Munkaterv mintaszakaszok

Munkaterv. Adja meg a kutatási programját (munkatervét) éves bontásban, az elérni kívánt célt, illetve a várható eredményeket. (Támogatás elnyerése esetén a munkaterv a szerződés szerves részévé válik.) A munkatervben térjen ki az alábbiakra - lehetőleg - éves bontásban: • a tervezett kutatás módszertani megalapozottsága, • elvégzendő feladatrészek, • az egyes munkafázisok végére várható, ellenőrizhető eredmények, • és azok tudományos közlésének tervezett formája (pl. lektorált folyóiratcikk, könyvfejezet, konferencia kiadvány, szabadalom, monográfia, adatbázis, forráskiadvány). Nem megfelelő munkaterv esetén a pályázat nem támogatható. A munkatervet magyar és angol nyelven is meg kell adni.
Munkaterv. Az iskola éves munkatervét, az iskola pedagógiai programját és helyi tantervét, az aktuális tanév eseményeit, évfordulóit és a tanév kiemelt feladatait figyelembe véve a munkaközösségek javaslatai alapján a tantestület készíti el. A munkaterv készítésénél a szülők, tanulók és a diákönkormányzat javaslatait figyelembe veszi az iskola, és biztosítja a törvényi előírásoknak megfelelően a véleményezési jogot. A munkaterv tartalma kiterjed a következőkre: - helyzetelemzés - a tanév munkarendje - kiemelt nevelési és oktatási feladatok - a könyvtári és szakmai munkaközösségek munkaterve - rendezvényterv - órarend és a tanórán kívüli foglalkozások rendje - munkavédelmi intézkedési terv
Munkaterv. Ellátandó feladat megnevezése Ellátandó feladat helyszíne (cím, hrsz, útszakasz, stb. megnevezése) Tervezett időtartam Tervezett létszám (fő) Ellátandó feladathoz szükséges munkakör kezdete vége
Munkaterv. Az intézmény vezetője az intézmény feladatainak végrehajtására intézményi munkatervet készít. • a feladatok konkrét meghatározását, • a feladat végrehajtásáért felelős-(ök) megnevezését, • a feladat végrehajtásának határidejét, • a végrehajtásra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségeket. A munkatervet az intézmény dolgozóival ismertetni kell. Az intézmény vezetője a munkaterv végrehajtását folyamatosan ellenőrzi és értékeli.
Munkaterv. A pályázat keretében megvalósítandó új projektet kizárólag az adatlapban megtalálható munkaterv alapján a projekt adatlap kitöltési útmutató előírásainak megfelelően mutassa be. Az adatlapon túlmenően benyújtott munkaterv az értékelés során nem kerül figyelembevételre.
Munkaterv. Az intézményvezető az intézmény feladatainak végrehajtására intézményi munkatervet készít. Az éves munkaterv összeállításához, annak tervezésekor véleményt kell kérni a fenntartótól, a szülői szervezettől és az intézményi közösségtől. a feladatok konkrét meghatározását a feladat végrehajtásáért felelős nevét a feladat végrehajtásának határidejét a végrehajtásra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségeket. ⮚ az óvodai nevelés nélküli munkanapokat, ⮚ a szünetek időtartamát, ⮚ az óvodai élethez kapcsolódó ünnepek megünneplésének időpontját, ⮚ az előre tervezhető nevelőtestületi értekezletek, fogadóórák időpontját, ⮚ az intézmény bemutatkozását szolgáló pedagógiai célú óvodai nyílt nap tervezett időpontját, ⮚ minden egyéb, a nevelőtestület által szükségesnek ítélt kérdést, A munkatervet az intézmény dolgozóival ismertetni kell, szükséges azt elfogadtatni (jegyzőkönyv, jelenléti ív). Az intézményvezető a munkaterv végrehajtását folyamatosan ellenőrzi és értékeli.
Munkaterv. (1) A Képviselő-testület a Ciklusprogramon alapuló éves Xxxxxxxxx alapján végzi tevékenységét, amelyet a testület évenként hagy jóvá. A Munkaterv tervezetével kapcsolatosan a polgármesterhez írásban benyújtott formában minden év november 30-ig javaslatot tehetnek: a települési képviselők; a bizottságok; az alpolgármester; a jegyző; az önkormányzat intézményeinek vezetői. Az Munkaterv tervezetének előterjesztésekor a polgármester tájékoztatást ad a tervezet összeállításánál figyelmen kívül hagyott javaslatokról, valamint azok indokáról.
Munkaterv. Készítse el a tervezett projekt részletes szöveges ismertetését maximum 5 oldalban. Kötelező tartalmi elemek: − A projekt fő céljának vagy céljainak megjelölése alapkutatás, alkalmazott kutatás és kísérleti fejlesztés bontásban. A téma röviden, érthetően és elbírálhatóan felvázolt nemzetközi helyzetének leírása, a célkitűzés újdonságtartalmának nemzetközi és hazai összehasonlítása. − A tervezett tevékenység bemutatása, érthetően és elbírálhatóan elhatárolt felbontása alapkutatás, alkalmazott kutatás és kísérleti fejlesztés típusú feladatokra, a felbontás alátámasztása. − A hasznosítás, a várható gazdasági eredmények, a projekt várható közvetlen és közvetett hatásainak bemutatása. A kísérleti fejlesztés során nyert termék vagy szolgáltatás piacra kerülésének várható eredményei nemzetközi és hazai szinten. − Nemzetközi együttműködés esetén annak bemutatása, hogy a tervezett projekt hogyan kapcsolódik a nemzetközi részvételű projekthez.
Munkaterv a.) Készítse el a tervezett projekt részletes szöveges ismertetését maximum 25 oldalban. Kötelező tartalmi elemek: − A projekt fő céljának vagy céljainak megjelölése alapkutatás, alkalmazott kutatás és kísérleti fejlesztés bontásban. A téma érthetően és elbírálhatóan felvázolt nemzetközi helyzete, a célkitűzés újdonságtartalmának nemzetközi és hazai összehasonlítása. Mutassa be, hogy a téma mennyiben felel meg a pályázati kiírás szerint az adott program tartalmának és felsorolt prioritásainak (ld. az 1. és a 3. fejezetet). − A tervezett tevékenység bemutatása, érthetően és elbírálhatóan elhatárolt felbontása alapkutatás, alkalmazott kutatás és kísérleti fejlesztés típusú feladatokra, a felbontás alátámasztása. A feladatok szakmai és tudományos tartalma, lépései, időbeni megvalósítása és várható eredménye. A tervezett feladatokat az 5.3. táblázatnak megfelelő módon összesítse. − Hasznosítás, várható gazdasági eredmények, a projekt várható közvetlen és közvetett hatásainak bemutatása. A kísérleti fejlesztés során nyert termék vagy szolgáltatás piacra kerülésének várható eredményei nemzetközi és hazai szinten (példányszám, életciklus időtartama, a bekerülést meghaladó gazdasági eredmény stb.). Szükség szerint készítsen szakszerű gazdasági elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt, üzleti tervet.

Related to Munkaterv

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Panaszok bejelentése Az Ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek (a továb- biakban együtt: Ügyfél) az UNIQA Biztosító Zrt. (további- akban: Biztosító) továbbá az általa alkalmazott vagy meg- bízott ügynök vagy – adott termék kapcsán – általa megbí- zott kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző sze- mély magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vo- natkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, pos- tai úton, telefaxon, elektronikus levélben) terjesztheti elő az alábbiak szerint:

  • Tartózkodás meghosszabbítása Amennyiben a biztosítottnak külföldön tartózkodását kórházi elbocsátását követően – orvosilag indokolt esetben – meg kell hosszabbítania, vagy ha- zaszállítására, illetve hazautazására a sürgősségi ellátás biztosítási/baleseti káresemény miatt csak az eredetileg tervezettnél későbbi időpontban ke- rülhet sor, a biztosító fedezi a felmerülő, legfeljebb 5 éjszakára szóló szál- lodaköltségeket, illetve a hazautazással kapcsolatos, számlával igazolt többletköltségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – mind a biztosított, mind pedig a vele együtt külföldön tartózkodó, Utazási Biztosítással rendelkező hozzátartozója részére.

  • Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.

  • határozata Visegrád Város Önkormányzat Képviselő-testülete Dr Szabó Attila Helyi Választási Iroda vezetőjének indítványára a „választási eljárásról” szóló 2013. évi XXXVI törvény 24.§ (1) bekezdése értelmében Visegrád településen működő nemzetiségi szavazókör szavazatszámláló bizottság tagjainak a következő személyeket választja meg: Nemzetiségi szavazókör: Egészségház /Visegrád, Fő u. 38./ Tagok: Nádler Anna 2025 Visegrád, Mátyás király u. 9. Konczné Szőke Éva 2025 Visegrád, Mátyás király u. 73. Borsody István 2025 Visegrád, Fő u. 22. Petőczné Ivitz Judit 2025 Visegrád, Nap u. 6. Sovány József 2025 Visegrád, Fő u. 79/A Felelős: azonnal Határidő: Dr. Szabó Attila aljegyző Beszámoló a két ülés között eltelt időszak fontosabb eseményeiről - Helyi Védelmi Bizottsági ülésen vett részt Szentendrén, ahol elfogadták a téli veszélyhelyzetre való felkészülés programját. - Egyeztetést tartott a Duna Maraton szervezőjével, az idén a szervezők szeretnék, ha a kiinduló és végpont a nagy parkoló lenne, de ez még egyeztetést igényel a közterület foglalási rendelet figyelembevételével. - A Budapest Közlekedési Központ egy megvalósíthatósági tanulmányt készít egy menetrend szerint közlekedő hajójárat rendszer működtetéséről Visegrádtól Százhalombattáig. Ennek volt ma egy helyszíni bejárása egy esetleges kikötő helyszínét keresve. - A mai napon volt Dr Balázs Mária háziorvossal kapcsolatos bírósági per első tárgyalása. Az irat ismertetésre és a doktornő véleményének kifejtésével zajlott a mai tárgyalás, viszontválaszra már sajnos nem maradt idő, de annyit jegyzőkönyveztek, hogy mindenképpen reflektálni kíván az önkormányzat a doktornő által elhangzottakra. Ezt írásban meg fogjuk tenni. A legközelebbi tárgyalási időpont május 15-én lesz. - A mai napon létrejött egy tárgyalás a Telecommal a Fő utcai földkábel vezetés kapcsán, elmondták, hogy együttműködőek, viszont forrásuk nincs a megvalósításra. Az előrelépéshez tervet kell készíteni, ezeknek az árajánlata készül. - A gát beruházás kapcsán a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály jóváhagyását várjuk, amint ez megérkezik rendkívüli testületi ülés keretében a közbeszerzés eredményét ki lehet hirdetni. - Beadásra került az óvoda homlokzat felújítására, hőszigetelésére, nyílászáró cserékre vonatkozó pályázat. - Március 15-én délután egy londoni polgármesterekből álló delegáció érkezik a Dunakanyarba, és a Külügyminisztériumtól érkezett egy megkeresés arra vonatkozóan, hogy a város fogadja a delegációt. A palotában egy idegenvezetéssel egybekötött fogadás lesz a tiszteletükre.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.

  • Hibabejelentő szolgálat Terület megjelölése Elérhetőségének időtartama Elérhetőségek: Nagygyimót, Ugod, Pápa Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (89) 324-698 telefaxszáma: (89) 830-698 email címe: ugyfelszolgalat@kabelszat2002.hu Zirc, Olaszfalu, Bakonyszentkirály, Csesznek, Nagyesztergár, Dudar, Csetény, Szápár, Bakonynána, Bakonybél Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (88) 415-281 telefaxszáma: (88) 415-281 email címe: ktviroda@ktvzirc.hu Sárvár Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 09:00-18:00 Üzenetrögzítő: H-V: 18:00-09:00 telefonszáma: (95) 320-496 telefaxszáma: (95) 320-496 email címe: varsat@varsat.net Devecser, Badacsonytomaj, Zalahaláp, Szigliget, Révfülöp, Ábrahámhegy, Kékkút, Balatonrendes, Balatonederics, Balatonudvari, Uzsa, Hegyesd Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (87) 472-104, (20) 9250-127 telefaxszáma: (87) 472-104 email címe: ugyfel@asat.hu Baj, Kecskéd, Környe, Szomód, Tarján, Tata, Várgesztes, Vértessomló, Vértestolna Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (34) 655-300 email címe: ugyfel@kabelszat2002.hu Lábatlan, Süttő Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (33) 655-033 email címe: ugyfel@kabelszat2002.hu

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Szolgáltató kötelezettségei Szolgáltató köteles a szerződés, visszaigazolás alapján a szállás és egyéb szolgáltatást szerződésszerűen teljesíteni, továbbá a vendég írásos panaszát kivizsgálni, és a probléma kezeléséhez szükséges lépéseket megtenni, írásban rögzíteni.

  • Az alábbiakban megadott szempontok x Minőségi kritérium – 1 A készpénzfeldolgozás során a felvett bizonylatok összegének 1 munkanapon belül történő átutalása (igen/nem) 10 Költség kritérium – x Ár – Súlyszám: 90 Az ár nem az egyetlen odaítélési kritérium, az összes kritérium kizárólag a közbeszerzési dokumentációban került meghatározásra II.2.6) Becsült teljes érték vagy nagyságrend: Érték áfa nélkül: Pénznem: (keretmegállapodások vagy dinamikus beszerzési rendszerek esetében - becsült maximális összérték e tétel teljes időtartamára vonatkozóan) II.2.7) A szerződés, a keretmegállapodás vagy a dinamikus beszerzési rendszer időtartama Időtartam hónapban: vagy Munkanapokban kifejezett időtartam: vagy Kezdés: 2022/07/01 (éééé/hh/nn) / Befejezés: 2023/12/31 (éééé/hh/nn) A szerződés meghosszabbítható nem A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetése: