Havi részköltségtérítés mintaszakaszok

Havi részköltségtérítés. 7.5.1. A Felek az adott tárgyévre vonatkozó, a Költségtérítés-igénylést szabályozó rendelkezésekben meghatározott folyósított költségtérítés havonkénti összegét és részletes feltételeit – a nemzetgazdaságért felelős miniszter egyetértése mellett – a Szolgáltató jóváhagyott, a pályahálózat-működtetésre elkülönített üzleti tervével összhangban levő Éves pénzügyi terve alapján határozzák meg és az Éves költségtérítési záradékban rögzítik. A Megrendelő a költségtérítést részköltségtérítések formájában egyenletes havi ütemezéssel biztosítja úgy, hogy az adott év december hónapjára eső összeg folyósítása az adott év novemberében történik meg. A részköltségtérítés igénylésének feltétele a 7.5.1.1. és 7.5.1.2. pontok szerinti Megrendelői Teljesítésigazolás kiadása, amelynek alapja a következő:
Havi részköltségtérítés. 7.5.1. A Megrendelő a költségtérítést havonként, részköltségtérítések formájában fizeti meg. Felek ettől eltérő kifizetési rendszert is alkalmazhatnak. A havonkénti részköltségtérítés mértékét az adott évre vonatkozóan a Felek a Kormányrendeletben meghatározottak szerinti Pénzforgalmi Tervben határozzák meg. A részköltségtérítés a Kormányrendelet szerint igényelhető. Feltétele a megrendelői Teljesítésigazolás kiadása, amelynek alapja a VPSZ által kiutalt, lemondott menetvonalak és a leközlekedtetett vonatok száma és aránya. A teljesítésigazolást a Szolgáltató legkésőbb a tárgyhót követő hónap 10. napjáig köteles megadni. Szolgáltató az Éves költségtérítési záradékban szereplő havi költségtérítési összegek 50 %-át a tárgyhó első munkanapjától Teljesítésigazolás benyújtása nélkül igényelheti. A havi költségtérítési összegek további 30 %-át Szolgáltató a tárgyhót követő hónap első napjától Teljesítésigazolás benyújtása nélkül igényelheti. Szolgáltató a havi költségtérítés fennmaradó 20 %-át csak az előírt Teljesítésigazolás Megrendelőnek történő egyidejű benyújtása mellett igényelheti. A Költségtérítés részletes feltételeit jelen Szerződés 4. számú melléklete tartalmazza.

Related to Havi részköltségtérítés

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.

  • Értékelési szempontok Minőségi kritérium – Költség kritérium – x Ár – Súlyszám:

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • Szakasz Tárgy II.1.1) Elnevezés:

  • szakasz: Az eljárás eredménye A szerződés száma: 1 Rész száma: Elnevezés:

  • Kedvezmények A Szolgáltató dönthet kedvezmények, akciós ajánlatok felkínálásáról, amelyek a havi- vagy egyszeri díjakat érinthetik, és amelyeket a Szolgáltató által meghatározott időtartamon belül, a Szolgáltató által meghatározott személyi és tárgyi feltételek mellett vehetnek igénybe az Ügyfelek, illetve az Előfizetők („Általános Akciók”). A Szolgáltató az Általános Akciós feltételeket, az azokban foglalt kedvezmények mindenkori leírását, így különösen azok időtartamát, feltételeit, díjait és a nyújtott kedvezményeket az ÁSZF 7. számú Mellékletében közzéteszi. A Szolgáltató – mivel szerződéskötési kötelezettség nem terheli – jogosult az Általános Akcióban való részvételt bármely Előfizető vagy Ügyfél tekintetében megtagadni. A Szolgáltató az Általános Akciókon túl az egyes Ügyfelek/Előfizetők vagy ügyfél/előfizetői csoportok részére jogosult a havi, illetve egyszeri díjakat érintő egyedi kedvezményeket is biztosítani, amelyek kizárólag az adott Ügyfélre/Előfizetőre vagy ügyfél/előfizetői csoportra vonatkoznak („Egyedi Kedvezmények”). Az adott Xxxxxx Xxxxxxxxxx részleteiről (így különösen annak feltételeiről, díjairól, a nyújtott kedvezményekről) a Szolgáltató az Ügyfeleket az Előfizetői Szerződés megkötése előtt igazolható módon tájékoztatja. Ha az adott Egyedi Kedvezmény további feltételekhez nem kötött díjkedvezmény, a Szolgáltató ennek mértékéről, továbbá az Egyedi Kedvezmény esetleges megvonásáról az érintett Előfizetőket - külön értesíti, Ha az adott Egyedi Kedvezmény az Előfizetői Szerződés lényeges tartalmát módosítaná (így különösen az Előfizetői Szerződés időtartamát), akkor az Egyedi Kedvezmény biztosításának feltétele az Előfizetői Szerződés közös megegyezésen alapuló, kétoldalú módosítása (ÁSZF 12. pont).

  • Szektorális kitettség nem koncentrált A táblázatban használt jelölések: • – jellemző; – nem számottevő. (Részletes információ a BRÁF II.2. fejezetében található) Az eszközalap célja, hogy a közepes kockázatot vállalva a kockázatmen- tes hozamot hosszú távon érdemben meghaladó teljesítményt nyújtson. Az eszközalap eszközmegoszlását – tőke- és pénzpiaci eszközök, vala- mint befektetési alapok alkalmas kombinációjával – a vagyonkezelő be- fektetési szakemberei határozzák meg az aktuális értékpapír-piaci viszo- nyokhoz alkalmazkodva. Az eszközalapot alkotó befektetési alapok úgy kerülnek kiválasztásra, hogy az eszközalapot célzottan mintegy 50%-ban részvény befektetések alkossák, melyek között elsősorban az Egyesült Államokban, illetve az Európai Unió országaiban kibocsátott, kiemelkedő teljesítményt nyújtó értékpapírok és – kisebb mértékben – a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett nagy forgalmú, jó növekedési kilátásokkal rendelkező részvények, to- vábbá a fejlődő országok tőzsdéin forgó részvények és a fentiekbe fek- tető befektetési alapok is megtalálhatók. A kockázat mérséklése érdekében az eszközalap a befektetett tőke ha- sonló nagyságrendű – mintegy 50%-os – részét kibocsátó szerint meg- felelően diverzifikált, jellemzően magyar államkötvényekből álló köt- vénybefektetésekben tartja. A kötvények és a részvények egymáshoz viszonyított súlya – a megadott határok között – a piaci körülmények változásától függ, és az aktuális viszonyokhoz alkalmazkodva, aktív befektetési stratégiával kerül meg- határozásra. Az eszközalap kezelőjének csak értékpapír vételi és eladási ügyletek en- gedélyezettek, az eszközalap portfóliójával kapcsolatban nem megen- gedett az értékpapír-kölcsönzés, sem az ehhez kapcsolódó visszavásár- lási megállapodások kötése. Lehetőség van azonban fedezeti, arbitrázs, vagy a portfolió hatékony kialakítását elősegítő származtatott ügyletek kötésére. A vagyonkezelő a célzott eszközalap-összetételtől a mindenkori piaci helyzet és várakozásai függvényében a befektetési politikában megha- tározott minimum-maximum értékek között eltérhet. Az eszközalap elszámolása és nyilvántartása forintban történik, de az eszközalapon belüli befektetések egy része más pénznemben kerül be- fektetésre, mely esetben a forinttal szembeni devizakockázat részben vagy egészben fedezésre kerülhet.

  • SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Postai cím: Xxxxxxx xxxx 0. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Xxxxxx Xxxxxx Telefon: +00 00000000 E-mail: xxxxxxx@xxx.xx Fax: +00 00000000 Az ajánlatkérő általános címe (URL): xxx.xxx.xx A felhasználói oldal címe (URL):

  • Fogalom meghatározások A Szerződésben a következő kifejezéseket az alábbiak szerint kell értelmezni:

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.