A biztosító szolgáltatásának feltételei 3.1 A jogvédelmi szolgáltatásra vonatkozó igényt a Biztosított köteles a biztosítási esemény bekövetkezését követően haladéktalanul a biztosító felé bejelenteni. 3.2 A szolgáltatás igénybevételéhez a biztosító előzetes hozzájárulása szükséges. 3.3 A felmerült költségeket a biztosító közvetlenül fizeti az adott hatóságnak, illetve szolgáltatónak (az eredeti számla benyújtását követően). 3.4 A Biztosított köteles a kárrendezéshez szükséges iratokat a biztosítónak a biztosítási esemény bekövetkezését követően haladéktalanul eljuttatni.
A Biztosító teljesítésének esedékessége (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesíti, amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küld. (2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét
A biztosító teljesítésének feltételei III.1. A szolgáltatási igényt a biztosítási eseményt követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a biztosítónál. III.2. Abban az esetben, ha a fenti határidőt nem tartják be, és emi- att lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak, a biztosító mentesülhet a szolgáltatás teljesítése alól. III.3. A szolgáltatási igény előterjesztésekor a szerződésre vonat- kozó általános feltételek V.3.2. pontjában meghatározotta- kon kívül, be kell nyújtani: III.3.1. a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt, III.3.2. továbbá a következő iratok másolatát: a) a kórházi zárójelentés, b) a műtéti leírás, amennyiben ilyen készült, c) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szol- gáltatási igény bejelentéséig keletkezett összes orvosi doku- mentum, de különösen az első orvosi ellátás dokumentumai, d) a baleseti jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, e) véralkohol és/vagy kábító hatású anyag vizsgálati eredmény, amennyiben ilyen készült, f) közlekedési baleset esetén az előzőeken felül: – rendőrségi jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – amennyiben a biztosított közlekedési balesetben jármű vezetőjeként sérült meg, a vezetői engedélye és a jár- mű forgalmi engedélye. III.4. A biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges – az általános feltételek V.3.3. pontjában felsorolt – további iga- zolásokat, nyilatkozatokat is bekérhet, illetve beszerezhet. III.5. A biztosító jogosult arra, hogy a biztosítottnál a műtét in- dokoltságát és az egészségi állapotot a biztosító által meg- nevezett orvosokkal ellenőriztesse, és ennek eredményétől függően a szolgáltatási igényt elfogadja vagy elutasítsa. III.6. A biztosító a szolgáltatás teljesítésének feltételéül orvosi vizsgálatot írhat elő – ennek előírása esetén a biztosító szol- gáltatása mindaddig nem válik esedékessé, amíg a biztosí- tott az orvosi vizsgálat elvégzését nem teszi lehetővé.
Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni Nem További információk az elektronikus árlejtésről:
A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK Az I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez. Ha nem, akkor ezt az információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. Melyik beszerzést érinti? Válasz: Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.
Adott foglalkozásra (képzettségre) vonatkozó információk A szolgáltatás teljesítése egy adott foglalkozáshoz (képzettséghez) van kötve (Igen válasz esetén) A vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:
A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.
Változatokra vonatkozó információk Elfogadható változatok
Biztosító által nem fedezett károk felsorolása (kizárások) Ha az üreg beomlása bányában, bányászati tevékenység közben, illetőleg felhagyott bányákban történt. Ha a kár az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak alatti feltöltések ülepedése, süllyedése miatt keletkezett. Az üreg tömedékelésének (feltöltésének) költségét. Vízvezeték törése miatt keletkező kiüregelődés nem minősül ismeretlen üregnek. Összeghatár /limit Épület vagyoncsoport és Melléképület vagyoncsoport esetében a szerződés szerinti biztosítási összeg. Ingóságok esetében a szerződés szerinti biztosítási összeg, de ezen belül a károk – műtárgyakra Médium csomagban 500 000 Ft-ig, Prémium csomagban 1 000 000 Ft-ig, – nagyértékű ingóságok, értéktárgyakra Alap csomagban az ingóságok biztosítási összegének 20%-áig, Médium csomagban 30%-áig, Prémium csomagban 40%-áig, – idegen tulajdonú vagyontárgyakra Médium és Prémium csomagban az ingóságok biztosítási összegének 5%-áig, – vállalkozások vagyontárgyaira Médium és Prémium csomagban az ingóságok biztosítási összegének 10%-áig térítettek. Személygépkocsi-, motorkerékpár tartozékok (pl. gumiabroncs, csomagtartó, stb., kivéve üzemanyag) maximum az Ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegének 5%-áig. Készpénz, értékpapír az Ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegén belül 50 000 Ft-ig. Mellékköltségek Alap csomag estén legfeljebb a biztosítási összeg 2,5%-a, Médium és Prémium csomag esetében 5%-a. Önrész mértéke Nincs önrész. Megjegyzés Alap csomagban műtárgy, idegen tulajdonú vagyontárgy és vállalkozások vagyontárgyai nem biztosítottak.