Költségek és díjak mintaszakaszok

Költségek és díjak. A Lízingszerződés vonatkozásában a Lízingbeadó a Lízingszerződés Lízingbevevő általi aláírásakor hatályos Hirdetményben foglalt költségeket és díjakat alkalmazza. A Hirdetményt a Lízingbevevő a Lízingszerződés aláírása előtt megismeri és a Lízingbeadó a Lízingszerződés aláírásakor annak egy példányát a Lízingbevevő rendelkezésére bocsátja. A Hirdetmény az Ügyfélszolgálaton és a Lízingszerződésben megjelölt közvetítőnél kifüggesztésre, valamint a Lízingbeadó honlapján közzétételre kerül. Lízingbeadó a Lízingszerződés vonatkásában a kamaton kívül a Lízingbevevő terhére csak olyan költséget állapít meg, mely harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben, a szerződés megkötése, módosítása és a Lízingbevevővel való kapcsolattartás során merül fel. A Hirdetményben meghatározott költségeket a Lízingbeadó, a futamidő alatt a Lízingbevevő hátrányára jogosult, míg a Lízingbevevő előnyére köteles egyoldalúan módosítani, ha a szolgáltatást nyújtó harmadik személy módosítására közvetlenül visszavezethetően módosul a költség összege. A módosulás a változással megegyező mértékben és arányban kerül átvezetésre annak felmerülésekor. Lízingbeadó a kamaton kívül díj fizetését – ide nem értve a finanszírozott összeg folyósításához, annak rendelkezésre tartásához, valamint az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében mindenkor hatályos jogszabály szerint megállapítható díjat – a Lízingszerződés megkötésével, a szerződés módosításával és megszüntetésével, valamint ügyviteli költségeivel összefüggésben határozhat meg a Hirdetményben. Lízingbeadó a futamidő alatt évente egyszer jogosult ezen díjakat a Lízingbevevő hátrányára, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves fogyasztói árindex mértékével megemelni. A Lízingbeadó a költség, díj módosítását tartalmazó hirdetményt a módosítás hatályba lépését 15 nappal megelőzően a székhelyén lévő hivatalos helyiségében kifüggeszti és a Lízingbeadó honlapján (xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx) közzéteszi. A Lízingbevevő fizetési késedelme, illetve a Lízingszerződés feltételeinek megsértése esetén köteles a Lízingbeadónak a lejárt követelés érvényesítésével, illetve a jármű birtokba vételével és értékbecslésével kapcsolatban felmerülő költségeit, valamint az esetleges perköltséget is viselni. A Lízingbeadó a szerződésszegés következményeként szükségessé váló közigazgatási eljárások díjait, valamint a jármű birtokbavételévek, a jármű szállításával kapcsolatban felmerülő költségeket (pl. szállítási költség, üzemanya...
Költségek és díjak. A Lízingbevevő köteles megfizetni a lízingszerződésben tételesen meghatározott, a lízingszerződés megkötése, módosítása és a Lízingbevevővel való kapcsolattartás során közvetlenül a Lízingbevevő érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben a Lízingbevevőre áthárítható módon felmerült költségeket. A Lízingbevevő köteles megfizetni a lízingszerződésben tételesen rögzített, a szerződéskötéssel, a szerződés módosításával és megszüntetésével, valamint az ügyviteli költségekkel összefüggésben felmerült díjakat.
Költségek és díjak. Lízingbeadó jogosult a jármű ellenőrzése érdekében harmadik személyt megbízni, és a megbízással felmerült költségét a Lízingbevevővel szemben érvényesíteni. A jármű (fedezet) ellenőrzés költsége: 13 000,- +ÁFA. A Lízingbevevő fizetési késedelme, illetve a Lízingszerződés feltételeinek megsértése esetén köteles a Lízingbeadónak a lejárt követelés érvényesítésével, illetve a jármű birtokba vételével és értékbecslésével kapcsolatban felmerülő költségeit, valamint az esetleges perköltséget is viselni. Az igényérvényesítés keretében a Lízingbeadó a Lízingbevevővel szemben az alábbi költségeket érvényesíti: - felmondás díja: 35.000,- Ft+ÁFA, amely összeg tartalmazza a lízingszerződés egyoldalú felmondására vonatkozó lízingbeadói nyilatkozat kézbesítésével, és a jármű birtokbavételével megbízott harmadik személy eljárásának díját, - jármű értékbecslésének igazolt költsége, - forgalomból kivonás költsége, a mindenkori jogszabályi feltételeknek megfelelően, - a jármű birtokbavételével és birtokba vett jármű szállításával kapcsolatban felmerülő esetleges igazolt költségek, pl.: tréler, üzemanyag, autópálya-díj. A Lízingbeadó a szerződésszegés következményeként szükségessé váló közigazgatási eljárások díjait kártérítés címén az általa teljesített összegben terheli ki a Lízingbevevőre.
Költségek és díjak. A Lízingbevevő fizetési késedelme, illetve a lízingszerződés feltételeinek megsértése esetén köteles a Lízingbeadónak a lejárt követelés érvényesítésével, illetve a jármű birtokba vételével és értékbecslésével kapcsolatban felmerülő költségeit, valamint az esetleges perköltséget is viselni. Az igényérvényesítés keretében a Lízingbeadó a Lízingbevevővel szemben a Lízingszerződésben meghatározott költségeket, díjakat érvényesíti. A Lízingbeadó a szerződésszegés következményeként szükségessé váló közigazgatási eljárások díjait – kártérítés címén - az általa teljesített összegben terheli tovább a Lízingbevevőre. A Lízingbevevő köteles megfizetni a Lízingszerződés megkötése, módosítása, megszüntetése és a Lízingbevevővel való kapcsolattartás során közvetlenül a Lízingbevevő érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben a Lízingbevevőre áthárítható módon felmerült költségeket.
Költségek és díjak. A Bank jelen szerződés aláírásával egyszeri kezelési költséget számít fel, melynek mértéke a Hitelkeret 1%-a. Hitelfelvevő köteles biztosítani, hogy a kezelési költség összege bankszámláján az első folyósítást megelőzően rendelkezésre álljon. A Hitelfelvevő meghatalmazza a Bankot, hogy a 18400010-03494829-90100014 számú, valamint a Banknál vezetett egyéb fizetési számláját külön rendelkezés nélkül megterhelje az esedékessé vált költségek és díjak összegével. Hitelfelvevő köteles gondoskodni arról, hogy a költségek és díjak megfizetéséhez szükséges egyenleg a fizetési számláján esedékességkor rendelkezésre álljon. A Hitelfelvevő köteles megfizetni a jelen szerződés közokiratba foglalásának költségét, további a földhivatali igazgatásszolgáltatási díjakat és a biztosítékok bejegyzésével kapcsolatos esetleges további költségeket és díjakat. Amennyiben Hitelfelvevő szerződésszerűen nem teljesít, úgy Hitelfelvevő köteles viselni, illetve amennyiben a Banknál merülnek fel, a Banknak megtéríteni a jelen szerződés felmondásával, annak kézbesítésével és a banki követelés behajtásával, így a biztosítékok érvényesítésével kapcsolatos minden díjat, költséget és illetéket. A forintban felmerülő költségek megtérítése is forintban esedékes.
Költségek és díjak. A Lízingbevevő fizetési késedelme, illetve a lízingszerződés feltételeinek megsértése esetén köteles a Lízingbeadónak a lejárt követelés érvényesítésével, illetve a jármű birtokba vételével és értékbecslésével kapcsolatban felmerülő költségeit, valamint az esetleges perköltséget is viselni. Az igényérvényesítés keretében a Lízingbeadó a Lízingbevevővel szemben a Lízingszerződésben meghatározott költségeket, díjakat érvényesíti. A Lízingbeadó a szerződésszegés következményeként szükségessé váló közigazgatási eljárások díjait – kártérítés címén - az általa teljesített összegben terheli tovább a Lízingbevevőre. A Lízingbevevő köteles megfizetni a Lízingszerződés megkötése, módosítása, megszüntetése és a Lízingbevevővel való kapcsolattartás során közvetlenül a Lízingbevevő érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben a Lízingbevevőre áthárítható módon felmerült költségeket. Euróban fizetendő lízingszerződés esetén a forintban felmerülő költségeket, díjakat a Lízingbeadó, a Magyar Nemzeti Bank – a Lízingbeadó által történő teljesítés napján érvényes - euró devizaárfolyamán xxxxxx átváltja és a Lízingbevevő a Lízingbeadó írásbeli értesítése alapján euróban köteles megfizetni. A Lízingbeadó a szerződésszegés következményeként szükségessé váló közigazgatási eljárások díjait kártérítés címén az általa teljesített összegben, de a jelent pont szerinti devizaárfolyamon átváltott euró pénznemben terheli ki a Lízingbevevőre.
Költségek és díjak. 7.2.1. A TBSZ Pénzszámla-, és TBSZ Értékpapírszámla megnyitásáért, vezetéséért, az azon végrehajtott tranzakciókért és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokért a Bank jogosult az Ügyfél részére költséget felszámítani, amelyek mértékét a hatályos Értékpapír Kondíciós Lista tartalmazza. 7.2.2. A felek megállapodnak abban, hogy a TBSZ Értékpapírszámlán lévő értékpapírok, illetve a TBSZ Pénzszámlán lévő pénzösszeg jelen Szerződés alapján Bankot megillető díjak, költségek teljes kiegyenlítéséig óvadékként szolgálnak. Amennyiben az Ügyfél a teljes fizetendő díjat jelen Szerződés szerinti feltételekkel nem egyenlíti ki, úgy a Bank jogosult – a Szerződés aláírásával adott felhatalmazás alapján - az óvadékba vett pénzből-, és / vagy értékpapírokból követelését a szükséges mértékig kielégíteni. Az Ügyfélnek a fel nem használt óvadékra vonatkozó igényét és érvényesítésének lehetőségeit a befektetési szolgáltatásokra vonatkozó üzletszabályzat tartalmazza. Az Ügyfél szavatol azért, hogy az óvadék tárgyán nem áll fenn olyan jog, amely a Bank óvadéki joga érvényesítését korlátozná, vagy kizárná. 7.2.3. Amennyiben a Bank 7.2.2. pont szerinti követelése az ott szabályozott módon nem rendezhető, úgy a Bank jogosult követelését bírósági úton behajtani. Az Ügyfél a jelen Szerződés aláírásával beleegyezését adja ahhoz, hogy - amennyiben az Ügyfél követelésének csak bírósági úton tud érvényt szerezni - személyes illetve cégadatait a behajtásban közreműködő, továbbá a behajtással összefüggésben jogszabályban arra feljogosított hatóságoknak és szervezeteknek kiadja.
Költségek és díjak. A verseny rendezésének költségeit a rendező szerv állja, a részvétel költségei, nevezési, pótnevezési és lemondási díjak a résztvevőket (klubok, egyesületek, versenyzők) terhelik, kivéve, ha a versenykiírás másképp rendelkezik. A rendező szerv jogosult az általa rendezett versenyekre nevezési, pótnevezési és/vagy lemondási díjat kiírni, amelynek összegét, fizetési módját és határidejét az éves részletes versenykiírásban közzé kell tenni. Ezen díjak a mindenkori rendező szervet illetik. A nevezési díj tízszeresét köteles a benevező klub fizetni, abban az esetben, ha: • a benevezett csapat nem jelenik meg a meghatározott időben a rajtnál – írásban nem került lemondásra –, vagy • a kormányos, vagy a könnyűsúlyú kategóriába benevezett versenyző az előírt időben nem jelenik meg a mérlegelésnél. Dopping vizsgálat költségei a MESZ-t terhelik.

Related to Költségek és díjak

  • Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok, 12.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-re és az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani: a) az egyedi előfizetői szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy – amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik – a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, b) jogszabályváltozás (új jogszabály hatálybalépése, hatályos jogszabály módosítása) vagy hatósági döntés indokolja, c) a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás indokolja, d) a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja, e) az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az előfizető számára előnyös módon változnak meg. 12.1.2. A 12.1.1. a) pont szerint az ÁSZF-ben foglalt feltételnek minősülnek az alábbiak, melyek nem idézik elő a szerződéses feltételek lényeges változását: - az ÁSZF szövegére irányuló egyéb módosítás, amely nem érinti a már nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeit, és amely a szöveg helyesbítésére, pontosítására, átfogalmazására vagy a közérthetőség növelésére irányul, - a műsorelosztó hálózat műszaki paramétereinek megváltozása (fejállomás cseréje, hálózati fejlesztések) miatt a szolgáltatás igénybevételi feltételei nem lényeges mértékben módosulnak, - az előfizetői szerződésben vállaltakhoz képest a szolgáltatás igénybevételének körülményei műszaki okból megváltoznak, ideértve a műszaki indokoltságú csatornaváltoztatást, - gazdasági (különösen az üzemeltetési, működési költség változása, infláció) körülmények olyan változása, amelyek következtében a Szolgáltató az Előfizetőknek nyújtott szolgáltatást a korábbiakhoz képest megváltozott feltételekkel képes csak nyújtani, - a Szolgáltatón kívül álló bármely körülményben (különösen valamely szolgáltatott műsor megszűnése vagy a műsortulajdonosnak műsora terjesztésére vonatkozó rendelkezésének megváltozása, az adókban, közterhekben és szabályzókban történt változások, megnövekedett szállítói és nagykereskedelmi költségek) bekövetkezett lényeges változás indokolja, - a Szolgáltató helyébe - a Szolgáltató gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében - más szolgáltató (új szolgáltató) lép, és mely esetben a módosítás nem eredményezi a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, mint a szolgáltatás igénybevételének feltételeit, minőségi célértékeket, - mindazon módosítás, amely az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás valamely jellemzője, vagy valamely rendelkezés tekintetében az Előfizetőre nézve kedvező változást eredményez, - ha a médiaszolgáltatóval fennálló vagy más szerződéses jogviszonyok, szerzői jogi okok, az előfizetői igények, a jelszolgáltatás körülményei vagy egyéb érdekek, körülmények figyelembe vételével (ide értve az Előfizetői igényeket és a műsorok tartalmi-minőségi/ár értékeinek összevetését is) a programválaszték, a programcsomagokban található csatornák, vagy a programcsomagok száma, összeállítása módosul. A 12.1.1. a) pont vonatkozásában lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire (így különösen a szolgáltatásra vonatkozó alapvető díjszabásra, a szerződés időtartamára és megszüntetésének jogkövetkezményeire, illetve minőségi célértékeire) vonatkozó változtatás. Nem minősül ugyanakkor lényeges módosításnak a szolgáltatásra vonatkozó nem alapvető díjszabásra vonatkozó változtatás. 12.1.3. A 12.1.1. c) pont szerint a körülményekben bekövetkezett lényeges változásnak minősülhetnek a konkrét egyedi körülmények felmerültekor bekövetkezett és a jövőbeni szolgáltatási körülményekre is kiható változások, amennyiben azok a szerződés megkötésekor előre nem voltak láthatók, valamint az akciókra vonatkozó ÁSZF melléklet módosítása. 12.1.4. A 12.1.1. d) pont alapján a Szolgáltató az előfizetői szerződés egyoldalú módosítására az alábbi feltételekkel jogosult: a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette az adott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. 12.1.5. A Szolgáltató nem jogosult a határozott időre kötött szerződést a 12.1.1. pont b) illetve

  • A szerződés megszűnésének esetei A kiegészítő biztosítási szerződés megszűnik: – a főbiztosítás megszűnésével egyidejűleg; – ha a főbiztosítás díjmentessé válik díjmentessé válás napján; – a biztosított halála esetén a biztosított halála napján; – annak a biztosítási évnek a végén, amelynek során a biztosított a 75. élet- évét betölti; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek a 2.§ (9)-(10) pontok- ban foglalt szerződő általi felmondása esetén; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek a 2.§ (11) pontban foglalt szerződő általi felmondása esetén; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek 4.§ (2) pontban fel- tüntetett esetben; – a díjfizetés elmulasztása esetén a biztosító által küldött írásbeli felszólítás- ban megállapított 30 napos határidő eredménytelen elteltével az esedé- kességre visszamenő hatállyal.

  • Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei 19 11.1. A határozott idejű Előfizetői Szerződés megszűnése 19 11.2. A határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megszűnése 19 11.3. A határozott idejű Előfizetői Szerződés megszüntetése rendkívüli felmondással 20 11.4. A határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megszüntetése rendkívüli felmondással 20

  • A személyes adatainak a kezelésével szembeni tiltakozás joga Amennyiben az Ön személyes adatainak a kezelése jogos érdeken alapul, ideértve a jogos érdeken alapuló profilalkotást vagy közvetlen üzletszerzési célú adatkezelést is, Ön jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon ezen jogos érdeken alapuló adatkezeléssel szemben.

  • Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. 9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.

  • A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Adatkezelés megnevezése és célja Adatkezelés jogalapja A kezelt adatok köre Adatok tárolásának időtartama Az ügyfél szerződésével kapcsolatos igényei- nek, kéréseinek, kifogásainak, a szerződéssel kapcsolatos kérdéseinek, észrevételeinek, beje- lentésének rendszerezése, a szerződésből eredő kárbejelentések, szolgáltatási igénybejelentések fogadása, illetve a telefonbeszélgetést köve- tően, a később benyújtott panaszok és jogviták esetén a szerződésre vonatkozó korábbi telefo- nos beszélgetések hangfelvétel alapján történő rekonstruálása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés teljesítése. Név, irányítószám, telefonszám, va- lamint a beazonosításhoz szükséges egyéb személyes adatok. A Biztosító a megkeresés eredmé- nyeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Ha a megkeresés eredmé- nyeként a Biztosító tudomására ju- tott adat a Biztosító jogos érdekei- nek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés fentebb meghatáro- zott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolat- ban indult eljárás befejezéséig. Az ügyfelek igényeire szabott egyedi, vagy új és meglévő termékeinek ismertetése, gazda- sági reklámok, hírlevelek küldése. GDPR 6. cikk (1) a) – az Érintett hoz- zájárulása. Név, cím, telefonszám, e-mail cím, Érintett meglévő szerződéseire vo- natkozó adatok (különösen szerző- dés típusa és díja), szerződés lejá- rata. Leiratkozásig, visszavonásig. Veszélyközösség érdekeinek megóvása érdeké- ben, a szolgáltatások jogszabálynak és szerző- désnek megfelelő teljesítése és a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések meg- akadályozása céljából. GDPR 6. cikk (1) f) – a Biztosító jogos érdeke. A szerződés megkötéséhez szüksé- ges adatok kezelése. A biztosítási jogviszony fennállásá- nak idején, valamint azon időtartam alatt kezeli, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. Az elhunyt szerződő féllel, illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az Érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biz- tosítási szerződésben nevesített jogosult is gya- korolhatja. GDPR 6. cikk (1) bek. c) – jogi köte- lezettség teljesítése. A szerződéssel kapcsolatos adatok kezelése. Az örökösi jogviszonnyal kapcsolat- ban igény érvényesíthető, de leg- alább nyolc évig. Az egyes nyereményjátékokon, promóciókon történő részvétel esetén a játékszabályzatban külön tájékoztató kerül elhelyezésre az ott megvalósuló személyes ada- tok kezelésével kapcsolatban. A még nem véglegesített ajánlattal kapcsolatos adatkezelés. Az adatkezelés célja a szerződés- kötési folyamat lezárása és a szerződés megkö- tése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. Az Érintett által a szerződéskötéshez, nyomtatvány kitöltéséhez megadott személyes adatok, a biztosítási szer- ződés teljesítése során keletkező sze- mélyes adatok. A biztosítási szerző- dés teljesítése szempontjából rele- váns egészségügyi kockázatok meg- állapítását szolgáló, a Biztosított által átadott, vagy a Biztosított felhatal- mazása alapján harmadik személytől beszerzett egészségügyi adatok. A Biztosító kizárólag a biztosítási szer- ződés teljesítéséhez feltétlen szüksé- ges, a Biztosított egészségi állapo- tára vonatkozó adatokat kezeli („Egészségügyi adatkezelés”). GDPR 17. cikk (3) bek. E) pontja- jogi igény érvényesítése A biztosítási kockázatok felmérése és kezelése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötése és teljesítése. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt. A biztosítási szerződésre vonatkozó ajánlat el- utasítása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. A Biztosító a létre nem jött biztosí- tási szerződéssel kapcsolatos szemé- lyes adatokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsu- lásával kapcsolatban igény érvénye- síthető. Ebben a tekintetben az ada- tok megőrzésére a Ptk. elévülési sza- bályai az irányadók. A FATCA szabályozásban meghatározott köte- lezettségek (pl.: adattovábbítás) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- tése. A jogi kötelezettséget a FATCA szabályozás, így többek között a Magyarország Kormánya és az Ame- rikai Egyesült Államok Kormánya kö- zött a nemzetközi adóügyi megfele- lés előmozdításáról és a FATCA sza- bályozás végrehajtásáról szóló Meg- állapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény keletkezteti. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt, és a biztosítási jogvi- szony megszűnését követően a Biz- tosító igényérvényesítése esetén az igényérvényesítési határidő leteltéig kezeli az adatokat. A CRS szabályozásban meghatározott kötele- zettségek (pl.: adóilletőség megállapítása) tel- jesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a CRS szabályo- zás, így többek között a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illeté- kes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény, valamint az adó- és egyéb közterhekkel kapcso- latos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény ke- letkezteti. A Biztosító pénzmosás megelőzésével kapcso- latos kötelezettségei (pl.: az ügyfél-átvilágítási intézkedések) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a biztosítási jog- viszony, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelő- zéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény keletkezteti.

  • Az előfizetői szerződés módosításának esetei és feltételei 71 10.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei 71 10.2. Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei 72

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.