Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 4 contracts
Samples: Adásvételi Keretszerződés, Adásvételi Szerződés, Adásvételi Szerződés
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxxx.xxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 4 contracts
Samples: Közbeszerzési Dokumentumok, Közbeszerzési Szerződés, Közbeszerzési Szerződés
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxx.xxxxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 3 contracts
Samples: Közbeszerzési Szerződés, Közbeszerzési Szerződés, Közbeszerzési Szerződés
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxxx.xxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 3 contracts
Samples: Közbeszerzési Szerződés, Adásvételi Szerződés, Közbeszerzési Dokumentumok
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő ajánlattevő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt előtti ésszerű időben, a Kbt. 114. § (6) bekezdésének megfelelően küldi meg az ajánlattevőknek. Ajánlatkérő ésszerű időnek tekinti legkésőbb hat nappalaz ajánlattételi határidő lejárta előtti második munkanapot, így felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kiegészítő tájékoztatás iráni kéréseiket legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtti negyedik munkanapon küldjék meg ajánlatkérő részére írásban, telefax vagy e-mail útján, a jelen pontban meghatározott elérhetőségekre. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 2 contracts
Samples: Közbeszerzési Eljárás, Közbeszerzési Eljárás
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxxxxx_xxxxx.xxxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat három nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxx.xxxxxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 2 contracts
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx az xxxx.xxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentumok
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxxxxx_xxxxxxx.xxxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-e- mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő ajánlattevő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt előtti ésszerű időben, a Kbt. 114. § (6) bekezdésének megfelelően küldi meg az ajánlattevőknek. Ajánlatkérő ésszerű időnek tekinti legkésőbb hat nappalaz ajánlattételi határidő lejárta előtti második munkanapot, így felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kiegészítő tájékoztatás iráni kéréseiket legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtti negyedik munkanapon küldjék meg ajánlatkérő részére írásban, telefax vagy e-mail útján, a jelen pontban meghatározott elérhetőségekre. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxxxxx_xxxxx.xxxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Kivitelezési Szerződés
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő ajánlattevő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a az ajánlati felhívásban és az közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxxxxx.xxxxxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt előtti ésszerű időben, a Kbt. 114. § (6) bekezdésének megfelelően küldi meg az ajánlattevőknek. Ajánlatkérő ésszerű időnek tekinti legkésőbb hat nappalaz ajánlattételi határidő lejárta előtti második munkanapot, így felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kiegészítő tájékoztatás iráni kéréseiket legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtti negyedik munkanapon küldjék meg ajánlatkérő részére írásban, telefax vagy e-mail útján, a jelen pontban meghatározott elérhetőségekre. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő ajánlattevő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a az eljárást megindító felhívásban és az közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxx.xxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt előtti ésszerű időben, a Kbt. 114. § (6) bekezdésének megfelelően küldi meg az ajánlattevőknek. Ajánlatkérő ésszerű időnek tekinti legkésőbb hat nappalaz ajánlattételi határidő lejárta előtti második munkanapot, így felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kiegészítő tájékoztatás iráni kéréseiket legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtti negyedik munkanapon küldjék meg ajánlatkérő részére írásban, telefax vagy e-mail útján, a jelen pontban meghatározott elérhetőségekre. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Keretmegállapodás
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő ajánlattevő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a az eljárást megindító felhívásban és az közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 0006-01-000210-0000 9618 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx az molnarfi.istvan@semmelweis-univ.hu címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt előtti ésszerű időben, a Kbt. 114. § (6) bekezdésének megfelelően küldi meg az ajánlattevőknek. Ajánlatkérő ésszerű időnek tekinti legkésőbb hat nappalaz ajánlattételi határidő lejárta előtti második munkanapot, így felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kiegészítő tájékoztatás iráni kéréseiket legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtti negyedik munkanapon küldjék meg ajánlatkérő részére írásban, telefax vagy e-mail útján, a jelen pontban meghatározott elérhetőségekre. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx az xxxxx.xxxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxxxxx_xxxxx.xxxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxx.xxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat három nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentumok
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxx.xxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-e- mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat három nappal. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő - ajánlattevő – az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - – a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a az eljárást megindító felhívásban és az közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxx.xxxxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt előtti ésszerű időben, a Kbt. 114. § (6) bekezdésének megfelelően küldi meg az ajánlattevőknek. Ajánlatkérő ésszerű időnek tekinti legkésőbb hat nappalaz ajánlattételi határidő lejárta előtti második munkanapot, így felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kiegészítő tájékoztatás iráni kéréseiket legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtti negyedik munkanapon küldjék meg ajánlatkérő részére írásban, telefax vagy e-mail útján, a jelen pontban meghatározott elérhetőségekre. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Keretmegállapodás
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő ajánlattevő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a az eljárást megindító felhívásban és az közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt előtti ésszerű időben, a Kbt. 114. § (6) bekezdésének megfelelően küldi meg az ajánlattevőknek. Ajánlatkérő ésszerű időnek tekinti legkésőbb hat nappalaz ajánlattételi határidő lejárta előtti második munkanapot, így felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kiegészítő tájékoztatás iráni kéréseiket legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtti negyedik munkanapon küldjék meg ajánlatkérő részére írásban, telefax vagy e-mail útján, a jelen pontban meghatározott elérhetőségekre. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Kiegészítő tájékoztatás. Az érdekelt gazdasági szereplő ajánlattevő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a az eljárást megindító felhívásban és az közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxxxxx.xxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx xxxxxx.xxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt előtti ésszerű időben, a Kbt. 114. § (6) bekezdésének megfelelően küldi meg az ajánlattevőknek. Ajánlatkérő ésszerű időnek tekinti legkésőbb hat nappalaz ajánlattételi határidő lejárta előtti második munkanapot, így felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kiegészítő tájékoztatás iráni kéréseiket legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtti negyedik munkanapon küldjék meg ajánlatkérő részére írásban, telefax vagy e-mail útján, a jelen pontban meghatározott elérhetőségekre. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat. Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentumok