Kötelezettségvállalások. 1. Kötelezettségvállalások és szavatosságok. Lízingbe Vevő a Lízingbe Xxx által a Szerződésben vállalt kötelezettségvállalások ellenértékeként és biztosítékaként az alábbi kötelezettségvállaló nyilatkozatokat teszi:
a) Lízingbe Vevő szavatolja, hogy a Lízingszerződés aláírásakor ellene semmifajta olyan eljárás, intézkedés, vagy követelés érvényesítés nincs folyamatban, mely hátrányosan befolyásolhatja Lízingbe Vevő gazdasági, vagy jogi helyzetét, illetve mely csökkentené Lízingbe Vevő azon képességét, hogy a Szerződésből származó pénzügyi kötelezettségeit időben teljesítse;
b) Lízingbe Vevő a Lízingszerződés hatálya alatt a Teljes tartozás, illetve a maradványérték bruttó összegének megfizetésig a Lízingbe Adó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül semmilyen leány-, illetve tagvállalatára, valamint - egy esetleges holdinghoz, vagy pénzügyi csoporthoz való tartozás esetén - társvállalkozására sem közvetve, sem közvetlenül nem ruházza át megrendelés állományának, vagyonának, vagyoni értékű jogának vagy egyéb eszközeinek 10 %-ot meghaladó részét (vagyonátruházási korlát).
c) Lízingbe Vevő a Szerződés hatálya alatt a Lízingbe Adó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül egész vagyona, illetve bármely vagyontárgya tekintetében saját elhatározásából - ide nem értve a jogszabályon vagy hatósági rendelkezésen alapuló terhet - nem engedhet, vagy alapíthat (jel)zálogjogot, óvadékot, vagy egyéb természetű terhelést bármely harmadik személy javára (negative pledge).
d) Lízingbe Vevő köteles biztosítani, hogy a Szerződésben meghatározott fizetési kötelezettségei legalább azonosan rangsorolódjanak bármely, más hitelintézettel szemben fennálló jelenlegi és jövőbeli fizetési kötelezettségeivel, kivéve azokat a fizetési kötelezettségeket, amelyeknek a Lízingbe Vevőre alkalmazandó jogszabályok elsőbbséget biztosítanak. Lízingbe Vevő köteles biztosítani továbbá – kivéve, ha a Lízingbe Adó ehhez kifejezetten írásban hozzájárul –, hogy az általa a Lízingbe Adóval kötött Szerződés létrejöttéig és az azt követően felvett hitelek, illetve a Lízingbe Adóval kötött Szerződés létrejöttéig és az azt követően Lízingbe Vevő megbízásából kibocsátott bankgaranciák és akkreditívek biztosítékai a Szerződés hatálya alatt folyamatosan nem nyújtanak kedvezőbb pénzügyi, illetve jogi helyzetet más hitelezőknek (garantőröknek), mint amit Lízingbe Vevő a Lízingbe Adóval kötött Szerződésben Lízingbe Adó számára biztosított. Lízingbe Vevő köteles továbbá arra, hogy amennyiben a Lízingbe Adóval kötött...
Kötelezettségvállalások. 6.1. Az Ügyfél köteles a kockázatvállalással kapcsolatos ügylet fennállásának időtartama alatt éves beszámolóit azok elfogadását követő 10 napon belül a Bank részére hivatalos aláírással ellátva megküldeni, valamint a Bank kérésére egyéb információkat rendelkezésre bocsátani. A Bank ezen információkat, illetve dokumentumokat bizalmasan kezeli, és azokat - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - kizárólag saját céljaira használja fel.
6.2. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Bank az Ügyfeleivel kötött hitelszerződéseinek adatait a pénzintézetek által létrehozott és működtetett központi pénzintézeti hitelinformációs rendszer (KHR) részére átadja. A Bank az Ügyfél kérésére a rendszerben az Ügyfélről nyilvántartott adatokról tájékoztatást nyújt.
6.3. Hitelkeret export- vagy importfinanszírozás céljára történő igénybevétele esetén az Ügyfél köteles a vonatkozó külkereskedelmi szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését, a teljesítést követő 3 munkanapon belül - a teljesítés megtörténtét igazoló okmányok megküldésével - a Banknak igazolni.
Kötelezettségvállalások. A Partner az alábbi kötelezettségeket vállalja a Szerződés aláírásától kezdődően, addig a napig, amíg a Szerződés alapján bármilyen tartozás fennáll, vagy keletkezhet:
9.1.1 A Partner köteles biztosítani, hogy a Szerződésből eredő kötelezettségei a kielégítési sorrend tekintetében mind most, mind a jövőben legalább egyenlő elbírálás alá essenek minden egyéb jelenlegi és jövőbeli nem alárendelt kötelezettségével, kivéve azokat a kötelezettségeket, amelyek valamely jogszabály erejénél fogva élveznek elsőbbséget.
9.1.2 A Partner a Faktor előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem köt hitel- vagy kölcsönszerződést, továbbá harmadik személy hitelező bárkivel szembeni követelése biztosításául nem létesít semmiféle biztosítékot (különösen, de nem kizárólagosan: zálogjog bármely fajtája, óvadék, (készfizető) kezesség, vételi jog, mint biztosíték, engedményezés, mint biztosíték, komfort levél, azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazás). 2014. március 15. napját követően kötött Szerződés esetén: „A Partner a Faktor előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem köt hitel- vagy kölcsönszerződést, faktoring vagy lízingszerződést továbbá harmadik személy hitelező bárkivel szembeni követelése biztosításául nem létesít semmiféle biztosítékot (különösen, de nem kizárólagosan: zálogjog bármely fajtája, óvadék, (készfizető) kezesség, tulajdon biztosítéki célú átruházása, komfort levél, azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazás, garanciaszerződés). (Negative pledge)
9.1.3 A Partner kötelezettséget vállal, hogy a Szerződés hatálya alatt kizárólag a Faktor előzetes írásbeli tájékoztatásával nyit újabb pénzforgalmi bankszámlát, és a számlanyitással egyidejűleg a Faktor részére azonnali beszedési megbízás benyújtásra jogot biztosít. (Inkasszójogosultság)
9.1.4 A Partner vállalja, hogy átadja a Faktornak:
(i) a mindenkor hatályos számviteli jogszabály(ok) rendelkezéseinek megfelelően elkészített éves (auditált) beszámolóját – amennyiben annak elkészítésére jogszabály kötelezi – haladéktalanul, annak elkészültét követően (de semmi esetre sem később, mint az adott pénzügyi év végét követő 160. nap);
(ii) minden pénzügyi félévet követő 45 napon belül a megelőző hat hónapra vonatkozóan készített, nem auditált menedzsment beszámolóit; és
(iii) a rá vonatkozó bármilyen egyéb olyan pénzügyi vagy egyéb információt, amit a Faktor ésszerű keretek között kérhet annak érdekében, hogy figyelemmel kísérhesse a Partner pénzügyi állapotát, gazdasági hely...
Kötelezettségvállalások. V.1. Az Egyház kijelenti, hogy az Ingatlan meglévő, a jelen megállapodás megkötésének időpontjában fennálló műszaki és egyéb állapotát ismeri és azt jelen állapotában veszi a tulajdonába. Az Egyház kijelenti, hogy saját költségvetése terhére vállalja az Ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, illetve ha az Ingatlanon tervezett tevékenység engedélyköteles, akkor a szükséges engedély(ek) megszerzését, az Ingatlan ingyenes tulajdonba adásával összefüggésben esetlegesen felmerülő általános forgalmi adó megfizetését.
V.2. Az Egyház vállalja, hogy az Ingatlan vonatkozásában az Önkormányzattal szemben semmilyen követelést nem támaszt.
V.3. Az Egyház a tulajdonjog megszerzésétől számított 15 évig nem idegenítheti el az Ingatlant (ideértve az ellenérték nélkül történő elidegenítést és az apportálást is), továbbá azt a tulajdonjog megszerzésétől számított 15 évig a juttatási célnak (a III.1. pontban meghatározott hasznosítási célnak) megfelelően köteles hasznosítani, valamint állagát megóvni. Ha az Ingatlan birtokátruházásának időpontja a tulajdonjog megszerzésének időpontját megelőzi, a jelen pontban rögzített kötelezettségeinek az Egyház a birtokátruházás és a tulajdonjog megszerzésének időpontja között is köteles eleget tenni.
V.4. Amennyiben az Egyház a célhoz kötött hasznosításra vonatkozó – jelen megállapodás szerinti – kötelezettségeinek részben vagy egészben nem tesz eleget vagy az Ingatlant nem hasznosítja, köteles az Önkormányzat írásos felszólítására, a felszólításban meghatározott határidőig a jogsértő állapotot megszüntetni. A jogsértő állapot megszüntetésére szabott határidő elmulasztása esetén az Egyház az Nvtv. 13. § (7) bekezdése alapján köteles a II.1. pontban rögzített becsült forgalmi értéknek a kötelezettség megsértésének napjától számított, a mindenkori jegybanki alapkamattal növelt összegét, a felszólítás Egyház általi kézhezvételétől számított 60 napon belül, az Önkormányzat részére nem teljesítési kötbérként megfizetni.
V.5. Az Egyház tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat a jogsértő állapot határidőre történő megszüntetésének elmulasztása esetén – az V.4. pont szerinti nem teljesítési kötbér követelése helyett – a jelen megállapodástól az Nvtv. 13. § (8) bekezdése alapján elállhat, amennyiben az eredeti állapot helyreállítható. Amennyiben az Önkormányzat az elállási jogát gyakorolja, az Egyház az Önkormányzattal szemben megtérítési igénnyel vagy egyéb követeléssel nem élhet. Az Egyház tudomásul veszi továb...
Kötelezettségvállalások. 5.3.1. Az Ügyfél a Hitelszerződés tekintetében vállalja, hogy a Hitelszerződés hatályba lépésének a napjától (a továbbiakban: Számlaforgalom Indulási Dátumtól) kezdődően a Hitelszerződés teljes tartama alatt Teljesítési időtartamonként a Banknál minimum a Hitelszerződésben meghatározott értékű számlaforgalmat bonyolít. A számlaforgalomra vonatkozó kötelezettség teljesítése körében - amennyiben az a Hitelszerződésben kikötésre került - a Bank kizárólag az alábbi fizetési műveletek alapján végrehajtott jogszerű banki terheléseket veszi figyelembe: • Eseti forint átutalási megbízás • Állandó forint átutalási megbízás • Csoportos forint átutalási megbízás • Csoportos beszedési megbízás teljesítése • VIBER átutalási megbízás • Postai kifizetési utalvány teljesítése • Az Ügyfél számára a Bank által kibocsátott bankkártyával készpénzfelvétel, vagy postai fizetés • Eseti deviza átutalási megbízás a Bank által jegyzett vagy nem jegyzett devizában • Állandó deviza átutalási megbízás • Pénztári készpénzkifizetés • Zsákos készpénzkifizetés • Csekkel összefüggő terhelés • Beszedési megbízással (Nemzetközi inkasszókkal) összefüggő terhelés • Okmányos meghitelezések teljesítése A számlaforgalmi kötelezettségvállalás devizanemétől eltérő devizanemben vezetett pénzforgalmi bankszámlák forgalmát az egyes tranzakciók teljesítésének napján hatályos MNB középárfolyamon számítva veszi figyelembe a Bank. Az Ügyfél elfogadja, hogy a saját számlák közötti terhelések (átvezetések) a számlaforgalmi kötelezettségvállalás teljesítése szempontjából nem képezik részét a számlaforgalomnak. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy a számlaforgalmi kötelezettség teljesítése szempontjából a Bank számítása az irányadó. Csoportos számlaforgalom előírása esetén a Bank az Ügyfél számlaforgalmi kötelezettségvállalása teljesítésének ellenőrzése során a Hitelszerződésben meghatározott vállalkozások Banknál bonyolított számlaforgalmát is figyelembe veszi. A Bank jogosult a Hitelszerződés tekintetében vállalt számlaforgalomra vonatkozó kötelezettségek teljesítését a Teljesítési időtartam teljes ideje alatt folyamatosan ellenőrizni és a Teljesítési időtartam utolsó napjára (vagy a Hitelszerződés megszűnésének napjára) az esetleges elmaradást megállapítani. A Bank a Vállalt forgalom elmaradási jutalékot (VFEJ) a Teljesítési időtartam számlaforgalmának ellenőrzését lehetővé tevő dokumentumok rendelkezésre állását követően, illetve lejáratot követően jogosult követelni és a jutalék összegével az Ügyfél ná...
Kötelezettségvállalások. V. 1. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az Ingatlan tulajdonjogát a fennálló terhekkel és kötelezettségekkel együtt szerzi meg.
V. 2. Az Önkormányzat kijelenti, hogy az Ingatlan meglévő, a szerződéskötés időpontjában fennálló műszaki és egyéb állapotát ismeri és azt jelen állapotában, valamint környezetvédelmi, tűzszerészeti, vegyvédelmi és esetleges egyéb szennyeződéstől való mentesítés nélkül veszi a tulajdonába. Az Önkormányzat kijelenti, hogy saját költségvetése terhére vállalja az Ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, illetve ha az Ingatlan tervezett tevékenység engedélyköteles, akkor a szükséges engedély(ek) megszerzését, az ingatlan ingyenes tulajdonba adásával összefüggésben esetlegesen felmerülő általános forgalmi adó megfizetését.
V. 3. Az Önkormányzat vállalja, hogy az Ingatlan vonatkozásában sem a Magyar Állammal, sem annak képviseletét ellátó MNV Zrt.-vel, sem Vagyonkezelővel szemben semmilyen követelést nem támaszt.
V. 4. Az Ingatlant az Önkormányzat a tulajdonjog megszerzésétől számított 15 évig nem idegenítheti el (ideértve az ellenérték nélkül történő elidegenítést és az apportálást is), továbbá azt a tulajdonjog megszerzésétől számított 15 évig a juttatási célnak (az I.4. pontban meghatározott hasznosítási célnak) megfelelően köteles hasznosítani, valamint állagát megóvni. Ha az Ingatlan birtokátruházásának időpontja a tulajdonjog megszerzésének időpontját megelőzi, a jelen pontban rögzített kötelezettségeinek az Önkormányzat a birtokbaadás és a tulajdonjog megszerzésének időpontja között is köteles eleget tenni.
V. 5. Amennyiben az Önkormányzat a célhoz kötött hasznosításra vonatkozó – jelen megállapodás szerinti – kötelezettségeinek részben vagy egészben nem tesz eleget vagy az Ingatlant nem hasznosítja, köteles az MNV Zrt. felszólítására, az abban meghatározott határidőig a jogsértő állapotot megszüntetni. A jogsértő állapot megszüntetésére szabott határidő elmulasztása esetén az Önkormányzat köteles a II. pontban rögzített becsült forgalmi értéknek a kötelezettség megsértésének napjától számított, a mindenkori jegybanki alapkamattal növelt összegét az MNV Zrt.-nek a felszólítás kézhezvételétől számított 60 napon belül nemteljesítési kötbérként megfizetni.
V. 6. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az MNV Zrt. a jogsértő állapot határidőre történő megszüntetésének elmulasztása esetén – az V.5. pont szerinti nemteljesítési kötbér követelése helyett – a jelen megállapodástól elállhat. Amennyiben...
Kötelezettségvállalások. Az Ügyfél a Szerződés fennállása alatt az alábbi kötelezettségeket vállalja:
(a) az Ügyfél felhatalmazza a Társaságot, hogy róla más pénzügyi intézménytől, vagy hatóságtól információt kérjen. E tekintetben a titoktartási kötelezettség alóli felmentést megadja.
Kötelezettségvállalások. Az Ügyfél - a Szerződésben, Biztosítéki Szerződésben és Üzletszabályzatban foglaltakon felül - kötelezettséget vállal a következő előírások teljesítésére.
Kötelezettségvállalások. 1.1. Adós köteles haladéktalanul tájékoztatni a Hitelezőt Xxxxxxxxxx Xxxxxxx bekövetkezéséről, és a Hitelező erre vonatkozó írásbeli kérésének kézhezvételekor az Adós köteles tájékoztatni a Hitelezőt arról, hogy Felmondási Esemény bekövetkezett-e.
1.2. Per-, teher- és igénymentesen az Adós az Ingatlant - a Kölcsönt biztosító jelzálog teher és az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom miatt – csak a Hitelező hozzájárulásával tudja értékesíteni. Az Ingatlan tehermentesítéséhez szükséges nyilatkozatokat a Hitelező csak abban az esetben állítja ki, ha Xxxxxxx a Kölcsönszerződéssel kapcsolatban fennálló valamennyi fizetési kötelezettsége maradéktalanul megfizetésre került.
Kötelezettségvállalások. 2.1 A Lízingbevevő – már a lízingszerződés megkötését megelőzően - köteles az FHB Bank Zrt-nél Bankszámlát (fizetési számlát) nyitni a lízing rendelkezésre bocsátásának és visszafizetésének lebonyolítása céljából, és a Lízingszerződés időtartama alatt köteles azt fenntartani.
2.2 A Lízingbevevő köteles haladéktalanul tájékoztatni a Lízingbeadót Felmondási Esemény bekövetkezéséről, és a Lízingbeadó erre vonatkozó írásbeli kérésének kézhezvételekor a Lízingbevevő köteles tájékoztatni a Lízingbeadót arról, hogy Xxxxxxxxxx Esemény vagy Esetleges Felmondási Esemény bekövetkezett-e.
2.3 Lízingbevevő a Lízingszerződés hatálya alatt a Lízingbeadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a Lízingtárgy tulajdonjogát érintő peres eljárást nem indít.