Kölcsönszerződés megkötése mintaszakaszok

Kölcsönszerződés megkötése. Fentieket követően - a hiteldöntésben foglaltak Xxxx általi elfogadása esetén – kerül sor az Adóssal a kölcsön- és a biztosítékot nyújtóval a biztosítéki szerződések megkötésére. A Társaság a kölcsön folyósítását az Egyedi Kölcsönszerződésben megjelölt folyósítási feltételhez köti. Folyósítási feltételként többek között előírásra kerül a biztosítéki szerződések megkötése és a biztosítékok rendelkezésre bocsátása a vonatkozó szerződések és jogszabályi rendelkezése alapján, a megkötött Egyedi Kölcsönszerződésből folyó kötelezettségek teljesítésének megerősítésére vonatkozó egyoldalú, közjegyzői okiratba foglalt Kötelezettségvállaló nyilatkozat bemutatása és/vagy az Egyedi Kölcsönszerződés biztosítékául szolgáló, a készfizető kezes által a készfizető kezesség-vállalásra vonatkozó nyilatkozatának és/vagy a zálogkötelezett a fedezetül felajánlott ingatlanra vonatkozóan tett kötelezettségvállaló nyilatkozatának közokiratba foglalása, vagy a kölcsönszerződés, illetve a zálogszerződések kétoldalú közjegyzői okiratba foglalása, a saját erő pénzügyi felhasználásnak igazolása, egyéb a kölcsönszerződésben meghatározott feltételek.
Kölcsönszerződés megkötése. Fentieket követően - a hiteldöntésben foglaltak Xxxx általi elfogadása esetén – kerül sor az Adóssal a kölcsön- és a biztosítékot nyújtóval a biztosítéki szerződések megkötésére. A Társaság a kölcsön folyósítását az Egyedi Kölcsönszerződésben megjelölt folyósítási feltételhez köti. Folyósítási feltételként többek között előírásra kerül a biztosítéki szerződések megkötése és a biztosítékok rendelkezésre bocsátása a vonatkozó szerződések és jogszabályi rendelkezése alapján, a megkötött Egyedi Kölcsönszerződésből folyó kötelezettségek teljesítésének megerősítésére vonatkozó egyoldalú, közjegyzői okiratba foglalt Kötelezettségvállaló nyilatkozat bemutatása és/vagy az Egyedi Kölcsönszerződés biztosítékául szolgáló, a készfizető kezes által a készfizető kezesség-vállalásra vonatkozó nyilatkozatának és/vagy a zálogkötelezett a fedezetül felajánlott ingatlanra vonatkozóan tett kötelezettségvállaló nyilatkozatának közokiratba foglalása, vagy a kölcsönszerződés, illetve a zálogszerződések és egyéb biztosítéki szerződések kétoldalú közjegyzői okiratba foglalása, a folyósítási jutalék megfizetése, inkasszós jog biztosítása az Adós és a készfizető kezesként bevont más vállalkozás számlavezetőinél vezetett fizetési számláira vonatkozóan, a saját erő pénzügyi felhasználásnak igazolása, ingatlan biztosíték esetén a Kölcsönbeadó javára alapított jelzálogjog bejegyzés iránti kérelem széljegyzésének igazolása, ingó jelzálogjog esetén annak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzése. Folyósítási feltételként a Társaság előírhatja a beruházáshoz a kapcsolódó számlák, vagy azonos bizonyító erejű számviteli dokumentumok eredeti példányának bemutatását és a lehívólevél benyújtását. Kifizetett számla kelte alapesetben a hitelkérelem benyújtásától számítva nem haladhatja meg a 180 napot; ha a beruházási hitel valamilyen támogatott projekthez kapcsolódik, akkor viszont e tekintetben is a támogatási projekt szabályai az irányadók. A még ki nem fizetett és le nem járt esedékességű számlák alapján történő folyósításhoz az Adós rendelkezése, illetve az általa megadott visszavonhatatlan átutalási megbízás benyújtása szükséges a számla teljesítésére (átutalásnál a kedvezményezett szállító /eladó /vállalkozó /stb. megnevezése, bankszámlájának száma, az átutalni/folyósítani kért összeg, valamint a közlemény rovatban szerepeltetni kell a kifizetendő számla számát és/vagy a Vállalkozás nevében megjelölést), kivéve ha a Társaság ettől eltérően rendelkezett. Kiegyenlítetlen átutaláso...
Kölcsönszerződés megkötése a fedezetül szolgáló ingatlanra vonatkozó önálló zálogjogszerződés megkötése és benyújtása az illetékes földhivatalhoz
Kölcsönszerződés megkötése. A Kölcsönszerződést Önnel előre egyeztetett időpontban írhatja alá bankfiókunkban. Szerződéskötéskor rendelkeznie kell az MKB Banknál megnyitott/vezetett lakossági fizetési számlával, amelyről Bankunk a törlesztőrészleteket fogja vonni.

Related to Kölcsönszerződés megkötése

  • A szerződés megkötése A szerződés az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén köthető meg:

  • Szerződés megszűnése 5.1. A felek között létrejött eseti szerződés a szerződésszerű teljesítéssel megszűnik. 5.2. A felek között létrejött eseti szerződés teljesítés nélkül is megszűnhet: 5.2.1. a felek közös megegyezésével. 5.3. A Szolgáltató jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni, vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondani (illetve attól elállni), ha a Megrendelő az alábbi tiltott magatartások bármelyikét tanúsítja: 5.3.1. Az elkészítendő honlapon vagy alkalmazáson – törvénybe ütköző módon pornográf, iparjogvédelmi illetve a szerzői jogokat vagy mások jó hírnevét, becsületét sértő, avagy a jó ízléssel össze nem egyeztethető anyagokat kíván elhelyezni, megjeleníteni. 5.3.2. Ha a Megrendelő több mint 30 napos fizetési késedelembe esett, és felhívásra sem rendezi tartozását. 5.3.3. Ha a Megrendelő ellen csődeljárás, felszámolási eljárás indul, vagy végelszámolását határozza el. 5.3.4. Ha a Megrendelő egyéb súlyos szerződésszegést követ el. A Szolgáltató azonnali hatályú felmondása esetén a Megrendelő a vállalkozási díj 100%-ának megfelelő kárátalányt köteles megfizetni kivéve az 5.4.3 pont szerinti esetet. Rendkívüli felmondás esetén a megrendeléseket a Szolgáltató nem köteles teljesíteni. Az ilyen megrendelések teljesítésétől a Szolgáltató írásban jogkövetkezmények nélkül elállhat. 5.4. A felek között létrejött szerződés bármely okból történő megszűnése, vagy felmondása nem mentesíti a feleket a fennálló kötelezettségeik, vagy díjtartozásaik teljesítése alól. 5.5. A postai úton eljuttatott írásbeli közléseket a Megrendelőlapon feltüntetett címre kell megküldeni ajánlott vagy tértivevényes küldeményként. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megküldésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, akkor is, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés eredménytelen volt, mert a címzett az iratot nem vette át, vagyis a küldemény „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza, akkor azt az ellenkező bizonyításáig a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kel tekinteni. 5.6. Megrendelő az adataiban bekövetkezett minden változást és a szerződés teljesítése szempontjából lényeges egyéb változásokat köteles 15 napon belül írásban közölni Szolgáltatóval.

