Panaszkezelés rendje. Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja. Tájékoztatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint: A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz: A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Panaszkezelés rendje. Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen14.1. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy A Szolgáltatóval az Ügyfél panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.
4.2. A Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló az Ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónakaz Ügyfélnek.
14.3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást Szolgáltató 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi megőrzi. A Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a Szolgáltató, és azt fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatjaalperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
14.4. Tájékoztatjuk, hogy a Az Ügyfél panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint: A Fogyasztó :
14.5. Az Ügyfél panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz: A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx
14.6. Az Ügyfél panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek elérhetőségét itt találja:
Appears in 1 contract
Panaszkezelés rendje. Áruházunk A webáruház célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő Fogyasztó teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást az webáruház 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt 3 évig megőrzi a Szolgáltatómegőrzi, és s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja. Tájékoztatjuk, hogy Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni. Amennyiben a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezhetiSzolgáltató álláspontja a Fogyasztó számára nem elfogadható, az alábbiak szerintalábbi hatóságokhoz fordulhat: A Fogyasztó panasszal fordulhat - Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatósághoz: A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xxÉrdi Járási Hivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 1141 Budapest Komócsy u. 17- 19.) - Békéltető testület eljárásának kezdeményezése Az eljárásra a Fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Panaszkezelés rendje. Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, e-e- mail címen, vagy levél útján is közölheti. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást az webáruházunk 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt 3 évig megőrzi a Szolgáltatómegőrzi, és s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja. TájékoztatjukAz Ügyfél a Szolgáltatóval szemben fennálló, hogy jelen ÁSZF-ből eredő jogvitáit peres, továbbá más jogi úton is érvényesítheti, valamint jogosult a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület Szolgáltató székhelye szerint illetékes, Fejér Vármegyei Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint: A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz: A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár elkezdeményezni. A járási hivatalok elérhetőségeiBékéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xxxxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. Telefon: +00 00 000-000 E-mail: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Panaszkezelés rendje. 11.1. Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.
11.2. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak.
11.3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
11.4. TájékoztatjukTájékozatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint: :
11.5. A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz: A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Panaszkezelés rendje. Áruházunk Webáruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak Megrendelőnek mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát kifogásait a fenti telefonontelefonszámon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, megvizsgálja és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást Szolgáltató 30 napon belül érdemben megvizsgálja és írásban megválaszoljamegválaszolja postai úton. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja. Tájékoztatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint: A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz: A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xxxxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx A fogyasztóvédelmi hatóság kérelemre indult eljárásában az azonos hatáskörű hatóságok közül az a hatóság jár el, amelynek illetékességi területén
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek