Megtévesztés mintaszakaszok

Megtévesztés. Magában foglalja a szándékos megtévesztést vagy félrevezető állításokat, írásos anyagokat, vagy tevékenységet, melynek célja a címzett által az ilyen állítások, írásos anyagok vagy tevékenységek értelmében történő cselekvés
Megtévesztés. A Telenor az Előfizetői Szerződés hatálya alatt bármikor jogosult vizsgálni azt, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy a Szolgáltatás igénybe vétele céljából a Telenort lényeges körülmény vonatkozásában megtévesztette-e A Telenor ezen vizsgálatot akár harmadik személyek igénybevétele útján is megteheti, valamint jogosult az Előfizetőtől az ehhez szükséges információkat vagy ezt igazoló okmányokat kérni (a továbbiakban: vizsgálat). A fenti előfizetés-típusokat érintő vizsgálat eredménye alapján a Telenor jogosult a Szolgáltatás igénybevételét vagyoni biztosíték – előleg (üzleti Előfizető esetén külön megállapodás alapján bankgarancia), kezesség, átírás – adásához, illetve a szükséges információk, igazoló okmányok benyújtásához kötni. Amennyiben az Előfizető a felszólítás ellenére sem nyújt biztosítékot, úgy az Eht. 137. § (2b) bekezdése és az Eszr. 19. § (3) bekezdése alapján a Telenor az Előfizető valamennyi előfizetői hívószáma vonatkozásában korlátozza a Szolgáltatást a biztosíték átadásáig, ha pedig az Előfizető által a szerződésben megadott adatok bizonyulnak hibásnak, úgy a szükséges információk, igazoló okmányok benyújtásáig. A Telenor erről értesíti az Előfizetőt. A Szolgáltatás korlátozásával kapcsolatban okozott károkért a Telenor nem vállal felelősséget.
Megtévesztés. A Yettel az Előfizetői Szerződés hatálya alatt bármikor jogosult vizsgálni azt, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy a Szolgáltatás igénybe vétele céljából a Yettelt lényeges körülmény vonatkozásában megtévesztette-e A Yettel ezen vizsgálatot akár harmadik személyek igénybevétele útján is megteheti, valamint jogosult az Előfizetőtől az ehhez szükséges információkat vagy ezt igazoló okmányokat kérni (a továbbiakban: vizsgálat). A fenti előfizetés-típusokat érintő vizsgálat eredménye alapján a Yettel jogosult a Szolgáltatás igénybevételét vagyoni biztosíték – előleg (üzleti Előfizető esetén külön megállapodás alapján bankgarancia), kezesség, átírás – adásához, illetve a szükséges információk, igazoló okmányok benyújtásához kötni. Amennyiben az Előfizető a felszólítás ellenére sem nyújt biztosítékot, úgy az Eht. 137. § (2b) bekezdése és az Eszr. 19. § (3) bekezdése alapján a Yettel az Előfizető valamennyi előfizetői hívószáma vonatkozásában korlátozza a Szolgáltatást a biztosíték átadásáig, ha pedig az Előfizető által a szerződésben megadott adatok bizonyulnak hibásnak, úgy a szükséges információk, igazoló okmányok benyújtásáig. A Yettel erről értesíti az Előfizetőt. A Szolgáltatás korlátozásával kapcsolatban okozott károkért a Yettel nem vállal felelősséget.
Megtévesztés. A Yettel az Előfizetői Szerződés hatálya alatt bármikor jogosult vizsgálni azt, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy a Szolgáltatás igénybe vétele céljából a Yettelt lényeges körülmény vonatkozásában megtévesztette-e. A Yettel ezen vizsgálatot akár harmadik személyek igénybevétele útján is megteheti, valamint jogosult az Előfizetőtől az ehhez szükséges információkat vagy ezt igazoló okmányokat kérni (a továbbiakban: vizsgálat). A fenti előfizetés-típusokat érintő vizsgálat eredménye alapján a Yettel jogosult a Szolgáltatás igénybevételét vagyoni biztosíték – előleg (üzleti Előfizető esetén külön megállapodás alapján bankgarancia), kezesség, átírás – adásához, illetve a szükséges információk, igazoló okmányok benyújtásához kötni. Amennyiben az Előfizető a felszólítás ellenére sem nyújt biztosítékot, úgy a Yettel az Előfizető valamennyi előfizetői hívószáma vonatkozásában korlátozza a Szolgáltatást a biztosíték átadásáig, ha pedig az Előfizető által a szerződésben megadott adatok bizonyulnak hibásnak, úgy a szükséges információk, igazoló okmányok benyújtásáig. A Yettel erről értesíti az Előfizetőt. A Szolgáltatás korlátozásával kapcsolatban okozott károkért a Xxxxxx nem vállal felelősséget.

