Common use of Magatartás káresemény esetén Clause in Contracts

Magatartás káresemény esetén. Az Általános Szerződési Feltételek valamennyi biztosítási ágra vonatkozó kötelezettségei mellett – a biztosító egyéb szolgáltatási szabadsága mellett – az alábbiak érvényesek: 4.1. Az egészségügyi okokon alapuló biztosított esemény kezdetét követően 48 órán, illetve 2 munkanapon belül írásban (e-mailben vagy telefaxon is) tájékoztatni kell a foglalási helyet (pl. utazási irodát) és a biztosítót annak érdekében, hogy lehetővé váljon a biztosító számára egy bizalmi orvos bevonása a kárértékeléshez. A 48 órán belüli bejelentés elmulasztásával az ügyfél automatikusan elveszíti kártérítési igényét. 4.2. A biztosított köteles haladéktalanul alávetnie magát egy, a bizalmi orvos által elrendelt vizsgálatnak, melyek az adott termék szolgáltatás-terjedelmével megegyeznek. 4.3. A biztosító részére az alábbi dokumentumokat kell megküldeni: – biztosítás igazolása (biztosítási kötvény); – hiánytalanul kitöltött kárűrlap; – az utazásszervező foglalási igazolása; – az utazásszervező sztornó-számlája és sztornó-csoportosítási áttekintése; –részletes orvosi dokumentumok, beleértve a betegség orvosi előzményeit is (pl. páciens kartonja, kezelési dokumentumok, leletek); – betegsegélyező orvos beteggé nyilvánítása; – a gyermek egészségügyi igazolványa; –halotti anyakönyvi kivonat, rokonsági igazolás (pl. házassági vagy születési anyakönyvi kivonat); – életközösség igazolása bejelentő lappal; – bontókereset / felmondás / behívási parancs, stb.; – iskolai értesítő, záró bizonyítvány, érettségi bizonyítvány;

Appears in 4 contracts

Samples: Utasbiztosítási Csomag, Utasbiztosítási Csomag, Travel Cancellation Insurance

Magatartás káresemény esetén. Az Általános Szerződési Feltételek valamennyi biztosítási ágra vonatkozó kötelezettségei mellett – a biztosító egyéb szolgáltatási szabadsága mellett – az alábbiak érvényesek: 4.1. Az egészségügyi okokon alapuló biztosított esemény kezdetét követően 48 órán, illetve 2 munkanapon belül írásban (e-mailben vagy telefaxon is) tájékoztatni kell a foglalási helyet (pl. utazási irodát) és a biztosítót annak érdekében, hogy lehetővé váljon a biztosító számára egy bizalmi orvos bevonása a kárértékeléshez. A 48 órán belüli bejelentés elmulasztásával az ügyfél automatikusan elveszíti kártérítési igényét. 4.2. A biztosított köteles haladéktalanul alávetnie magát egy, a bizalmi orvos által elrendelt vizsgálatnak, melyek az adott termék szolgáltatás-terjedelmével megegyeznek. 4.3. A biztosító részére az alábbi dokumentumokat kell megküldeni: – biztosítás igazolása (biztosítási kötvény); – hiánytalanul kitöltött kárűrlap; – az utazásszervező foglalási igazolása; – az utazásszervező sztornó-számlája és sztornó-csoportosítási áttekintése; részletes orvosi dokumentumok, beleértve a betegség orvosi előzményeit is (pl. páciens kartonja, kezelési dokumentumok, leletek); – betegsegélyező orvos beteggé nyilvánítása; – a gyermek egészségügyi igazolványa; halotti anyakönyvi kivonat, rokonsági igazolás (pl. házassági vagy születési anyakönyvi kivonat); – életközösség igazolása bejelentő lappal; – bontókereset / felmondás / behívási parancs, stb.; – iskolai értesítő, záró bizonyítvány, érettségi bizonyítvány;

Appears in 1 contract

Samples: Általános Biztosítási Feltételek

Magatartás káresemény esetén. Az Általános Szerződési Feltételek valamennyi biztosítási ágra vonatkozó kötelezettségei mellett – a biztosító egyéb szolgáltatási szabadsága mellett mel- lett – az alábbiak érvényesek: 4.1. Az egészségügyi Figyelem! A Biztosított vagy Szerződő kötelessége a fenti 2. pont szerinti okokon alapuló biztosított esemény kezdetét követően 48 órán, illetve 2 munkanapon belül írásban (e-mailben vagy telefaxon is) tájékoztatni kell a foglalási helyet (pl. utazási irodát) és a biztosítót annak érdekében, hogy lehetővé váljon a biztosító számára egy bizalmi orvos bevonása a kárértékeléshezkárér- tékeléshez. Figyelem! A Biztosító kötelezettsége nem áll be, ha olyan okból, amely nem esik a biztosított ellenőrzési körén kívül, a biztosított esemény 48 órán órán, illetve 2 munkanapon belüli bejelentés elmulasztásával az ügyfél automatikusan elveszíti kártérítési igényét.bejelentése nem tör- ténik meg, és emiatt utólag a Biztosító kötelezettsége szempontjá- ból lényeges körülmény kideríthetetlenné válik 4.2. A biztosított köteles haladéktalanul alávetnie magát egy, a bizalmi orvos által elrendelt vizsgálatnak, melyek az adott termék szolgáltatás-terjedelmével terjedel- mével megegyeznek. 4.3. A biztosító részére az alábbi dokumentumokat kell megküldeni: – biztosítás igazolása (biztosítási kötvény); – hiánytalanul kitöltött kárűrlap; – az utazásszervező foglalási igazolása, a lefoglalt szolgáltatások számlája; – az utazásszervező sztornó-számlája és sztornó-csoportosítási áttekintésea szolgáltatók lemondási iga- zolása; részletes orvosi dokumentumok, beleértve a betegség orvosi előzményeit is (pl. páciens kartonjabetegkartonja, kezelési dokumentumok, leletek); – betegsegélyező orvos beteggé a házi-, szakorvos beteggé, utazásképtelenné nyilvánítása; – a gyermek egészségügyi igazolványaterhes kiskönyv; halotti anyakönyvi kivonat, rokonsági igazolás igazolások (pl. házassági vagy születési anyakönyvi kivonat); – életközösség igazolása bejelentő lappal; – bontókereset beadásának igazolása / felmondás / behívási parancsmunkahelyi felmondás, stb.; – iskolai értesítő, záró bizonyítvány, érettségi bizonyítvány;

Appears in 1 contract

Samples: General Insurance Terms and Conditions

Magatartás káresemény esetén. Az Általános Szerződési Feltételek valamennyi biztosítási ágra vonatkozó kötelezettségei mellett – a biztosító egyéb szolgáltatási szabadsága mellett – az alábbiak érvényesek: 4.1. Az egészségügyi Figyelem! A Biztosított vagy Szerződő kötelessége a fenti 2. pont szerinti okokon alapuló biztosított esemény kezdetét követően 48 órán, illetve 2 munkanapon belül írásban (e-mailben vagy telefaxon is) tájékoztatni kell a foglalási helyet (pl. utazási irodát) és a biztosítót annak érdekében, hogy lehetővé váljon a biztosító számára egy bizalmi orvos bevonása a kárértékeléshez. A 48 órán belüli bejelentés elmulasztásával az ügyfél automatikusan elveszíti kártérítési igényét. 4.2. A biztosított köteles haladéktalanul alávetnie magát egy, a bizalmi orvos által elrendelt vizsgálatnak, melyek az adott termék szolgáltatás-terjedelmével megegyeznek. 4.3. A biztosító részére az alábbi dokumentumokat kell megküldeni: – biztosítás igazolása (biztosítási kötvény); – hiánytalanul kitöltött kárűrlap; – az utazásszervező foglalási igazolása, a lefoglalt szolgáltatások számlája; – az utazásszervező sztornó-számlája és sztornó-csoportosítási áttekintésea szolgáltatók lemondási igazolása; részletes orvosi dokumentumok, beleértve a betegség orvosi előzményeit is (pl. páciens kartonjabetegkartonja, kezelési dokumentumok, leletek); – betegsegélyező orvos beteggé a házi-, szakorvos beteggé, utazásképtelenné nyilvánítása; – a gyermek egészségügyi igazolványaterhes kiskönyv; halotti anyakönyvi kivonat, rokonsági igazolás igazolások (pl. házassági vagy születési anyakönyvi kivonat); – életközösség igazolása bejelentő lappal; – bontókereset beadásának igazolása / felmondás / behívási parancsmunkahelyi felmondás, stb.; – iskolai értesítő, záró bizonyítvány, érettségi bizonyítvány;