Költségtérítés mintaszakaszok

Költségtérítés. 2.3.1. A biztosítási összegen felül, biztosítási eseményenként a) biztosítási összegre kötött szerzôdés esetében (A kárbiztosítás különös feltételei III.4.b.) az épületek vagyoncsoport biztosítási összegének maximum 1%-áig, b) újjáépítési értékre kötött szerzôdés esetében (A kárbiztosítás különös feltételei III.4.a.) az összes albetét szám alapján, albetétenként 180.000 Ft-tal számított értékig téríti a Biztosító a biztosított vagyontárgyak károsodásával kapcsolatos igazolt és indokolt: • rom- és törmelékeltakarítás, egyszeri takarítás, • a biztosítottat xxxxxxx xxxxx, mentés, tervezés és hatósági engedélyezés. 2.3.2. A kárenyhítés szükséges költségei a fentiekben meghatározott limiten belül, de a biztosítási összeg keretei között a Biztosítót terhelik. A kárenyhítés költségei abban az esetben is a Biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. 2.3.3. Alulbiztosítás esetén a Biztosító a költségeket, az alulbiztosítás százalékának – a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányának – megfelelôen téríti meg. 2.3.4. Ha a biztosított épületet, épületrészt biztosítási esemény által okozott kár miatt az illetékes hatóság lakhatatlanná nyilvánítja, a Biztosító a 2.3.1. pontban meghatározott limiten belül, de a biztosítási összeg keretei között, megtéríti az ideiglenes lakás bérleti díját, a költözés, valamint a társasház, lakásszövetkezet közös tulajdonát képezô ingóságok költöztetésének költségeit. 2.3.5. Bármely biztosítási esemény miatt elrendelt kiköltözéssel kapcsolatos költségeket a Biztosító csak akkor térít meg, ha a Biztosított díj ellenében az adott biztosítási eseményre biztosítást kötött.
Költségtérítés. A felhasználó az alaptevékenységén túli, és a megfizetett alapdíjak által nem fedezett felhasználó oldali átalakítások kapcsán szükséges szolgáltató oldali módosítások, átépítések igénye esetén, azok Távhőszolgáltató részéről felmerülő költségét a Távhőszolgáltató részére megtéríteni köteles. Távhőszolgáltató a szükséges módosításokról az igény bejelentés alapján tájékoztatást küld.
Költségtérítés. A Megbízási díj összege tartalmazza Megbízott jelen megbízás keretében keletkező összes költségét. A megbízási díj kifizetése a teljesítés elfogadásától számított 30 napon belül, számfejtést követően, az ÁSZF-ben részletezett módon, a Megbízott bankszámlájára átutalással történik. Megbízó a számfejtés során a hatályos jogszabályokban meghatározott adók és járulékok összegét a díj bruttó összegéből levonja, utalásra a levonásokkal csökkentett nettó megbízási díj összege kerül.
Költségtérítés. A kiküldetésben lévő dolgozót napi díj, szállás és utazási, valamint egyéb költségtérítés illeti meg a vonatkozó jogszabályok alapján, amennyiben a kiküldetést az intézményvezető előzetesen engedélyezte. Belföldi hivatalos kiküldetés, vagy állandó munkavégzés céljára saját gépkocsijukat csak az intézményvezető előzetes engedélyével használhatják a dolgozók. A bejáró dolgozók részére az intézmény a ledolgozott munkanapok figyelembe vételével, a munkába járásra vonatkozó szabályok szerint, költségtérítést biztosít. A kiküldetésekről a Központi irányítás nyilvántartást vezet.
Költségtérítés. A biztosító megtéríti a biztosított/szerződő által megha- tározott, a betöréses lopás és rablás vagy annak kísérle- te során a biztosított épületekben és vagyontárgyakban, illetve a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló nem biztosított épületekben, illetve az abban lévő nem biztosított vagyontárgyakban rongálással (és nem eltu- lajdonítással) okozott károkat (javítási, pótlási költségek) is a szerződésben (ajánlaton/ adatközlőn) meghatározott biztosítási összeghatárig. A küldöttrablás kockázatára a következőkben felsorolt va- gyontárgyak, vagyoncsoportok kockázatilag önálló egysé- genként (telephelyenként) biztosíthatók: A biztosítási összegek nem konvertálhatók, nem csopor- tosíthatók át. Nem biztosítható vagyontárgyak és költségek: 1. bankjegykiadó automaták, játékgépek, illetve az azokban található készpénz, 2. építési, vagy szerelési tevékenység tárgyát képező va- gyontárgyak, 3. gépjárművek, vízi járművek, légi járművek, vontatmányok, 4. mezőgazdasági gépjárművek (mint például traktor, bálá- zó) és mezőgazdasági munkagépek, 5. kikötői létesítmények, 6. állatok, erdő, lábon álló növények,
Költségtérítés. 1, a Felek kijelentik, és az Amatőr Labdarúgó és a Szülők a jelen Szerződés aláírásával kifejezetten elismerik, hogy a Sportszervezetnek a jelen Szerződésben foglaltak szerinti kötelezettségeinek teljesítése, a Sportoló fejlődésének, versenyeztetésének feltételeinek biztosítása olyan ráfordítást és költségviselést igényel, amelyet a Sportszervezet a működésével összefüggő hosszú távú céljainak elérése érdekében vállal. 2, A Felek tudomásul veszik és elismerik, hogy az Amatőr Labdarúgó által havonta fizetett egyesületi tagdíj összege a ráfordításokat csak csekély mértékben fedezi, ezért a Sportszervezet a jelen Szerződésben részletezett célok elérése érdekében az egyesületi tagdíjat meghaladó költségeket – a jelen Szerződésben kifejezetten előírt kivételekkel – magára vállalja. 3, Az Amatőr Labdarúgó és a Szülők tudomásul veszik, hogy a Sportszervezet a Költségtérítést kifejezetten annak érdekében vállalja, hogy biztosítsa, hogy a Sportszervezet és kapcsolt érdekeltségei által különböző bajnokságokban, kupákban indított csapatai a legjobb eredményeket érjék el. 4, Az Amatőr Labdarúgóra eső Költségtérítés összegét a Felek havi 100.000.-, azaz egyszázezer forintban határozzák meg. Az Amatőr Labdarúgó és a Szülők elfogadják és elismerik, hogy a Költségtérítés összege az Amatőr Labdarúgónak nyújtott szolgáltatásokkal arányban áll. A Költségtérítés összege évente (minden év január 01.-ével) az éves infláció mértékével autómatikusan nő, azon felül a jelen Szerződés ideje alatt nem változik. 5, A Költségtérítés összegét az Amatőr Labdarúgó és a Szülők – a jelen Szerződés 7.1 pontjaiban írott kivételektől eltekintve – nem kötelesek megtéríteni a Sportszervezetnek.
Költségtérítés. Ha ön törli rendelését a fentebb leírt feltételeknek megfelelo módon, akkor megtérítjük a teljes összeget, amivel azt a terméket fizette ki, amelyet visszaküldött nekünk. A költségtérítés szintén átutalással muködik ugyanarra a kártyára vagy Paypal fiókba, ahonnan az összeg hozzánk érkezett, és, ahogy azt a fentiekben már említettük, érvényesek rá a visszaváltott megrongált termékekre vonatkozó eloírások, amelyekre kiírtuk a begyujtést. Amennyiben az utánvétes fizetést választotta, tájékoztatni szeretnénk, hogy a visszatérítés nem ugyanazzal a fizetési móddal történik. Ezért kérjük, adja meg a a számlatulajdonos nevét, vezetéknevét, IBAN-számát és BIC/XXXXX-kódját, hogy visszautalhassuk az összeget a bankszámlájára.
Költségtérítés. A biztosítási összegen felül megtéríti a biztosító az épületbiztosítás biztosítási összegének maximum 5%-áig a biztosított vagyontárgy károsodásával össze- függésben a biztosítottat terhelô alábbi esetek igazolt és indokolt, a szokásos, illetve szükséges mértéket meg nem haladó költségeit:
Költségtérítés. A behajtási hozzájárulás és a behajtási-várakozási hozzájárulás kiadásának elbírálásával, cseréjével és módosításával kapcsolatban felmerült adminisztrációs, technikai és egyéb költségek Ügyfél, illetve Felhasználó által megfizetett része.
Költségtérítés. 20.1. A nem az intézmény székhelyén lakó intézményi munkavállaló munkába járásának költségeit az intézmény részben megtéríti. 20.2. A 20.1. pont szerinti költségtérítés mértéke havonta a vonatra, vagy helyközi autóbuszjáratra érvényes havi bérlet árának jogszabályban meghatározott mértéke, amely a bérletjegy benyújtása nyomán jár. 20.3. Amennyiben a munkavállaló a helyközi munkába járást nem tömegközlekedési eszközzel, saját maga oldja meg, számára csak a jogszabály szerinti térítés jár. 20.4. A belföldi hivatalos kiküldetést teljesítők útiköltségeit számlák és utazási jegyek ellenében az intézmény teljes egészében megtéríti. 20.5. Az igazgató a belföldi kiküldetés teljesítéséhez elrendelheti saját gépkocsi használatát. Ez esetben a kiküldetést teljesítő a jogszabályban rögzített mértékű költségtérítésre jogosult.