Hívásdíj (beszélgetési díj) mintaszakaszok

Hívásdíj (beszélgetési díj). A sikeresen felépült hívásért fizetendő díj. Elemei: a hívásfelépítési díj és a forgalmi díj (a továbbiakban együ t: hívásdíj). A forgalmi díj mértéke percdíjon alapuló, a beszélgetés tényleges – másodpercben mért – időtartama szerint meghatározott, a hívás időtartamától, a hívó és a hívott közötti távolságtól (díjzónától), valamint – a nemzetközi hívás kivételével – a díjazási időszaktól függő díj. Hívásfelépítési díj csak eredményes hozzáférés és tényleges jelátvitel esetében kerül felszámításra. Eredményes hívásnak minősül, ha a hívó és hívott hálózati végpontok között a beszédkapcsolat ténylegesen létrejö t (így akkor is, ha a hívott alközpontja, üzenetrögzítője, telefaxkészüléke, más berendezése a vonalra kapcsolódik), vagy az adatátviteli kapcsolat ténylegesen létrejött (sikeres hívás). Emelt díjas és emelt díjas megkülönbözetett számokra irányuló hívások esetén nem minősül sikeres hívásnak, ha az Előfizető tartalomszolgáltatás igénybevétele nélkül foglaltsági vagy a hálózat torlódására utaló jelzést kap. A felszámítható forgalmi díj összegét a díjazási időszak és a hívott díjzóna által meghatározott , jelen díjazási ben szereplő percdíj együttesen határozza meg. Amennyiben a számlázás másodperc alapú akkor a meghatározott percdíj egy másodpercre jutó hányada és a hívás ténylegesen másodpercben mért időtartamának szorzata. Ha a hívás időtartama két vagy több különböző díjazási időszakra esik, a díjazást a tényleges díjazási időszakoknak megfelelően kell alkalmazni. A Szolgáltató által meghatározott pontos idő a csillagászati időhöz képest ± 2 másodperces eltérést mutathat. A szolgáltatás díjának számításánál a díjazás alapját képező idő a kapcsolat létrejötte és bontása között nem haladhatja meg a végpontok közötti beszéd- vagy adatkapcsolat fennállásának tényleges idejét hívó oldali bontásnál 1 másodperccel, hívott oldali bontásnál 90 másodperccel. Az egyedi előfizetői szerződés eltérő rendelkezésének hiányában a hívásdíjakat a Szolgáltató a mérést követően az előfizetőnek utólag számítja fel (kivéve az úgynevezett előre fizetett szolgáltatásokat). A Szolgáltató a hosszú tartásidejű hívásokat a hívás számlázhatósága érdekében 24 óra eltelte után új hívásnak tekinti, de a kapcsolási díjat nem számítja fel újra.

Related to Hívásdíj (beszélgetési díj)

  • SPECIÁLIS BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGET KÍNÁLÓ ESZKÖZALAPOK Rövid lejáratú pénzpiaci termékekbe fektető TKM 3,40% 2,34% 2,04% 5,09% 3,03% 2,04% – TKM határ túllépése – – – – – – Forint likviditás TKM 3,75% 2,70% 2,41% 5,44% 3,39% 2,41% – TKM határ túllépése – – – – – – Magyar állam- kötvény TKM 3,63% 2,57% 2,28% 5,31% 3,26% 2,28% – TKM határ túllépése – – – – – – Hazai részvény TKM 4,17% 3,14% 2,86% 5,85% 3,83% 2,86% – TKM határ túllépése – – – – – – Spektrum abszolút hozam TKM 4,75% 3,73% 3,45% 6,42% 4,43% 3,45% Eszközosztály és kockázati kitettség szempontjából diverzifikált befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák, valamint egyedi értékpapír-elemzés és a globális makrogaz- dasági folyamatok elemzése segítségével olyan aktív befektetési stratégiát kíván megvaló- sítani az alapon belül, amely minden piaci környezetben pozitív hozam elérésére törekszik kézben tartott árfolyamkilengések közepette. Az eszközalap esetében lehetőség van olyan eszközök tartására is, melyek árfolyama a mögöttes index árfolyamcsökkenése esetén kö- vetkezik be, így hatékony kockázatkezelési és befektetési eszközt jelenthetnek kedvezőtlen piaci környezetben is. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 5 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex éve- sítve 8,33 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Itt – figye- lemmel a befektetési politikában a referenciaindexhez fűzött megjegyzésre – a referencia- index helyett 50%-ban az MSCI ACWI Index és 50%-ban a Max Composite mint az alap kockázati kitettségét hosszútávon közelítően leíró befektetésekkel modelleztük az eszköz- alap teljesítményét. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliek- től bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKM határ túllépése 0,50% – – 0,17% 0,48% – Arany TKM 4,22% 3,17% 2,88% 5,89% 3,86% 2,88% – TKM határ túllépése – – – – – – Globális kötvény TKM 4,63% 3,60% 3,33% 6,30% 4,30% 3,33% Hangsúlyozottan erősen diverzifikált és a kezelhető kockázatú, de kedvező hozamú kötvé- nyekre, illetve kötvényekbe fektető kollektív befektetési formákra épülő összetett szerke- zetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befek- tetési formák segítségével olyan értékpapír-portfolió felépítésére törekszik, mely hosszútá- von a kockázatmentes hozamokat tartósan és láthatóan meghaladó hozampotenciállal rendelkezik alacsony árfolyam-ingadozás mellett. Az alap fontos befektetési célja a kibo- csátói és ország kockázat porlasztása és a túlzott koncentráció elkerülése a hozampoten- ciál megtartása mellett. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 5 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex éve- sítve 1,42% százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos követ- keztetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKM határ túllépése 0,38% – – 0,05% 0,35% – Nemzetközi ingatlan TKM 5,11% 4,08% 3,81% 6,77% 4,79% 3,81% Hangsúlyozottan erősen diverzifikált és a kezelhető kockázatú, de kedvező hozamú kötvé- nyekre, illetve kötvényekbe fektető kollektív befektetési formákra épülő összetett szerke- zetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befek- tetési formák segítségével olyan értékpapír-portfolió felépítésére törekszik, mely hosszútá- von a kockázatmentes hozamokat tartósan és láthatóan meghaladó hozampotenciállal rendelkezik alacsony árfolyam-ingadozás mellett. Az alap fontos befektetési célja a kibo- csátói és ország kockázat porlasztása és a túlzott koncentráció elkerülése a hozampoten- ciál megtartása mellett. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 7 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex éve- sítve 12,5 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos követ- keztetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKM határ túllépése 0,86% 0,13% 0,31% 0,52% 0,84% 0,31% Eszközalap neve Időszak: Lejárattal rendelkező változat Élethosszig szóló változat A TKM határ átlépésének számszerűsített indoklása, ahol ez szükséges

  • Szolgáltatási díj A fizetendő szolgáltatási díj a mindenkor érvényes szolgáltatás megrendelő íveken szereplő szolgáltatási ellenértéknek megfelelően kerülnek összesítésre és kiszámlázásra.

  • Előfizetési díj (műsorjel-elosztási szolgáltatás előfizetési díja) A havi előfizetési díj olyan díj, amelyet az előfizetői szerződés alapján havonta (illetve a számlázási gyakoriságnak megfelelő gyakorisággal és arányos mértékben) számít fel a Szolgáltató a szolgáltatásnak az előfizetői hozzáférési ponton keresztül történő nyújtásáért és a rendszer üzemeltetéséért, karbantartásáért valamint hibaelhárításáért. Egyéni előfizető 3 db végberendezést csatlakoztatva egy havi díjat, illetve ennél több végberendezés esetén plusz előfizetési díjat fizet. Üzleti/intézményi Előfizető a szerződött vevőkészülék darabszám után meghatározott havi előfizetési, díjat tartozik megfizetni. A havi előfizetési díj mértéke előfizetői kategóriánként (egyéni és üzleti/intézményi), fejállomási területenként, szolgáltatott műsorszerkezetenként, program-csomagonként és a hálózat műszaki állapota szerint különbözhet. A kizárólag közszolgálati műsorokat (televízió, rádió) tartalmazó műsorcsomag előfizetési díja kizárólag a hozzáférés biztosításához kapcsolódóan a hozzáférés költségeit tartalmazza. Az előfizetési, illetve jeltovábbítási díjak alapjául szolgáló programcsomag-kiosztásokat, az Előfizetők által fizetendő előfizetési, illetve jeltovábbítási díjakat a jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza. A Szolgáltatóval kötött külön megállapodás esetén soros rendszeren az egyes Előfizetők egyedi meghatalmazása alapján a szolgáltatás nyújtására Társasházzal, vagy Lakásszövetkezettel, mint az előfizetők képviseletében eljáró személlyel is köthető szerződés. Ebben az esetben a felek az előfizetési díj tekintetében külön szerződésben állapodnak meg.

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A fenntarthatósági kockázatok befektetési döntésekbe integrálása Az UNIQA Biztosító Zrt. a befektetési döntései meghozatala során folya- matosan törekszik a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt káros hatások és a fenntarthatósági kockázatok figyelembe vételére, értékelésére és ezek lehetséges mértékének racionális keretek közötti minimalizálására. Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Globális és regionális kötvény alapok, hitelviszonyt megtestesítő egyedi értékpapírok 95% 80% 100% Készpénz, látra szóló betét 5% 0% 20% Felelős intézményként a Biztosító elkötelezett, hogy eszközalapkínála- tának jövőbeli bővítése esetén minél nagyobb teret kapjanak a fenntart- ható befektetési célkitűzéssel rendelkező, illetve a fenntarthatósági szempontokat előmozdító eszközalapok. Az átfogó eszközalapkínálat és az ügyféligények széles spektrumának lefedése érdekében a Biztosító mindemellett fenntartja azokat a régi eszközalapjait is, melyek befekte- tési politikája és eszközösszetétele eredetileg nem a fenntartható kör- nyezeti vagy társadalmi vagy irányítási szempontok alapján került meg- határozásra. Ugyanakkor e meglévő eszközalapjainak összetételében is – befektetési politikájuk változatlanul hagyása mellett – törekszik a fenn- tarthatósági szempontokat fokozottabban érvényesíteni a mögöttes be- fektetési eszközök rendszeres felülvizsgálatával. A Biztosító ezzel kapcso- latos részletes politikáját a honlapján (xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx) publikálja. Az alábbiakban a „pénzügyi termék” kifejezést „eszközalap” értelemben használjuk. Jelen pénzügyi termék nem rendelkezik fenntarthatósági célkitű- zéssel. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések nem veszik fi- gyelembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevé- kenységekre vonatkozó uniós kritériumokat.

  • A biztosítási díj, díjfizetés szabályai 9.1. A biztosítás első díjrészlete a felek által meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor esedékes, a folytatólagos díj pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az egyszeri díjat a szerződés létrejöttekor kell megfizetni. 9.2. Elektronikus úton történő szerződéskötés esetén a biztosító a biztosítás első díjrészletének megfizetésére 30 napos halasztást ad, melynek megfelelően a szerződő fél jogosult a biztosítás díját a szerződés megkötését követő 30 napon belül megfizetni. A biztosítás első díjrészletének megfizetésére adott halasztás esetén a biztosítási díj 30 napon belüli megfizetése nem feltétele annak, hogy a biztosító kockázatviselése megkezdődjön (4.2. pont). 9.3. Amennyiben a biztosítási szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy a biztosított belépéséig a díjfizetési kötelezettség a szerződő felet terheli. 9.4. Ha a biztosított belép a szerződésbe, a folyó biztosítási időszakban esedékes díjakért a biztosított a szerződő féllel egyetemlegesen felelős. 9.5. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és ennek eredményeként a biztosítási szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 9.6. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet köteles a kockázatviselése megszűnésének napjától számított 30 napon belül visszatéríteni. 9.7. Amennyiben a szerződő felek a díj megfizetésének módjaként készpénz átutalási megbízásban (postai csekkes fizetési mód) állapodnak meg, és a díj esedékességekor a szerződő nem rendelkezik csekkel, köteles a díjfizetési kötelezettségét tőle elvárhatóan más módon (pl.: átutalással) teljesíteni. 9.8. Amennyiben a szerződő fél a biztosítási díjat készpénz átutalási megbízással (postai csekken) vagy banki átutalással vagy csoportos beszedéssel fizeti meg, a díjfizetés abban az időpontban válik teljesítetté (a biztosítási díj abban az időpontban minősül megfizetettnek), amikor a díjat a biztosító fizetési számláján a biztosító számlavezető bankja jóváírta vagy azt jóvá kellet volna írnia. 9.9. Amennyiben a szerződő fél a biztosítási díjat készpénzben a biztosító pénztárába fizeti meg, a díjfizetés a pénz átvételének időpontjában válik teljesítetté. 9.10. Ha a szerződő fél a díjat – díjátvételre biztosítói meghatalmazással rendelkező – ügynöknek fizette, a díjat – legkésőbb a fizetés napjától számított negyedik napon – a biztosító számlájára, illetőleg pénztárába beérkezettnek kell tekinteni; a szerződő fél azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be. 9.11. A biztosítási díj havi, negyedéves, féléves vagy éves gyakorisággal fizethető. Készpénz átutalási megbízással (postai csekken) történő fizetése esetén havi díjfizetési gyakoriság nem választható. 9.12. A biztosító a már esedékessé vált és meg nem fizetett biztosítási díjat (díjhátralék) a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosítási szerződés feltételei szerint fizetendő biztosítási szolgáltatási összegbe beszámíthatja.

  • A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak. (2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak. (3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni. (4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt, b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik, c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására. (5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja: a.) természetes személy esetében:

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • Készülék behangolási díj Az Előfizető végberendezésének az igényelt díjcsomag csatornáira való behangolása miatt fizetendő díj, amely a kiépítést követő első behangolás kivételével minden esetben az Előfizető által fizetendő.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kihelyezett hírközlési eszköz elvesztése, vagy megrongálódása esetén az Előfizetőt terhelő – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – díj. A kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj összege eszközönként eltérő.