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) Az egyedi előfizetői szerződés módosítására az előfizetői szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak. (2) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződésnek az egyedi előfizetői szerződésre kiterjedő egyoldalú módosítására. (3) A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítás esetén a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az adott módosítással érintett előfizetőket tartós adathordozón, az Elnök rendeletében meghatározott tartalommal értesíti, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. (4) A Szolgáltató nem köteles az előző bekezdésben foglalt értesítési határidőt az Általános Szerződési Feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti. (5) A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításáról szóló értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül az Előfizető azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az Előfizetői Szerződést. (6) Nem jogosult az Előfizető az előző bekezdés szerint xxxxxxxxxx az előfizetői szerződést, ha a módosítás a) következtében az Előfizetői Szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek az Előfizető számára kizárólag előnyös módon változnak meg, b) adminisztratív jellegű és nem tartalmaz az Előfizető számára hátrányos rendelkezést, vagy c) kifejezetten jogszabályváltozáson, hatósági vagy bírósági döntésen alapul. (7) Nem tekinthető az Előfizető számára előnyös módosításnak a díjak, a díjcsomagok, az adatforgalmi korlátozások, az adatátviteli sebességek, a lefedettség, a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételének módosítása - ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az előfizető számára -, vagy a személyes adatok kezelésének az előfizető számára nem egyértelműen előnyös megváltoztatása, még akkor sem, ha azok előnyös változásokkal járnak együtt. (8) Nem tekinthető adminisztratív jellegű módosításnak valamely szerződési feltétel olyan változása, amely a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket érdemben módosítja. (9) Amennyiben a Szolgáltató jogosult az (1) bek. a)-e) pontjai szerinti esetben az előfizetői szerződést módosítani, köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az előfizetőket az Eht. és a Rendelet vonatkozó rendelkezései szerint értesíteni, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. A Szolgáltató a jelen bekezdésben írt értesítési kötelezettségének az alábbiak szerint tesz eleget: a.) általában az ÁSZF egyoldalú módosításáról a módosítás hatályba lépését legalább 30 nappal megelőzően megküldött számlalevél vagy számlaértesítő elektronikus levél mellékletében (ideértve a számla „közlemények” rovatát is) értesíti az Előfizetőt, b.) amennyiben a Szolgáltató – az egyes szolgáltatások jellegéből adódóan – nem köteles számlalevelet küldeni, vagy az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél Előfizetőnek történő, az ÁSZF-ben szabályozott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint eleget tehet az alábbi módokon is: (i) az előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodóan, (ii) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre, (iii) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapra történő utalással, vagy (iv) az értesítendő Előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal eladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni. (10) A 12.1.1. pont (9) bekezdés (i)-(iii) pontjaiban meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a.) a szóbeli értesítést az előfizető tudomásul vette, vagy b.) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték. Nem alkalmazhatja a Szolgáltató a 12.1.1. pont (9) bekezdés (iv) pontjában meghatározott értesítési módot, ha az előfizetői szerződés tárgyát képező szolgáltatásra irányadó az előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak - beleértve a számhordozással kapcsolatos díjakat és a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat, az előfizető számára nyújtott kedvezmények, valamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik. (11) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételek módosításáról – ide nem értve a szolgáltatási csomag összetételére és a szolgáltatás díjának emelésére vonatkozó módosítást – szóló, az Eht. 144. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt értesítési kötelezettségének a Szolgáltató úgy is eleget tehet, hogy minden Előfizetője számára díjmentesen elérhető információs csatornáján legalább 15 napig, naponta legalább összesen 3 óra időtartamban a 8 és 22 óra közötti idősávban az értesítést közzéteszi. A díjmentesen elérhető információs csatornát a Szolgáltató, az előfizetői tájékoztatás hatékonyabbá tétele érdekében jogosult a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 74. § (1c) bekezdésében meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatásokat követő helyre tenni. (12) Amennyiben a Szolgáltató a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt egyoldalúan módosítja a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételét – ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az előfizető számára –, akkor az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. (13) Amennyiben a módosítás az Előfizető számára bármilyen hátrányos rendelkezést tartalmaz - így különösen, ha a szolgáltatás díja emelkedik, módosul a kínált csatornák összetétele vagy a szolgáltatás tartalma - az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. (14) A csatornasorrend Szolgáltató általi megváltoztatása nem minősül az előfizetői szerződés – műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételének megváltoztatása miatti – egyoldalú módosításának, így ebben az esetben az Eht. 132. § (5) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatóak. (15) Nem mondhatja fel az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményt érinti, és az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést felmondja, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. (16) A Szolgáltató nem köteles a (8) bekezdésben meghatározott értesítési határidőt alkalmazni abban az esetben, ha az ÁSZF módosítása kizárólag új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó ÁSZF-et nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken. (17) A (9) bekezdésben meghatározott értesítésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: a.) a módosítások hatályba lépésének időpontját, b.) az Eht. 132. § (6) bekezdés c) pontja szerinti egyoldalú szerződésmódosítás esetén azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt, amellyel a Szolgáltató a módosítást indokolja, c.) pontos utalást az ÁSZF módosított rendelkezéseire, d.) a módosítások lényegének rövid leírását, e.) ha a Szolgáltató az előfizető által igénybe vett előfizetői szolgáltatások díját módosítja, akkor a módosított díj összegét, f.) az előfizetőt az ÁSZF módosítása esetén megillető jogosítványokat, g.) a módosított ÁSZF elérhetőségét. (18) Amennyiben az előfizetői szerződés módosításához az Előfizető nyilatkozata is szükséges, azt az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül teheti meg. Előfizetői nyilatkozattétel azokban az esetekben szükséges, amikor az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás (díjcsomag) megszűnik, és helyette a Szolgáltató más díjcsomag igénybevételét ajánlja fel, vagy ha a szerződésmódosítás többletterhet jelentő kiegészítő szolgáltatás igénybevételére irányul. Az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása az előfizetői szerződés megszűnésének tekintendő, amennyiben azonban az Előfizető megelőzőleg igénybe vette a Szolgáltató módosított szolgáltatását, úgy az az előfizetői szerződés ennek megfelelő módosításának tekintendő. (19) Amennyiben az Előfizető a módosítással érintett szolgáltatást a rendelkezésére álló 15 napon belül igénybe veszi, nyilatkozattételi joga az igénybevétellel egyidejűleg megszűnik, a Szolgáltató az igénybevételt a rendelkezés ráutaló magatartással történő elfogadásának tekinti. Ugyancsak létrejön a módosított szerződés a felek között abban az esetben, ha a szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés jelen ÁSZF szerint ráutaló magatartással is létrejöhet, és az Előfizető a szolgáltatást külön nyilatkozattétel nélkül igénybe veszi. (20) A fenti (16) bekezdésen kívüli esetekben, az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása és/vagy a szolgáltatás igénybevétele – mint ráutaló magatartás - a szerződés-módosítás elfogadásának minősül. (21) A Szolgáltató az Előfizető kérésére csak az ÁSZF-ben foglaltak szerint módosíthatja az Egyedi előfizetői szerződést, ha az Előfizető személyében jogutódlás következtében változás következik be (átírás).

  • A szerződés megszűnése a) Rendes felmondással. A határozatlan időre kötött szer- ződést bármelyik fél írásban, a biztosítási időszak végére felmondhatja. A felmondási idő 30 nap. A szer- ződő aláírással ellátott felmondásának az évfordulót megelőzően legalább 30 nappal korábban be kell érkeznie a biztosítóhoz. b) Az alap biztosítás megszűnésével. A biztosítás az alap- biztosítás megszűnésével egyidejűleg automatikusan megszűnik. c) Felmondással a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés esetén. Ha a biztosító kifejezett nyi- latkozata nélkül létrejött szerződés lényeges kérdés- ben eltér a biztosító általános szerződési feltételétől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szer- ződési feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban fel- mondhatja. d) Díjnemfizetéssel. Megszűnik a biztosítási szerződés díj- nemfizetés miatt a díj esedékessége, illetve a díjrende- zettség napjára visszamenő hatállyal, ha a biztosító 30 napos póthatáridő tűzésével a díj megfizetésére a szerződőt írásban felhívta és a póthatáridő eredmény- telenül eltelt, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést bíró- sági úton érvényesíti. A díjnemfizetés miatt megszűnt szerződés a díj utólagos megfizetésével sem helyezhe- tő érvénybe. Ha a biztosító a kockázatviselés időtartama alatt bekö- vetkezett, de a szerződés díjnemfizetés miatti megszű- nését követően bejelentett biztosítási esemény kap- csán nyújt szolgáltatást, akkor annak összegéből jogo- sult levonni a megszűnés napjáig járó díját. A díj utólagos megfizetése nem helyezi újra érvénybe a díjnemfizetés miatt megszűnt szerződést. A megszű- nés időpontja után befizetett díjat (díjrészletet) a biz- tosító – a megszűnésig őt megillető időarányos díj- részlet kivételével – köteles visszautalni a szerződő- nek. e) Érdekmúlással. A jelen kiegészítő biztosítás megszűnik azon a napon, amelyen az alapbiztosítás érdekmúlás (tulajdonosváltozás, a forgalmi engedélybe bejegyzett üzemben tartó, mint szerződő személyének változása, forgalomból való kivonás) miatt megszűnik. Ebben az esetben a kiegészítő biztosítás díja az érdekmúlás napjáig illeti meg a biztosítót. A biztosító az ezt követő időszakra már kiegyenlített díjat visszautalja a szerződőnek. f) Szerződést érintő lényeges körülmények változása. A változás bejelentésnél leírtak szerint a biztosító 15 napon belül javasolhatja a szerződés módosítását, illetve 30 napos határidővel felmondhatja a szerző- dést, vagy ha a szerződő nem fogadja el a módosítási javaslatot, illetve 15 napon belül nem válaszol a módo- sítási javaslatra, úgy a szerződés a módosítási javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik.

