Polgármester. Demeterné Xxxxxx Xxxxx Polgármester
Polgármester. A megbízást elfogadom:
Polgármester. Sajószöged Község Önkormányzata 3599 Sajószöged, Ady u. 71. Törzsszám:
Polgármester. Boldva Község Önkormányzata 3794 Xxxxxx, Xxxxxxxxx xx 0. Törzsszám: Xxxxxx Xxxxx
Polgármester. Települési önkormányzatok, mint Konzorciumi Tagok (továbbiakban együttesen, mint Tagok) között az alábbi helyen és napon a következő feltételek mellett: A Miskolc város térségének települési szilárdhulladékai kezelésének korszerű megoldására, az ehhez szükséges jogi, pénzügyi, gazdasági feltételrendszer megteremtésére és az Európai Uniós (ISPA) követelményrendszernek való megfelelés megvalósításnak elősegítése céljából, a Tagok ezen okirattal Konzorciumot hoznak létre. A Tagok kinyilatkozzák, hogy együttműködnek a települések kommunális szilárdhulladék kezelésének megoldásában és a környezetvédelmi, gazdasági, szociális cél elérése érdekében hozzák létre a Konzorciumot a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Program (Projekt I.) megvalósítására irányuló tevékenységek kizárólagos kezelésére és megoldására, továbbá a Projekt keretében kiépített infrastruktúra – a Környezet és Energia Operatív Program 1.1.1/B/10-11 konstrukció keretében történő – fejlesztésére (Projekt II). Tagok rögzítik továbbá, hogy a Konzorcium célját képezi az előzőekben rögzítetteken túl illetőleg azokkal összhangban a Környezet és Energia Operatív Program KEOP – 1.1.1/C/13 számon „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjának fejlesztése, informatikai korszerűsítése” című konstrukcióhoz megjelent pályázati felhívás alapján benyújtott pályázat eredményessége esetén a pályázatban foglaltak maradéktalan teljesítése. (Projekt III.).
Polgármester. Xxxx Xxxx Xxxxxx Alsóörs Község Önkormányzat Képviselőtestülete Xxxx Xxxxxx Xxxxxx (szül: Pápa, 1954.08.29., an.: Xxxxx Xxxxxxx) Xxxxxxx, Patak u. 7. szám alatti lakos részére havi 10.000 Ft összegű helyi lakásfenntartási támogatás folyósítását rendeli el 2009.10.01. napjától egy év időtartamra. Felkéri a polgármestert és a jegyzőt a szükséges intézkedés megtételére.
Polgármester. Xxxx Xxxx jegyző Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért a jelenleg folyó rendezési terv oly módon történő módosításával, hogy a Bagolyvár utcában tervezett 12 méteres út szabályozási szélessége 6 m-re csökkenjen. Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedés megtételére. polgármester Határidő: azonnal Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a tulajdonát képező 560 hrsz-u ingatlan terhére az 559 hrsz-u Alkotás köz meghosszabbításához. A felmerülő költségeket kérelmező – Xxxxxx Xxxxxxxx – viseli. Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.
Polgármester. A támogatás cél szerinti felhasználását az alábbiak miatt nem igazolom: ……………………...…………………………………………………………………………… …………………...……………………………………………………………………………… Dunapataj, ………év ……….hónap …….nap …………………………………. Polgármester
Polgármester. Határozati Javaslat: Répcelak Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a KEHOP-2.2.2-15-2016-00059 számú (ÉKDU5) projekt keretében PR feladatok ellátására a KEIOK Kft. -vel (1126 Budapest, Xxxx Xxxxxx u. 31. ) kötött megbízási szerződését módosítja a megbízási díj tekintetében a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjának rendelkezéseire alapozva a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1084/2016. (II. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló 1628/2022. (XII. 15.) Korm. határozat alapján (Bajót Község Önkormányzata, Lábatlan Város Önkormányzata, valamint Nyergesújfalu Város Önkormányzata kikerülése a projektből) a műszaki tartalom csökkenése és ezáltal a megbízási díj csökkentése miatt nettó 21.873.000 Ft-ról nettó 14.145.220 Ft-ra.
Polgármester. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli a Xxxxx Xxxxxx Könyvtárnál (I. fejezet 11. címszám kötelező feladat) a működési célú átvett pénzeszköz kiemelt előirányzatának 2.000.000 Ft –os emelését a dologi kiadások kiemelt előirányzatának egyidejű növelésével. Felelős: Xxxxx Xxxxxx Polgármester, Juhászné xx. Xxxxx Xxxxxxxx Gazdasági Irodavezető, Xxxx-Xxxxxx Xxx Polgármesteri Irodavezető Határidő: 2018. augusztus 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Közszolgáltatások Városi Intézményénél (I. fejezet 10. címszám kötelező feladat) a beruházási kiadások kiemelt előirányzatának emelését 4.000.000 Ft értékben a dologi kiadások kiemelt előirányzatának egyidejű csökkentésével. Felelős: Xxxxx Xxxxxx Polgármester, Juhászné xx. Xxxxx Xxxxxxxx Gazdasági Irodavezető, Határidő: 2018. augusztus 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli a Xxxxxxx Xxxx Óvodánál (I. fejezet 5. címszám kötelező feladat) a felújítási kiadások kiemelt előirányzatának 4.014.788 Ft-os emelését az V fejezet 12/5/K Önkormányzati feladatellátás tartaléka címszámának egyidejű csökkentésével. Felelős: Xxxxx Xxxxxx Polgármester, Juhászné xx. Xxxxx Xxxxxxxx Gazdasági Irodavezető, Xxxx-Xxxxxx Xxx Polgármesteri Irodavezető Határidő: 2018. augusztus 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóságnál (I. fejezet 7. címszám kötelező feladat) az egyéb működési célú kiadások kiemelt előirányzatának 445.503 Ft-os, valamint a működési célú támogatás államháztartáson belülről kiemelt előirányzatának 204.832 Ft-os emelését a dologi kiadások kiemelt előirányzatának 240.671 Ft-os egyidejű csökkentésével. Elrendeli továbbá a személyi juttatások kiemelt előirányzatának 6.032.773 Ft-os, valamint a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzatának 1.200.982 Ft-os emelését az V. fejezet 12/5/K Önkormányzati feladatellátás tartaléka címszámának egyidejű csökkentésével 7.233.755 Ft értékben. Felelős: Xxxxx Xxxxxx Polgármester, Juhászné xx. Xxxxx Xxxxxxxx Gazdasági Irodavezető, Határidő: 2018. augusztus 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli a Szivárvány Óvodánál (I. fejezet 6. címszám kötelező feladat) a személyi juttatások kiemelt előirányzatának 2.231.798 Ft-os, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzatának 439.490 Ft-os, valamint a dologi kiadások kiemelt előirányzatának 330.000 Ft...