„Small talk” – általános társalgás mintaszakaszok

„Small talk” – általános társalgás. A small talk elengedhetetlen része minden beszélgetésnek, így az állásinterjúnak is. Segíti a beszélgetésben részt vevőket ráhangolódni a tényleges beszélgetésre, megtöri a kínos csendet, oldja a feszültséget, segít a beszélgetés gördülékeny menetének fenntartásában és a beszélgetés lezárásában. Fontos, hogy a small talk során érintett témák semlegesek legyenek a beszélgetőpartnerek számára, és az adott szituációhoz, fizikai környezethez passzoljanak. Ilyen tipikus témák lehetnek pl. időjárás, közlekedés (odajutás, parkolás, épületen belüli tájékozódás), étkezési lehetőségek (cégnél, környéken), család, hobbi, szabadidő (szórakozás, sport). A tanulók begyakorolják a kérdésfeltevést és a beszélge- tésben való aktív részvétel szabályait, fordulatait. Az állásinterjút megelőzően gyakran telefonos egyeztetésre is sor kerül, ezért a tanulónak fontos a telefonbeszélgetések szabályait és fordulatait is megismernie, elsajátítania. A témakör során elsősorban a tanulók produktív kompetenciája fejlődik (beszédkészség), de a témához kapcsolódó internetes videók és egyéb hanganyagok hallgatása során re- ceptív készségeik is fejlődnek (hallás utáni értés).

Related to „Small talk” – általános társalgás

  • A biztosító és a viszontbiztosító üzleti titka A biztosító, a viszontbiztosító, valamint ezek tulajdonosa, a biztosítóban, a viszontbiztosítóban részesedést szerezni kívánó személy, a vezető állású személy, egyéb vezető, valamint a biztosító és a viszontbiztosító alkalmazottja, megbízottja köteles a biztosító és a viszontbiztosító működésével kapcsolatban tudomására jutott üzleti titkot - időbeli korlátozás nélkül - megőrizni. Ezen titoktartási kötelezettség nem áll fenn a feladatkörében eljáró

  • A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza

  • A biztosítási esemény és a biztosítási szolgáltatás 1. A biztosítási esemény a biztosított baleseti eredetű teljes vagy részleges maradandó egészségkárosodása, fel- téve, hogy a baleset a biztosítás tartama alatt következett be. 2. Baleseti eredetű teljes maradandó egészségkároso- dásnak minősül a biztosított, egyazon balesettel össze- függésben, a baleset időpontjától számított 180 napon belül bekövetkezett egészségkárosodása, amennyiben az, orvos által igazoltan, kialakultnak és stabilnak tekinthe- tő, annak mértéke eléri a 100%-ot, 12 egymást követő hónapban folyamatosan fennállt és ezen időszak végén is maradandónak, véglegesnek és visszafordíthatatlannak minősült. 3. Baleseti eredetű teljes maradandó egészségkárosodás esetén a biztosító a biztosítási összeget fizeti ki. 4. Baleseti eredetű teljes maradandó egészségkároso- dásnak minősül az Általános Biztosítási Szabályzat, Bal- eseti eredetű maradandó egészségkárosodások táblázata című, 1. számú mellékletében meghatározott egészség- károsodás abban az esetben is, ha az nem állt fenn folya- matosan 12 egymást követő hónapban. 5. A biztosító a térítés összegéből levonja azt az össze- get, amelyet az ugyanazon balesetből származó ugyana- zon egészségkárosodásra részleges maradandó egészség- károsodás esetén már kifizetett. 6. Baleseti eredetű részleges maradandó egészségkáro- sodásnak minősül a biztosított, egyazon balesettel össze- függésben, a baleset időpontjától számított 180 napon belül bekövetkezett, legalább 31%-os mértéket elérő, és 100%-os mértéket el nem érő, az Általános Biztosítási Szabályzat, Baleseti eredetű maradandó egészségkároso- dások táblázata című, 1. számú mellékletében meghatá- rozott egészségkárosodása. 7. Baleseti eredetű részleges maradandó egészségkáro- sodás esetén a biztosító a biztosítás mértékét az Általános Biztosítási Szabályzat, Baleseti eredetű maradandó egész- ségkárosodások táblázata című 1. számú mellékletében meghatározottak szerint állapítja meg. 8. A jobb és a baloldali felső végtag, az Általános Bizto- sítási Szabályzat, Baleseti eredetű maradandó egészségká- rosodások táblázata című, 1. számú mellékletében meg- határozott egészségkárosodása esetén a térítés összege azonos. 9. Amennyiben a biztosított olyan egészségkárosodást szenved, amely a jelen Biztosítási Szabályzat, Baleseti ere- detű maradandó egészségkárosodások táblázata című, 1. számú mellékletében nem került feltüntetésre, úgy az egészségkárosodás, annak jellege alapján, az ott megha- tározott egészségkárosodásokkal kerül összehasonlításra és az összehasonlítás alapján elbírálásra, a biztosított fog- lalkozásának figyelmen kívül hagyásával. 10. Az egészségkárosodás mértékét, szükség esetén, a biztosító orvosszakértője állapítja meg, aki döntését más orvosszakértői testület megállapításától függetlenül hoz- za meg. 11. A biztosító az egészségkárosodás jellegének, xxxx- dandóságának és mértékének egyértelmű orvosi megál- lapítását megelőzően szolgáltatást nem teljesít. Az egész- ségkárosodás mértékét és maradandóságát a baleset bekövetkezését követő 2 éven belül meg kell állapítani. 12. A biztosító az igényelbírálás tartama alatt jogosult a saját költségén a biztosítottat az általa megnevezett or- vosokkal megvizsgáltatni olyan gyakran, ahogy az orvos- szakmai szempontból indokolt. 13. Az ugyanazon balesetből származó több egészség- károsodásra meghatározott térítési összegek összeadásra kerülnek azzal, hogy a térítés teljes összege nem halad- hatja meg a biztosítási összeget. 14. Amennyiben a biztosított egészségi állapota tovább romlik azon biztosítási esemény következményeként, amelynek alapján a biztosító már részbeni kifizetést telje- sített, a biztosított, a baleset bekövetkezésétől számított 2 éven belül, további igényt érvényesíthet a biztosítóval szemben. Az igényt írásban, az egészségi állapotot igazo- ló egészségügyi dokumentációval együtt kell benyújtani a biztosítóhoz. A biztosító az egészségkárosodás mérté- két felülvizsgálja, és annak eredményeként a biztosítási összeg erejéig további szolgáltatást teljesíthet. A baleset bekövetkezésétől számított 2 éven túl további igény nem érvényesíthető.

  • A biztosítás területi hatálya A biztosító kockázatviselése az egész világra kiterjed.

  • A biztosítási szerződés területi hatálya A biztosítási szerződés területi hatálya a tagállamok területére, valamint a zöldkártyarendszer azon országainak területére terjed ki, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda a Belső Szabályzatnak megfelelő kétoldalú megállapodást kötött.

  • A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök) a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai; b. a biztosított vagyontárgyak jellemző adatai és értéke, a kockázatelbírá- lás adatai; c. élet-, baleset-, betegség- és felelősségbiztosításnál az egészségi állapot- tal összefüggő adatok; d. a kifizetett biztosítási szolgáltatás és kártérítés összege, a kifizetés ideje; e. a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, módosításával, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő, valamint a szolgáltatás teljesítéséhez szük- séges összes lényeges tény és körülmény. Az a-b. pontokba tartozó, a biztosítási ajánlaton szereplő adatok, valamint a c. pontban meghatározott adatok nélkülözhetetlenek a szerződés meg- kötéséhez, illetve a szolgáltatás teljesítéséhez. Az adatszolgálgatás minden adat vonatkozásában önkéntes, de a fentebb megjelölt adatok hiánya a kockázat meghatározását lehetetlenné teszi, amely a biztosítási ajánlat visszautasítását vonhatja maga után. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a Bit. 135.§ (1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény ren- delkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti. A biztosító kizárólag automatizált adatfeldolgozással az érintett személyes jellemzőinek értékelésén alapuló döntés meghozatalára is jogosult, ha a döntést a szerződés megkötése vagy teljesítése során hozták, feltéve, hogy azt az érintett kezdeményezte. Az automatizált adatfeldolgozással kapcso- latos döntés esetén a biztosító az érintettet – kérelmére – tájékoztatja az alkalmazott módszerről és annak lényegéről, valamint lehetőséget biztosít az érintettnek álláspontja kifejtésére. A biztosító az ügyfél hozzájárulása esetén a tevékenységéhez kapcsolódó információkról hírlevélben, e-mailen tájékoztatást adhat az ügyfeleinek. A biztosító vagy vele szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítő az ügyfél hozzájárulása esetén e-mailen, telefonon, személyesen megkereshe- ti az ügyfelet ajánlattétel céljából, vagy közvetlen üzletszerzést célzó külde- ményt juttathat el a részére. Amennyiben az ügyfél nem kívánja, hogy a biztosító a továbbiakban aján- lataival megkeresse, az xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre, illetve az 1380 Budapest, Pf. 1049 postai címre küldött levelével korlátozásmentesen leiratkozhat. Az ügyfél az általa tett, tájékoztatást célzó és reklám küldeményre vonat- kozó adatkezelési nyilatkozatát megváltoztathatja telefonon keresztül a biztosító TeleCenter +00 0 000 0000 telefonszámán.

  • A Biztosítóra vonatkozó tájékoztató adatok Az Európai Utazási Biztosító Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság 1997. január 1-jén kezdte meg mûködését a magyar biztosítási piacon. Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00–00. Telefon: (00-0) 000-0000, fax: (00-0) 000-0000. Cégjegyzékszám: 00-00-000000, Fôvárosi Törvényszék Cégbírósága A társaság alaptôkéje: 400 000 000 Ft Fô tevékenységi köre: nem-életbiztosítás A társaság cégformája: részvénytársaság Mûködési módja: zártkörû A társaság tulajdonosai: Generali Biztosító Zrt. 61% Europäische Reiseversicherung AG, München 26% Europäische Reiseversicherung AG, Bécs 13%

  • BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA Ha a Biztosított a légitársaságnál saját nevére szólóan szabályszerûen feladott útipoggyásza az utazás célállomására történô odautazáskor külföldön az adott légijárat megérkezését követôen az utazási feltételekben meghatározott kiszolgáltatási idôpontot követô hat órán belül nem kapja meg, és a poggyász hiányát a megérkezést követôen – az utazási feltételekben foglalt szabályoknak megfelelôen, de – legfeljebb 2 órán belül a fuvarozó légitársaság képviselôjének írásban bejelentik, és ezt a légitársaság jegyzôkönyv kiállításával tanúsítja, akkor a Biztosító vállalja, hogy a járat érkezési idôpontja és a poggyász tényleges átvétele közti idôtartamban, de legfeljebb a biztosítás idôbeli hatályán belül a Biztosított részére külföldön szükségessé vált sürgôsségi vásárlások (tisztálkodás, ruhanemû) értékének valamint a légitársaság által a biztosítási esemény miatt térített összegnek a különbözetét megtéríti a poggyászkésés idôtartamától függôen legfeljebb a Szolgáltatástáblázatban megadott összeghatárig. A Biztosított egy légi utazás vonatkozásában legfeljebb egyszeresen jogosult a szolgáltatásra, az érintett csomagok számától függetlenül, valamint a Biztosító a szolgáltatást legfeljebb egyszeresen nyújtja függetlenül a csomag feladójaként megjelölt személyek számától. a bejelentést elôször benyújtó Biztosított részére, vagy – egyidejû bejelentés esetén – az összes Biztosított részére, de arányosan csökkentett összegekkel. Az átszállási pont, és a visszautazás érkezési reptere nem minôsül célállomásnak, abban az esetben sem, ha az külföldön található. A Biztosító a szolgáltatást a Biztosított hazaérkezését követôen utólag nyújtja, az esemény helyszínén történô kifizetést nem vállal.

  • Az Igénylőt az ÁSZF egyoldalú módosítása esetén megillető jogok Amennyiben a szolgáltatásra irányuló igénybejelentés megtételét követően a Szolgáltató az ÁSZF-et egyoldalúan módosítja, abban az esetben a módosítást, illetve a módosított ÁSZF közzétételét követő 8 napon belül az Igénylő minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül visszavonhatja ajánlatát, illetve elállhat az Egyedi Előfizetői Szerződés megkötésétől.

  • A biztosítás tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.1. A biztosítási szerződés határozat- lan tartamra köthető. 4.2. A biztosítási évforduló a kocká- zatviselés kezdetét követő hónap első napja. Ha a kockázatviselés a tárgyhó- nap első napján kezdődik, a biztosítási évforduló is ez a nap. A biztosítás tartamát és az évfordulót a biztosítási szerződés tartalmazza. 4.3. A biztosítási időszak egy év.