járó díjat SHOPRENTER-nek megfizetni. Felhasználó köteles jelen szolgáltatás teljesítéséhez szükséges közreműködést SHOPRENTER részére biztosítani. Felhasználóhoz tartozó webáruházban megtalálható termékek kezelése, felrögzítése, adminisztrálása minden esetben Felhasználó feladata. SHOPRENTER a Felhasználó regisztrált webáruházában történő értékesítési folyamatban nem vesz részt, nincs semmilyen formában kapcsolata a vásárlóval, azzal kizárólag Felhasználó áll szerződésben. A webáruházban található termékek és szolgáltatások valódiságával kapcsolatban és az adásvétel tekintetében kizárólag Felhasználó tartozik felelősséggel. A kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó esetleges jogviták rendezése csak és kizárólag Felhasználó és a vevő, illetve Felhasználó és az adott szakhatóság között zajlik. Felhasználó köteles minden, a vásárlással, webáruház üzemeltetéssel, illetve az elektronikus kereskedelmi tevékenység végzésével kapcsolatos törvényi kötelezettségének (mindenkori valós cég adatok feltüntetése, szállítási és fizetési módok, valamint az elállási és garanciális jogok közzététele stb.) eleget tenni, valamint a céges adataiban történő esetleges változásokat webáruháza adminisztrációs felületén beállítani. SHOPRENTER ehhez a szolgáltatás funkcióin keresztül eszközöket biztosít. A tájékoztatási kötelezettség be nem tartása esetén SHOPRENTER-nek a hiányosságok pótlásáig jogában áll a szolgáltatás publikus, a látogatók által elérhető részének felfüggesztésére. Felhasználó kijelenti, hogy tisztában van az Internetes levélküldés szabályaival. SHOPRENTER nem felelős a szolgáltatás használata során előállított adatforgalom tartalmáért. SHOPRENTER jogosult a szolgáltatás teljes, vagy részleges korlátozására amennyiben Felhasználó a szoftver használatával harmadik fél érdekeit vagy a vonatkozó hatályos jogszabályokat sérti. A munkatársak rendszer elérési jogosultságának kezelését Felhasználó végzi az erre a célra kijelölt adminisztrátor felhasználóval. Felhasználónak lehetősége van munkatársat hozzáadni, törölni illetve meglévő munkatársak adatait módosítani továbbá munkatársat aktiválni, inaktiválni. Felhasználó jelszavainak biztonságos tárolásáért, illetve az ebből eredő károkért SHOPRENTER semmilyen felelősséget nem vállal. Karbantartási célból SHOPRENTER üzemeltető személyzete jogosult Felhasználó Webáruházába bejelentkezni, a webáruház oldalán regisztráltak személyes adataihoz hozzáférni. A SHOPRENTER a Webáruház ügyfeleinek személyes adatai tekintetében adatfeldolgozónak minősül. A felek az adatkezelés szabályairól adatfeldolgozói szerződésben rendelkeznek. Felhasználó a SHOPRENTER által nyújtott szolgáltatásokat harmadik személyre SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélkül nem ruházhatja át, a SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélküli átruházás semmis. A Felhasználó a szolgáltatásokat kizárólag a saját felelősségére és kockázatára veheti igénybe, és elfogadja, hogy a SHOPRENTER az igénybevétellel felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért felelősséggel nem tartozik. A SHOPRENTER kizárja a felelősségét a közvetett károk tekintetében, így különösen elmaradt bevétel, haszon, adatvesztés, „jóhírnév” csökkenése tekintetében. A Felhasználó által saját ügyfelei felé tanúsított magatartásért a SHOPRENTER felelősséget nem vállal, ugyanakkor együttműködik a hatóságokkal az esetleges jogsértések felderítésében.
Appears in 9 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Felhasználó kötelezettségei. Felhasználó köteles SHOPRENTER OPTIMONK szerződésszerű teljesítését elfogadni és a teljesítés után járó díjat SHOPRENTEROPTIMONK-nek megfizetni. Felhasználó köteles jelen szolgáltatás teljesítéséhez szükséges közreműködést SHOPRENTER OPTIMONK részére biztosítani. Felhasználóhoz tartozó webáruházban Popupban megtalálható termékek kezelése, felrögzítése, adminisztrálása minden esetben Felhasználó feladata. SHOPRENTER OPTIMONK a Felhasználó regisztrált webáruházában Popupjában történő értékesítési folyamatban nem vesz részt, nincs semmilyen formában kapcsolata a vásárlóval, azzal kizárólag Felhasználó áll szerződésben. A webáruházban Popupban található termékek és szolgáltatások adatok valódiságával kapcsolatban és az adásvétel tekintetében kizárólag Felhasználó tartozik felelősséggel. A kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó esetleges jogviták rendezése csak és kizárólag Felhasználó és a vevő, illetve Felhasználó és az adott szakhatóság között zajlik. Felhasználó köteles minden, a vásárlással, webáruház üzemeltetéssel, illetve az elektronikus kereskedelmi tevékenység végzésével weboldal és Popup üzemeltetéssel kapcsolatos törvényi kötelezettségének (mindenkori valós cég adatok feltüntetése, szállítási és fizetési módok, valamint az elállási és garanciális jogok közzététele stb.) eleget tenni, valamint a céges adataiban történő esetleges változásokat webáruháza Popupa adminisztrációs felületén beállítani. SHOPRENTER OPTIMONK ehhez a szolgáltatás funkcióin keresztül eszközöket biztosít. A tájékoztatási kötelezettség be nem tartása esetén SHOPRENTEROPTIMONK-nek a hiányosságok pótlásáig jogában áll a szolgáltatás publikus, a látogatók által elérhető részének felfüggesztésére. Felhasználó kijelenti, hogy tisztában van az Internetes levélküldés szabályaival. SHOPRENTER OPTIMONK nem felelős a szolgáltatás használata során előállított adatforgalom tartalmáért. SHOPRENTER OPTIMONK jogosult a szolgáltatás teljes, vagy részleges korlátozására amennyiben Felhasználó a szoftver használatával harmadik fél érdekeit vagy a vonatkozó hatályos jogszabályokat sérti. A munkatársak rendszer elérési jogosultságának kezelését Felhasználó végzi az erre a célra kijelölt adminisztrátor felhasználóval. Felhasználónak lehetősége van munkatársat hozzáadni, törölni illetve meglévő munkatársak adatait módosítani továbbá munkatársat aktiválni, inaktiválni. Felhasználó jelszavainak biztonságos tárolásáért, illetve az ebből eredő károkért SHOPRENTER OPTIMONK semmilyen felelősséget nem vállal. Karbantartási célból SHOPRENTER OPTIMONK üzemeltető személyzete jogosult Felhasználó Webáruházába Popupába bejelentkezni, a webáruház oldalán regisztráltak személyes adataihoz hozzáférni. A SHOPRENTER a Webáruház ügyfeleinek személyes adatai tekintetében adatfeldolgozónak minősül. A felek az adatkezelés szabályairól adatfeldolgozói szerződésben rendelkeznek. Felhasználó a SHOPRENTER által nyújtott szolgáltatásokat harmadik személyre SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélkül nem ruházhatja át, a SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélküli átruházás semmis. A Felhasználó a szolgáltatásokat kizárólag a saját felelősségére és kockázatára veheti igénybe, és elfogadja, hogy a SHOPRENTER az igénybevétellel felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért felelősséggel nem tartozik. A SHOPRENTER kizárja a felelősségét a közvetett károk tekintetében, így különösen elmaradt bevétel, haszon, adatvesztés, „jóhírnév” csökkenése tekintetében. A Felhasználó által saját ügyfelei felé tanúsított magatartásért a SHOPRENTER felelősséget nem vállal, ugyanakkor együttműködik a hatóságokkal az esetleges jogsértések felderítésében.
Appears in 4 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Felhasználó kötelezettségei. Felhasználó köteles SHOPRENTER szerződésszerű teljesítését elfogadni és a teljesítés után járó díjat SHOPRENTER-nek megfizetni. Felhasználó köteles jelen szolgáltatás teljesítéséhez szükséges közreműködést SHOPRENTER részére biztosítani. Felhasználóhoz tartozó webáruházban megtalálható termékek kezelése, felrögzítése, adminisztrálása minden esetben Felhasználó feladata. SHOPRENTER a Felhasználó regisztrált webáruházában történő értékesítési folyamatban nem vesz részt, nincs semmilyen formában kapcsolata a vásárlóval, azzal kizárólag Felhasználó áll szerződésben. A webáruházban található termékek és szolgáltatások valódiságával kapcsolatban és az adásvétel tekintetében kizárólag Felhasználó tartozik felelősséggel. A kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó esetleges jogviták rendezése csak és kizárólag Felhasználó és a vevő, illetve Felhasználó és az adott szakhatóság között zajlik. Felhasználó köteles minden, a vásárlással, webáruház üzemeltetéssel, illetve az elektronikus kereskedelmi tevékenység végzésével kapcsolatos törvényi kötelezettségének (mindenkori valós cég adatok feltüntetése, szállítási és fizetési módok, valamint az elállási és garanciális jogok közzététele stb.) eleget tenni, valamint a céges adataiban történő esetleges változásokat webáruháza adminisztrációs felületén beállítani. SHOPRENTER ehhez a szolgáltatás funkcióin keresztül eszközöket biztosít. A tájékoztatási kötelezettség be nem tartása esetén SHOPRENTER-nek a hiányosságok pótlásáig jogában áll a szolgáltatás publikus, a látogatók által elérhető részének felfüggesztésére. Felhasználó kijelenti, hogy tisztában van az Internetes levélküldés szabályaival. SHOPRENTER nem felelős a szolgáltatás használata során előállított adatforgalom tartalmáért. SHOPRENTER jogosult a szolgáltatás teljes, vagy részleges korlátozására amennyiben Felhasználó a szoftver használatával harmadik fél érdekeit vagy a vonatkozó hatályos jogszabályokat sérti. A munkatársak rendszer elérési jogosultságának kezelését Felhasználó végzi az erre a célra kijelölt adminisztrátor felhasználóval. Felhasználónak lehetősége van munkatársat hozzáadni, törölni illetve meglévő munkatársak adatait módosítani továbbá munkatársat aktiválni, inaktiválni. Felhasználó jelszavainak biztonságos tárolásáért, illetve az ebből eredő károkért SHOPRENTER semmilyen felelősséget nem vállal. Karbantartási célból SHOPRENTER üzemeltető személyzete jogosult Felhasználó Webáruházába bejelentkezni, a webáruház oldalán regisztráltak személyes adataihoz hozzáférni. A SHOPRENTER a Webáruház ügyfeleinek személyes adatai tekintetében adatfeldolgozónak minősül. A felek az adatkezelés szabályairól adatfeldolgozói szerződésben rendelkeznek. Felhasználó a SHOPRENTER által nyújtott szolgáltatásokat harmadik személyre SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélkül nem ruházhatja át, a SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélküli átruházás semmis. A Felhasználó a szolgáltatásokat kizárólag a saját felelősségére és kockázatára veheti igénybe, és elfogadja, hogy a SHOPRENTER az igénybevétellel felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért felelősséggel nem tartozik. A SHOPRENTER kizárja a felelősségét a közvetett károk tekintetében, így különösen elmaradt bevétel, haszon, adatvesztés, „jóhírnév” csökkenése tekintetében. A Felhasználó által saját ügyfelei felé tanúsított magatartásért a SHOPRENTER felelősséget nem vállal, ugyanakkor együttműködik a hatóságokkal az esetleges jogsértések felderítésében.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Felhasználó kötelezettségei. 5.1 Felhasználó köteles SHOPRENTER WSE szerződésszerű teljesítését elfogadni és a teljesítés után járó díjat SHOPRENTER-WSE- nek megfizetni. Felhasználó köteles jelen szolgáltatás teljesítéséhez szükséges közreműködést SHOPRENTER WSE részére biztosítani. .
5.2 Felhasználóhoz tartozó webáruházban megtalálható termékek kezelése, felrögzítése, adminisztrálása minden esetben Felhasználó feladata. SHOPRENTER WSE a Felhasználó regisztrált webáruházában történő értékesítési folyamatban nem vesz részt, nincs semmilyen formában kapcsolata a vásárlóval, azzal kizárólag Felhasználó áll szerződésben. A webáruházban található termékek és szolgáltatások valódiságával kapcsolatban és az adásvétel tekintetében kizárólag Felhasználó tartozik felelősséggel. A kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó esetleges jogviták rendezése csak és kizárólag Felhasználó és a vevő, illetve Felhasználó és az adott szakhatóság között zajlik. .
5.3 Felhasználó köteles minden, a vásárlással, webáruház üzemeltetéssel, illetve az elektronikus kereskedelmi tevékenység végzésével kapcsolatos törvényi kötelezettségének (mindenkori valós cég adatok feltüntetése, szállítási és fizetési módok, valamint az elállási és garanciális jogok közzététele stb.) eleget tenni, valamint a céges adataiban történő esetleges változásokat webáruháza adminisztrációs felületén beállítani. SHOPRENTER WSE ehhez a szolgáltatás funkcióin keresztül eszközöket biztosít. A tájékoztatási kötelezettség be nem tartása esetén SHOPRENTERWSE-nek a hiányosságok pótlásáig jogában áll a szolgáltatás publikus, a látogatók által elérhető részének felfüggesztésére. .
5.4 Felhasználó kijelenti, hogy tisztában van az Internetes levélküldés szabályaival. SHOPRENTER WSE nem felelős a szolgáltatás használata során előállított adatforgalom tartalmáért. SHOPRENTER WSE jogosult a szolgáltatás teljes, vagy részleges korlátozására amennyiben Felhasználó a szoftver használatával harmadik fél érdekeit vagy a vonatkozó hatályos jogszabályokat sérti. .
5.5 A munkatársak rendszer elérési jogosultságának kezelését Felhasználó végzi az erre a célra kijelölt adminisztrátor felhasználóval. Felhasználónak lehetősége van munkatársat hozzáadni, törölni illetve meglévő munkatársak adatait módosítani továbbá munkatársat aktiválni, inaktiválni. .
5.6 Felhasználó jelszavainak biztonságos tárolásáért, illetve az ebből eredő károkért SHOPRENTER WSE semmilyen felelősséget nem vállal. .
5.7 Karbantartási célból SHOPRENTER WSE üzemeltető személyzete jogosult a Felhasználó Webáruházába bejelentkezni, a webáruház oldalán regisztráltak személyes adataihoz hozzáférni. A SHOPRENTER a Webáruház ügyfeleinek személyes adatai tekintetében adatfeldolgozónak minősül. A felek az adatkezelés szabályairól adatfeldolgozói szerződésben rendelkeznek. Felhasználó a SHOPRENTER által nyújtott szolgáltatásokat harmadik személyre SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélkül nem ruházhatja át, a SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélküli átruházás semmis. A Felhasználó a szolgáltatásokat kizárólag a saját felelősségére és kockázatára veheti igénybe, és elfogadja, hogy a SHOPRENTER az igénybevétellel felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért felelősséggel nem tartozik. A SHOPRENTER kizárja a felelősségét a közvetett károk tekintetében, így különösen elmaradt bevétel, haszon, adatvesztés, „jóhírnév” csökkenése tekintetében. A Felhasználó által saját ügyfelei felé tanúsított magatartásért a SHOPRENTER felelősséget nem vállal, ugyanakkor együttműködik a hatóságokkal az esetleges jogsértések felderítésében.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Felhasználó kötelezettségei. Felhasználó köteles SHOPRENTER szerződésszerű teljesítését elfogadni és a teljesítés után járó díjat SHOPRENTER-nek megfizetni. Felhasználó köteles jelen szolgáltatás teljesítéséhez szükséges közreműködést SHOPRENTER részére biztosítani. Felhasználóhoz tartozó webáruházban megtalálható termékek kezelése, felrögzítése, adminisztrálása minden esetben Felhasználó feladata. SHOPRENTER a Felhasználó regisztrált webáruházában történő értékesítési folyamatban nem vesz részt, nincs semmilyen formában kapcsolata a vásárlóval, azzal kizárólag Felhasználó áll szerződésben. A webáruházban található termékek és szolgáltatások valódiságával kapcsolatban és az adásvétel tekintetében kizárólag Felhasználó tartozik felelősséggel. A kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó esetleges jogviták rendezése csak és kizárólag Felhasználó és a vevő, illetve Felhasználó és az adott szakhatóság között zajlik. Felhasználó köteles minden, a vásárlással, webáruház üzemeltetéssel, illetve az elektronikus kereskedelmi tevékenység végzésével kapcsolatos törvényi kötelezettségének (mindenkori valós cég adatok feltüntetése, szállítási és fizetési módok, valamint az elállási és garanciális jogok közzététele stb.) eleget tenni, valamint valam int a céges adataiban történő esetleges változásokat webáruháza adminisztrációs felületén beállítani. SHOPRENTER ehhez a szolgáltatás funkcióin keresztül eszközöket biztosít. A tájékoztatási kötelezettség be nem tartása esetén SHOPRENTER-nek a hiányosságok pótlásáig jogában áll a szolgáltatás publikus, a látogatók által elérhető részének felfüggesztésére. felfüggesztésér e. Felhasználó kijelenti, hogy tisztában van az Internetes levélküldés szabályaival. SHOPRENTER nem felelős a szolgáltatás használata haszn álata során előállított adatforgalom tartalmáért. SHOPRENTER jogosult a szolgáltatás teljes, vagy részleges korlátozására amennyiben Felhasználó a szoftver használatával harmadik fél érdekeit vagy a vonatkozó hatályos jogszabályokat sérti. A munkatársak rendszer elérési jogosultságának kezelését Felhasználó végzi az erre a célra kijelölt adminisztrátor felhasználóval. Felhasználónak lehetősége van munkatársat munkatárs at hozzáadni, törölni illetve meglévő munkatársak adatait módosítani továbbá munkatársat aktiválni, inaktiválni. Felhasználó jelszavainak biztonságos tárolásáért, illetve az ebből eredő károkért SHOPRENTER semmilyen felelősséget nem vállal. Karbantartási célból SHOPRENTER üzemeltető személyzete jogosult Felhasználó Webáruházába bejelentkezni, a webáruház oldalán regisztráltak r egisztráltak személyes adataihoz hozzáférni. A SHOPRENTER a Webáruház ügyfeleinek személyes adatai tekintetében adatfeldolgozónak minősül. A felek az adatkezelés szabályairól adatfeldolgozói adatfeldol gozói szerződésben rendelkeznek. Felhasználó a SHOPRENTER által nyújtott szolgáltatásokat harmadik személyre SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélkül nem ruházhatja át, a SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélküli átruházás semmis. A Felhasználó a szolgáltatásokat kizárólag a saját felelősségére és kockázatára veheti igénybe, és elfogadja, hogy ho gy a SHOPRENTER az igénybevétellel felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért felelősséggel nem tartozik. A SHOPRENTER kizárja a felelősségét a közvetett károk tekintetében, így különösen elmaradt bevétel, haszon, adatvesztés, „jóhírnév” csökkenése tekintetében. A Felhasználó által saját ügyfelei felé tanúsított magatartásért a SHOPRENTER felelősséget nem vállal, ugyanakkor együttműködik együttműköd ik a hatóságokkal az esetleges jogsértések felderítésében.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Felhasználó kötelezettségei. Felhasználó köteles SHOPRENTER szerződésszerű teljesítését elfogadni és a teljesítés után járó díjat SHOPRENTER-nek megfizetni. Felhasználó köteles jelen szolgáltatás teljesítéséhez szükséges közreműködést SHOPRENTER részére biztosítani. Felhasználóhoz tartozó webáruházban megtalálható termékek kezelése, felrögzítése, adminisztrálása minden esetben Felhasználó feladata. SHOPRENTER a Felhasználó regisztrált webáruházában történő értékesítési folyamatban nem vesz részt, nincs semmilyen formában kapcsolata a vásárlóval, azzal kizárólag Felhasználó áll szerződésben. A webáruházban található termékek és szolgáltatások valódiságával kapcsolatban és az adásvétel tekintetében kizárólag Felhasználó tartozik felelősséggel. A kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó esetleges jogviták rendezése csak és kizárólag Felhasználó és a vevő, illetve Felhasználó és az adott szakhatóság között zajlik. Felhasználó köteles minden, a vásárlással, webáruház üzemeltetéssel, illetve az elektronikus kereskedelmi tevékenység végzésével kapcsolatos törvényi kötelezettségének (mindenkori valós cég adatok feltüntetése, szállítási és fizetési módok, valamint az elállási és garanciális jogok közzététele stb.) eleget tenni, valamint a céges adataiban történő esetleges változásokat webáruháza adminisztrációs felületén beállítani. SHOPRENTER ehhez a szolgáltatás funkcióin keresztül eszközöket biztosít. A tájékoztatási kötelezettség be nem tartása esetén SHOPRENTER-nek a hiányosságok pótlásáig jogában áll a szolgáltatás publikus, a látogatók által elérhető részének felfüggesztésére. felfüggesztésér e. Felhasználó kijelenti, hogy tisztában van az Internetes levélküldés szabályaival. SHOPRENTER nem felelős a szolgáltatás szol gáltatás használata során előállított adatforgalom tartalmáért. SHOPRENTER jogosult a szolgáltatás teljes, vagy részleges korlátozására amennyiben Felhasználó a szoftver használatával harmadik fél érdekeit vagy a vonatkozó hatályos jogszabályokat sérti. A munkatársak rendszer elérési jogosultságának kezelését Felhasználó végzi az erre a célra kijelölt adminisztrátor felhasználóvalfelhasználóv al. Felhasználónak lehetősége van munkatársat hozzáadni, törölni illetve meglévő munkatársak adatait módosítani továbbá munkatársat aktiválni, inaktiválni. Felhasználó jelszavainak biztonságos tárolásáért, illetve az ebből eredő károkért SHOPRENTER semmilyen felelősséget nem vállal. Karbantartási célból SHOPRENTER üzemeltető személyzete jogosult Felhasználó Webáruházába bejelentkezni, a webáruház oldalán regisztráltak személyes adataihoz hozzáférni. A SHOPRENTER a Webáruház ügyfeleinek személyes adatai tekintetében adatfeldolgozónak minősül. A felek az adatkezelés szabályairól adatfeldolgozói adatfeldol gozói szerződésben rendelkeznek. Felhasználó a SHOPRENTER által nyújtott szolgáltatásokat harmadik személyre SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélkül nem ruházhatja át, a SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélküli átruházás semmis. A Felhasználó a szolgáltatásokat kizárólag a saját felelősségére és kockázatára veheti igénybe, és elfogadja, hogy a SHOPRENTER az igénybevétellel felmerülő vagyoni és nem vagyoni vagy oni károkért felelősséggel nem tartozik. A SHOPRENTER kizárja a felelősségét a közvetett károk tekintetében, így különösen elmaradt bevétel, haszon, adatvesztés, „jóhírnév” csökkenése tekintetében. A Felhasználó által saját ügyfelei felé tanúsított magatartásért a SHOPRENTER felelősséget nem vállal, ugyanakkor együttműködik együttműköd ik a hatóságokkal az esetleges jogsértések felderítésében.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Felhasználó kötelezettségei. Felhasználó köteles SHOPRENTER szerződésszerű teljesítését elfogadni és a teljesítés után járó díjat SHOPRENTER-nek megfizetni. Felhasználó köteles jelen szolgáltatás teljesítéséhez szükséges közreműködést SHOPRENTER részére biztosítani. Felhasználóhoz tartozó webáruházban megtalálható termékek kezelése, felrögzítése, adminisztrálása minden esetben Felhasználó feladata. SHOPRENTER a Felhasználó regisztrált webáruházában történő értékesítési folyamatban nem vesz részt, nincs semmilyen formában kapcsolata a vásárlóval, azzal kizárólag Felhasználó áll szerződésben. A webáruházban található termékek és szolgáltatások valódiságával kapcsolatban és az adásvétel tekintetében kizárólag Felhasználó tartozik felelősséggel. A kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó kapcsol ódó esetleges jogviták rendezése csak és kizárólag Felhasználó és a vevő, illetve Felhasználó és az adott szakhatóság között zajlik. Felhasználó köteles minden, a vásárlással, webáruház üzemeltetéssel, illetve az elektronikus kereskedelmi tevékenység végzésével kapcsolatos törvényi kötelezettségének (mindenkori valós cég adatok feltüntetése, szállítási és fizetési módok, valamint az elállási és garanciális jogok közzététele stb.) eleget tenni, valamint valamin t a céges adataiban történő esetleges változásokat webáruháza adminisztrációs felületén beállítani. SHOPRENTER ehhez a szolgáltatás funkcióin keresztül eszközöket biztosít. A tájékoztatási kötelezettség be nem tartása esetén SHOPRENTER-nek a hiányosságok pótlásáig jogában áll a szolgáltatás publikus, a látogatók által elérhető részének felfüggesztésére. felfüggesztésér e. Felhasználó kijelenti, hogy tisztában van az Internetes levélküldés szabályaival. SHOPRENTER nem felelős a szolgáltatás használata haszn álata során előállított adatforgalom tartalmáért. SHOPRENTER jogosult a szolgáltatás teljes, vagy részleges korlátozására amennyiben Felhasználó a szoftver használatával harmadik fél érdekeit vagy a vonatkozó hatályos jogszabályokat sérti. A munkatársak rendszer elérési jogosultságának kezelését Felhasználó végzi az erre a célra kijelölt adminisztrátor felhasználóvalfelhasznál óval. Felhasználónak lehetősége van munkatársat hozzáadni, törölni illetve meglévő munkatársak adatait módosítani továbbá munkatársat aktiválni, inaktiválni. Felhasználó jelszavainak biztonságos tárolásáért, illetve az ebből eredő károkért SHOPRENTER semmilyen felelősséget nem vállal. Karbantartási célból SHOPRENTER üzemeltető személyzete jogosult Felhasználó Webáruházába bejelentkezni, a webáruház oldalán regisztráltak r egisztráltak személyes adataihoz hozzáférni. A SHOPRENTER a Webáruház ügyfeleinek személyes adatai tekintetében adatfeldolgozónak minősül. A felek az adatkezelés szabályairól adatfeldolgozói szerződésben rendelkeznek. Felhasználó a SHOPRENTER által nyújtott szolgáltatásokat harmadik személyre SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélkül nem ruházhatja ru házhatja át, a SHOPRENTER kifejezett hozzájárulása nélküli átruházás semmis. A Felhasználó a szolgáltatásokat kizárólag a saját felelősségére és kockázatára veheti igénybe, és elfogadja, hogy a SHOPRENTER az igénybevétellel felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért felelősséggel nem tartozik. A SHOPRENTER kizárja a felelősségét a közvetett károk tekintetében, így különösen elmaradt bevétel, haszon, adatvesztés, „jóhírnév” csökkenése tekintetében. A Felhasználó által saját ügyfelei felé tanúsított magatartásért a SHOPRENTER felelősséget nem vállal, ugyanakkor együttműködik a hatóságokkal az esetleges jogsértések felderítésében.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek