Kiegészítette a 7/2019. PJ együttes utasítás 1. pontja mintaszakaszok

Kiegészítette a 7/2019. PJ együttes utasítás 1. pontja pénzügyi szakember, • szakmai felelős (az adott területen szakértelemmel rendelkező személy), • jogi szakember, • felelős akkreditált közbeszerzési tanácsadó • egyéb A Kbt. 27. §. (3) bekezdése szerint a közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és a dokumentáció elkészítése, az ajánlatok értékelése során és az eljárás más szakaszában az ajánlatkérő nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont személyeknek és szervezeteknek együttesen megfelelő ─ a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai, közbeszerzési, jogi és pénzügyi ─ szakértelemmel kell rendelkeznie. Az Előkészítő Bizottság létrehozatalakor lehetősége van a jegyzőnek az Előkészítő Bizottság oly módon történő összeállítására, hogy egy fő a Kbt. előírásai szerinti szakértelemre vonatkozó több feltételnek is megfelelhet. Amennyiben az Önkormányzat nem rendelkezik a beszerzés tárgyára vonatkozóan megfelelő szintű szaktudással rendelkező munkatárssal, vagy a beszerzés tárgyának komplexitása, specialitása indokolja, lehetőség van külső pl. műszaki, szakmai szakértő bevonására. A külső szakértő jelen szabályzattal összhangban vonható be az előkészítő bizottság munkájába. A közbeszerzési eljárás megindítását –az éves közbeszerzési tervben foglaltaknak megfelelően– a városüzemeltetési iroda vezetője kezdeményezi a jegyző felé az Igénybejelentő lap kitöltésével. (1. sz. melléklet) A jegyző a kezdeményező iratban foglaltak alapján kijelöli az előkészítő bizottság tagjait (2. sz. melléklet) akik elvégzik az alábbi feladatokat: - javaslattétel (3. sz. melléklet) becsült értékre az Önkormányzat hatályos költségvetése-, vagy előzetes piaci konzultációt, felmérést követően a 28. § (4) bekezdése szerint (szakmai- és pénzügyi felelős); - javaslattétel eljárástípus kiválasztására (felelős akkreditált közbeszerzési tanácsadó); - a választott eljárástípusnak megfelelő eljárást megindító összefoglaló tájékoztatás, ajánlati/részvételi felhívás és a dokumentáció előkészítése (felelős akkreditált közbeszerzési tanácsadó); - dokumentáció részét képező műszaki tartalom meghatározása (műszaki iroda); - szükség esetén az engedélyek és hatósági hozzájárulások beszerzése (műszaki iroda); - ajánlattételi felhívással induló közvetlen meghívás esetén az ajánlattételre felkérni kívánt gazdasági szereplők adatainak megadása (3. sz. melléklet); - összefoglaló tájékoztató közzététele (felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó) - az ajánlattételi/részvételi felhívás feladása az elektronikus közbeszerzési rendszeren (EKR) keresztül a...

Related to Kiegészítette a 7/2019. PJ együttes utasítás 1. pontja

  • A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárások részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó x elektronikusan: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/XXX000000000000/xxxxxxxxx (URL) x a fent említett címre a következő címre: (adjon meg másik címet) Hivatalos név: Nemzeti azonosítószám: Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy: Telefon: E-mail: Fax: Internetcím(ek): Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Tájékoztató az eljárás eredményéről A közbeszerzési eljárás eredménye 2014/24/EU irányelv I. szakasz: Ajánlatkérő

  • Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok,

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Miben szolgálja az Ön érdekeit? A TKM segítségével Ön egyszerűbben össze tudja hasonlítani a magyar életbiztosítási piacon kínált unit-linked életbiztosí- tások költségszintjeit. A TKM a Rendeletben maghatározott alábbi feltételezésekkel kerül kiszámításra.

  • Eljárás a szerződés megszűnése esetén Az Előfizetői szerződés megszűnése esetén az Előfizető köteles együttműködik a Szolgáltatóval. Az Előfizető köteles továbbá arra, hogy az átadott technikai eszközöket a szerződés megszűnésekor üzemképes, sértetlen állapotban visszaszolgáltassa a Szolgáltatónak. Amennyiben az Előfizető az eszközök visszaszolgáltatására vonatkozó kötelezettségének a szerződés megszűnését követő 8 napon belül nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult a ténylegesen igazolható kárának megtérítésére, vagy a átalány-kártérítést felszámítani.

  • Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 13.4.1. Az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni.