Mérlegdinamikák mintaszakaszok

Mérlegdinamikák. 6.1.2.1 Hitelek - 2015 Az OTP Core bruttó hitelállománya 2015-ben nagymértékben csökkent (árfolyamhatástól tisztítva év/év 13%-kal). Ez elsősorban az év folyamán végrehajtott forintosítás és elszámoltatás, valamint a továbbra is gyenge lakossági hitelkereslet következménye. Az előző negyedévek dinamikus bővülésének következtében a mikro- és kisvállalati szegmensben a hitel állomány év/év alapon jelentős, 11%-os növekedést mutat, melyrészben a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja (NHP) keretében folyósított hiteleknek köszönhető. A jelzáloghitel és a fogyasztási hitel portfolió éves zsugorodása rendre -19%, és -17% volt. A corporate szegmensen belül a közép- és nagyvállalati hitelállomány 3%-kal csökkent. Az önkormányzati hitelek esetében a Magyar Állam az átvállalt adósságot 2015 végére teljesen előtörlesztette (2015 egészében mintegy 24 milliárd forint előtörlesztésére került sor), így ebben a szegmensben megszűnt a Bank Állammal szembeni követelése. 2015. december 31-én lezárult a Növekedési Hitelprogram (NHP) második szakaszának, valamint az NHP Plusznak a szerződéskötési időszaka. A két konstrukció keretein belül szektorszinten 1.425 milliárd forint értékben került sor szerződéskötésre, melyből az OTP Csoport részesedése 19%-ot tett ki. A bruttó jelzáloghitelek esetében az árfolyamszűrt év/év csökkenés 2015-ben 19% volt, mely a forintosítás és elszámoltatás hatásától tisztítva 7%-ot jelent. Pozitívum, hogy az éves jelzáloghitel igénylések összege év/év 24%-kal, míg a folyósítások mértéke 33%-kal emelkedett. Az igénybeadáson belül 41,9 milliárd forintnyi vonatkozott államilag támogatott lakáshitelekre, ez az összes lakáshitel igénybeadás 36%-a, az összes jelzáloghitel igénybeadás 30%-a. A Bank piaci részesedése az új jelzáloghitel szerződéses összegek terén 2015-ben 26,6%9 volt (2014-ben 28,3%). A fogyasztási hitelek állományában továbbra is erős az OTP piaci részesedése (33,7%, -0,5%-pont év/év). A személyi hitel folyósításokból vett részesedés éves szinten 35,5%-ot ért el. A teljes fogyasztási hitelportfólió árfolyamszűrt év/év alakulását (-17%) követelés leírások és eladások negatívan befolyásolták, 2015-ben 38 milliárd forint értékben. A portfólió-minőség alakulása kedvező tendenciát mutat: az DPD90+ állomány árfolyamszűrten és eladások, leírások nélkül 2014-ban 48 milliárd forinttal nőtt, 2015-ben pedig 11 milliárd forinttal csökkent. A 90 napon túl késedelmes hitelek céltartalék fedezettsége emelkedett (85,8%, +9,3%-pont év/év). A DPD90+ ...

Related to Mérlegdinamikák

  • Jognyilatkozatok A felek kölcsönösen kijelentik, hogy

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége (1) A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a külö- nös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, ha nem áll- nak fenn a mentesülés esetei. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével vagy a biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatás- ként (a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja.

  • Szerződő Biztosított Kötelezettségei 3.1. A biztosított köteles a bérleti szerződést írásban megköt- ni, abban a bérlemény állapotát, tartozékait, a feleket terhelő kötelezettséget és jogokat egyértelműen és részletesen rög- zíteni, és az írásbeli szerződés másolatát a kárbejelentéshez csatolni.

  • Egyebek 23. Az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a személyes, illetve egyéb adatait a szolgáltatás minőségének javításához, fejlesztéséhez, továbbá az előfizetői érdekek figyelemmel kísérése és érvényesítése céljából a szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével kapcsolatos tájékoztatási tevékenységének megvalósítása céljából felhasználja.

  • A SZERZŐDŐ/BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI 6.1. Kár esetén az alábbi kötelezettségeket kell betartani:

  • Miben szolgálja az Ön érdekeit? A TKM segítségével Ön egyszerűbben össze tudja hasonlítani a magyar életbiztosítási piacon kínált unit-linked életbiztosí- tások költségszintjeit. A TKM a Rendeletben maghatározott alábbi feltételezésekkel kerül kiszámításra.

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • Biztosított, kedvezményezett Biztosított az Általános Feltételek 1.3.2. pontjában meghatározott személy. A biztosított a balesetbiztosítási kockázatot is tartalmazó biztosítási szerződés létrejöttéhez adott hozzájárulását írásban bármikor visszavonhatja. Ennek következtében a szerződés – több biztosított esetén a szerződés rá vonatkozó része – a folyó biztosítási év végével megszűnik, kivéve, ha a biztosított a szerződésbe szerződőként belép (I. rész 1.2. pont). Kedvezményezett az Általános Feltételek 1.4. pontjában meghatározott személy.

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.