Jogi képviselet lehetősége. Ha a kárigénnyel kapcsolatos intézkedések 90 napon belül nem vezetnek eredményre, a biztosító értesítését követően a biztosított kérheti a kártérítési igényének további érvényesítését. Ebben az esetben a biztosító javaslatot tesz az eljáró ügyvéd személyére, de azt a biztosított nem köteles elfogadni. · A biztosított szabadon megválaszthatja jogi képvi- selőjét az eljáró bíróság vagy más hatóság székhelye szerinti országban működő ügyvédek közül. A biztosí- tott ebben az esetben köteles az ügyvéd megbízásától számított 3 munkanapon belül a megbízott ügyvéd nevét és székhelyét a biztosítónak írásban bejelenteni, és az ügyvéd részére adott meghatalmazás másolatát a biztosítónak megküldeni. AHE-19305/11P · A biztosító az általa ajánlott ügyvédnek ad megbí- zást a biztosított nevében, ha a biztosított az ajánlott ügyvéd személyére vonatkozó javaslat kézhezvéte- létől számított 8 napon belül nem nyilatkozik, vagy nem nevez meg másik ügyvédet, illetve az általa megnevezett ügyvédet a további igényérvényesítés- re vonatkozó szándékának közlésétől számított 30 napon belül nem bízza meg. · A biztosító saját számláján fogadja a biztosított részére átutalt kártérítési összegeket, és azokat a megérkezésük napján a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél érvényes vételi árfolyamon, forintban, a megérkezésüktől számított 8 napon belül a biztosí- tottnak vagy megbízottjának továbbítja.
Appears in 1 contract
Samples: Allianz Kötelező Plusz Biztosítás
Jogi képviselet lehetősége. Ha a kárigénnyel kapcsolatos intézkedések 90 napon belül nem vezetnek eredményre, a biztosító értesítését követően a biztosított kérheti a kártérítési igényének további érvényesítését. Ebben az esetben a biztosító javaslatot tesz az eljáró ügyvéd személyére, de azt a biztosított nem köteles elfogadni. · A biztosított szabadon megválaszthatja jogi képvi- selőjét képviselőjét az eljáró bíróság vagy más hatóság székhelye szerinti országban működő ügyvédek közül. A biztosí- tott biztosított ebben az esetben köteles az ügyvéd megbízásától meg- bízásától számított 3 munkanapon belül a megbízott ügyvéd nevét és székhelyét a biztosítónak írásban bejelenteni, és az ügyvéd részére adott meghatalmazás meghatal- mazás másolatát a biztosítónak megküldeni. AHE-19305/11P · A biztosító az általa ajánlott ügyvédnek ad megbí- zást megbízást a biztosított nevében, ha a biztosított az ajánlott ügyvéd személyére vonatkozó javaslat kézhezvéte- létől kézhezvételétől számított 8 napon belül nem nyilatkozik, vagy nem nevez meg másik ügyvédet, illetve az általa megnevezett meg- nevezett ügyvédet a további igényérvényesítés- re igényérvényesítésre vonatkozó szándékának közlésétől számított 30 napon belül nem bízza meg. · A biztosító saját számláján fogadja a biztosított részére átutalt kártérítési összegeket, és azokat a megérkezésük napján a Magyar Külkereskedelmi MKB Bank Rt.-nél Zrt.-nél érvényes vételi árfolyamon, forintban, a megérkezésüktől számított 8 napon belül a biztosí- tottnak biztosítottnak vagy megbízottjának továbbítja.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Policy
Jogi képviselet lehetősége. Ha a kárigénnyel kapcsolatos intézkedések 90 napon belül nem vezetnek eredményre, a biztosító értesítését követően a biztosított kérheti a kártérítési igényének további érvényesítését. Ebben az esetben a biztosító javaslatot tesz az eljáró ügyvéd személyére, de azt a biztosított nem köteles elfogadni. · A biztosított szabadon megválaszthatja jogi képvi- selőjét az eljáró bíróság vagy más hatóság székhelye szerinti országban működő ügyvédek közül. A biztosí- tott ebben az esetben köteles az ügyvéd megbízásától számított 3 munkanapon belül a megbízott ügyvéd nevét és székhelyét a biztosítónak írásban bejelenteni, és az ügyvéd részére adott meghatalmazás másolatát a biztosítónak megküldeni. AHE-19305/11P AHE-19305/10P · A biztosító az általa ajánlott ügyvédnek ad megbí- zást a biztosított nevében, ha a biztosított az ajánlott ügyvéd személyére vonatkozó javaslat kézhezvéte- létől számított 8 napon belül nem nyilatkozik, vagy nem nevez meg másik ügyvédet, illetve az általa megnevezett ügyvédet a további igényérvényesítés- re vonatkozó szándékának közlésétől számított 30 napon belül nem bízza meg. · A biztosító saját számláján fogadja a biztosított részére átutalt kártérítési összegeket, és azokat a megérkezésük napján a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél érvényes vételi árfolyamon, forintban, a megérkezésüktől számított 8 napon belül a biztosí- tottnak vagy megbízottjának továbbítja.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Policy
Jogi képviselet lehetősége. Ha a kárigénnyel kapcsolatos intézkedések 90 napon belül nem vezetnek eredményre, a biztosító értesítését követően a biztosított kérheti a kártérítési igényének további érvényesítését. Ebben az esetben a biztosító javaslatot tesz az eljáró ügyvéd személyére, de azt a biztosított nem köteles elfogadni. · – A biztosított szabadon megválaszthatja jogi képvi- selőjét képviselőjét az eljáró bíróság vagy más hatóság székhelye szerinti országban működő ügyvédek közül. A biztosí- tott biztosított ebben az esetben köteles az ügyvéd megbízásától számított 3 munkanapon belül a megbízott ügyvéd nevét és székhelyét szék- helyét a biztosítónak írásban bejelenteni, és az ügyvéd részére adott meghatalmazás másolatát a biztosítónak megküldeni. AHE-19305/11P · – A biztosító az általa ajánlott ügyvédnek ad megbí- zást megbízást a biztosított nevében, ha a biztosított az ajánlott ügyvéd személyére vonatkozó javaslat kézhezvéte- létől számított kézhezvételétől számí- tott 8 napon belül nem nyilatkozik, vagy nem nevez meg másik ügyvédet, illetve az általa megnevezett ügyvédet a további igényérvényesítés- re igényérvényesítésre vonatkozó szándékának közlésétől számított 30 napon belül nem bízza meg. · – A biztosító saját számláján fogadja a biztosított részére átutalt kártérítési összegeket, és azokat a megérkezésük napján a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél érvényes érvé- nyes vételi árfolyamon, forintban, a megérkezésüktől számított 8 napon belül a biztosí- tottnak biztosítottnak vagy megbízottjának megbí- zottjának továbbítja.
Appears in 1 contract
Samples: Allianz Kötelező Plusz Biztosítás
Jogi képviselet lehetősége. AHE-19305/12 · Ha a kárigénnyel kapcsolatos intézkedések 90 napon belül nem vezetnek eredményre, a biztosító értesítését követően a biztosított kérheti a kártérítési igényének további érvényesítését. Ebben az esetben a biztosító javaslatot tesz az eljáró ügyvéd személyére, de azt a biztosított nem köteles elfogadni. · A biztosított szabadon megválaszthatja jogi képvi- selőjét képviselő- jét az eljáró bíróság vagy más hatóság székhelye szerinti sze- rinti országban működő ügyvédek közül. A biztosí- tott biztosított ebben az esetben köteles az ügyvéd megbízásától számított 3 munkanapon belül a megbízott ügyvéd nevét és székhelyét a biztosítónak írásban bejelenteni, és az ügyvéd részére adott meghatalmazás másolatát a biztosítónak megküldeni. AHE-19305/11P · A biztosító az általa ajánlott ügyvédnek ad megbí- zást a biztosított nevében, ha a biztosított az ajánlott ügyvéd személyére vonatkozó javaslat kézhezvéte- létől számított 8 napon belül nem nyilatkozik, vagy nem nevez meg másik ügyvédet, illetve az általa megnevezett ügyvédet a további igényérvényesítés- re vonatkozó szándékának közlésétől számított 30 napon belül nem bízza meg. · A biztosító saját számláján fogadja a biztosított részére részé- re átutalt kártérítési összegeket, és azokat a megérkezésük megérke- zésük napján a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél érvényes vételi árfolyamon, forintban, a megérkezésüktől megérkezé- süktől számított 8 napon belül a biztosí- tottnak biztosítottnak vagy megbízottjának továbbítja.
Appears in 1 contract
Samples: Allianz Kötelező Plusz Biztosítás
Jogi képviselet lehetősége. Ha a kárigénnyel kapcsolatos intézkedések 90 napon belül nem vezetnek eredményre, a biztosító értesítését követően a biztosított kérheti a kártérítési igényének további érvényesítését. Ebben az esetben a biztosító javaslatot tesz az eljáró ügyvéd személyére, de azt a biztosított nem köteles elfogadni. · A biztosított szabadon megválaszthatja jogi képvi- selőjét az eljáró bíróság vagy más hatóság székhelye szerinti országban működő ügyvédek közül. A biztosí- tott ebben az esetben köteles az ügyvéd megbízásától számított 3 munkanapon belül a megbízott ügyvéd nevét és székhelyét a biztosítónak írásban bejelenteni, és az ügyvéd részére adott meghatalmazás másolatát a biztosítónak megküldeni. AHE-19305/11P · A biztosító az általa ajánlott ügyvédnek ad megbí- zást a biztosított nevében, ha a biztosított az ajánlott ügyvéd személyére vonatkozó javaslat kézhezvéte- létől számított 8 napon belül nem nyilatkozik, vagy nem nevez meg másik ügyvédet, illetve az általa megnevezett ügyvédet a további igényérvényesítés- re vonatkozó szándékának közlésétől számított 30 napon belül nem bízza meg. · A biztosító saját számláján fogadja a biztosított részére részé- re átutalt kártérítési összegeket, és azokat a megérkezésük megérke- zésük napján a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél érvényes vételi árfolyamon, forintban, a megérkezésüktől megérkezé- süktől számított 8 napon belül a biztosí- tottnak biztosítottnak vagy megbízottjának továbbítja.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Policy
Jogi képviselet lehetősége. Ha a kárigénnyel kapcsolatos intézkedések 90 napon belül nem vezetnek eredményre, a biztosító értesítését követően a biztosított kérheti a kártérítési igényének további érvényesítését. Ebben az esetben a biztosító javaslatot tesz az eljáró ügyvéd személyére, de azt a biztosított nem köteles elfogadni. · A biztosított szabadon megválaszthatja jogi képvi- selőjét képviselő- jét az eljáró bíróság vagy más hatóság székhelye szerinti sze- rinti országban működő ügyvédek közül. A biztosí- tott biztosított ebben az esetben köteles az ügyvéd megbízásától számított 3 munkanapon belül a megbízott ügyvéd nevét és székhelyét a biztosítónak írásban bejelenteni, és az ügyvéd részére adott meghatalmazás másolatát a biztosítónak megküldeni. AHE-19305/11P · A biztosító az általa ajánlott ügyvédnek ad megbí- zást a biztosított nevében, ha a biztosított az ajánlott ügyvéd személyére vonatkozó javaslat kézhezvéte- létől számított 8 napon belül nem nyilatkozik, vagy nem nevez meg másik ügyvédet, illetve az általa megnevezett ügyvédet a további igényérvényesítés- re vonatkozó szándékának közlésétől számított 30 napon belül nem bízza meg. · A biztosító saját számláján fogadja a biztosított részére részé- re átutalt kártérítési összegeket, és azokat a megérkezésük megérke- zésük napján a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél érvényes vételi árfolyamon, forintban, a megérkezésüktől megérkezé- süktől számított 8 napon belül a biztosí- tottnak biztosítottnak vagy megbízottjának továbbítja.
Appears in 1 contract
Samples: Allianz Kötelező Plusz Biztosítás