Related to Megtévesztés

  • Előtörlesztés Adós jogosult a Futamidő alatt a Szerződésben rögzített lejárati idő előtt tartozását részben vagy egészben visszafizetni. Az Adós amennyiben élni kíván előtörlesztési szándékával, azt írásban a Hitelintézet felé be kell jelentenie, úgy hogy a bejelentés legkésőbb az Előtörlesztés értéknapját megelőző 10 nappal korábban a Hitelintézet részére kézbesítésre kerüljön. A bejelentésben az Előtörlesztés összegét meg kell meghatározni. Ha az Adós jelzi előtörlesztési szándékát a Hitelintézetnek, a Hitelintézet papíron vagy más tartós adathordozón az Adós rendelkezésére bocsátja az Előtörlesztésre vonatkozó információkat, annak következményeinek számszerűsítését és a következmények megállapításánál alkalmazott ésszerű és indokolható feltételezéseket, ideértve a jelen pontban meghatározott, érvényesíthető költségeket és azok megállapításának módját is. Amennyiben a Hitelintézet által ténylegesen jóváírt Előtörlesztés összege az Adós teljes tartozásának megszűnését eredményezni, úgy a Felek erre vonatkozó külön írásbeli megállapodása vagy egyéb jogcselekménye nélkül az Előtörlesztéssel érintett Szerződés megszűnik. Amennyiben a Szerződéshez kapcsolódó, a Kölcsön fedezeteként kikötött jelzálogjoggal terhelt ingatlan(oka)t érintő vagyonbiztosítás alapján a Biztosító a Hitelintézet, mint zálogjogosult részére fizetést teljesít, úgy ezen teljes összeget a Hitelintézet Előtörlesztésként írja jóvá, amennyiben ezen összeg helyreállításra fordítása nem lehetséges vagy az érintett ingatlan tulajdonosa nem kívánja. Amennyiben a kifizetett vagyonbiztosítási összeg a teljes fennálló tartozást nem fedezi, a Hitelintézet az Előtörlesztést minden esetben akként számolja el, hogy a Kölcsön Szerződésben megjelölt Futamideje nem, csak annak törlesztő összege csökken. Vagyonbiztosítási összegből történő fizetés esetén az Előtörlesztés jóváírásának napja legkésőbb a biztosítási összeggel érintett szerződés azonosítását követő első törlesztő összeg esedékességével azonos naptári nap. Az Előtörlesztés tervezett értéknapjáig esedékes törlesztő-részleteket Adós köteles megfizetni, és amennyiben a Kölcsönnel kapcsolatban az Előtörlesztés értéknapján késedelme áll fenn, a Hitelintézet az Előtörlesztésre szánt összegből először a késedelem rendezését hajtja végre. Az előtörlesztés során az elszámolás a Polgári Törvénykönyv szerinti beszedési sorrendnek megfelelően történik. Adós köteles az előtörleszteni kívánt összeget az Előtörlesztés értéknapján legkésőbb 10:00 óráig, a Hitelintézet által meghatározott számlán rendelkezésre tartani. A számlán elhelyezett, az előzetes írásos bejelentésben megjelölt összeg erejéig előtörleszteni kívánt összeget a Hitelintézet az Előtörlesztés értéknapján, illetőleg amennyiben ez az értéknap munkaszüneti napra, vagy bankszünnapra esik, akkor az ezt követő munkanapon a fentiekben megjelölt bankszámlán végrehajtja. Jelzáloghitel Előtörlesztése esetén a Hitelintézet jogosult az Előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetlegesen felmerült méltányos költségeinek megtérítésére, ha az Előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor az Ügyleti kamat rögzített. Az érvényesített költségek összege nem haladhatja meg a Hitelintézet pénzügyi veszteségét és mértéke – a mindenkori jogszabályoknak megfelelően – az aktuális Hirdetményben közzétett mérték. Jelzáloglevéllel finanszírozott Szerződés esetén - ideértve a jelzálog-hitelintézet által refinanszírozott kölcsönszerződést is - a Hitelintézet jogosult az Előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetlegesen felmerült, méltányos költségeit az általánosan a Hirdetményben meghatározott mértéket meghaladóan is érvényesíteni, ha az Előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor a jelzáloghitel kamata rögzített vagy változó kamatú és az Előtörlesztésre a Kamatperióduson belül kerül sor. Az érvényesített költségek mértéke – a mindenkori jogszabályoknak megfelelően – az aktuális Hirdetményben közzétett mérték. Nem illeti meg a Hitelintézetet a jelen pontban fentebb írt költségtérítés, ha az Előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt. A Hitelintézet által nyújtott lakossági jelzálogkölcsönök tekintetében az Adós az alábbi előtörlesztési típusok közül választhat.

  • Törlesztés 19.4.1. A türelmi időszak a számlazárás napját követő munkanaptól számított, a Kondíciós Listában meghatározott számú naptári nap. 19.4.2. A számlazárás napja az egy teljes naptári hónap terjedelmű számlázási időszak utolsó banki munkanapja. Kivételt képez az első számlázási időszak, amely a hitel rendelkezésre bocsátásának napjától a tárgyhó utolsó munkanapjáig tart, továbbá, ha a bankkártya szerződés bármely okból megszűnik. Ez utóbbi esetben a számlazárás napja a szerződés megszűnésének napja. A számlazárás napja megegyezik a havi zárlati elszámolás napjával. 19.4.3. A havonta küldött számlakivonatban a Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost a számlázási időszakban a hitelkártya használatával történt valamennyi költésről és azok járulékairól, valamint a Számlatulajdonos által kölcsöntörlesztésként befizetett összegekről. 19.4.4. A hitel igénybevétele esetén a Számlatulajdonos köteles - a Bank által a Kondíciós Listában meghatározott feltételekkel - minimális összegű törlesztést teljesíteni a hitelszámlára, legkésőbb a türelmi időszak végéig. A minimális törlesztésen felül a Számlatulajdonos - választása szerinti összegben és időpontban - további törlesztést teljesíthet, illetve visszafizetheti a hitel teljes összegét is. 19.4.5. A törlesztést, illetve visszafizetést a hitelszámlára átutalással, Bankon belüli átvezetéssel, vagy a Bank fiókjaiban történő készpénz befizetésével teljesítheti a Számlatulajdonos. 19.4.6. A Számlatulajdonos által a hitelszámlára teljesített bármely befizetést a Bank elsősorban a hitelkamat tartozás, valamint a Bankot megillető díjak és jutalékok kiegyenlítésére, a fennmaradó összeget pedig tőketörlesztésre használja fel, minden esetben az egyes készpénzfelvételek, majd a vásárlási tranzakciók és a csoportos beszedési tranzakciók időbeli sorrendjében, számlázási időszakonként. 19.4.7. A törlesztett, illetve visszafizetett hitel a Kondíciós Listában meghatározott feltételekkel használható fel újra, az igénybevételi lehetőség megszűnéséig. 19.4.8. A hitel túllépése esetén a Bank - a Kondíciós Listában meghatározottak szerint - hiteltúllépési díjat számít fel. 19.4.9. A hitelszámlán rendelkezésre álló, a Számlatulajdonos mindenkori kölcsöntartozását meghaladó összegre a Bank betéti kamatot nem fizet. Ez az összeg a Bank által megküldött számlakivonaton külön kerül megjelölésre, azt a Számlatulajdonos bármikor jogosult felhasználni.

  • Fogalom Meghatározás Jogosulatlan Úthasználat Minden olyan úthasználat jogosulatlan, ahol a Díjköteles Útszakaszok használatáért a Díjfizetésre Kötelezettek esetében nem vagy nem megfelelő mértékben történik díjfizetés. A mentesség eseteit kivéve.

  • Meghatározás II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Vállalkozási szerződés II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának)

  • Tulajdonjog-fenntartás 6.1. Szállító a leszállított termékekre vonatkozó tulajdonjogát a teljes vételár és járulékai (pl. ÁFA, esetleges csomagolási, szállítási költség) kiegyenlítéséig fenntartja, amit jogosult, de nem köteles a Hitelbiztosítéki Nyilvántartásba bevezetni. Fizetési késedelem vagy egyéb súlyos szerződésszegés esetén az Szállító felszólítására a Vevő köteles saját költségén az Szállító által megjelölt helyre 2 munkanapon belül visszaszolgáltatni azokat a termékeket, amelyekre tekintettel az Szállító tulajdonjogát fenntartotta. Amennyiben a felszólítás kézhezvétele után a Vevő a termékeket 2 munkanapon belül nem képes kifogástalan műszaki állapotban és eredeti hibátlan csomagolásban visszaszállítani, köteles az áru számla szerinti bruttó értékét azonnal, de legkésőbb a számlán szereplő fizetési határidőig kiegyenlíteni. 6.2. A tulajdonjog fenntartással eladott termékeket a Vevő csak abban az esetben alakíthatja át, dolgozhatja fel, egyesítheti vagy vegyítheti más dologgal, amennyiben ezt Szállító külön megállapodásban jóváhagyta. 6.3. A tulajdonjog fenntartás alá tartozó termékek Vevő általi viszonteladása esetén a viszonteladási vételár teljes összegét a Vevő az Szállítóra engedményezi. A Vevő az engedményezésről köteles az ügyfelét azonnal értesíteni, amely értesítést köteles egyidejűleg az Szállító részére is megküldeni. A Vevő köteles továbbá az engedményezett viszonteladási vételár behajtásához szükséges összes információt az Szállító részére átadni. 6.4. A tulajdonjog fenntartás időtartama alatt tilos a termék zálogjoggal terhelése vagy egyéb megterhelése. 6.5. A Vevő köteles a Szállítót harmadik személy által indított, a tulajdonjogi fenntartással korlátozott terméket érintő bármely peres-, nem peres eljárásról haladéktalanul értesíteni. A Szállító ez által keletkező beavatkozási költségeit a Vevő viseli.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS 6.1. A megrendelések feldolgozása nyitvatartási időben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését. 6.2. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 5 munkanapon belül. 6.3. Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles. 6.4. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, ha a fuvarozót a vevő bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az eladó ajánlotta. 6.5. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, a felek eltérő megállapodásának hiányában, az eladó (jelen ÁSZF szerint: Szolgáltató) a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a vevő (Felhasználó) rendelkezésére bocsátani a dolgot. 6.6. Az Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni. 6.7. A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha a) a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni. 6.8. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni.

  • Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.

  • Előtörlesztési díj a Szerződésben megállapított teljesítési határidő előtti részleges vagy teljes törlesztés esetén, az előtörlesztéssel kapcsolatban a Hitelintézetnél felmerült adminisztrációs, technikai költségek megtérítéseként felszámított átalány jellegű díj, melynek mértéke az előtörlesztett tőkeösszeg százalékában a Szerződésben kerül megállapításra, megfizetése az előtörlesztéssel egyidejűleg esedékes. Eltérő megállapodás hiányában mértékére az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó hatályos Hirdetmény az irányadó

  • Meghatározások Adóhálózat jelenti a digitális földfelszíni televízió műsorterjesztő hálózatot, és a Szolgáltatóhoz kapcsolódó valamennyi eszközt, valamint a szolgáltatásban elérhető műsorok jeleinek a stúdióiktól a digitális földfelszíni televízió műsorterjesztő hálózathoz történő továbbításához kapcsolódó valamennyi eszközt.