Munka-, tűz- és környezetvédelem mintaszakaszok

Munka-, tűz- és környezetvédelem. 9.1 Közterület karbantartásával kapcsolatos vállalkozói feladatok különösen az alábbiak: Közterület foglalás csak a kijelölt területen történhet, a Megrendelő előírásai szerint. Az elfoglalt területre vonatkozó előírások betartása kötelező. Növényzet és esetleges fakivágás, csak az illetékes Önkormányzat előzetes engedélye birtokában lehetséges. 9.2 Vállalkozó kötelezettségét képezi és kizárólagos felelősségébe tartozik a munkaterületre és a folytatott tevékenységekre vonatkozó környezetvédelmi, tűz és munka-biztonsági szabályok ismertetése, betartatása és betartatása a munkaterületen foglalkoztatottakkal. Vállalkozó köteles a környezetvédelmi jogszabályokban nevesített nyilvántartásokat vezetni, a munkája elvégzéséhez szükséges érvényes hatósági engedélyeket beszerezni, és azt a munkavégzés helyén tartani. Felek kifejezetten rögzítik, hogy Vállalkozó a jogszabályban meghatározott ideig felelős minden olyan, általa vagy alvállalkozói által okozott környezetszennyezésért, amely a szerződéses teljesítésével összefüggésben következett be.
Munka-, tűz- és környezetvédelem. ISO 9001 minőségirányítási rendszer bizonyítékai 7. sz. melléklet: IS 14001 környezetirányítási rendszer bizonyítékai
Munka-, tűz- és környezetvédelem. 15.1. Az írásbeli engedély, vagy munkaterület átadását követően a Vállalkozót terheli az átadott munkaterületen, vagy engedélyen szereplő berendezésen végzett munkálatokhoz a környezet-, tűz- és munkavédelemre vonatkozó jogszabályi előírások betartásai. 15.2. A különleges helyi körülményekről a Megrendelő köteles a Vállalkozót tájékoztatni. A Vállalkozó a 15.1 0 pont szerinti felelőssége alól csak akkor mentesül, ha a Megrendelő e kötelezettségét elmulasztotta teljesíteni. 15.3. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a szerződés Munka-, tűz- és környezetvédelem teljesítését a Megrendelő érdekében a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatósága, vagy az ellenőrzésre jogosult személyek akik a helyszínen az ellenőrzési jogosultságukat igazolni tudják, hogy jogosult ellenőrizni. Az ellenőrzési jog kiterjed a szerződés Munka-, tűz- és környezetvédelemel összefüggő irat- és adatszolgáltatás kérésre, továbbá a helyszíni ellenőrzésre és meghallgatásokra is, amelyek teljesítésének kötelezettségét a Vállalkozó az alvállalkozók vonatkozásában is köteles biztosítani.
Munka-, tűz- és környezetvédelem. A szerelési munkaterületet, a felvonulási épületet a hozzávezető utakkal együtt Megrendelő a munka- és tűzvédelmi előírásoknak megfelelő állapotban adja át. Az átadást munka- és tűzvédelmi szemle előzi meg. Az átadási jegyzőkönyvben kell rögzíteni a felvonulási épületek használatbavételi engedélyének meglétét és a rendeletek által előírt egyéb dokumentumok érvényességét (használatba vételi engedély, érintésvédelmi mérések stb.). Megrendelőnek külön gázpalack és festéktárolót kell biztosítania. • A munkavégzés megkezdése előtt Megrendelő tartja az első munka- és tűzvédelmi oktatást, Vállalkozó és alvállalkozói dolgozói részére. • Megrendelő a munkahely közelében elsősegély és tűzriasztás céljára telefont biztosít. • Feszültség alatt lévő térségben, feszültség közelében végzett munkák esetén Megrendelő a Vállalkozó munkaidejéhez igazodva teremti meg a szabvány szerinti biztonságos munkafeltételeket. Megrendelő felügyeletet biztosít a Vállalkozó munka-rendjéhez igazodóan. • Vállalkozó a tevékenysége során dolgozóit ért foglalkozási baleset kivizsgálásán – amennyiben Megrendelő vagy Üzemeltető felelőssége is felmerülhet – Megrendelő és/vagy Üzemeltető részt vesz. • A Vállalkozó szerelési tevékenysége során keletkező, és általa összegyűjtött kommunális, ipari és veszélyes hulladék elszállítása, lerakása Megrendelő feladata. • A vállalkozó és alvállalkozóinak alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységének engedélyezését a Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok szerint végzi.

Related to Munka-, tűz- és környezetvédelem

  • Környezetvédelem 8.1.Külső vállalkozó telephelyen belül végzett munkái során köteles betartani minden, a környezetvédelme érdekében érvényben lévő törvényt és jogszabályt. 8.2.A külső vállalkozó vezetőjét vagy megbízottját a MÁV-START Zrt. környezetvédelmi megbízottja vagy az általa megbízott személy köteles a tevékenységhez kapcsolódó környezetvédelmi szabályokról kioktatni, ezt a generálkivitelezői naplóba rögzíteni. 8.3.A vállalkozás munkavégzése során sem tevékenységével, sem a tevékenysége során felhasznált anyagokkal nem veszélyeztetheti a környezet elemeit (különösen: talaj, felszíni és felszín alatti vizek, levegő, zaj). 8.4.Tevékenysége során keletkező hulladékokat fajtánként elkülönítve, a környezeti elemek veszélyeztetését kizáró módon kell gyűjtenie, telephelyről történő kiszállítását úgy kell megszervezni és végezni, hogy az a lehető legkisebb környezeti kockázatot jelentse. 8.5.A kivitelezési munkák megkezdése előtt a külső vállalkozók kötelesek bemutatni a bontási-építési hulladékok tervlapját (az átvevők jogosultságának igazolásával együtt). 8.6.A kivitelezési munkák során keletkező bontási-építési hulladékok telephelyen belül történő ideiglenes deponálását a kijelölt helyen a környezetvédelmi jogszabályokban előírtaknak megfelelően, talajszennyezést kizáró módon (alsó és felső takarással) kell végezni. 8.7.A hulladékot a kijelölt útvonalon szóródás mentesen kell elszállítani. 8.8.A környezet elemeit veszélyeztető, esetleg károsító rendkívüli eseményekről haladéktalanul értesítést kell adnia vagy közvetlenül, vagy kapcsolat tartóján (pl. műszaki ellenőr) keresztül a Társaság Biztonságvédelem szervezetének. 8.9.A biztonsági intézkedések betartásának elmaradása esetén - ha az a környezetet károsíthatja - a munkavégzést azonnal le kell állítani. 8.10.A Társasággal közvetlen szerződéses jogviszonyban álló külső vállalkozótól a munkaterületet és a hulladékok deponálására kijelölt területet hulladékmentes, tiszta állapotban lehet csak visszavenni a munkálatok befejezését követően. A terület elszennyeződése esetén a terület kármentesítéséről a külső vállalkozónak saját költségére kell gondoskodni. 8.11.A munka befejezésekor az építési-bontási ténylapot a vállalkozónak be kell mutatni, majd a szerződési megállapodás szerint az illetékes környezetvédelmi hatóságnak megküldeni.

  • Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok Válasz Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő egyes meghatározott minőségbiztosítási szabványoknak megfelel, ideértve a fogyatékossággal élők számára biztosított hozzáférésére vonatkozó szabványokat is? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a minőségbiztosítási rendszert illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő az előírt környezetvédelmi vezetési rendszereknek vagy szabványoknak megfelel? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a környezetvédelmi vezetési rendszereket vagy szabványokat illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

  • Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81

  • A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.

  • A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 17 17.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 17 17.2. Titoktartási kötelezettség 18 17.3. Szerződésre jellemző értéke módosítása 22 17.4. Napi tájékozódási lehetőség 23

  • Az adatkezelés korlátozásához való jog Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére a Szolgáltató korlátozza az adatkezelést, amennyiben az alábbiak valamelyike teljesül:

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.