Jótállás, Felelősség mintaszakaszok

Jótállás, Felelősség. 6.1. A Rendszer meghibásodása esetén a Megbízó/Megrendelő a jelen szerződés 2.2 pontjában meghatározott kijavítást kérhet az ott meghatározottak szerint. A kijavítás a hiba kiküszöbölésével, vagy hibamentes Rendszer szolgáltatásával történik. 6.2. DMSone a jelen szerződés alapján kizárólag a szándékosan és súlyos gondatlansággal okozott azon károkért felel, amelyeknek a bekövetkeztével a tevékenysége eredményeképpen reálisan számolhatott. A DMSone kárfelelősségének mértéke semmilyen esetben sem haladhatja meg az adott szolgáltatásért esedékes szoftvertámogatási díj összegét, kivéve a bűncselekménnyel, szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozást, valamint az életben, a testi épségben, az egészségben okozott károkat, melyekért való felelősséget érvényesen kizárni nem lehet. DMSone a következményi károkért, tipikusan pedig az elmaradt haszonért való felelősségét kifejezetten kizárja, amit a Megbízó/Megrendelő a jelen szerződés aláírásával kifejezetten elfogad. A Felek egybehangzóan kijelentik, hogy a jelen szerződésben meghatározott havonta esedékes megbízási díjat a DMSone felelősségének a fentiek szerinti korlátozására figyelemmel állapították meg. A folyamatos adatmentés a Megbízó/Megrendelő feladata és felelőssége. Erre tekintettel a Xxxxx kifejezetten megállapodnak abban, hogy DMSone nem felelős az esetleges adatvesztésből eredő károkért. 6.3. A Megbízó/Megrendelő feladata és felelőssége annak biztosítása, hogy a jelen Szerződés tárgyát képező szolgáltatás teljesítése során DMSone részére személyes adatok ne kerüljenek átadásra. Erre tekintettel DMSone kijelenti és vállalja, hogy személyes adatot a jelen szerződéssel összefüggésben nem kezel, tevékenysége során az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) rendelkezéseivel összhangban, kizárólag a Megbízó/Megrendelő adatfeldolgozójaként jár el. Az adatkezeléssel kapcsolatos valamennyi felelősség a Megbízó/Megrendelőt terheli. DMSone, mint adatfeldolgozó e tevékenysége során az általa megismert személyes adatokat kizárólag a Megbízó/Megrendelő érdekében, a Rendszer folyamatos és megfelelő működőképességének biztosítása, illetve a jelen szerződés szerinti feladatainak ellátása érdekében jogosult feldolgozni. DMSone kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződés teljesítésével összefüggésben megismert személyes adatokat kizárólag jelen szerződés rendelkezései szerint dolgozza fel, egyúttal kötelezettséget vállal arra is, e kötelezettségek...
Jótállás, Felelősség. A Szerviz az általa beépített anyagokra, és az általa elvégzett munkára hat (6) hónap jótállást vállal. A beépített akkumulátorok jótállási ideje egy (1) év.

Related to Jótállás, Felelősség

  • Kártérítési felelősség (1) A Szerződés Szolgáltatónak felróható késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Megrendelőnek okozott kár címén a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt köteles megtéríteni a Ptk. vonatkozó rendelkezései szerint, az elmaradt vagyoni előny kivételével. Mentesül a Szolgáltató a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. A Szolgáltató köteles megtéríteni a hibás teljesítésből eredően a Megrendelő vagyonában bekövetkezett kárt – kivéve, ha a hibás teljesítést kimenti -, azzal, hogy a gondatlanságból eredő szerződésszegés esetén a Szolgáltató kártérítő felelőssége káreseményenként nem haladhatja meg a Szerződés alapján nyújtott Szolgáltatás 6 (hat) havi nettó díjának összegét. Mentesül a felelősség alól a Szolgáltató, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést, hibás teljesítést az ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. A Szolgáltató nem felel az elmaradt vagyoni előnyért, hírnévben okozott kárért és más nem vagyoni és egyéb következményes kárért, a harmadik fél által okozott erőszakos rongálás (pl. kábelelvágás, berendezések eltulajdonítása) okozta kárért. (2) Szolgáltató a fenti felelősségkorlátozást arra tekintettel állapítja meg, hogy a Szolgáltató a szolgáltatásokat és az általa vállalt kötelezettségeket a Szerződésben rögzített díj ellenében nyújtja, illetve teljesíti a Megrendelő részére. (3) Semmi nem zárja ki vagy korlátozza a Szolgáltató vagy a Megrendelő felelősségét az Ő vagy az alkalmazásában eljáró alkalmazottai, megbízottai szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozásáért, az életben, testi épségben, az egészségben okozott károsodásért, valamint bűncselekmény következményeiért. Szándékos szerződésszegés esetén a Megrendelő teljes kárát meg kell téríteni. (4) Szolgáltató a Szerződés hatálya alá eső vagyontárgyai tekintetében biztosítással rendelkezik. Szolgáltató kijelenti, hogy a Szerződés hatálya alatt teljesítendő szolgáltatások tekintetében általános felelősségbiztosítással rendelkezik, amely biztosítja az okozott kár megtérítését. Szolgáltató vállalja, hogy a Szerződés Időtartama alatt a felelősségbiztosítást fenntartja. (5) A Megrendelő a Szolgáltatás igénybevételével összefüggésben okozott, és neki vagy albérlőjének felróható kár bekövetkezése esetén a ténylegesen felmerült kárért és a vagyoni hátrány csökkentéséhez szükséges költségért tartozik felelősséggel, elmaradt haszonért nem. A Megrendelő azonban a teljes kárért felelősséggel tartozik a Ptk. szabályai szerint, ha neki felróhatóan a Szolgáltató más a Megrendelőinek vagy egyéb harmadik személyeknek okoz kárt.

  • Az Előfizető felelőssége (1) Xxx a Szolgáltató elektronikus hírközlési szolgáltatását igénybe veszi, köteles az ÁSZF rendelkezéseit megtartani, és a szolgáltatás igénybevételéért a Díjszabásban vagy egyébként meghatározott díjat megfizetni. (2) Az Előfizető felelős azért, hogy a szolgáltatás hozzáférési pontja és a hálózati eszközök elhelyezéséhez szükséges, a hozzáférési ponthoz vezető nyomvonal, illetve terület felett – amennyiben ezek nem állami vagy önkormányzati ingatlanon helyezkednek el – a létesítéshez szükséges jogok az Előfizetőt megillessék. Az Előfizetőt e kötelezettség abban az esetben is terheli, ha a másokkal közös tulajdonban lévő ingatlanban tulajdonjoggal rendelkezik. Amennyiben a Szolgáltató tudomására jut, hogy az Előfizetőt nem illetik meg a létesítéshez szükséges jogok, úgy ennek jogkövetkezményeit az Előfizetőnek viselnie kell.

  • Felelősség Ön a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató a megrendelés törlésének jogát - gyári ideiglenes hiány, vagy kivonás esetében- fenntartja. Amennyiben minden gondosságának ellenére a termék hibás áron szerepel, amely a termék közismert, általánosan elfogadott árától jelentősen eltér, Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében Ön elállhat vásárlási szándékától. Az esetleges szállítási késedelem, vagy a megrendelés teljes meghiúsulása - gyári ideiglenes hiány, vagy kivonás esetében- esetén a Szolgáltató kártérítési kötelezettséget nem vállal. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Honlap használói által tanúsított magatartásért. Ön köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Ön teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Ön elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység az Ön államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag Önt terheli a felelősség. Amennyiben Ön a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és Ön között a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Ön törli a regisztrációját, vagy ha a Szolgáltató törli a Ön regisztrációját.

  • A munkavállaló kártérítési felelőssége A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítésre vonatkozó anyagi jogi szabályokat a KSz 68. §-a tartalmazza. A kártérítés alkalmazása során – a jogszerűség és megalapozottság érdekében – a munkáltatói jogkörgyakorló lehetőség szerint a vizsgálóbiztos bevonásával jár el. A munkavállalói kártérítési felelősség megállapítására és érvényesítésére az alábbi szabályok alapján kerülhet sor.

  • A Szolgáltató felelőssége (1) A Szolgáltató tulajdonát képező elektronikus hírközlő hálózat, áramkör és végberendezés fenntartását a Szolgáltató látja el. Előfizetői tulajdonú és fenntartású végberendezés esetén a Szolgáltató felelőssége az előfizetői hozzáférési pontig terjed, ezen a ponton köteles a Szolgáltató a minőségbiztosításról szóló rendeletben megállapított műszaki előírásokat teljesíteni. (2) A Szolgáltató a KTV szolgáltatás nyújtására vonatkozó előfizetői szerződést 18. életévüket betöltött cselekvőképes természetes személyekkel köt.

  • Szolgáltató felelőssége 10.1.1 A Szolgáltató nem vonható felelősségre a Felhasználó által a jelen ÁSZF rendelkezéseinek megszegéséből adódó következmények miatt, így különösen a Felhasználó által a Szolgáltatás nem rendeltetésszerű igénybevételével, valótlan adatok megadásával összefüggésbe hozható, valamint a Felhasználó magatartása, a Felhasználó által a regisztráció során elfogadott szabályok, stb. megsértésével összefüggő események miatt. 10.1.2 A Szolgáltató kizárólag súlyos gondatlansága, illetve szándékossága következtében előállott károkért felel az alábbi rendelkezések szerint. 10.1.3 Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal olyan közvetlen és közvetett károkért, amelyek a Szolgáltatás használatából erednek, kivéve, ha ezek a Szolgáltatónak felróható súlyos gondatlanság vagy szándékosság következményei. 10.1.4 A Szolgáltató, illetve képviselői vagy munkatársai az ÁSZF-ben foglalt előírásokat sértő szándékos magatartásából eredő károk viselésére vagy megtérítésére a Felhasználó nem kötelezhető, az ilyen károk bekövetkezéséért a Szolgáltató felelős. 10.1.5 A Szolgáltató, illetve képviselői vagy munkatársai súlyosan gondatlan magatartásából (mulasztásából) eredő károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a kár bekövetkezése a magatartás tanúsításakor (mulasztáskor) előre látható volt, és a magatartás a Felhasználó és a Szolgáltató között fennálló jogviszonyból fakadó lényeges kötelezettséget sért. Lényegesnek minősítendő ebből a szempontból minden az ÁSZF-ben vállalt, és olyan kötelezettség, amelynek teljesítése a Szolgáltatás érintett Felhasználó általi igénybevételéhez elengedhetetlen. A jelen bekezdésben foglalt korlátozás nem alkalmazandó az életet, testi épséget, egészséget károsító, felróható magatartásért való felelősségre. 10.1.6 A Szolgáltató az ellenőrzési körén kívül eső körülménynek betudhatóan bekövetkező károk viselésére vagy megtérítésére nem kötelezhető, ha a kár bekövetkezése a szerződés megkötésekor nem volt előre látható. 10.1.7 A Szolgáltató nem vonható felelősségre technikai zavarokért, így például, de nem kizárólag internet vagy GPS hálózati kimaradásért. 10.1.8 Szolgáltató nem vállal felelősséget a Mobil Applikáció vagy a Weboldal használatából, nem megfelelő működéséből, vagy a Mobil Applikáció vagy a Weboldal bármely részének vagy tartalmának törléséből eredő károkért. 10.1.9 A Szolgáltató kártérítése nem terjed ki a káresemény következtében elmaradt hasznokra és a következménykárra. A jelen bekezdésben foglalt korlátozás nem alkalmazandó az életet, testi épséget, egészséget károsító, felróható magatartásért való felelősségre és a Szolgáltató szándékos magatartásából eredő károkozásra.

  • A Szolgáltató kártérítési felelőssége 22.1. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a létesítményein belül, bizonyíthatóan a Szolgáltató, vagy annak alkalmazottai hibájából következett be. 22.2. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a vendég közvetve vagy közvetlenül maga okozta. 22.3. A Szolgáltató kijelöl olyan helyeket, területeket a szállodában, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. 22.4. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a Szolgáltató felé, és minden szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez / rendőrségi eljáráshoz szükséges. 22.5. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette. 22.6. Szolgáltató közösségi tereiben vagy szobáiban hagyott személyes tárgyakért, (ideértve a szobaszéfben elhelyezett dolgokat, tárgyakat is) a Szolgáltató nem vállal felelősséget. 22.7. A Szolgáltatót abban az esetben sem terheli kártérítési felelősség, ha a panziói wellness-részlegnek rendkívüli vagy egészségügyi előírások betartása végett elrendelt karbantartás idejére ezen létesítmény használata korlátozott vagy nem megengedett. 22.8. A Szolgáltató parkolójában levő gépjárműben hagyott értéktárgyakért a Szolgáltató nem vállal felelősséget, illetve a parkoló gépjárművekben keletkezett károk keletkezését a Szolgáltató kivizsgálja és amennyiben a kár neki felróható gondatlanságból keletkezett, megtéríti azt. 22.9. A kártérítés mértékének felső határa a Szerződés szerinti napi szobaár összegének az ötvenszerese, kivéve, ha a kár ennél kevesebb.

  • Felelősségi kérdések 23 3.1.5.1 A Szolgáltató felelőssége 23 3.1.5.2 Az Előfizető felelőssége 23 3.1.5.3 Felelősség berendezésért, díjakért 23

  • Felelősségvállalás Felek kijelentik, hogy nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak az ajánlatkérő irányában.

  • Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben: