IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK. Felolvasólap (elektronikus űrlap szerint) Ajánlattételi nyilatkozat (M1 formanyomtatvány) – Kbt. 66.§ (6) bekezdésére, 73.§ (4) bekezdésére, kizáró okokra vonatkozóan Alkalmassági követelményekre vonatkozó nyilatkozat (M2 nyilatkozat minta) Nyilatkozat szakemberekről (321/2015. (X.30) Korm. rendelet 21.§ (2) bekezdés b) pontja tekintetében) (M3 nyilatkozat minta) Szakmai önéletrajz, rendelkezésre állási nyilatkozat (M4. formanyomtatvány) Nyilatkozat az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában (M5 nyilatkozat minta), mellékletként csatolva a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezettel kötött szerződést vagy előszerződést (adott esetben) Összeférhetetlenségi nyilatkozat (ajánlattevő, alkalmasság igazolásában résztvevő, alvállalkozó részéről) (M6 nyilatkozat minta) Közös Ajánlattevők megállapodása (adott esetben)
IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK. A felhívás mellékletét képező nyilatkozatminták alkalmazása nem kötelező, de az ajánlatkérő tartalmi előírásait mindenben kielégítő nyilatkozatokat kell benyújtani.
IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK. A felhívás mellékletét képező nyilatkozatminták alkalmazása nem kötelező, de az ajánlatkérő tartalmi előírásait mindenben kielégítő nyilatkozatokat kell benyújtani figyelemmel az EKR rend. 12.§ (2)bekezdésében foglaltakra. g. Felolvasólap: Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat, ezt az EKR rendszerben elektronikus úton kell benyújtani az EKR rend. 11.§ (1) bekezdése alapján.
IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK. Felolvasólap (M1 formanyomtatvány) Ajánlattételi nyilatkozat (M2 formanyomtatvány) Közös Ajánlattevők megállapodása (adott esetben) Nyilatkozat a kizáró okokról (M3 formanyomtatvány) Nyilatkozat esetben) a kizáró okokról (M4 formanyomtatvány, adott Nyilatkozat esetben) a kizáró okokról (M5 formanyomtatvány, adott Kizáró okok további igazolási (adott esetben)
IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK. Közbeszerzési dokumentum letöltésének visszaigazolása (M1 formanyomtatvány) Felolvasólap (M2 formanyomtatvány) Ajánlattételi nyilatkozat (M3 formanyomtatvány) – Kbt. 66.§ (2) bekezdésére vonatkozóan Nyilatkozat a Kbt. 66.§ (4) és (6) bekezdésére vonatkozóan, valamint a kivitelezési tevékenységet végzőkről (M4 formanyomtatvány) Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (M5 formanyomtatvány) Kizáró okokra vonatkozó nyilatkozat (Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) és kc) pont) (M6 nyilatkozat minta) Nyilatkozat az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet (személy) vonatkozásában (M7 formanyomtatvány) Alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet (személy) nyilatkozat (M8 formanyomtatvány) Nyilatkozat árbevételről (M9 nyilatkozat minta) Nyilatkozat szakemberekről (321/2015. (X.30) Korm. rendelet 21.§ (2) bekezdés b) pontja tekintetében) (M10 nyilatkozat minta) Szakmai önéletrajz, rendelkezésre állási nyilatkozat (M11. formanyomtatvány) Összeférhetetlenségi nyilatkozat (ajánlattevő, alkalmasság igazolásában résztvevő, alvállalkozó részéről) (M12 nyilatkozat minta) Közös Ajánlattevők megállapodása (adott esetben)
IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK. Felolvasólap a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerint Nyilatkozat a kapcsolattartó személyéről Ajánlattevő kifejezett nyilatkozata a felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan [Kbt. 66. § (2) bekezdés] Ajánlattevő nyilatkozata, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis-, vagy középvállalkozásnak minősül-e [Kbt. 66. § (4) bekezdés] Kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy kötelezettségvállalását tartalmazó okirat (adott esetben) Közös Ajánlattevők megállapodása (adott esetben) Ajánlattevő nyilatkozata a kizáró okokra vonatkozóan Ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében Ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozata, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §, valamint a Kbt. 63. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót [Kbt. 67. § (4) bekezdés] Az alkalmassági feltétel(eke)t igazoló gazdasági szereplő(k) Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozata Kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy és az Eljárást Megindító Felhívás vonatkozó pontjának megjelölése Kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy kötelezettségvállalását tartalmazó okirat (adott esetben)
IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK. Felolvasólap (1. számú melléklet) Ajánlati nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján (2. számú melléklet) A Kbt. 66. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat (3. számú melléklet) A Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat (4. számú melléklet) Xxxxxxxxxxx(k) nyilatkozata(i) a kizáró okok tekintetében a Kbt. 114. § (2) bekezdése és a Kbt. 67. § (1) bekezdése, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése alapján (5. számú melléklet) Ajánlattevő(k) nyilatkozata(i) a Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) pontja pontja tekintetében (6. számú melléklet) Ajánlattevő(k) nyilatkozata(i) a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint (7. számú melléklet) Pénzügyi intézménytől származó igazolások Felelősségbiztosítási kötvény másolata és a biztosítási díj befizetésének igazolása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 19. § (1) bekezdés d) pontja szerint Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására csatolandó, az ajánlatba még nem szükséges becsatolni. Nyilatkozat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21. § (2) bekezdés b) pontja szerint (8. számú melléklet) Képzettséget ismertető szakmai önéletrajz A bemutatott szakemberek végzettségét és képzettségét igazoló dokumentumai
IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK. Felolvasólap a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerint 15.
IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK. Az ajánlat részét képező űrlapok, dokumentumok és az utólagosan benyújtandó dokumentumok:
IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK. A felhívás mellékletét képező nyilatkozatminták alkalmazása nem kötelező, de az ajánlatkérő tartalmi előírásait mindenben kielégítő nyilatkozatokat kell benyújtani. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújthatók. Az ajánlatkérő azonban előírja a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat (ajánlati nyilatkozat) eredeti aláírt példányban való benyújtását, továbbá az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál.