Szakmai indokoltság, megalapozotts ág mintaszakaszok

Szakmai indokoltság, megalapozotts ág. A tervezett partnerség széleskörű társadalmi bázisra épít, a térség munkaerőpiacának szereplői jelen vannak benne. A tervezett partnerség összetétele heterogenitást mutat. Összefoglaló megnevezéssel projekt megalapozó dokumentum (pl.: PET, megalapozó dokumentum, üzleti terv), valamint a projektdokumentáció alapján szükséges vizsgálni a kritériumnak való megfelelést. Vizsgálni, kell a támogatást igénylők alapvető adatai mellett a támogatást igénylő szervezeteket, a támogatási kérelem megvalósításáért és működtetéséért felelős szervezeti egységet, ha lehetséges a felelős vezetőket. A támogatást igénylő mellett vizsgálni kell a konzorcium összetételét is. Meg kell nézni a Foglalkoztatási- gazdaságfejlesztési együttműködés összetételét, feladatait és a szükséges erőforrások rendelkezésre állását. Megfelelt Nem felelt meg Részben megfelelt
Szakmai indokoltság, megalapozotts ág. Az együttműködés tervezett beavatkozásai igazodnak a térség bemutatott foglalkoztatási helyzetéhez, a „Foglalkoztatási- gazdaságfejlesztési együttműködések” projektrész és „Munkaerőpiaci programokhoz, a célcsoport képzéséhez, foglalkoztatásához, foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásához kapcsolódó projektrész” megvalósítása szinergiát mutat. Összefoglaló megnevezéssel projekt megalapozó dokumentum (pl.: PET, megalapozó dokumentum, üzleti terv), valamint a projektdokumentáció alapján szükséges vizsgálni a kritériumnak való megfelelést. Vizsgálni kell, hogy a Foglalkoztatási- gazdaságfejlesztési együttműködések projektrész ütemezését a Munkaerőpiaci programokhoz, a célcsoport képzéséhez, foglalkoztatásához, foglakoztatást elősegítő szolgáltatásához kapcsolódó projektrészhez igazodóan, annak ütemezésével összhangban tervezték meg. Tervezett tevékenységek a helyzetelemzésben bemutatott munkaerőpiaci helyzetre reagálnak-e, azokra valós válaszokat adnak. Különösen vizsgálni kell, hogy a foglalkoztatást elősegítő tevékenységek hogyan kapcsolódnak a munkaerőpiaci programokhoz, a bevont célcsoport hogyan jut el a szociális-egészségügyi szolgáltatásoktól a foglalkoztatáshoz. Megfelelt Nem felelt meg Részben megfelelt

Related to Szakmai indokoltság, megalapozotts ág

  • Tartózkodás meghosszabbítása Amennyiben a biztosítottnak külföldön tartózkodását kórházi elbocsátását követően – orvosilag indokolt esetben – meg kell hosszabbítania, vagy ha- zaszállítására, illetve hazautazására a sürgősségi ellátás biztosítási/baleseti káresemény miatt csak az eredetileg tervezettnél későbbi időpontban ke- rülhet sor, a biztosító fedezi a felmerülő, legfeljebb 5 éjszakára szóló szál- lodaköltségeket, illetve a hazautazással kapcsolatos, számlával igazolt többletköltségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – mind a biztosított, mind pedig a vele együtt külföldön tartózkodó, Utazási Biztosítással rendelkező hozzátartozója részére.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról Fogyasztónak a Ptk. 8:1. § 1. bekezdés 3. xxxxxx szerint csak a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy minősül, így jogi személyek nem élhetnek az indokolás nélküli elállási joggal! A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli elállás joga. A fogyasztó az elállási jogát

  • Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárások részletes szabályai 41 8.1. A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai 41 8.2. Internet-hozzáférés szolgáltatók esetében a szünetmentes szolgáltatóváltással kapcsolatos 8.3. A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai a közvetítőválasztást biztosító hálózati szerződésekben foglaltakkal összhangban 42

  • Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 28 6.1. A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 28 6.2. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 32 6.3. Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) 34 6.4. Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 37 6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 40 6.6. Tájékoztatás a szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése 40

  • A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M1) Előzetes igazolási mód:Ajánlattevő a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján a Kbt.67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatában csak arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, a teljesítésre vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (6) bekezdései alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike a közös ajánlattételi szándékáról nyilatkozni köteles(ez megtehető egy közös nyilatkozatban is). Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodik, abban az esetben - az ajánlatának részeként benyújtandó, az alkalmassági feltételeknek való megfelelésről szóló nyilatkozatában - meg kell jelölnie ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának hivatkozásával azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek való megfelelés érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):M/1.Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 évben (36 hónap) nem rendelkezik befejezett (azaz szerződésszerűen teljesített, befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett), referenciákkal: a) egy szerződés keretén belül teljesített legalább 3 db rendezvény teljes körű megszervezésére vonatkozó referenciával b) egy szerződés keretén belül teljesített marketingkommunikációs feladatok ellátására vonatkozó referenciával, melynek értéke minimum nettó 1 millió forint média és/vagy PR stratégia elkészítését tartalmazza. vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel. Ebben az esetben az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek, a Kbt. 67. § (3) bekezdés szerinti tartalmú, a Kbt. 114. § (2) bekezdés szerinti egyszerű nyilatkozatát. Ajánlattevő arra vonatkozóan is nyilatkozni köteles, amennyiben nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet az alkalmassági minimumkövetelmények igazolására. Csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Utólagos igazolási mód: A Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésére tekintettel ajánlatkérő felhívja ajánlattevő(ke)t az igazolások, dokumentumok benyújtására. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás megküldésétől visszafelé számított megelőző három év (36 hónap) legjelentősebb, befejezett (sikeres műszaki átadás- átvételi eljárással lezárt) referenciájának ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23.§ szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolással legalább a következő tartalommal: • teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) • a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme), • a szerződés tárgya, valamint mennyisége (egyértelmű leírását, amely igazolja, hogy az alkalmassági követelményként előírt munka elvégzése megtörtént), • a kontaktszemély megnevezése, elérhetősége (cím és/vagy telefonszám és/vagy e-mail cím és/vagy fax), • a teljesítés helye • nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. • ha a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen ellenértékkel vagy mennyiséggel vett részt (önálló teljesítés esetén ennek a ténynek a feltüntetése nem szükséges)A referenciáknak teljesítésigazolással lezárt, megrendelő által átvett munkákra kell vonatkozniuk. A referencia időpontjaként a teljesítésigazolás kiállításának dátuma tekintendő.

  • A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról Összesített kockázat + + + + Megcélzott ügyfélkör Kiegyensúlyozott Referenciaindex 30% Euro Aggregate Treasury EUR + 70% MSCI ACWI EUR Ajánlott minimális befektetési időtartam 7 év Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Pénzpiaci eszközök, fix- és változó kama- tozású állampapírok, kollektív befektetési formák (kötvény), betétek 20% 10% 70% Fix- és változó kamatozású banki-, válla- lati-, önkormányzati kötvények, jelzálog- levelek, illetve ezekbe fektető kollektív befektetési formák 5% 0% 30% Egyéb devizában denominált, de részben, vagy egészben euróra fedezett kötvények 0% 0% 30% Részvények 0% 0% 40% Kollektív befektetési formák (részvény, illetve hasonló kockázatosságú eszközök) 70% 30% 90% Euro készpénz, látra szóló betét 5% 0% 20%