Common use of Panaszkezelés rendje Clause in Contracts

Panaszkezelés rendje. 10.1. Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a Felhasználó teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével, a termékkel kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, email címen, vagy levél útján is közölheti, illetve az üzletben, ahol a megrendelését átvette. 10.2. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a Felhasználó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a Felhasználónak. 10.3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja. 10.4. Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Felhasználónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát. 10.5. A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Felhasználót. A panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbi elérhetőségeken.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Panaszkezelés rendje. 10.18.1. Áruházunk A Honlap célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a Felhasználó Vásárló teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak Vásárlónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével, a termékkel teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefononjelen ÁSZF „11. Kapcsolat” pontjában rögzített elérhetőségeken e-mail-ben, email címen, szóban telefonon vagy levél útján postai úton is közölheti, illetve az üzletben, ahol a megrendelését átvette. 10.28.2. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a Felhasználó Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, egyet vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a Felhasználónak. 10.3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a SzolgáltatóVásárlónak átadja, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja. 10.4. Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Felhasználónak Vásárlónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányátmegküldi, vagy ha mindez nem lehetséges, akkor az alább részletezett írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el. 10.58.3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltató köteles a beérkezését követő 30 napon belül írásban megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. A panasz elutasítása esetén panaszt elutasító álláspontját Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Felhasználótmegindokolja. A panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezhetiSzolgáltató a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig megőrzi, s azt az alábbi elérhetőségekenellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Panaszkezelés rendje. 10.11. Áruházunk A Szolgáltató célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a Felhasználó Fogyasztó teljes megelégedettsége mellett teljesítsenteljesítse. Amennyiben Felhasználónak a Fogyasztónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével, a termékkel teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti e- mail címen, telefonon, email címen, vagy levél útján is közölheti, illetve az üzletben, ahol a megrendelését átvette. 10.22. A Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a Felhasználó Fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a FelhasználónakFogyasztónak. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a Fogyasztónak. Amennyiben a kapcsolattartás e-mailen keresztül történik, az e-mailen történő levélváltás a jegyzőkönyvet helyettesíti. 10.33. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást Szolgáltató 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt 3 évig megőrzi a Szolgáltatómegőrzi, és s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja. 10.44. Amennyiben a panasz elbírálásával a Fogyasztó nem ért egyet, úgy a Szolgáltató aláveti magát a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Felhasználónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányátBudapesti Békéltető Testület eljárásának. 10.5. A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Felhasználót. A panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbi elérhetőségeken.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szolgáltatási És Felhasználási Feltételek

Panaszkezelés rendje. 10.111.1. Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a Felhasználó megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével, a termékkel teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, email e-mail címen, vagy levél útján is közölheti, illetve az üzletben, ahol a megrendelését átvette. 10.211.2. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a Felhasználó vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a Felhasználónakvásárlónak. 10.311.3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást Szolgáltató 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja. 10.411.4. Szolgáltató Tájékozatjuk, hogy a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Felhasználónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát. 10.5. A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Felhasználót. A panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbi elérhetőségeken.alábbiak szerint: 11.5. A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz:

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions