IDŐBENI HATÁLY mintaszakaszok

IDŐBENI HATÁLY. A Gépjármû segítségnyújtás és biztosítás időbeni hatálya megegyezik az alapbiztosítás időbeni hatályával.
IDŐBENI HATÁLY. A Külföldi jogvédelmi biztosítás időbeni hatálya meg- egyezik az alapbiztosítás időbeni hatályával.
IDŐBENI HATÁLY. Az FÁBF 4. Fejezetétől eltérően a biztosítási fedezet azokra a szállításokra terjed ki, amelyeket a biztosítás időszak alatt teljesítenek és a káresemény Biztosítóhoz történő bejelentése a biztosítási szerződés befejezése után legkésőbb két éven belül megtörténik.
IDŐBENI HATÁLY. Hatályos 2014. április 1. napjától visszavonásig illetve módosításig. Az ÁSZF későbbi módosításaival bevezetett rendelkezések a módosított ÁSZF-nek a Szolgáltató honlapján való közzétételétől számított 15. napon lépnek hatályba.
IDŐBENI HATÁLY. A biztosítási szerződés határozatlan tartamú. A határozatlan tartamú szerződés esetén a biztosítási időszak egy év, a biztosítási évforduló pedig - ezzel ellentétes megállapodás hiányában - minden évben a szerződés létrejöttének megfelelő naptári nap. Amennyiben a Kötvényben meghatározott kockázatviselés kezdete a szerződés létrejöttétől eltérő nap, abban az esetben a biztosítási évforduló a kockázatviselés kezdetének megfelelő naptári nap. A Biztosító kockázatviselés első napjától legkésőbb a Biztosítási Szerződés megszűnésének napjáig terjedő időtartamon belül okozott és bekövetkezett és a szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül bejelentett Biztosítási Eseményekre terjed ki, feltéve ha a Biztosító és a Szerződő Fél írásban másképp nem állapodnak meg.

Related to IDŐBENI HATÁLY

  • Időbeli hatály A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés hatálya alatt bekövetkezett biztosítási eseményekre terjed ki.

  • Tárgyi hatály Az általános szerződési feltételek a Magyar Telekom Nyrt. által nyújtott, az alábbiakban megnevezett előfizetői szolgáltatásokra terjednek ki:

  • Személyi hatály Az ÜÁSZF alapján a Magyar Telekom Nyrt. mint elektronikus hírközlési szolgáltató az ÜÁSZF 1.7.pontjában megnevezett és a jelen ÜÁSZ mellékleteiben részletesen meghatározott előfizetői szolgáltatásokat nyújt az üzleti előfizetői részére. Az ÜÁSZF hatálya kiterjed a Magyar Telekom Nyrt-re mint Szolgáltatóra, valamint a szolgáltatóval a szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan előfizetői jogviszonyba kerülő üzleti előfizetőre (a továbbiakban, mint: előfizető.)

  • Területi hatály A gépjármû assistance szolgáltatásai Magyarországon, valamint Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Görögország, Írország, Olaszország, Lettország, Lichtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, San Marino, Szlovákia, Spanyolország, Svédország, Svájc, Vatikán, Oroszország és Törökország európai területe, Albánia, Moldova, Ukrajna, Bosznia Hercegovina, Koszovó, Makedónia, Montenegró területén vehetôk igénybe.

  • Fizetési határidő A számla értékét a következő tárgy hónap utolsó napjáig kell megfizetni.

  • Érvényesítési határidő A jótállási igény a jótállás időtartama alatt érvényesíthető, a jótállás időtartama a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint:

  • Teljesítési határidő A megrendelésre vonatkozóan az általános teljesítési határidő a rendelés visszaigazolásától számított legfeljebb 30 nap. Az Eladó késedelme esetén a Vevő jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az Eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a Vevő jogosult a szerződéstől elállni.

  • Területi és időbeli hatály A biztosító kockázatviselése a kockázatviselési idő alatt, a világon bárhol bekövetkező, jelen különös feltételben részletezett biztosítási eseményre vonatkozik.

  • Szállítási határidő A megrendelések kiszállítására 1-20 munkanapon belül kerül sor. Amennyiben a megrendelés mindkét termékkategóriából tartalmaz tételeket, úgy a dioptriás szemüveg rendelés vállalási ideje alapján szállítjuk ki a megrendelését. Eladó – a Felek eltérő megállapodásának hiányában - a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani (kiszállítani) a terméket. Az Eladó késedelme esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az Eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a fogyasztó jogosult a szerződéstől elállni. A fogyasztó póthatáridő tűzése nélkül akkor jogosult a szerződéstől elállni akkor, ha a) az Eladó a szerződés teljesítését megtagadta; vagy b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni.

  • A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.