IT kockázatok mintaszakaszok

IT kockázatok. A Kibocsátó működése jelentősen támaszkodik a saját információs technológiai (a továbbiakban: IT) rendszereire, illetve azok megfelelő folyamatos működőképességére. A kibertámadások fenyegetésének, illetve azok gyakoriságának, fejlettségük és bonyolultságuk, valamint hatóképességük erősödése egyre jelentősebb kihívások elé állítják az IT rendszerek működtetőit. A kibertámadások az IT rendszerben okozott károkon kívül jelentős adatvesztéshez, adattal való visszaéléshez, illetve ebből adódóan hatósági (például az adóhatóság az így hiányossá váló könyvelési adatok miatt, vagy az adatvédelmi hatóságok személyes adatok érintettsége esetén) jogkövetkezmények alkalmazásához, vagy – személyes adattal összefüggésben – az érintettek általi igényérvényesítéshez vezethet. Ezen túlmenően, az IT rendszerek által támogatott termelési folyamatok esetében termelési zavarhoz, a termelési kapacitás kényszerű csökkentéséhez, illetve leállásához is vezethetnek. Mindezek nemcsak kibertámadások miatt, hanem az IT rendszerek más okból történő meghibásodása, vagy külső, így például internetszolgáltatók működésével összefüggő okokból, vagy az általuk nyújtott szolgáltatások kimaradása, illetve nem megfelelő biztosítása következtében is előfordulhatnak IT biztonsági protokollok és eljárások, illetve „back-up” funkciók rendszeres alkalmazása ellenére is. Az IT kockázatok esetleges nem megfelelő kezelése jelentős hátrányos hatással lehet a Kibocsátó működésére, továbbá reputációs kockázatot is jelenthet.
IT kockázatok. A gazdasági társaságok informatikai rendszereit érintő kockázatok világszerte exponenciálisan nőnek és a gazdaság valamennyi szereplőjét érintik. Ez alól nem kivétel a Kibocsátó és a Leányvállalat sem, az informatikai rendszereikben működési zavarok, károk keletkezhetnek, adatlopás vagy adatsérülés történhet. Ezek a kockázatok érinthetik a termelési folyamatokat, a Kibocsátó, illetve a Leányvállalat megfelelő működését, jó hírnevét, kutatás-fejlesztési eredményeit.
IT kockázatok. A Kibocsátó és Leányvállalatai a naperőműparkok operatív irányítása során informatikai rendszereket használnak. Előfordulhat, hogy ezen informatikai rendszerek nem megfelelő működése vagy biztonsága jelentősen hátrányos következményekkel jár a Kibocsátó tevékenységére és eredményességére. A gazdasági társaságok informatikai rendszereit érintő kockázatok világszerte növekednek és a gazdaság valamennyi szereplőjét érintik. Ez alól nem kivétel a Cégcsoport sem, az informatikai rendszereikben működési zavarok, károk keletkezhetnek, adatlopás vagy adatsérülés történhet. Ezek a kockázatok érinthetik a termelési folyamatokat, a Kibocsátó, illetve a Leányvállalat megfelelő működését, illetve jó hírnevét.

Related to IT kockázatok

  • Kizárt kockázatok 5.1. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki arra az esetre, ha a biztosított baleseti eseménye közvet- lenül vagy közvetve összefüggésben áll harci ese- ményben vagy más háborús cselekményben vala- mely fél mellett történő aktív részvétellel vagy az állam elleni bűncselekményben való részvétellel. Jelen feltételek szempontjából háborúnak minősül a hadüzenettel vagy anélkül vívott háború, a határ- villongás, a felkelés, a forradalom, a zendülés, kormány elleni puccs vagy puccskísérlet, polgár- háború, idegen ország határozott célú hadicselek- ményei (pl. csak légi csapás vagy csak tengeri akció), kommandó támadás, terrorcselekmény. A kommandó támadás és a terrorcselekmény esetén nem minősül háborús cselekményben való aktív részvételnek, ha a biztosított az áldozatok érdeké- ben lép fel. E szerződés szerint állam elleni bűn- cselekmény az, amit a Büntető Törvénykönyv annak minősít, így különösen: lázadás, kémkedés, rombolás. 5.2. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki arra az esetre, ha a biztosított baleseti esemény atom- károk (nukleáris hasadás vagy fúzió, nukleáris reakció, radioaktív izotópok sugárzása, ionizáló vagy lézersugárzás, valamint ezek szennyezése) folytán következik be. 5.3. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki arra az esetre, ha a biztosított baleseti eseménye alkoho- los állapotával, bódító-, kábító- vagy hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztásával, toxikus anya- gok rendszeres szedése miatti függőségével össze- függésben következett be. 5.4. Jelen feltétel vonatkozásában nem minősül bal- esetnek: a) a napsugárzás által okozott égési sérülések, hőguta; b) a fagyási sérülések; c) olyan balesetek, melyek következménye a fogak törése, bármilyen jellegű pótlása; d) az olyan balesetek következményei, melyek betegségi előzményekből erednek; ideértve a biztosított olyan balesetét is, amely pszichiátri- ai, neurotikus betegségével okozati összefüg- gésben következett be; e) a szokványos (habituális) ízületi ficamok és alkati sajátosságból adódó ízületi szalag- gyen- geség;

  • Kockázatkizárás (kockázatból kizárt események) Nem terjed ki a biztosítás

  • Kockázatkizárás (a kockázatból kizárt események) A biztosítási védelem nem terjed ki a jogi érdekek védelmére az alábbi esetekben: a) a biztosított személyek érdekeinek egymással szembeni védelme esetén;

  • Mikortól meddig tart a kockázatviselés? A biztosító kockázatviselése (a biztosítási védelem) a biztosítási ajánlaton megjelölt napon veszi kezdetét és a szerződés megszűnéséig tart. A biztosítási ajánlaton feltüntetett kockázatviselési kezdő időpont nem lehet korábbi, mint az ajánlattételt követő nap 0. órája.

  • Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni. A Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson. ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni. az Eladó felé kijavítási igényel fordulni, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.

  • Árukockázat Likviditási kockázat Devizakockázat • Ország / politikai kockázat •

  • Adózással kapcsolatos jogszabályok A szerződés díjához és a szerződésre történő kifizetésekhez kapcsolódó esetleges adókedvezményről és adókötelezett- ségekről a személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja tv.) rendelkezik. Az adómentes szolgáltatások körét, továbbá az esetlegesen fellépő adó- és járulékfizetési kötelezettséget ugyancsak az Szja tv. és Eho tv. határozza meg. Nem ma- gánszemély szerződő esetén a biztosítási díj, szolgáltatás és egyéb kifizetések elszámolhatóságáról a társasági adóról szóló törvény és a társadalombiztosításra vonatkozó jogsza- bályok további előírásokat is tartalmaznak. Az adózással kapcsolatos jogszabályok a szerződés tar- tama alatt megváltozhatnak. Az adózással kapcsolatos további részletes információ a honlapon, a xxx.xxxxx.xx oldalon található.

  • A kockázatviselésből kizárt események bármely következményi kár, beleértve a kötbér, késedelem, nem teljesítés vagy szerződésmegszüntetés miatti veszteség;

  • Jellemző kockázatok Árukockázat Likviditási kockázat Devizaárfolyam-kockázat Ország / politikai kockázat •

  • Devizaárfolyam kockázat Az egyes devizák egymáshoz viszonyított árfolyama a gazdasági-, illetve a mindenkori kereslet- kínálati viszonyok következtében változik. Ennek következtében az érintett Alapok eszközeinek az egyes devizákban kifejezett értéke az alapdevizára konvertálva az adott deviza és az alapdeviza közötti árfolyam ingadozásától függően változhat. Ezáltal a Befektetési jegyeket megvásárló Befektetőknek bizonyos esetekben az Alap portfólióját alkotó egyedi értékpapírok devizanemeinek az Alap alapdevizájával szemben meghatározott árfolyam-ingadozásának kockázatával kell szembenézniük.