határozata Visegrád Város Önkormányzat Képviselő-testülete Dr Szabó Attila Helyi Választási Iroda vezetőjének indítványára a „választási eljárásról” szóló 2013. évi XXXVI törvény 24.§ (1) bekezdése értelmében Visegrád településen működő nemzetiségi szavazókör szavazatszámláló bizottság tagjainak a következő személyeket választja meg: Nemzetiségi szavazókör: Egészségház /Visegrád, Fő u. 38./ Tagok: Nádler Anna 2025 Visegrád, Mátyás király u. 9. Konczné Szőke Éva 2025 Visegrád, Mátyás király u. 73. Borsody István 2025 Visegrád, Fő u. 22. Petőczné Ivitz Judit 2025 Visegrád, Nap u. 6. Sovány József 2025 Visegrád, Fő u. 79/A Felelős: azonnal Határidő: Dr. Szabó Attila aljegyző Beszámoló a két ülés között eltelt időszak fontosabb eseményeiről - Helyi Védelmi Bizottsági ülésen vett részt Szentendrén, ahol elfogadták a téli veszélyhelyzetre való felkészülés programját. - Egyeztetést tartott a Duna Maraton szervezőjével, az idén a szervezők szeretnék, ha a kiinduló és végpont a nagy parkoló lenne, de ez még egyeztetést igényel a közterület foglalási rendelet figyelembevételével. - A Budapest Közlekedési Központ egy megvalósíthatósági tanulmányt készít egy menetrend szerint közlekedő hajójárat rendszer működtetéséről Visegrádtól Százhalombattáig. Ennek volt ma egy helyszíni bejárása egy esetleges kikötő helyszínét keresve. - A mai napon volt Dr Balázs Mária háziorvossal kapcsolatos bírósági per első tárgyalása. Az irat ismertetésre és a doktornő véleményének kifejtésével zajlott a mai tárgyalás, viszontválaszra már sajnos nem maradt idő, de annyit jegyzőkönyveztek, hogy mindenképpen reflektálni kíván az önkormányzat a doktornő által elhangzottakra. Ezt írásban meg fogjuk tenni. A legközelebbi tárgyalási időpont május 15-én lesz. - A mai napon létrejött egy tárgyalás a Telecommal a Fő utcai földkábel vezetés kapcsán, elmondták, hogy együttműködőek, viszont forrásuk nincs a megvalósításra. Az előrelépéshez tervet kell készíteni, ezeknek az árajánlata készül. - A gát beruházás kapcsán a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály jóváhagyását várjuk, amint ez megérkezik rendkívüli testületi ülés keretében a közbeszerzés eredményét ki lehet hirdetni. - Beadásra került az óvoda homlokzat felújítására, hőszigetelésére, nyílászáró cserékre vonatkozó pályázat. - Március 15-én délután egy londoni polgármesterekből álló delegáció érkezik a Dunakanyarba, és a Külügyminisztériumtól érkezett egy megkeresés arra vonatkozóan, hogy a város fogadja a delegációt. A palotában egy idegenvezetéssel egybekötött fogadás lesz a tiszteletükre.
Hatálybalépés Ez a törvény 2005. július 1-jén lép hatályba; rendel- kezéseit a hatálybalépését követôen tett ajánlattételi felhívá- sokra, ajánlatokra és a hatálybalépését követôen megkötött szerzôdésekre kell alkalmazni.
Meghatározás II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Vállalkozási szerződés II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának)
Teljesítési határidő A megrendelésre vonatkozóan az általános teljesítési határidő a rendelés visszaigazolásától számított legfeljebb 30 nap. Az Eladó késedelme esetén a Vevő jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az Eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a Vevő jogosult a szerződéstől elállni.
Teljesítési határidők III.1. Vállalkozó a munkaterület átvételét követően folyamatos munkavégzésre köteles, amelytől kizárólag Megrendelő előzetes írásbeli engedélye esetén térhet el. Vállalkozó az egyedi szerződésben vállalt munkát – annak a vállalt határidőben történő befejezése érdekében – nyújtott (07-19 óráig) műszakos, szükség esetén hétvégi munkavégzéssel végzi, melynek költsége a vállalkozói díjba beépítésre került. Erre tekintettel Vállalkozó a fenti munkavégzés miatt további díj- és költségigénnyel nem lép fel Megrendelő felé. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a hétvégi, éjszakai munkavégzéshez szükséges engedélyeket, csendrendelet alóli felmentést Vállalkozónak kell beszereznie. Az engedélyek meglétének hiányában Vállalkozó nem folytathat munkavégzést. III.2. Vállalkozó nem áll le és függeszti fel a munkát, akkor sem, ha a leadott és jóváhagyott ütemtervhez képest előnyben van. Ebben az esetben is csak Megrendelő előzetes írásbeli engedélye alapján szüneteltetheti a munkát. III.3. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a megvalósítás közbeni viták nem késleltethetik a munka megvalósítását, és nem adhatnak alapot befejezési határidő módosításra. III.4. A teljesítési határidő az egyedi szerződés tárgyát képező kivitelezési munkák teljes körű, hiány- és hibamentes állapotban történő átadását, a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárását jelenti. A műszaki átadás-átvételi eljárás akkor tekinthető lezártnak, ha a XIV. pontban (Átadás-átvételi eljárás) meghatározottak maradéktalanul teljesülnek.
Számhordozás Amennyiben az Üzleti Előfizető a Törzskártya számhordozását kéri átvevő szolgáltatóhoz (számhordozás a Yetteltől), abban az esetben legkésőbb a számhordozási igény elindításával egyidejűleg nyilatkoznia kell, hogy: - valamely másik neve (és számlázási címe) alatt lévő, alkalmas előfizetéshez kapcsolja hozzá (új Törzskártya) az Adatmegosztóját (mely esetben megtartja járulékos, kiegészítő jellegét), vagy - átváltja Adatmegosztóját a Szolgáltató valamely értékesítés alatt álló, ÁSZF-ben szereplő publikus vagy EESZ-ben foglalt számlás mobilinternet tarifacsomagjára (mely esetben megszűnik a járulékos, kiegészítő jellege és önálló előfizetéssé válik), vagy - megszünteti az Adatmegosztó szolgáltatást. Amennyiben az Üzleti Előfizető legkésőbb a számhordozási igény elindításáig nem rendelkezik az Adatmegosztóról, az a Szolgáltató értékesítés alatt álló, legalacsonyabb havidíjú ÁSZF-ben szereplő publikus számlás mobilinternet tarifacsomagjára kerül átváltásra. Az Adatmegosztó elhordozása esetén a tarifacsomag-váltással megszűnik a kapcsolat a Törzskártyával és a Törzskártya adatmennyisége a továbbiakban nem lesz megosztható.
Szállítási határidő A megrendelések kiszállítására 1-20 munkanapon belül kerül sor. Amennyiben a megrendelés mindkét termékkategóriából tartalmaz tételeket, úgy a dioptriás szemüveg rendelés vállalási ideje alapján szállítjuk ki a megrendelését. Eladó – a Felek eltérő megállapodásának hiányában - a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani (kiszállítani) a terméket. Az Eladó késedelme esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az Eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a fogyasztó jogosult a szerződéstől elállni. A fogyasztó póthatáridő tűzése nélkül akkor jogosult a szerződéstől elállni akkor, ha a) az Eladó a szerződés teljesítését megtagadta; vagy b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni.
Vállalkozás Vállalkozás a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysé- ge körében eljáró személy.
Szolgáltatás Szolgáltatási kategória
Határidők Az áru kijavításának vagy kicserélésének elvégzésére nyitva álló észszerű határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a Fogyasztó közölte a hibát a Vállalkozással.