ROMA mintaszakaszok

ROMA. HALLGATÓK‌ 3.1. Tudományos, oktatásstatisztikai, törvényi definíciók‌ A roma népességre vonatkozó hivatalos, törvényben rögzített definíció nem létezik. A népszámlálások az elsődleges és másodlagos nemzetiségi hovatartozással, valamint az anyanyelvre vonatkozó kérdéssel dolgoznak. A szociológiai adatfelvételek során leggyakrabban a Xxxxxx Xxxxxx cigánykutatásai során bevezetett definíciót használják, mint ahogy pl. a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által a TÁMOP-5.4.1-12/0-0000-0000 számú kiemelt projekt keretében 2013-ban, 7000 fős mintán végzett romakutatásban is. „Az alapsokaság definiálásánál azt az 1971 óta minden vizsgálatnál következetesen alkalmazott Kemény-elvet követtük, amely szerint cigány az, akit a nem cigány környezet annak tart (ennélfogva válaszadóként is az kerülhet be). A nem cigány környezetet gyakorlati megfontolásból a besorolásban kisszámú, olyan személy képviselte, aki az adott helyi lakosság egy-egy részéről teljes, vagy csaknem teljes áttekintéssel rendelkezett. Ezek az információforrások többnyire a helyi közösségben működő intézmények (közigazgatási, oktatási, egészségügyi intézmények, civil szervezetek stb.) munkatársai voltak. Az alap- sokaság definíciójából következően a mintában olyan válaszadók is vannak, akik magukat nem tartják cigánynak.” (Koltai, 2013: 5.) 3.2. Adminisztratív rögzítettség, elérhető statisztikai és adminisztratív adatbázisok‌ Magyarországon a születéskori népmozgalmi adatgyűjtés nem tartalmaz adatot az etnikai hovatartozásra vonatkozóan, a Köznevelési Információs Rendszer, a Felsőoktatási Információs Rendszer és a felsőoktatási jelentkezési-felvételi adatbázis szintén nem rendelkezik ilyen adattal. Az etnikai hovatartozásra vonatkozó adatok a KSH népszámlálásaiban hozzáférhetők, itt azonban az iskolai végzettségre és foglalkozásra vonatkozó adatok nem köthetőek össze az etnikai hovatartozást vizsgáló kérdésekkel. 3.3. Kutatási adatbázisok és adattartalmuk; kutatási előzmények‌ A felsőoktatásban tanuló roma hallgatókkal (is) kapcsolatos kutatások elsősorban az iskolai mobilitás, a családi háttér szempontjából vizsgálják a kérdést, a fókuszválasztás hátterében a roma népesség iskolázottsági elmaradása, iskolázottság szempontjából is kiütköző hátrányos helyzete áll. A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által a TÁMOP-5.4.1-12/0-0000-0000 számú kiemelt projekt által felvett kutatás adatbázisa a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/xxx-xxxxxx- kutatas/romakutatas oldalról letölthető.33 A 2013-ban, 7...
ROMA. HALLGATÓK‌ 4.1. Általános ismertetés, a célcsoport jogszabályok szerinti definíciója‌ Oktatáspolitikai és társadalompolitikai szempontból egyaránt fontos kérdés a cigány/roma tanulók felsőfokú továbbtanulása, ami azonban – hasonlóan a szociálisan hátrányos helyzetű tanulókéhoz, sőt még annál is látványosabban – alapvetően a középfokú továbbtanulási esélyekkel függ össze. A felsőoktatásra vonatkozó törvénykezés alapvetően nem különít el a roma hallgatókra vonatkozó speciális intézkedéseket, támogatási formákat, nem is definiálja a roma/cigány hallgató fogalmát, egyedül a roma szakkollégium kerül a felsőoktatási törvényben nevesítésre. A roma hallgatókra tehát alapvetően a szociálisan hátrányos helyzetű hallgatókra vonatkozó szabályozások és támogatási formák érvényesek, ez utóbbiak között azonban esetenként külön kitétel jelenik meg a roma hallgatók részvételi arányára vonatkozóan (lsd. Út az érettségihez, Út a diplomához, Út a felsőfokú szakképesítéshez programok). Vannak ugyanakkor speciális, kifejezetten a roma/cigány hallgatók támogatását célzó egyéb pályázatok, ösztöndíjak, támogatási formák is, többnyire alapítványi formában.

Related to ROMA

  • Visszaigazolás A PANAROM a Vásárló részére a megrendelést elektronikus úton, a Vásárló által megadott e- mailcímre küldött e-mailben visszaigazolja. Amennyiben a visszaigazolás a Vásárló megrendelésétől számított 2 (két) munkanapon belül a Vásárló részére nem érkezik meg, úgy a Vásárló vásárlási kötelezettsége minden további feltétel nélkül megszűnik. A PANAROM a megrendelés teljesítésére csak abban az esetben köteles, ha a megrendelést visszaigazolta. A szerződés a visszaigazolás Vásárló részére történő megérkezésével jön létre. A Vásárló részére a visszaigazolás akkor tekintendő megérkezettnek, amikor a visszaigazolást tartalmazó e-mail a Vásárló számára hozzáférhetővé válik. A szerződés létrejöttével PANAROM köteles a termékek kiszállítására, és Vásárló köteles a termékek vételárának a megfizetésére.

  • Irányadó jog A Biztosító által értékesített biztosítási szerződések joga, a magyar jog. A biztosítási szerződésre, amennyiben a felek másként nem állapodnak meg, vagy jogszabály eltérően nem rendelkezik, a magyar jog szabályai az irányadók.

  • Az igénybevétel korlátai A szolgáltatás telefonon nem rendelhető meg. Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő Előfizető telefon állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik telefonállomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő Előfizetőnek számlázzák.

  • Igénybevétel korlátai A szolgáltatás kizárólag azokon a területeken érhető el, ahol a Magyar Telekom az előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltató. A szolgáltatás nyilvános állomásokról nem kezdeményezhető.

  • Az adatkezelés célja, jogalapja A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- dés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak szerinti kezeléséhez.

  • Fogyasztóvédelmi eljárás Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál lehetséges. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalok látják el, ezek listája itt található: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/

  • Visszatartási jog Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.

  • Irányadó jogszabályok 1. Az ÁSZF-ben és/vagy a Szolgáltatási Szerződésben külön nevesített, vagy nem nevesített, de a Szolgáltató és a Vendég egymás közötti jogviszonyát rendező jogszabályok nem kizárólagos felsorolása a következő: a) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), b) a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.), c) a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szolgáltatási tv.), d) a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fogyasztóvédelmi tv.), e) a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tiltó tv.), f) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.), g) a helyi adókról szól 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.), h) a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X.20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Szálláshely- szolgáltatási Korm. rendelet).

  • Hangfelvétel másolat kiadása adathordozón Amennyiben az Előfizető az általa és a Szolgáltató között folytatott telefonbeszélgetésről másolatot kér, hangfelvétel másolati díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a hangfelvétel másolatot az Előfizető részére.

  • Elállási jog Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között kötött szerződések esetében a Vásárlót a termék átvételének napjától számított 14 naptári napon belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg. A Vásárló ezen jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat megtétele, vagy a 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet 2. számú mellékletében található elállási/felmondási nyilatkozatminta útján gyakorolhatja: Címzett: Zsaneton Kft. Cím: 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxx xxxx 00. Alulírott/ak …………………………. kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: A fogyasztó(k) neve: A fogyasztó(k) címe: A vételárat az alábbi bankszámlaszámra kérem visszautalni (abban az esetben töltse ki, ha szeretné, hogy a vételárat banki átutalással fizessük vissza): A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt A nyilatkozatot a Vásárló elküldheti az Eladónak e-mailen (xxxx@xxxxxxx.xxx), vagy székhelyére címzett postai levél (Xxxxxxxx Xxx., 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxx xxxx 00.) formájában. A fent írt határidő teljesítettnek minősül, ha a Vásárló elállási szándékát legkésőbb a termék átvételétől számított 14. napon közli. Az ezzel kapcsolatos bizonyítási teher a Vásárlót terheli. Amennyiben a Vásárló ilyen módon eláll a szerződéstől, az Eladó haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 naptári napon belül visszatéríti a Vásárló által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. Az Eladó a Vásárlónak visszajáró összeget a Vásárló által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A Vásárló kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a Vásárlót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terheli. Amennyiben a Vásárló a legkevésbé költséges szállítási mód helyett kifejezetten más szállítási módot igényelt, az Eladó az ebből eredő többletköltséget nem köteles visszatéríteni. Az Eladó mindaddig jogosult visszatartani a termék ellenértékét és a vásárlás során felmerült költségeket, amíg a Vásárló a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte, a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. A megvásárolt terméket a Vásárlónak indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb az elállási szándék bejelentésétől számított 14 naptári napon belül sértetlen és hiánytalan állapotban vissza kell küldenie az Eladó részére. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét a Vásárló viseli. Az Eladó nem köteles átvenni az utánvéttel, vagy portósan visszaküldött terméket, mivel a visszaküldéssel kapcsolatos szállítási költség a Vásárlót terheli. A Vásárló kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. - olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Vásárló utasítása alapján, vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Vásárló személyére szabtak. A Vásárló nem gyakorolhatja elállási jogát a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha az Eladó a teljesítést a Vásárló kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a Vásárló tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti. Vásárló tudomással bír arról, hogy jelen Általános Szerződési Xxxxxxxxxx elfogadásával kifejezetten beleegyezik abba, hogy az Eladó a megrendelést teljesítse. A megrendelés teljesítésével a Vásárló elveszíti a jelen pontban részletezett elállási jogát, melyet Vásárló jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásával tudomásul vesz. Az elfogadott ajánlattól való elállási jog gyakorlására kizárólag a fent írt teljesítést megelőzően van mód.