Kárrendezés A biztosítási szolgáltatás igénybevételéhez az alábbi iratokat kell a biztosítóhoz benyújtani: a. a biztosítási kötvényt; b. az utazási okmányokat; légi utazás esetén a beszálló kártyát; c. a biztosító által erre a célra rendszeresített, a biztosított által ki- töltött kárbejelentő nyomtatványt; d. a káreseményről a káresemény helyszínén felvett hivatalos (ható- ságok, szálloda, fuvarozó, stb. által kiállított) eredeti, névre szóló jegyzőkönyvet, határozatot; e. a káreseménnyel kapcsolatban készült, eredeti, névre szóló, a di- agnózist és a kezeléseket leíró orvosi igazolást, zárójelentést, részletezett számlát; f. minden egyéb olyan dokumentumot, amely a káreset sajátossá- gainak megfelelően a kár okát, tényét és pontos összegét alátá- masztja, így különösen repülőjegy számla, vonatjegy számla, üzemanyag számla, szállodai számla, gyógyszervásárlásról szám- la, orvosi igazolás utazásképtelenségről; g. a károsodott vagyontárgyak eredeti vásárlási számláját. Poggyászkár esetén – amennyiben rongálódás történt – a biztosító kérésére a károsodott tárgyat is be kell mutatni, a kár mértékének megállapítása érdekében. Javíthatatlanság esetén az erre vonatkozó szakvélemény, javítás ese- tén az erről szóló számla csatolása szükséges a kártérítéshez. A biztosító a kárrendezéshez szükséges iratok beérkezésétől számí- tott 30 napon belül teljesíti szolgáltatásait a hatályos deviza tör- vényben foglaltaknak megfelelően. Poggyászkár esetén a kártérítés a károsodott tárgyak káridőponti avult értéke alapján kerül megállapításra, amennyiben a biztosított nevére szóló, eredeti vásárlási számlával igazolja az eltulajdonított vagy sérült vagyontárgy beszerzési értékét. Amennyiben nem áll rendelkezésre számla, a térítés alapja a piaci átlagos beszerzési ár. A kár megtérítését követően a biztosítót illetik meg azok a jogok, amelyek eredetileg a biztosítottat illették meg a kárért felelős sze- méllyel szemben, kivéve, ha ez a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.
Kárbejelentés, kárrendezés Utasbaleset bekövetkezése esetén – amennyiben a körülmények ezt nem teszik lehetetlenné – az utas köteles a balesetet az autóbuszvezetőnek azonnal jelezni annak érdekében, hogy a bekövetkezés okai, és annak pontos körülményei a helyszínen tisztázhatóak legyenek. Az utasnak a balesetre vonatkozó bejelentését a lehető legrövidebb időn belül – akadályoztatás esetén legkésőbb az egészségügyi akadályoztatás megszűnését követően – meg kell ismételnie a Szolgáltató 1. sz. Függelékben feltüntetett elérhetőségein és ügyintézési ideje alatt jegyzőkönyv felvételével. A biztosítási szolgáltatások igénybe vételéhez a biztosító rendelkezésére kell bocsátani mind azokat az iratokat, amelyek a biztosítási esemény, jogosultság és a szolgáltatás összegének megállapításához szükségesek. Ezért bejelentéskor a jegyzőkönyvhöz csatolni kell: - személyi azonosságot igazoló dokumentumok másolatát személyazonosító igazolvány, útlevél, személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, stb.) - az autóbuszjárat jogszerű igénybevételét igazoló utazási igazolványt, menetjegyet, vagy díjmentességet igazoló egyéb dokumentumot. Baleseti sérülés esetén: - a baleset első orvosi dokumentumait (pl. ambuláns lap, röntgenlelet, stb.) - baleseti kórházi napi térítés esetén kórházi zárójelentés és kórház fekvőbeteg igazolás, - baleseti keresőképtelenség esetén táppénzes lapok másolata – általános (8-as) kód feltüntetése esetén diagnózissal kiegészítve. Baleseti halál esetén: - a halott vizsgálati bizonyítvány másolatát, - a biztosított halotti anyakönyvi kivonatának másolatát, - a biztosított halált okozó betegséggel, a halál közelebbi körülményeivel kapcsolatos iratokat (kezelőorvosi igazolás, zárójelentés, kórbonctani lelet, stb. másolatban) - jogerős hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány másolati példány, - amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a biztosító minden esetben bekéri az eljárást befejező határozatot (pl. az eljárást megtagadó, vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági és/vagy rendőrségi határozatot másolatban) - egyes esetekben további orvosi és hatósági bizonylatok bekérése is szükségessé válhat. (amennyiben hatósági eljárás történt, a biztosító minden esetben bekéri a hatósági – megszüntető, eljárást befejező, stb. – végzést, illetve határozatot)
A számlával összefüggő további rendelkezések Új Előfizető esetében a Szolgáltató jogosult az Egyedi Előfizetői Szerződés aláírásakor készpénzben kérni az esedékes egyszeri és havi díjakat, melyről külön számlát állít ki. A számlák kiküldése folyamatosan történik az Előfizetők részére, mely időpont nem változtatható meg az Előfizető kérelmére sem. Az Előfizető által kezdeményezett díj- illetve szolgáltatáscsomag-módosítás a következő tárgyhavi számlában jelenik meg.
A végberendezés rendeltetésszerű használata és üzemképessége A rendeltetésszerű használat és az üzemképesség biztosítása az előfizető felelőssége. Az Internet hozzáférés szolgáltatás igénybevételéhez szükséges szoftver és felhasználói berendezések biztosítása az Előfizető feladata. Az Előfizető tartozik a szoftverekre vonatkozó szerzői jogi szabályok betartásával biztosítani a szükséges szoftvereket. 4.4.2.A szolgáltatás-hozzáférési pont ellenőrzésének és a hibaelhárításának a lehetővé tétele A szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot ellenőrizni. A szolgáltató az ellenőrzés elvégzése érdekében jogosult a szolgáltatás-hozzáférési pontnak helyt adó ingatlanba belépni, ott a szükséges ellenőrzést elvégezni. Ezt az előfizető, illetve az ingatlan használója és tulajdonosa köteles tűrni. Az előfizetőnek a hibát, az előfizetéstől eltérő szolgáltatást, annak észlelésekor haladéktalanul be kell jelenteni a szolgáltatónak, és a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni, az ellenőrzés és hibaelhárítás lehetőségét a szolgáltatás-hozzáférési, illetve csatlakozási ponton, illetve az azoknak helyt adó ingatlanban, vagy ingatlanrészen biztosítani. Az előfizető érdekkörében felmerült meghibásodások, vagy az ő érdekkörében felmerült üzemzavar javítási költségeit az előfizető köteles a szolgáltatónak megfizetni. A szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötése előtt a szolgáltató az igénylőt előzetesen tájékoztatja a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges minimális és ajánlott műszaki követelményekről.
SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSE SZERZŐDÉS SZÁMA 1 MEGNEVEZÉSE Szállítási szerződés. V.1.) Az eljárást lezáró döntés meghozatalának időpontja:
A szerződéshez rendelt elnevezés Szállítási szerződés.
SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1072 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Gazdasági Igazgatóság – Beszerzési Főosztály Címzett: Xxxxxxxx Xxxxxxxx Telefon: (+00-0) 000 0000 E-mail: kozbeszerzes@bkv hu Fax: (+00-0) 000-00-00 Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): xxx.xxx.xx A felhasználói oldal címe (URL): xxxx://xxx.xxx hu/hu/kozbeszerzes I.2) A NYERTES AJÁNLATTEVŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME
Ajánlati kötöttség, visszaigazolás A Vásárló által elküldött megrendelés megérkezését az Eladó késedelem nélkül, de legkésőbb 48 órán belül automatikus visszaigazoló e-mail útján visszaigazolja a Vásárló részére, mely visszaigazoló e- mail tartalmazza a Vásárló által a megrendelés során megadott adatokat (pl. számlázási és szállítási információk), a rendelés dátumát, rendelés azonosítóját, a megrendelt termékek felsorolását, tulajdonságát, mennyiségét, árát, a szállítás költségét és a fizetendő végösszeget. Vásárló mentesül az ajánlati kötöttség alól (nem köteles megvenni a terméket), ha késedelem nélkül, de legkésőbb 48 órán belül nem kapja meg az Eladótól az elküldött rendelésére vonatkozó visszaigazoló e-mailt. E visszaigazoló e-mail az Eladó részéről a Xxxxxxx által tett megrendelésének (vásárlási ajánlatának) elfogadásának minősül, xxxxxxx érvényes szerződés jön létre az Eladó és Vásárló között. A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit.
A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.
A NYERTES AJÁNLATTEVŐ/GAZDASÁGI SZEREPLŐ NEVE ÉS CÍME BUDMÁRK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Xxxxx Xxxxxx u. 16. 1029 Budapest MAGYARORSZÁG E-mail: xxxxxxx@xxxxxxx.xx Tel. +00 000000000 Fax +00 00000000