  • A szerződés módosítása A takarékszövetkezet jogosult a bankszámla keretszerződésben, az annak elválaszthatatlan mellékletét képező jelen Általános Szerződési Feltételekben, a fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjében és a Hirdetményében meghatározott kamatot, díjat vagy költséget, illetve árfolyamot - a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével - egyoldalúan módosítani a jelen ÁSZF jelen fejezetében rögzített feltételek fennállása esetén. A Számlavezető hely a fizetési számla keretszerződésben meghatározott kamatok, díjak vagy költségek, valamint referencia-árfolyamok egyoldalú módosításának jogát az alábbi feltételek valamelyikének bekövetkezése esetén gyakorolja (függetlenül attól, hogy a KSH fogyasztói árindex mértékével történő módosítás lehetőségével élt-e): a. a jogi, szabályozói környezet változása; − a Számlavezető hely tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó, vagy azt érintő jogszabályváltozás, jegybanki rendelkezés, vagy a Számlavezető helyre vonatkozó kötelező egyéb szabályozók, hatósági előírások megváltozása; − a Számlavezető hely közteher- (pl. adó, illeték) fizetési kötelezettségének növekedése; − a kötelező tartalékolási szabályok kedvezőtlen változása; − kötelező betétbiztosítás összegének, vagy díjának változása; − a tőkemegfelelési előírások változása; − a szolgáltatásra vonatkozó állami támogatások változása, megszűnése; b. a belföldi, vagy nemzetközi pénz- vagy tőke piaci feltételek, makrogazdasági környezet módosulása, így különösen, de nem kizárólagosan: − a Számlavezető hely forrásköltségeinek változása; − a Számlavezető hely működési költségeinek változása; − Magyarország hitelbesorolásának változása; − az ország kockázati felár változása (credit default swap); − a jegybanki alapkamat, a jegybanki repo- és betéti kamatlábak változása; − a bankközi pénzpiaci kamatlábak / hitelkamatok változása; − a Számlavezető hely kockázati kamatfelárának változása; − a Magyar Állam, vagy a Számlavezető hely által kibocsátott értékpapír és SWAP hozamgörbék egymáshoz történő elmozdulása; − a refinanszírozást biztosító, nyilvánosan kibocsátott értékpapír hozamának, illetve kibocsátója elismert külső hitelminősítő szervezet általi kockázati besorolásának változása, vagy az ilyen besoroláshoz kapcsolódó költségek megváltozása; − a Számlavezető hely lekötött ügyfélbetétei kamatának változása; − az éven túli állampapírok hozamának változása; − a Központi Statisztikai Hivatal által, a Központi Statisztikai Hivatal honlapján közzétett előző évi éves fogyasztói árindex (infláció) alapján, annak mértékével történő módosítás; (Számlavezetési Keretszerződés és ahhoz kapcsolódó banki szolgáltatások szerződései alapján felszámított díjakat, költségeket – beleértve a fix díjakat, százalékos mértéket, a százalékos mértékben meghatározott díjak fix minimum és maximum értékét is); c. a Számlavezető hely működési feltételeinek megváltozása: − az Ügyfélért vállalt kockázat tényezőinek Számlavezető hely megítélése szerinti változása, ideértve az Ügyfél hitelképességének és a biztosítékok értékében bekövetkezett változást; − a lakossági kölcsönök kockázatának, illetve kockázati tényezőinek változása; − működési, üzemeltetési költségek változása; − postai, távközlési, kommunikációs költségek változása; − a Számlavezető hellyel szerződéses viszonyban álló szolgáltatók áthárított díjainak emelkedése; − termékhez/szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak külső szolgáltatók általi emelése; − informatikai környezet fejlesztések; − adatvédelmi alkalmazások változása; d. az Ügyfél, vagy az ügylet kockázatának megváltozása: − az Ügyfél Számlavezető helyi minősítésének változása; − az ügylet Számlavezető hely által számított kockázatának változása; − Ügyfél késedelmes teljesítése; e. a pénz- vagy tőkepiaci forrásszerzési lehetőségek változása; f. a tőke- és pénzpiaci , refinanszírozási és referencia kamatlábak változása: Az egyoldalú – Ügyfél számára kedvezőtlen módosítás joga akkor is megilleti a Számlavezető helyet, ha a Számlavezető hely átalakulásban (egyesülésben, vagy szétválásban) vesz részt és ezen jogi státuszát érintő változás következtében – az egységes ügyfélkiszolgálás érdekében – végrehajtandó informatikai környezetváltozás és azzal összefüggésben a banküzemi feltételek megváltozása (pl. egységes paraméterek alkalmazása érdekében) azt szükségessé teszi. A fentiekben meghatározott feltételek illetőleg körülmények egyidejűleg egymással ellentétes irányban, vagy arányaiban eltérő mértékben változhatnak, melyek együttes hatásait figyelembe véve alakítja ki a Számlavezető hely szerződésmódosítási döntéseit. A Számlavezető hely egyoldalú szerződésmódosítási jogát megalapozó, fent felsorolt egy, vagy több feltételt, vagy körülményt érintő változás bekövetkezése önmagában nem jelenti azt, hogy a Számlavezető hely ténylegesen gyakorolni is fogja egyoldalú szerződésmódosítási jogosultságát. A Számlavezető hely fenntartja magának a jogot, hogy a bekövetkezett kedvezőtlen változások mértékénél Ügyfelek számára kedvezőbb mértékben illetőleg a változások bekövetkezésének időpontjától Ügyfél számára kedvezőbb időpontban, továbbá az egyes ügyfélkörre, vagy termékköre eltérő mértékben érvényesítse a változások hatásait. Amennyiben a Számlavezető hely él az ügyfelek számára kedvezőtlen, egyoldalú módosítás jogával, úgy azt, a módosítás hatálybalépését megelőzően Keretszerződés esetén 2 hónappal Hirdetményben közzé teszi. A Számlavezető hely a változtatható kamatozású látra szóló és lekötött betéti kamatok kedvezőtlen változásáról a hatályba lépést megelőzően 15 nappal közzétett Hirdetményben ad tájékoztatást. Nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a Számlavezető hely új szolgáltatásokat, pénzügyi eszközöket, ügyleteket vezet be, melyeket az Ügyfél számára elérhetővé tesz, és amelyeket az Ügyfél kifejezetten elfogad, vagy igénybe vesz, vagy arra szerződést köt. Nem minősül továbbá egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a felszámított kamat, díj, költség vagy jutalék – beleértve a százalékos mértékben meghatározott díjak, költségek és jutalékok minimum és maximum értékét is – a Hirdetményben meghatározottak szerint automatikus értékkövetéssel módosulnak. A Számlavezető hely a jelen ÁSZF alapján a módosítás jogát a következők szerint gyakorolhatja: A Számlavezető hely a fizetési számla keretszerződés módosítását kizárólag a 2009. évi LXXXV. törvény 8. §-ban meghatározott módon kezdeményezheti a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább két hónappal. A keretszerződés módosításának kezdeményezése esetén a Számlavezető hely köteles az Ügyfelet tájékoztatni arról, hogy a módosítást az ügyfél részéről akkor lehet elfogadottnak tekinteni, ha annak hatálybalépése előtt a szolgáltatót nem tájékoztatta arról, hogy a módosítást nem fogadja el. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a módosítás hatálybalépése előtti napig az ügyfél jogosult a keretszerződés azonnali és díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. Amennyiben a Számlatulajdonos a keretszerződés, és annak elválaszthatatlan mellékletét képező dokumentumokban foglalt feltételeket, vagy a hirdetményben meghatározott kamatok, díjak, költségek, árfolyamok módosítását nem fogadja el, azt a Felek a Keretszerződés, azonnali hatályú felmondásának tekintik. Ha a Számlatulajdonos a módosítás hatálybalépéséig írásban a Keretszerződést nem mondja fel, úgy a Számlavezető hely a módosítást a Számlatulajdonos által elfogadottnak tekinti, amely a Számlavezető hely által javasolt időpontban lép hatályba. Ha a keretszerződés módosítása a Számlavezető hely által biztosított valamely szolgáltatás megszüntetésére irányul, a Feleknek egymással el kell számolniuk, így különösen a Számlatulajdonos által előre fizetett díjakkal. Ez esetben a Számlavezető hely a ténylegesen teljesített szolgáltatás arányos ellenértékére jogosult azzal, hogy a Számlavezető hely az elszámolással összefüggésben díjat, költséget vagy más fizetési kötelezettséget nem számíthat fel. A kamatláb, vagy átváltási árfolyam módosítására külön értesítés nélkül és azonnal is sor kerülhet, ha a felek ezt a lehetőséget a fizetési számla keretszerződésben kikötötték, és a változások a 2009. évi LXXXV. törvény 10. § c) pontjának cb) pontjában meghatározott referencia-kamatlábon vagy referencia-árfolyamon alapulnak. A Számlavezető hely ezen kamatláb és átváltási árfolyam módosításokról a tájékoztatást az ügyfél részére napi gyakorisággal a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapon adja meg. A kamat, vagy árfolyam a Számlatulajdonos számára előnyös változása esetén a pénzforgalmi szolgáltatót tájékoztatási kötelezettség nem terheli. Az ÁSZF-ben név-, szám-, vagy más elírás javítása nem minősül módosításnak. A Szerződésben meghatározott ügyleti-, késedelmi kamatot, díjat, vagy költséget, illetve egyéb szerződési feltételt érintő, az Ügyfél számára kedvezőtlen módosítást – a referencia kamatlábhoz kötött, valamint a változtatható kamatozású látra szóló és lekötött betéti kamatok kamat változása kivételével - a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 2 hónappal a Számlavezető hely Hirdetményben teszi közzé. Az ügyleti-, késedelmi kamat, díj, vagy költség, illetve egyéb szerződési feltétel egyoldalú módosítása esetén – a módosítás hatályba lépésétől - a Számlavezető hely jogosult a módosított szerződési feltételt alkalmazni. A Számlavezető hely a Keretszerződésben, az Általános Szerződési Feltételekben (továbbiakban ÁSZF) foglalt feltételek és a Hirdetményben meghatározott kamatok, díjak, vagy költségek, valamint árfolyamok Ügyfél számára kedvezőtlen módosítását a módosítás hatálybalépését megelőzően Hirdetmény formájában a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapon közzéteszi, valamint a Számlavezető hely a Számlatulajdonos külön ez irányú kérelme alapján a módosítások(ok)ra vonatkozó Hirdetményt postai, vagy elektronikus úton, vagy a Számlavezető hellyel egyeztetett egyéb tartós adathordozón a Számlatulajdonos rendelkezésére bocsátja. A Számlavezető hely az Ügyfél számára kedvezően bármikor egyoldalúan módosíthatja a szerződés feltételeit.

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az ÜÁSZF Törzsrész 12pontjában szabályozott eseteken túl, jogosult egyoldalúan módosítani abbanaz esetben is, ha a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja a következők szerint: a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette azadott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaSzolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. (Eht. 132. § (2a)) Ha a Szolgáltató a fentiekben meghatározott esetekben az Előfizetőt köteles értesíteni, a számlalevél szerinti értesítésnek a kínált médiaszolgáltatások összetételében bekövetkező változás esetén, az Eht. 132. § (2a) bekezdés szerinti indokot iskell tartalmaznia. Szolgáltató jogosult a műsorkínálatot azelőfizetők előzetes értesítése mellett megváltoztatnia az ÜÁSZF Törzsrész12. pontjában meghatározott módon. A Szolgáltató a műsorválasztékot azelőfizetői igények figyelembe vételével alakítja ki, s az előfizetői igények mellett – a lakossági felmérésen alapuló nézettségi adatok alapján- figyelembe veszi a műsordíjak gazdasági hatását ésa műsorok minőségi jellemzőit. ▪ a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen, ne legyen műszaki akadálya, ▪ az áthelyezés a teljes szolgáltatásra, s ne csak egyes szolgáltatás részekre vonatkozzon. SAT TV: Műszaki korlátok miatt, technikailag úgy valósul meg az áthelyezés, hogy a teljes szolgáltatás leszerelésre kerül a meglévő telepítési címen, és az létesítésre kerül az Előfizetőáltal megadott új címen. Azúj telepítési címen történő telepítésre vonatkozó rendelkezések megegyeznek az új szolgáltatásra vonatkozó telepítési szabályokkal, az áthelyezésdíja pedigmegegyezik a jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott telepítési díjakkal.

  • A szerződés létrejötte és megszűnése A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának, valamint azon gépjármű tulajdonosának, melynek rendeltetés helye szerinti tagállama Magyarország, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó – a biztosító díjtarifájának megfelelő – ajánlatát a 13. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási időszak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen időpontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.

  • A Szerződés megszüntetése Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkezmények mellett, az Intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést a mobilitás záródátumát megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kapcsolatban nem a mobilitásra vonatkozó szabályok szerint jár el, köteles vissza­fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivételes helyzetre vagy eseményre hivatkozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális helyzetének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a Támogatási szerződésben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni,

  • Szerződés módosítása IV.3.1) A szerződést módosították-e? igen nem IV.3.2) Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: •••••/•••• (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: ••••/••/•• (év/hó/nap)

  • A közbeszerzés mennyisége Aszód Város Önkormányzata az „Aszód Város főterének megújítása” tárgyú építési beruházás során az alábbiakban részletezett építési, kivitelezési munkákat kívánja megvalósítani. Az átalakítás célja, egy kulturált, rendezett teret létrehozni, amely méltó a Podmaniczky kastélyhoz való megérkezéshez és Aszód Polgármesteri Hivatalához. A tér elhanyagolt burkolatai elbontásra kerülnek. A világháborús emlékmű előtti burkolatot visszabontjuk a lépcsősorig. (A bontás nem tárgya a közbeszerzésnek) Az elbontott lépcsőelemek az új pavilonépületnél felhasználásra kerül. Az emlékmű eredeti kerítése visszaállításra kerül, és a szobrok díszkivilágítást kapnak. A tér közepén egy központi pozícióban szökőkút kerül kialakításra. Körülötte teresedés, pihenő padokkal. A központi szökőkút körül a burkolat virág mintázatban kerül lerakásra. A téren a Xxxxxxx Xxxxx utca felé egy zenepavilon kerül, időszakos rendezvényekhez. A fő közlekedési irányok mellett gyalogosösvények segítik a tér intenzívebb használatát. Zenepavilon építése (főbb munkanemek): Bontott keménymészkő elemekből padlóburkolat készítése: 28,3 m2; Bontott keménymészkő elemekből lépcső készítése 3 sorban: 96 fm; Fa pergolaszerkezet kialakítása: 58,9 m2; Deszkázás gyalult, hornyolt deszkával: 65 m2 Fémlemezfedés készítése állókorcos kialakítással: 124 m2; Külső fafelületek lazúrozása: 140 m2 Parkosítás (főbb munkanemek): Gyepnyesés 15-20 cm vastagságban, termőföld deponálása újrahasznosításhoz: 2444 m2; Tereprendezés: 3152 m2; Termőföld beszerzése, szállítása és elterítése: 541 m3; Járdák, gyalogutak építése: térkő burkolat építése gyalogos forgalomra: 402 m2; Xxxxxx xxxxx kialakítása: térkő burkolat építése gyalogos forgalomra: 424 m2; Vegyes használatú piactér építése: térkő burkolat építése autóforgalomra: 324 m2; Szórt burkolatú sétautak építése: 256 m2 Elektromos munkák; Gépészet (az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)