Vállalkozó és mintaszakaszok

Vállalkozó és. 2.1. Vállalkozó a jelen Szerződés teljesítése, az építés-kivitelezési tevékenysége során köteles figyelembe venni, hogy a kivitelezést a szerződés szerinti feladatokkal érintett területen lakók minimális korlátozásával köteles megvalósítani. 2.2. Vállalkozó köteles a munkaterületet átvenni,,az átvételkor annak munkavégzésére való alkalmasságát megvizsgálni, a munkavégzésre alkalmas. állapotot megteremteni és fenntartani . a jelen szerződés keretein belül. 2.3. Vállallcozó köteles a munkaterületet biztonságosan kijelölni, es onzni, a Bonyolító felszólítására, vagy engedélyével azt módosítani, elbontani, az anyagot a munkaterületen belül deponálni. 2.4. Vállalkozó a Bonyolító ntasításai szerint, a munka határidőre történő és szerződésszerű elkészítése érdekében köteles eljárni. Ha a Bonyolító célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a Vállalkozó erre köteles őt figyelmeztetni. Az utasításoktól való eltérésre csak abban az esetben van lehetőség, ha e szerződésben meghatározott feladatok elvégzése céljából feltétlenül szükséges, és a Bonyolító előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a Vállalkozónak a Bonyolító! utólagosan, legfeljebb 24 órán belül értesíteni kell, az eltérés indokolással és fotókkal ellátott, részletes dokumentációjának egyidejű átadása mellett. 2.5. Vállalkozó köteles a jelen szerződésben rögzített feladatai végzésével összefüggésben maga vagy alvállalkozói által okozott károkat teljes körűen megtéríteni. 2.6. Vállalkozó köteles biztosítani (költségtérítés nélkül) a Megrendelő, a Bonyolító és a képviseletében eljáró műszaki ellenőr számára, hogy bármely időpontban az ellenőrzési jogukat gyakorolhassák, megtekinthessék és megvizsgálhassák a munkavégzés folyamatát, helyszínét, az anyagok, termékek, szerkezetek és berendezések stb. minőségét, gyártási helyszínét, fázisait, a helyszínen vezetett, műszaki dokumentálásra alkalmas iratba bejegyzést tegyenek. 2.7. Vállalkozó köteles a keletkezett munkahelyi hulladékot és felesleget folyamatosan letakarítani, a munkaterületet tisztán tartani, a csapadékot elvezetni, az építkezés biztonságos és kulturált megközelíthetöségét biztosítani, az építési területet, valamint az építés, szállítás során használt, csatlakozó utakat (telekhatáron kívül is) rendben, tisztán tartani. 2.8. Vállalkozó köteles állandó - megfelelö szakértelemmel, tapasztalattal, jogosultsággal rendelkező, jogszabály szerinti névjegyzékben szereplő - felelős műszaki vezetője által biztosítani minden szükséges helyszíni fe...
Vállalkozó és. Vállalkozó jelen szerződés aláírásával igazolja, hogy a helyszínt megtekintette, a szerzödés tárgyát képező munkát az adott körűlmények pontos ismeretében vállalja. Vállalkozó kijelenti, hogy a munkaterületet, valamint a jelen szerzödés tárgyát képező feladatot megismerte, az átadott közbeszerzési és müszaki dokumentációt áttanulmányozta, a költségvetési kiírást ellenőrizte, müszaki észrevételeit az ajánlattételkor közölte. Vállalkozó a jelen szerződésben vállalt kötelezettségeit az építési beruházások területén jelentős gyakorlattal rendelkező cégtől elvárható szakértelemmel és gondossággal, a kiírásban meghatározott, rendeltetésszerű használatot biztosító, teljes körű, biztonságos üzemelésre alkalmas minőségben és a vonatkozó magyar szabványok ill. a tervekben megfogalmazott minőségi előírásoknak megfelelően, az ajánlatban benyújtott szakmai ajánlat alapján, a vállalt határidőre köteles teljesíteni.
Vállalkozó és. 5.2.1. Vállalkozó vállalja, hogy jelen szerződés l. pontjában foglalt feladatokat, a KEOP- 2012-5.5.0/A Épületenergetikai fejlesztésele és közvilágítás energiatakarékos átalakítása c. pályázati kiírásban foglalt feltételekkel, szakértelmével teljesíti a megbízást. 5.2.2. Vállalkozó kijelenti, hogy 60.000.000 millió forint keretösszegű, a Pályázati Felhívásban meghatározott auditori tevékenységre vonatkozó szalanai felelősségbiztosítással rendelkezik, melynek másolati példányát a jelen szerződés aláírásával egyidejűleg a Megbízó részére átadja, továbbá vállalja, hogy min. a Projekt megvalósításáig azt fenn is tatija, az erről szóló igazolás 15 munkanapon belüli átadását Megbízó a Projekt teljes időtartama alatt kérheti VállalkazótóL 5.2.3. Vállalkozó büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy az alkalmazásában álló, jelen szerződés 4.1 pontjában megjelölt személy a KEOP-2012-5.5.0/A Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása c. pályázati kiírás F.11. pontjában meghatározott jogosultságokkal rendelkezik. 5.2.4. A teljesítési határidők: 5.2.4.1. A munkavégzés megkezdésének időpontja: jelen szerződés aláírását követő nap. 5.2.4.2. A munkavégzés befejezésének időpontja: a jelen szerződés 5.1.1. és 5.1.2. pontjában foglalt dokumentumok, adatok Vállalkazó részére történő átadásától számított legkésőbb 15 napon belül. 5.2.5. A megbízás teljesítésének helye: Megbízó székhelye, amely azt jelenti, hogy az iratokat ezen a helyen köteles a Vállalkazó képviselője átvenni, itt tartják meg a Xxxxx az egyeztetéseket és ezen a helyen adja át a Vállalkozó a Megbízó részére a pályázatot 5.2.6. Vállalkozó felelősséget nem vállal, amennyiben a Megbízó a Vállalkozó által kidolgozott javaslatoktól eltérő döntést hoz. 5.2.7. Vállalkozó a tevékenysége körében okozott kár megtérítéséért a Ptk. szabályai szerint felel. Vállalkazó felelőssége az általa adott és ·dokumentált tanácsok, valamint az általa kiállított dokumentumok tatialmára terjed ki. 5.2.8. A Vállalkozó elsősorban személyesen köteles eljárni, de teljesítési segéd igénybevételére jogosult. A Vállalkozó a jogosan igénybe vett teljesítési segédért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna. Teljesítési segéd jogosulatlan igénybevétele esetén pedig felelős minden olyan kárért is, amely e nélkül nem következett volna be.
Vállalkozó és. 1. Vállalkozó a jelen Szerződés teljesítése, az építés-kivitelezési tevékenysége során köteles figyelembe venni, hogy a kivitelezést a szerződés szerinti feladatokkal érintett területen lakók minimális korlátozásával köteles megvalósítani.

Related to Vállalkozó és

  • Vállalkozás Vállalkozás a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysé- ge körében eljáró személy.

  • Alvállalkozók A Szolgáltató a szolgáltatás kiépítéséhez alvállalkozót is igénybe vesz. Az igénybejelentés/szerződés aláírásával az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető által igényelt szolgáltatás kiépítéséhez szükséges hozzáférés és adapter vagy router telepítéséhez az adatait az alvállalkozóinak a feladat elvégzése céljából átadja.

  • Alvállalkozó Az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,

  • Vállalkozói díj 14.1. A Felek jelen szerződés 1. számú mellékletének részét képező vállalkozói ajánlatban szereplő képező árazott költségvetés alapján jelen szerződés ellenértékeként átalánydíjat állapítanak meg, így jelen szerződés átalánydíjas elszámolásúnak minősül. 14.2. Jelen szerződésben meghatározott teljes kivitelezési tevékenység vállalkozói díja mindösszesen nettó 14.3. Megrendelő a jelen beszerzést 100 %-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivataltól kapott támogatásból finanszírozza. 14.4. A Vállalkozó kijelenti, hogy jelen szerződésben vállalkozói átalánydíjat határozott meg, amelyet a szerződéskötéshez és a vállalkozói díj meghatározásához szükséges valamennyi információ, tény és körülmény figyelembevételével, az építési helyszínek ismeretében és az esetlegesen felmerülő többletmunka Vállalkozót terhelő kockázatának ismeretében állapított meg. A vállalkozói díj magában foglalja a Vállalkozónak a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos valamennyi költségét így különösen a közvetlen költségeket (anyagköltség, közvetlen gépköltség, fuvarozási és rakodási költség, építőipari rezsióradíj alapján számított munkadíj), a fedezetet (közvetlen költségek között nem szereplő általános költségek, tervezett nyereség). A vállalkozói díj magába foglalja továbbá: 14.4.1. Az épületgépészeti rendszerek, felszerelések téli, nyári beszabályozásának költségét, az üzemeltető által biztosított személyzet betanítását. 14.4.2. A szabványoknak, minősítések, illetve a Megrendelő által előírt minőségvizsgálatok és azok kiértékelésének költségét. A szükséges szakvélemények, műbizonylatolások, a szerződésben előírt paraméterek teljesítését igazoló mérések költségeit. 14.4.3. Az 1. sz. mellékletben részletezett, Megrendelő által közvetlenül vagy megbízott útján végzett munkákhoz a munkaterület biztosítás, illetve ezen Vállalkozók koordinációjának költségeit. 14.4.4. Az építési terület és az építéssel igénybevett terület folyamatos naponkénti takarításának és a keletkezett hulladék rendszeres elszállításának, ártalmatlanításának költségeit. 14.5. A kivitelezési tevékenység megvalósítása során a Megrendelő által kezdeményezett a műszaki tartalmat érintő változásokhoz kötődő költségelszámolás megalapozása érdekében a Felek az 1. számú mellékletének részét képező vállalkozói ajánlatban szereplő dokumentumban rögzítik a Vállalkozó árképzési adatait, az alábbiak szerint: 14.5.1. a beárazott összevont egységárkiírás, 14.5.2. az egységárképzésben alkalmazható normák megnevezése, 14.5.3. rezsióradíj szakmánkénti részletezésben, 14.5.4. az anyagár-képzés elemei (szállítási költség, anyagigazgatási költség stb.), 14.5.5. egyéb költségtényezők (prognosztizáció stb.).

  • Vállalkozó kötelezettségei Vállalkozó magára nézve kötelezőnek ismeri el a Megrendelőt a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés alapján terhelő kötelezettségeket a jelen Szerződés tárgyát képező munka tekintetében. Ebből következően Vállalkozó köteles minden intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a Megrendelő kellő időben eleget tudjon tenni a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződésben meghatározott kötelességeinek. Vállalkozó köteles különösen: a) a Megrendelő rendelkezésére bocsátani azokat a dokumentumokat, amelyeket a Megrendelő a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés értelmében a Beruházó felé benyújtani köteles, b) az építési munkahely és az építési körülmények ismeretében a szakmai észrevételeket, megjegyzéseket megfogalmazni a számára átadott tervekkel kapcsolatban, c) írásban azonnal értesíteni a Megrendelőt a közvetlenül hozzá intézett megjegyzésekről és reklamációkról, panaszokról, valamint minden olyan eseményről, amely erre okot adhat, d) tartózkodni attól, hogy a Beruházó részére árajánlatot tegyen a megrendelésre vonatkozólag és attól is, hogy végrehajtson bármely a jelen Szerződésre vonatkozó utasítást, amely nem a Megrendelőtől származik, e) a Megrendelő kérésére, a Szerződés időtartama alatt igazolnia kell alkalmazottja vagy megbízottja szakmai képesítését, egyéb alkalmasságát a jelen Szerződés tárgyát képező megrendelésre vonatkozólag, f) a Megrendelő által megrendelt anyagokat a munkaterületen a Megrendelő képviselőjének távollétében is átvenni, feltéve, hogy arra előzetes felhatalmazást kapott. A Vállalkozó köteles a leszállított terméket átvétel előtt minőségileg és mennyiségileg ellenőrizni, az átvételt a szállítólevélen aláírással és pecséttel igazolni, majd a Megrendelő részére átadni. A Megrendelő raktárhelyiségéből anyagot kivételezni csak a szállítólevél aláírásával és bélyegzővel történő ellátásával lehet, g) az eltakarásra kerülő munkarészről a Megrendelőt munkafázisonként az eltakarás előtt 3 nappal értesíteni és részére az ellenőrzés lehetőségét biztosítani. Amennyiben Vállalkozó ezt elmulasztja, úgy az eltakarást követően is saját költségén köteles biztosítani a Megrendelő számára a megtekintés lehetőségét, h) minden felvilágosítást megadni a jelen Szerződés teljesítéséhez igénybevett munkaerőről és munkaeszközökről, i) az anyagellátásról hozott intézkedések ellenőrzését megkönnyíteni (megrendelések, visszaigazolások), j) beszámolni azokról a kötelezettségvállalásokról, amelyek a munkaszervezést és a munkavégzést érinthetik, k) kellő időben írásban jelezni kifogásait a munkaszervezést illetően, l) az érintett vállalkozók részvételével folytatandó koordinációs értekezletre és a Megrendelő vagy annak képviselője és a Vállalkozó közötti értekezletre képviselőt küldeni olyan felhatalmazással, hogy képes legyen a munkavégzéssel kapcsolatos döntések meghozatalára, m) alkalmazkodni az írásos utasításokhoz a jelen Szerződés által meghatározott kötelességeinek keretén belül, n) eltűrni, hogy ellenőrizzék kötelezettségei végrehajtását, o) lecserélni a Megrendelő által kifogásolt Vállalkozóját, helyszíni alkalmazottját, az ajánlattól eltérően alkalmazott technológiáját, eszközeit, anyagait p) tartózkodni a kivitelezéssel kapcsolatban nyilvános közlemények tételétől, illetve reklámok kihelyezésétől, q) a jelen Szerződés tárgyát képező munkálatok elvégzése során a jogszabályoknak megfelelően bejelentett és foglalkoztatott munkaerőt alkalmazni, és ezt esetleges Vállalkozóival szemben is köteles megkövetelni, r) a jelen szerződés teljesítése folyamán (szerződésben, építési naplóban stb.) részére előírt kivitelezési rész-, és véghatáridőket betartani. A Vállalkozó vállalja, hogy a szerződéses feladatai során használt munkagépei műszaki állapota megfelelő, a biztonságos- és egészséget nem veszélyeztető munkavégzésre alkalmasak, az általa biztosított gépkezelők foglalkoztatása jogszerű, az adott típusra érvényes kezelői jogosítvánnyal rendelkeznek. A Vállalkozó a gépek műszaki állapotát havonta köteles ellenőrizni. A Vállalkozó kötelezi magát arra, hogy amennyiben munkagépei bármelyike meghibásodik, azt 24 órán belül megjavítja, megjavíttatja, illetve pótolja. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a Megrendelőnek – választása szerint – lehetősége van helyette munkagépet biztosítani a Különös Szerződéses Feltételekben meghatározott bérleti díjért. Amennyiben a Megrendelő felajánlja a munkagép biztosítását, a Vállalkozó köteles azt a Különös Szerződéses Feltételekben, illetve az 5/A fejezetben meghatározott feltételekkel igénybe venni. A bérleti díj megfizetésén túl a Vállalkozó teljes körűen vállalja a munkagépek üzemeltetési költségeit, ami magában foglalja a felhasznált üzemanyagot is. A bérleti díj összegét a Megrendelő a Vállalkozónak fizetendő vállalkozási díjba jogosult beszámítani. A Megrendelő fenntartja a jogot a szolgáltatás díjainak megváltoztatására a Vállalkozó informálása mellett, ha a kalkuláció alapját képező bármely költségtényezőben a Megrendelőn kívülálló okokból (adó, hatósági díjak, biztosítási díjak, stb.) pénzügyi változás történik. Vállalkozó vállalja, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Munkavédelmi törvény, valamint a tűzvédelemről szóló 1996. XXXI. Tűzvédelmi törvény, és az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat alapján az alábbi kötelezettségeknek eleget tesz, és azt a munkavégzés során betartja, illetve betartatja az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002 (II.20.) SzCsM- EüM együttes rendelet rendelkezéseinek figyelembe vételével. Azbeszttel történő munkavégzés esetén a Vállalkozó köteles az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III.23) EüM rendelet előírásainak megfelelően eljárni. Ennek keretében a Vállalkozó különösen: - Biztosítja, hogy a felvonulási területen dolgozók részére a kötelező munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást és a szükséges vizsgáztatásokat elvégzi, illetve elvégezteti, -A munkaterületen helyszíni kockázatértékelést készít és megteszi a szükséges intézkedéseket a megállapított veszélyforrásokból adódó kockázatok elfogadható szintre történő lecsökkentésére, - biztosítja a dolgozó részére a munkakörben előforduló veszélyforrásokkal szemben a kötelezően előírt egyéni védőfelszereléseket, azok használatát és a minőségét rendszeresen ellenőrzi, - ellenőrzi, hogy a felhasznált anyagok, eszközök, szerszámok megfelelnek-e a biztonságos munkavégzés követelményeinek, - biztosítja, hogy a munkavállalók az időszakos kötelező alkalmassági orvosi vizsgálattal rendelkezzenek, - rendszeresen ellenőrzi a munkahelyek alkalmasságát, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, - biztosítja a dolgozói számára a vonatkozó jogszabályokban előírt, illetve a munka jellegéből fakadóan szükséges higiéniai feltételeket (WC, mosakodás, vízvételi lehetőség, stb.), - az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységet írásban engedélyezi, illetve elrendeli, szükség esetén jóváhagyatja. - a munkaterületét ellátja a tűzveszélyességi osztályba sorolásnak megfelelően előírt tűzoltó készülékekkel, azokat az előírt időközönként ellenőrizteti, - munkabaleset esetén a kivizsgálást és a szükséges intézkedéseket elvégzi, illetve elrendeli. Amennyiben a Vállalkozó a munkabaleset kivizsgálása során a Megrendelő felelősségét valószínűsíti, haladéktalanul köteles a Megrendelőt a kivizsgálásba bevonni, ellenkező esetben semmilyen anyagi-, erkölcsi kártérítésre nem tarthat igényt a Megrendelővel szemben. - gondoskodik arról, hogy a munkaeszközök előírt időszakos biztonsági felülvizsgálat, érintésvédelmi vizsgálat és a megfelelő karbantartás biztosított legyen (amely érvényes a kölcsön adott és kapott termelőeszközökre is), - gondoskodik arról, hogy a munkaterületen az anyagtárolás, anyagmozgatás, a közlekedési utak megfeleljenek az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek, - a munkaterületén megköveteli a munkafegyelem betartását. Amennyiben Megrendelő munkavédelemmel kapcsolatos kifogásait, utasításait Vállalkozó 24 órán belül nem hajtja végre, úgy Megrendelőnek joga van a munkát leállítani, a munkavégzésre alkalmatlan dolgozót a munkaterületről – akár véglegesen is – kitiltani, a munkavédelmi hiányosságokat Vállalkozó költségére megszüntetni, mindez azonban nem mentesíti a Vállalkozót a munkavédelmi és munkabiztonsági szabályok betartására irányuló kötelezettsége és ennek jogkövetkezményei alól. A Megrendelő külön felhívja a Vállalkozó figyelmét, hogy amennyiben a szerződés tárgyát képző kiviteli tervdokumentáció és annak mellékletei szerint a kivitelezési munkák közműveket (és ennek keretében különösen távközlési, villamosenergia, víz, csatorna, földgáz, kőolaj, kőolajtermék, egyéb gáz és gáztermék vezetékes szállítására, elosztására, tárolására szolgáló vagy az ehhez szükséges biztonsági létesítményeket a továbbiakban: Létesítmények) közvetlenül vagy közvetve érintik, a Vállalkozó fokozottan köteles figyelembe venni és betartani a biztonsági övezetre vonatkozó, a mindenkor hatályos jogszabályokban foglalt előírásokat. A kivitelezési munkák megkezdése előtt a Vállalkozó köteles a Létesítmények biztonsági övezetét - a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyelete mellett - kijelölni, annak a kivitelezési tevékenység alatti fenntartásáról, a keresztezett Létesítmények feltárásáról gondoskodni. Ennek során a Vállalkozó kötelezettsége a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyeletét megrendelni és annak költségeit viselni. A biztonsági övezet kijelölésének helyességéért a Létesítmények üzemeltetője felelős. Az egyértelműség érdekében a felek rögzítik, hogy amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesíti, köteles a Megrendelő kárait megtéríteni, ideértve az esetlegesen kiszabott bírságokat is. Közbeszerzési eljárás kapcsán kötött Vállalkozási Szerződés esetén a Vállalkozó köteles mindenféle korlátozástól mentesen lehetővé tenni, hogy az Energia Központ, az Állami Számvevőszék, a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Kincstár, illetve az Irányító Hatóság és a Kifizető Hatóság, továbbá az Európai Bizottság, az európai Korrupcióellenes Iroda és az Európai Számvevőszék, illetve egyéb állami vagy uniós szerv vagy hatóság a Vállalkozási Szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat átvizsgálja vagy helyszíni ellenőrzéseken ellenőrizze a projekt kivitelezését és teljes auditot végezzen számlázási vagy bármely más egyéb, a projekt finanszírozásával kapcsolatos dokumentumok alapján. A dokumentumoknak könnyen hozzáférhetőknek kell lenniük, úgy kell őket rendszerezni, hogy ez segítse az átvizsgálásukat. Ezek a vizsgálatok az átadás- átvételi igazolás kiadását követő hét éven belül történhetnek meg. Vállalkozó vállalja, hogy az 5/2015. (II.27.) NGM rendelet szerinti adatokat az EKÁER rendszerben rögzíti, azt nem delegálja a Címzett (átvevő) felé.

  • Kapcsolattartás Felek a Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai stb., a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában és ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők teljesítettnek, amennyiben azt a másik félnek a Szerződés alábbi pontjában meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, telefaxon történt megküldés esetén a telefax által történő automatikus visszaigazoláson szereplő napon vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján. A felek az egymással való kapcsolattartásra az alábbi személyeket jelölik ki: A Megrendelő részéről kapcsolattartó személy: Név: xxx Cím: xxx Tel.: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződéssel kapcsolatban): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződés tárgya szerinti szakmai): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során a kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. Amennyiben valamely fél a neki szabályszerűen megcímzett tértivevényes ajánlott levél átvételét megtagadja vagy az „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, és/vagy a címzett a személyes átvételt megtagadja, a küldemény postai úton történt megküldése esetén a feladástól számított 5. (ötödik) napon, egyéb esetben az átvétel megtagadásának napján kézbesítettnek tekintendő. Felek a telefaxon vagy postai úton megküldött küldeményeket egyidejűleg másolatban a másik fél fentiekben meghatározott e-mail címére is kötelesek megküldeni. A közös ajánlattevők a jelen szerződés mellékletét képező okiratban meghatalmazták VAGY a jelen szerződés aláírásával meghatalmazzák a [név és székhely]-t mint a közös ajánlattevők által alkotott konzorcium vezető tagját a jelen szerződés teljesítése során a közös ajánlattevők nevében történő eljárásra és valamennyi jognyilatkozat nevükben történő megtételére A közös ajánlattevők a szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszik és elfogadják, hogy a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó jognyilatkozatok, tájékoztatások és értesítések megküldése, illetve azok fogadása (ideértve a Megrendelő utasításait is) a nevükben eljárni jogosult vezető tag mint képviselő útján történhet. A kapcsolattartás és a jognyilatkozat-tétel a meghatalmazott képviselő tag útján, illetve a Megrendelő által a képviselő tag részére joghatályosan történik, az ebből eredő valamennyi igény tekintetében a közös ajánlattevőkkel szemben a Megrendelő a felelősségét kizárja. A Megrendelő ugyanakkor kifejezetten fenntartja a jogát arra vonatkozóan, hogy indokolt esetben – különösen a szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során – jognyilatkozatait, tájékoztatásait és értesítéseit valamennyi közös ajánlattevő részére egyaránt megküldje, valamint a közös ajánlattevők részéről a nem a meghatalmazott képviselő útján tett jognyilatkozatokat, tájékoztatásokat és értesítéseket is figyelembe vegye

  • Adatfeldolgozás Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.

  • A vállalkozói díj 2.1. Vállalkozó kijelenti, hogy a vállalkozói díj megállapítására során az építési-szerelési tevékenységet végző vállalkozástól (Ptk. 8:1. § (1) 4. pont) elvárható legmagasabb gondossággal járt, ennek körében - többek között - részletesen áttanulmányozta a kiviteli tervdokumentáció részét képező árazatlan költségvetési kiírást, a közbeszerzési eljárásban kiadott kiegészítő tájékoztatást, megtekintette az építés helyszínét; és egyúttal a vállalkozói díj megajánlása során mindezekre figyelemmel volt. Az 1. pontban foglalt kivitelezés szerződésszerű teljesítése esetén a vállalkozási díj a következők szerint alakul: ……………….. Ft, azaz nettó ……………………………………………………………… Forint. + ÁFA 2.2. A 2.1 pont szerinti vállalkozói díj a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése szerinti valamennyi költséget tartalmazza. Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződésben meghatározott vállalkozói díj alapjául szolgáló, a tételes költségvetés szerinti egységárak képzését és ajánlatában való szerepeltetését megelőzően, minden az adott tételhez tartozó munkafolyamatot, anyagköltséget figyelembe vett, amely a Közbeszerzési dokumentáció részét képező és az ajánlattevőknek kiadott Közbeszerzési dokumentációban található minden feladatra vonatkozik, továbbá figyelembe vett minden valós és lehetséges körülményt, amely a munkavégzés során felmerülhet, illetőleg többletköltséget eredményezhet, különösen az eltakart szerkezet, közművek és anyagok lehetséges állapotát és az esetlegesen előkerülő veszélyes hulladékokat és anyagokat, és a jelen szerződést mindenre kiterjedő alapos megfontolás után kötötte meg. 2.3. Amennyiben a kivitelezés során – akár hatósági döntés értelmében, akár műszaki szükségszerűségből – valamely, a tervdokumentációban szereplő munka elvégzése nem szükségszerű, és ezzel a Megrendelő egyetért, továbbá írásban rendelkezik a munka el nem végzéséről, úgy ezen munka ellenértékével a fix átalányár összege csökkentésre kerül.

  • Számhordozás Amennyiben az Üzleti Előfizető a Törzskártya számhordozását kéri átvevő szolgáltatóhoz (számhordozás a Yetteltől), abban az esetben legkésőbb a számhordozási igény elindításával egyidejűleg nyilatkoznia kell, hogy: - valamely másik neve (és számlázási címe) alatt lévő, alkalmas előfizetéshez kapcsolja hozzá (új Törzskártya) az Adatmegosztóját (mely esetben megtartja járulékos, kiegészítő jellegét), vagy - átváltja Adatmegosztóját a Szolgáltató valamely értékesítés alatt álló, ÁSZF-ben szereplő publikus vagy EESZ-ben foglalt számlás mobilinternet tarifacsomagjára (mely esetben megszűnik a járulékos, kiegészítő jellege és önálló előfizetéssé válik), vagy - megszünteti az Adatmegosztó szolgáltatást. Amennyiben az Üzleti Előfizető legkésőbb a számhordozási igény elindításáig nem rendelkezik az Adatmegosztóról, az a Szolgáltató értékesítés alatt álló, legalacsonyabb havidíjú ÁSZF-ben szereplő publikus számlás mobilinternet tarifacsomagjára kerül átváltásra. Az Adatmegosztó elhordozása esetén a tarifacsomag-váltással megszűnik a kapcsolat a Törzskártyával és a Törzskártya adatmennyisége a továbbiakban nem lesz megosztható.

  • Elszámolás 7.13.1. A Számlán végrehajtott műveletekről, illetve a teljesítés eredményéről a Fióktelep a végrehajtott Megbízást követően a Tájékoztatási szabályzat szerinti időben és módon az Ügyfél részére tájékoztatást ad a Megbízás végrehajtásáról. Az előbbi, Megbízás végrehajtását követő tájékoztatást Felek egyidejűleg elszámolásnak is tekintik. A Megbízások részteljesítése esetén a Fióktelep jogosult az Ügyfelet csak akkor értesíteni, ha a Megbízás egésze teljesült. Az Ügyfél az elszámolás tartalma ellen az Üzletszabályzat 9.2 pontjában (Az értesítési kötelezettség teljesítése) meghatározott szabályok szerint emelhet kifogást. Az e pontban szabályozott elszámolási rendtől az egyes tevékenységekre vonatkozó különös szabályok, illetve az egyes szerződések eltérhetnek, ilyen eltérés esetén az elszámolásra e különös szabályok vagy egyes szerződések az irányadók. 7.13.2. Az Ügyfél köteles a Fióktelep figyelmét felhívni az esetleges tévedésekre. A Fióktelep jogosult az Ügyfél rendelkezése nélkül vagy annak ellenére a tévedés felismerésekor a tévesen jóváírt vagy terhelt összeget vagy értékpapírt az Ügyfél Számláján helyesbíteni. Ez a jog a Fióktelepet időkorlátozás nélkül megilleti. Amennyiben a Számla nem nyújt fedezetet a tévesen jóváírt összeg vagy értékpapír terhelésére, akkor a Fióktelep felhívja az Ügyfelet arra, hogy tartozását a Fióktelep felé rendezze. Amennyiben az Ügyfél tartozását nem rendezi, a fizetési határidő lejártától a Fióktelep a Kondíciós Listában meghatározott késedelmi kamatot, valamint az irányadó jogszabályok szerint kötelezően felszámítandó egyéb költségeket számítja fel. A Fióktelepnek nem felróható téves kimutatás alapján vagy visszaszolgáltatási kötelezettsége miatt az Ügyfél nem tarthat igényt kártérítésre. 7.13.3. A Megbízás bármely okból történő megszűnése esetén a Felek elszámolnak egymással úgy, hogy a Fióktelep köteles a megvásárolt értékpapírokat az Ügyfél Számláján jóváírni, illetve az Ügyfél javára letétbe venni; az értékesített értékpapírok ellenértékét pedig a Fióktelepet illető bizományosi díjjal, kezelési költséggel, és a felmerülő egyéb költségekkel csökkentve köteles az Ügyfél Számláján jóváírni. A Fióktelep a Megbízás teljesítés nélküli megszűnése esetén a Megbízáshoz fedezetként elhelyezett pénzt és értékpapírokat köteles az Ügyfél kérésére visszaszolgáltatni, ez azonban nem zárja ki a Fióktelepnek azt a jogát, hogy a fedezettel szemben a Fióktelepet esetleg megillető díjakat, költségeket, egyéb követeléseket érvényesítse. 7.13.4. A Fióktelep nem felel az elszámolási késedelemért abban az esetben, ha a késedelem tőzsdei teljesítés esetén a tőzsdei elszámolás késedelme miatt, vagy tőzsdén kívüli teljesítés esetén a Fióktelepnek fel nem róható okból következett be.