Kárkifizetés. a) A Biztosító a kár kifizetését tűzkárnál, robbanásnál a hatóság által kiadott hatósági bizonyítvány, betöréses lopás, lopás, vagy rablásnál a nyomozó hatóság nyomozást felfüggesztő határozatá- nak, vagy a bíróság határozatának megküldéséhez köti. b) Amennyiben a felek szakértő(ke)t bíztak meg a kártérítési összeg megállapítására, a mindkét fél által elfogadott szakértői vélemény beérkezéséhez, peres eljárás esetén a bíróság jogerős határo- zatának megküldéséhez köti a biztosító kárkifizetését. c) A Biztosító a megállapított kártérítési összeget a kár kifizetéséhez szükséges irat (több irat esetén, az utolsó irat) beérkezését követő 15 napon belül, a Biztosított részére fizeti meg. d) A Biztosító felfüggeszti a kifizetést, ha a kárral kapcsolatban a Biztosított (Szerződő) ellen rendőr- ségi, vagy büntetőeljárási vizsgálat indul, a vizsgálat lezárásáig. e) A biztosító a káresemény bekövetkezése esetén azon okiratok bemutatását kérheti, amelyek alkal- masak a káresemény bizonyítására. A biztosító a szolgáltatása teljesítésének esedékességét csak olyan okirat bemutatásától teheti függővé, amely a biztosítási esemény bekövetkezésének igazo- lásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges. A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosító részére a szerződőnek, biztosítottnak, károsultnak bizonyíta- nia szükséges. A káresemény bekövetkezése esetén a károk, költségek bizonyítására alkalmasak okiratok, számlák, hatósági, bírósági határozatok, jegyzőkönyvek, tárgyi bizonyítékok, amelyek a biztosítási esemény jogalapját, valamint annak összegszerűségét bizonyítják. A felsoroltakon kívül a szerződőnek, biztosítottnak, illetve a károsultnak joga van a biztosítási esemény, a károk és költ- ségek igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse. f) A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetésé- hez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve hely- reállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, ame- lyen feltűntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
Appears in 2 contracts
Samples: Kishajók Casco Biztosítása, Kishajók Casco Biztosítása
Kárkifizetés. a) A Biztosító biztosító a kár kifizetését tűzkárnál, robbanásnál a hatóság által kiadott hatósági bizonyítvány, betöréses lopás, lopás, vagy rablásnál a nyomozó hatóság nyomozást felfüggesztő határozatá- nak, vagy a bíróság határozatának megküldéséhez köti.
b) Amennyiben a felek szakértő(ke)t bíztak meg a kártérítési összeg megállapítására, a mindkét fél által elfogadott szakértői vélemény beérkezéséhez, peres eljárás esetén a bíróság jogerős határo- zatának megküldéséhez köti a biztosító kárkifizetését.
c) A Biztosító biztosító a megállapított kártérítési összeget a kár kifizetéséhez szükséges irat (több irat esetén, az utolsó irat) beérkezését követő 15 napon belül, a Biztosított részére fizeti meg.
d) A Biztosító biztosító felfüggeszti a kifizetést, ha a kárral kapcsolatban a Biztosított (Szerződő) ellen rendőr- ségi, vagy büntetőeljárási vizsgálat indul, a vizsgálat lezárásáig.
e) A biztosító a káresemény bekövetkezése esetén azon okiratok bemutatását kérheti, amelyek alkal- masak a káresemény bizonyítására. A biztosító a szolgáltatása teljesítésének esedékességét csak olyan okirat bemutatásától teheti függővé, amely a biztosítási esemény bekövetkezésének igazo- lásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges. A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosító biztosító részére a szerződőnek, biztosítottnak, károsultnak bizonyíta- nia szükséges. A káresemény bekövetkezése esetén a károk, költségek bizonyítására alkalmasak okiratok, számlák, hatósági, bírósági határozatok, jegyzőkönyvek, tárgyi bizonyítékok, amelyek a biztosítási esemény jogalapját, valamint annak összegszerűségét bizonyítják. A felsoroltakon kívül a szerződőnek, biztosítottnak, illetve a károsultnak joga van a biztosítási esemény, a károk és költ- ségek igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
f) A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetésé- hez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve hely- reállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, ame- lyen feltűntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
Appears in 1 contract
Samples: Kishajók Casco Biztosítása
Kárkifizetés. a) A Biztosító kárkifizetés a kár kifizetését tűzkárnálkárrendezés során a bekért legutolsó okirat a biztosítóhoz történõ beérkezése után maximum 2 héten belül esedékes. 10 000 Ft alatti üvegkárok és csonttörés károk esetén, robbanásnál ha önnek üvegkára helyreállítását iga- zoló, 10 000 Ft-ot meg nem haladó számla, illetve csonttörés balesetet igazoló orvosi záróje- lentés vagy röntgenlelet van már a hatóság által kiadott hatósági bizonyítványbirtokában, betöréses lopás, lopás, vagy rablásnál akkor lehetõség van a nyomozó hatóság nyomozást felfüggesztő határozatá- nak, vagy a bíróság határozatának megküldéséhez köti.
b) Amennyiben a felek szakértő(ke)t bíztak meg a kártérítési összeg megállapítására, a mindkét fél által elfogadott szakértői vélemény beérkezéséhez, peres eljárás esetén a bíróság jogerős határo- zatának megküldéséhez köti legtöbb kirendeltségen és az ügyviteli központban „gyorskárrendezés”-re. Ekkor ön a biztosító kárkifizetését.
c) egységénél azonnal megkapja – postán beváltható csekk formájában – a kártérítést. Kérjük tájékozódjon, hogy ön- höz legközelebb hol található ilyen csekkel fizetõ egység. A Biztosító a megállapított kártérítési összeget a kár kifizetéséhez szükséges irat kárkifizetés történhet az ön igénye szerint • postán beváltható csekken (több irat eseténkorlátozott összegig), • postai átutalással lakáscímre, • banki átutalással az utolsó irat) beérkezését követő 15 napon belül, a Biztosított részére fizeti meg.
d) A Biztosító felfüggeszti a kifizetést, ha a kárral kapcsolatban a Biztosított (Szerződő) ellen rendőr- ségi, vagy büntetőeljárási vizsgálat indul, a vizsgálat lezárásáig.
e) A biztosító a káresemény bekövetkezése esetén azon okiratok bemutatását kérheti, amelyek alkal- masak a káresemény bizonyításáraön által megadott bankszámlára. A biztosító a szolgáltatása teljesítésének esedékességét csak olyan okirat bemutatásától teheti függővészolgáltatását törvényes belföldi fizetõeszközben (forintban) fizeti meg. A biztosító a szolgáltatás összegének kifizetését visszatarthatja, amely • ha kétség merül fel a szerzõdõ (biztosított), illetõleg az általa megjelölt kedvezményezett pénz- felvételi jogosultságát illetõen, a biztosító által megkívánt igazolás bemutatásáig, • ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban a szerzõdõ (biztosított) ellen büntetõ eljárás indult, az eljárás befejezéséig. Ha a kárrendezési eljárás során megállapítást nyert, hogy a biztosítási esemény bekövetkezésének igazo- lásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges. A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosító részére a szerződőnek, biztosítottnak, károsultnak bizonyíta- nia szükséges. A káresemény bekövetkezése esetén a károk, költségek bizonyítására alkalmasak okiratok, számlák, hatósági, bírósági határozatok, jegyzőkönyvek, tárgyi bizonyítékok, amelyek a biztosítási esemény jogalapját, valamint annak összegszerűségét bizonyítják. A felsoroltakon kívül a szerződőnek, biztosítottnak, illetve a károsultnak joga van a biztosítási eseménybekövetkezett, a károk és költ- ségek igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
f) A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésbenjogalap tisztázott, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetésé- hez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve hely- reállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, ame- lyen feltűntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámíthatóbiztosító elõleget folyósíthat.
Appears in 1 contract
Samples: Házõrzõ Biztosítási Feltételek
Kárkifizetés. a) A Biztosító kárkifizetés a kár kifizetését tűzkárnálkárrendezés során a bekért legutolsó okirat a biztosítóhoz történõ beérkezése után maximum 2 héten belül esedékes. 10 000 Ft alatti üvegkárok és csonttörés károk esetén, robbanásnál ha Önnek üvegkára helyreállítását igazoló, 10 000 Ft-ot meg nem haladó számla, illetve csonttörés balesetet igazoló orvosi zárójelentés vagy röntgenlelet van már a hatóság által kiadott hatósági bizonyítványbirtokában, betöréses lopás, lopás, vagy rablásnál akkor lehetõség van a nyomozó hatóság nyomozást felfüggesztő határozatá- nak, vagy a bíróság határozatának megküldéséhez köti.
b) Amennyiben a felek szakértő(ke)t bíztak meg a kártérítési összeg megállapítására, a mindkét fél által elfogadott szakértői vélemény beérkezéséhez, peres eljárás esetén a bíróság jogerős határo- zatának megküldéséhez köti legtöbb kirendeltségen és az ügyviteli központban „gyorskárrendezés”-re. Ekkor Ön a biztosító kárkifizetését.
c) egységénél azonnal megkapja – postán beváltható csekk formájában – a kártérítést. Kérjük tájékozódjon, hogy Önhöz legközelebb hol található ilyen csekkel fizetõ egység. A Biztosító a megállapított kártérítési összeget a kár kifizetéséhez szükséges irat kárkifizetés történhet az Ön igénye szerint • postán beváltható csekken (több irat eseténkorlátozott összegig), • postai átutalással lakáscímre, • banki átutalással az utolsó irat) beérkezését követő 15 napon belül, a Biztosított részére fizeti meg.
d) A Biztosító felfüggeszti a kifizetést, ha a kárral kapcsolatban a Biztosított (Szerződő) ellen rendőr- ségi, vagy büntetőeljárási vizsgálat indul, a vizsgálat lezárásáig.
e) A biztosító a káresemény bekövetkezése esetén azon okiratok bemutatását kérheti, amelyek alkal- masak a káresemény bizonyításáraÖn által megadott bankszámlára. A biztosító a szolgáltatása teljesítésének esedékességét csak olyan okirat bemutatásától teheti függővészolgáltatását törvényes belföldi fizetõeszközben (forintban) fizeti meg. A biztosító a szolgáltatás összegének kifizetését visszatarthatja, amely • ha kétség merül fel a szerzõdõ (biztosított), illetõleg az általa megjelölt kedvezményezett pénzfelvételi jogosultságát illetõen, a biztosító által megkívánt igazolás bemutatásáig, • ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban a szerzõdõ (biztosított) ellen büntetõ eljárás indult, az eljárás befejezéséig. Ha a kárrendezési eljárás során megállapítást nyert, hogy a biztosítási esemény bekövetkezésének igazo- lásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges. A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosító részére a szerződőnek, biztosítottnak, károsultnak bizonyíta- nia szükséges. A káresemény bekövetkezése esetén a károk, költségek bizonyítására alkalmasak okiratok, számlák, hatósági, bírósági határozatok, jegyzőkönyvek, tárgyi bizonyítékok, amelyek a biztosítási esemény jogalapját, valamint annak összegszerűségét bizonyítják. A felsoroltakon kívül a szerződőnek, biztosítottnak, illetve a károsultnak joga van a biztosítási eseménybekövetkezett, a károk és költ- ségek igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
f) A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésbenjogalap tisztázott, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetésé- hez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve hely- reállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, ame- lyen feltűntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámíthatóbiztosító elõleget folyósíthat.
Appears in 1 contract
Samples: Családi Otthon Biztosítás