Indikátorok. Az indikátorok olyan mutatószámok, amelyekkel egyrészt a projekt tevékenységeinek eredményessége, másrészt a célok felé haladás mértéke követhető nyomon. Az indikátorok meghatározásánál körültekintően kell eljárni, nem csak a mutató- és mérőszámokat, hanem a mérés módját, folyamatát is alaposan meg kell tervezni! Az indikátoroknak többfajta csoportosítása létezik, de a partnerségi projektek szempontjából az alábbiak használata indokolt: • Bemeneti (input) – a rendelkezésre álló, felhasználandó erőforrásokat, kiinduló értékeket jelöli, közvetlenül mérhető; • Kimeneti (output) – a projekt céljai által meghatározott tevékenységekhez rendelt kimeneti értékek, általában fizikai elemet mérnek - közvetlenül mérhető; • Eredmény (result) – közvetlenül létrehozott eredményekre, a célok teljesülésére vonatkoznak, a változásokról, valamint a végtermékekről adnak információt – közvetetten mérhetőek; • Hatás (impact) – a projekt akár rövid, vagy közép, de inkább hosszú távú hatásaira, következményeire vonatkoznak, közvetetten mérhetőek. Az első három típus viszonylag egyszerű: pl. egy képzés esetében a bemeneti indikátor a jelentkezők száma, a kimeneti a képzést elvégzők száma, az eredmény indikátor pedig a kettő közötti különbség: hányan végezték el sikeresen (eredményesen) a képzést. Ebben az esetben az is lehet indikátor (megfelelő célértékkel), hogy a végzettek közül hány főnek sikerült „kiválóan megfelelt” szinten teljesítenie a képzést, azaz feldolgoznia a kapott ismereteket és/vagy megerősítenie bizonyos kompetenciáit. Ez azonban olyan kvalitatív indikátor lesz (ld. később), amelyhez nagyon pontosan definiálni kell az elvárt eredményt, jelen esetben például azt, hogy milyen kritériumok alapján minősíti a képző a képzés végén egy résztvevő teljesítményét „kiválóan megfelelt”-nek. A hatásindikátorok megfogalmazása (és különösen mérésük) azonban nagyfokú odafigyelést igényel, mivel egy projekt hatása nem csak a projektben végzett tevékenységektől, a projekt által előállított eredményektől, hanem számos olyan külső tényezőtől is függ, amelyre a projekt megvalósítóinak nincs befolyása. Egy kifejlesztett képzési anyag hatásindikátora lehet például a tanulók / diákok / felnőtt tanulók / szakemberek / munkavállalók fejlődésében tapasztalható pozitív változás, amely azonban nem attól függ, hogy hány pedagógus / oktató alkalmazta az új tananyagot (ez inkább eredményindikátor), hanem attól, hogy az adott iskolában / képzőhelyen milyen a képzésben résztvevők szociokulturális...
Indikátorok. A Vezető Kedvezményezett minden Partner / Projekt szintű jelentésben beszámol az IH-nak a kitűzött célok eléréséről, melyekkel hozzájárul a Program indikátorokhoz (egy vagy több output indikátor és egy vagy több eredmény indikátor) a Pályázati Űrlapon megjelöltek szerint. Például: A Pályázati Űrlap szerint a projekt 1500 egységgel járul hozzá a PA1-es output indikátorhoz: “támogatott kulturális és természeti örökségnél, illetve nevezetességeknél tett látogatások várható számának növekedése”. Ezért a partner(ek) minden projekt jelentésben beszámolnak a támogatott kulturális és természeti örökségnél, illetve nevezetességeknél tett látogatások számáról, melyet a projekt során sikerült elérni. Ezért a Partner /Projekt szintű jelentésben a partner(eknek) meg kell említeniük azon tevékenységeiket, melyekkel hozzájárulnak a Program eredmény indikátorainak eléréséhez. Például: Ön azt vállalja, hogy a projekt zárásáig (2019. december) 200.000 fővel járul hozzá az indikátorok eléréséhez. Ha 2020 márciusában arról számol be a jelentésben, hogy ezt a számot elérte, de nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján a növekedés mindössze 150.000 volt, akkor a beszámolóban szereplő adat nem helyes. Az indikátorok értékelésekor és lejelentésekor használjon értékelés és monitoring szempontjából átlátható és megbízható forrást.
Indikátorok. Az új tassi vízleeresztő műtárgy létesítésével és üzemeltetésével elérhető eredmény-indikátorokat a következő táblázatban foglaltuk össze: Mutató neve Mérték-egység Kiinduló érték Célérték 2016 2017 2018 2019
Indikátorok. Az 1109 státuszt összesen 1829 fő célcsoporttag bevonásával sikerült teljesíteni. A teljes támogatott időszakban bent maradt célcsoporttagok száma 633 fő, ők a projekt elejétől bent voltak a programban.
Indikátorok. A kedvezményezettek projektjeik megvalósításával hozzájárulnak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban foglalt alábbi indikátor célértékek teljesítéséhez: Indikátor neve Alap Mértékegység Típusa3 Célérték (OP szerinti, 2023)4 Azonosító Vissza nem térítendő támogatásban részesülő vállalkozások száma ERFA vállalkozás közös kimeneti 41 CO02 A vállalkozásoknak közpénzből nyújtott támogatáshoz illeszkedő magánberuházás (vissza nem térítendő támogatás) ERFA Ft közös kimeneti 20 521 857 EUR CO06 A vállalkozások 3 éves túlélési rátája ERFA % OP eredmény 53 1.1
Indikátorok. Általános, a kevésbé jól és a szakmailag megfelelő módon működő „Jó kis hely”-eket is érintő probléma A workshop résztvevői összegyűjtötték a kevésbé látogatott időszak (nyitástól 14.30-ig, télen délután sötétben) feladatait is, melyekre van idő, amikor kevesebb a látogató. Ezek az előkészítési faladatok (felkészülés a foglalkozásokra, programszervezés, szórólapok, meghívók készítése, kihordása, takarítás, ügyintézés, beszerzés), az adminisztráció (dokumentáció, elszámolás, monitorig töltés), a szülők szociális támogatása (egyéni segítség, tanácsadás, családlátogatás, adományosztás, mosás, tisztálkodás lehetősége), a kisgyerekek programjai (baba-mama klub, játszóház kicsiknek) és a szakemberek elérhetősége a közösségi térben (védőnő, családsegítő, gyógytornász). Ebben az időszakban zajlanak az együttműködéssel, kapcsolattartással járó tevékenységek (team, megbeszélések, közös tervezés) és ekkor kerül sor az egyéb teendőkre is (online segítségnyújtás, helyi rendezvényekhez segítségnyújtás). Összességében azt mondhatjuk, hogy a nyitva tartás kérdése már ebben az időszakban is összefüggött a szervezettséggel, a szisztematikus működéssel. Voltak olyan közösségi terek, ahol az iskolával egyeztetve már a kora délutáni időszakban fogadták a gyerekeket, vagy a diákok hazaérkezéséhez igazodva nyújtották a délutáni nyitva tartást, és a kötelezően elvárt havi 1 hétvégi szolgáltatást bővítették havi 2-4 alkalomra. A kevésbé jól funkcionáló „Jó kis hely”-ek problémáinak hátterében a legtöbb esetben az előzetes tervezés, az átgondolt működés hiánya áll. Megesik, hogy az ott dolgozók nem ismerik a saját szakmai programjukat, de arra is van példa, hogy a közösségi tér nem a meghirdetett nyitva tartás szerint működik, esetleg zárva tart, mikor fogadnia kellene az embereket. Ennek oka részben a szakemberhiány, ami miatt a közösségi tér dolgozói más munkaviszonnyal is rendelkeznek, munkaidejük egy részét más feladatokkal töltik, másfelől a pályázatban tervezett (és nem emelhető) alacsony bér hat kedvezőtlenül, mert a szolgáltatás csökkentésével járó háttér- alkukat eredményezhet. az indikátorok, ezen belül elsősorban az előírtaknak megfelelő mennyiségű (50%) Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben (RGYK) részesülők elérésének kérdése. Az RGYK-ban részesülők aránya évről-évre csökken az érintett települések egy részén, illetve olyan helyek is vannak, ahol maga a gyerekszám is csökkent a pályázati felhívás megjelenése óta eltelt időszakban. Ugyanakkor a projektek egy részében ...
Indikátorok. Klaszterek HT – Száz lakosra jutó szja-fizető számának százalékos változása 2015-ről 201D-re HI – Megközelítési és közlekedési kapcsolatok vizsgálata (pont) HE – Szelektíven gyűjtött hulladék aránya az összes elszállított települési hulladékhoz képest (%) HSz – Önkormányzati bevételek struk- túrája (pont) AK – Képviselőtestületi jelöltek és a képviselőtestületi helyek számának aránya (%) AG – Értékesítés nettó árbevételének változása, 2015–201D (%) AT – Civil aktivitás (pont) AI – Lakásállomány változás 2015 és 201D között (%) AE – Települési környezetvédelmi (KEHOP) beruházások egy lakosra jutó összege ASz – Innovációs pályázatokon elnyert összeg egy lakosra jutó összege az elmúlt két uniós költségvetési ciklusban Lakónépesség
Indikátorok. A kedvezményezett az alábbi indikátorról köteles adatot szolgáltatni és projektszintű célértéket teljesíteni: A természeti és kulturális örökségnek, illetve látványosságnak minősülő támogatott helyszíneken tett látogatások várható számának növekedése 2017.12.31. 286 061 A természeti és kulturális örökségnek, illetve látványosságnak minősülő támogatott helyszíneken tett 2023.10.31. 0 0 286 061 A természeti és kulturális örökségnek, illetve látványosságnak minősülő támogatott helyszíneken tett látogatások várható számának növekedése 2024.12.31. 6 167 6 000 000 000 A természeti és kulturális örökségnek, illetve látványosságnak minősülő támogatott helyszíneken tett látogatások várható számának növekedése 2025.12.31. 3 772 9 939 296 000 A természeti és kulturális örökségnek, illetve látványosságnak minősülő támogatott helyszíneken tett látogatások várható számának növekedése 2026.12.31. 3 850 13 789 299 850 A természeti és 2027.12.31. 3 900 17 689 303 750 A természeti és kulturális örökségnek, illetve látványosságnak minősülő támogatott helyszíneken tett látogatások várható számának növekedése 2028.12.31. 3 950 21 639 307 700 A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 88. §-a alapján a kedvezményezett kizárólag a támogatás arányos csökkentése mellett jogosult csökkenteni az indikátor célértéket a támogatási szerződésben. Amennyiben egy indikátor nem éri el a projektre a támogatási szerződésben meghatározott érték 75%-át, a támogatás csökkentésre kerül, illetve a kedvezményezett - a vis maior esetét kivéve - a támogatás arányos részét, a rendeletben meghatározottak szerint köteles visszafizetni. Amennyiben az indikátor egyben a műszaki-szakmai tartalom részét képezi, a támogatási szerződésben szereplő tervérték csökkenése esetén a műszaki- szakmai tartalom csökkenésére vonatkozó, a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 1. mellékletének 65.4 pont c) alpontjában részletezett szabályozást alkalmazzuk. ……….………… Miniszterelnökség Kelt: Budapest, napján. Támogatási szerződés száma: GINOP-7.1.9-17-2018-00007 Kedvezményezett: KEHIDAKUSTÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
1 Előkészítés A megvalósuló termékfejlesztéshez kapcsolódó marketingeszközök fejlesztése, részben a virtuális technológiák, különböző applikációk bevonásával. A marketingtevékenység alapja a Kehidakustányi Turisztikai Egyesület, mint helyi TDM szervezet desztináció fejlesztési stratégiájában meghatározott te...
Indikátorok. Indikátor neve Alap Mértékegység Típusa18 Célérték 2018 Célérték Projektzárás Azonosító A foglalkoztatási paktumok keretében álláshoz jutók száma ESZA fő OP eredmény PR25 A foglalkoztatási paktumok keretében álláshoz jutók közül a támogatás után hat hónappal állással rendelkezők száma ESZA fő OP eredmény PR26 A foglalkoztatási paktumok keretében munkaerőpiaci programokban résztvevők ESZA fő OP kimeneti A területi szereplő vonatkozásában, az ITP-ben meghatározott forrásarányos A területi szereplő vonatkozásában, az ITP-ben meghatározott forrásarányos PO25
Indikátorok. Hazai médiamegjelenések száma (db)