Gondatlan károkozás mintaszakaszok

Gondatlan károkozás. A munkavállaló közalkalmazotti jogviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. A munkavállaló vétkességét, a kár bekövetkeztét, illetve mértékét, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bebizonyítania. A gondatlan károkozásért a közalkalmazott 3 havi illetményével felel ((Kjt. 81. §), amennyiben: - a munkáltató gazdálkodására vonatkozó szabályok súlyos megsértésével, - ellenőrzési kötelezettség elmulasztásával, illetve hiányos teljesítésével okoz kárt, - ha a kár olyan jogszabályba ütköző utasítása teljesítéséből következett be, amelynek várható következményeire az utasított közalkalmazott előzőleg a figyelmet felhívta. Fenti eseteken túl a gondatlan károkozásért, a közalkalmazott egyhavi átlagkeresetének 50%- ával felel (Mt. 167. §), kivéve az a) pontban felsoroltakat. Szándékos károkozás esetén a közalkalmazott a teljes kárt köteles megtéríteni. A kártérítési eljárás során meg kell állapítani a kártérítési felelősségek következő három feltételének együttes fennállását: - a közalkalmazotti jogviszonyból eredő kötelesség megszegése, - vétkesség, - ezekkel összefüggésben a munkáltatónál kár keletkezzen. A bizonyítási eljárásra a munkáltató kötelezett.

Related to Gondatlan károkozás

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Jogorvoslati kérelmek benyújtása A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § szerint.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte Önnek bármilyen időpontban lehetősége van a megrendelés leadására. Az Eladó legkésőbb az Ön ajánlatának elküldését követő munkanap során e-mail útján visszaigazolja az Ön ajánlatát. A szerződés akkor jön létre, amikor az Eladó által küldött visszaigazoló email az Ön számára a levelezőrendszerében hozzáférhetővé válik.

  • A szerződés létrejötte A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.

  • Jogvédelmi szolgáltatások Jogvédelem-szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint: A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket, valamint az ügyvédi költségeket a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértő díjszabás figyelembevételével. A biztosítás az ügyvédválasztás jogát nem foglalja magában. A megfelelő védelemről a Biztosító gondoskodik.

  • Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.