Common use of Szavatossági jogok Clause in Contracts

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. 2. A fenti esetek kivételével a Lízingtárgy hibája esetén a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesíti. 3. A Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadót, ha az Eladó a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért is. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 6 contracts

Samples: Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing, Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing, Financial Leasing Agreement

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. A Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével jelen ÁLF IX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó a Lízingszerződéssel - a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit, így különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, szavatossági, jótálláson, valamint termékfelelősségen alapuló jogait, mint kifejezetten bizonytalan követeléseket, kivéve a Lízingtárgy hibája esetén tulajdonjogára vonatkozó igényt, valamint a kijavításra Lízingtárgy számla szerinti vételára visszafizetésére vonatkozó követelést. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy a Lízingtárggyal kapcsolatban felmerülő jótállási, szavatossági, kártérítési és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevőegyéb, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – Lízingtárgy használatával és üzemeltetésével kapcsolatos fentiek szerint reá átruházott jogokat és követeléseket a Lízingbevevő közvetlenül az Eladóval szemben maga jogosult és köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt amelynek elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből eredő valamennyi kár - ideértve a Lízingbeadót ért károkat is - a Lízingbevevőt terheli, így annak megtérítésére köteles a Lízingbeadó érvényesítijavára. 3. A Lízingbevevőt a jelen ÁLF IX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Eladó által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadótkijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskövetelését. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 4 contracts

Samples: Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat, Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat, Zártvégű Pénzügyi Lízingszerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. A Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével jelen XXX XX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó a Lízingszerződéssel - a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit, így különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, szavatossági, jótálláson, valamint termékfelelősségen alapuló jogait, mint kifejezetten bizonytalan követeléseket, kivéve a Lízingtárgy hibája esetén tulajdonjogára vonatkozó igényt, valamint a kijavításra Lízingtárgy számla szerinti vételára visszafizetésére vonatkozó követelést. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy a Lízingtárggyal kapcsolatban felmerülő jótállási, szavatossági, kártérítési és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevőegyéb, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – Lízingtárgy használatával és üzemeltetésével kapcsolatos fentiek szerint reá átruházott jogokat és követeléseket a Lízingbevevő közvetlenül az Eladóval szemben maga jogosult és köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt amelynek elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből eredő valamennyi kár - ideértve a Lízingbeadót ért károkat is -, a Lízingbevevőt terheli, így annak megtérítésére köteles a Lízingbeadó érvényesítijavára. 3. A Lízingbevevőt a jelen XXX XX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Xxxxx által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő a kijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a Lízingbevevő követelését. 5. A Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadót, ha átruházott jogot vagy követelést érvényesít az Eladó a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4Eladóval szemben. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági termékfelelősségi és termékfelelősségi egyéb igények és követelések késedelmes érvényesítéséből eredő esetleges károk illetve felmerülő költségek őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért isis helytállni tartozik. 56. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 67. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 4 contracts

Samples: Termelőeszköz Nyíltvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat, Termelőeszköz Nyíltvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat, Termelőeszköz Nyíltvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő lemond arról, hogy a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött Lízingbeadóval szemben az Egyedi lízingszerződésből eredően szavatossági igényt érvényesítsen. Ennek ellentételezéseként a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy Lízingbeadó az Egyedi lízingszerződés aláírásával egyidejűleg a Lízingtárgyra Lízingbevevőre engedményezi az Eladóval szemben - az Eladóval kötött adásvételi szerződésből eredő - fennálló összes jogait, beleértve a garanciális és a szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelhetijogokat is. 2. A fenti esetek kivételével Lízingbevevő az engedményezést elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a Lízingtárgy hibája esetén a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadót az engedményezett követelések tekintetében kezesi felelősség nem terheli. A Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – az engedményezés tényéről köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesítiEladót értesíteni. 3. A Lízingbevevő írásban az Eladóval szemben garanciális, illetve szavatossági jogát köteles értesíteni gyakorolni és erről a Lízingbeadót, ha Lízingbeadót haladéktalanul értesíteni. A Lízingbevevő az Eladó adásvételi szerződéstől csak a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének Lízingbeadó írásbeli hozzájárulásával jogosult elállni. Az adásvételi szerződésből eredő jogok nem tesz eleget, vagy megfelelő érvényesítéséből származó károkért a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helyeLízingbevevő felel. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően Használt Lízingtárgy lízingbe adására a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskizárólag a kellék- és jogszavatosság kizárásával vállal kötelezettséget. 5. Amennyiben Tekintettel arra, hogy mind az Eladót, mind a gépjárművet a Lízingbevevő választotta ki, és vette át az Eladótól, a Lízingbeadónak a gépjármű tényleges műszaki állapotáról tudomása nincs. Erre való tekintettel a Lízingbevevő kijelenti, és a jelen Egyedi lízingszerződés aláírásával külön is megerősíti, hogy az Egyedi lízingszerződés létrejöttét megelőzően a gépjárművet alaposan - szükség szerint szakértő bevonásával - megvizsgálta, kipróbálta, rendeltetésszerű használatra való alkalmasságáról, műszaki állapotáról meggyőződött, amelynek alapján az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnakteljesítését szerződésszerűnek minősíti és xxxxxx arról, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban maradebből eredően az Lízingbeadóval szemben bármilyen jogcímen követelést támasszon.

Appears in 4 contracts

Samples: Lízing Szerződés, Lízing Szerződés, Company Bylaws Amendment

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő által kiválasztott, illetve megrendelt járművet a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról Lízingbeadó kizárólag a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondottrészére történő lízingbeadás céljából vásárolja meg az Eladótól, Lízingbeadó az Eladó és a jármű kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre. Ebben az esetben Erre tekintettel a Ptk 6:411 § (2) bekezdésére a Lízingbevevő Lízingbeadóval szemben nem hivatkozhat. Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. 2. A fenti esetek kivételével a Lízingtárgy jármű hibája esetén a kötelezettel szemben a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – - Ptk. 6: 411. § (3) bekezdés a) pontja szerint - önállóan köteles érvényesíteni. Lízingbeadó a Lízingszerződés aláírásával meghatalmazza a Lízingbevevőt arra, hogy az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesíti. 3helyett, a Lízingbeadó képviseletében eljárva érvényesítse a kötelezettel szemben. Lízingvevő a képviseleti eljárásáról a kötelezettet köteles értesíteni. A meghatalmazás alapján Lízingbevevő írásban köteles nem jogosult a Lízingbeadó nevében és képviseletében a hibás teljesítés következményeinek rendezésére vonatkozó kötelezett által tett ajánlatot elfogadni, arra vonatkozóan bármilyen megállapodást Lízingbeadó képviseletében aláírni. Lízingbevevő köteles: • a hibás teljesítés esetén érvényesíthető jogokat, a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül saját költségére gyakorolni; • a Lízingbeadót előzetesen értesíteni a Lízingbeadótarról, ha a hibás teljesítésből eredő igényt kíván érvényesíteni; • az Eladó igény érvényesítéséről a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének Lízingbeadót írásban folyamatosan tájékoztatni. A hibás teljesítés következményeinek rendezése kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli jóváhagyásával történhet. Lízingbevevő a Lízingszerződésből eredő fizetési kötelezettségek teljesítését arra hivatkozva nem tesz elegettagadhatja meg, hogy a kötelezettel szemben a fentiek szerint igényt, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4abból eredő követelést érvényesít. A hibás teljesítésből eredő igény érvényesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő, akár a Lízingbevevőnél, akár a Lízingbeadónál felmerült kár Lízingbevevőt terheli és Lízingbeadó írásbeli felszólításra köteles a Lízingbeadó igazolt kárát megtéríteni. Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági a jármű cseréje esetén a Lízingszerződés lehetetlenül és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, a csereként felajánlott új járműre a Lízingbevevő és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért is. 5új Lízingszerződést köteles kötni. Amennyiben A jármű kicserélése esetén átvett új járművön a Lízingbeadó szerez tulajdonjogot. Abban az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólagesetben, amelyért nem Lízingbeadó ha a felelőshibás teljesítés következményeinek rendezése során a kötelezett a Lízingbevevő részére kártérítés, vagy egyéb jogcímen bármilyen összeget közvetlenül a Lízingbevevőnek fizet ki, Lízingbevevő köteles az ily módon kapott összeget a per vitelében részt venniLízingbeadó részére - a Lízingszerződésből eredő tartozásának rendezésére - megfizetni kivéve, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében Lízingbeadónak a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy Lízingbevevővel szemben követelése nem áll fenn. A fentiek szerinti kötelezettségek Lízingbevevő általi megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül és Lízingbeadó jogosult a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban maradLízingszerződést azonnali hatállyal felmondani a III.B/3. pont j) bekezdés alapján.

Appears in 3 contracts

Samples: Financial Leasing Agreement, Lízing Szerződés, Lízing Szerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő lemond arról, hogy a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheliLízingbeadóval szemben a lízingszerződésből eredően szavatossági igényt érvényesítsen. Ennek ellentételezéseként a Lízingbeadó a lízingszerződés aláírásával egyidejűleg a Lízingbevevőre engedményezi a Szállítóval szemben - a Szállítóval kötött szállítási szerződésből - fennálló összes jogait, ha közreműködött beleértve a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy garanciális és a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelhetijogokat is. 2. A fenti esetek kivételével Lízingbevevő az engedményezést elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a Lízingtárgy hibája esetén Lízingbeadót az engedményezett követelések tekintetében kezesi felelősség nem terheli. A Lízingbeadó az engedményezés tényéről köteles a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesítiSzállítót értesíteni. 3. A Lízingbevevő írásban a Szállítóval szemben garanciális, illetve szavatossági jogát köteles értesíteni gyakorolni és erről a Lízingbeadót, ha az Eladó Lízingbeadót haladéktalanul értesíteni. A Lízingbevevő a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének szállítási szerződéstől csak a Lízingbeadó írásbeli hozzájárulásával jogosult elállni. A szállítási szerződésből eredő jogok nem tesz eleget, vagy megfelelő érvényesítéséből származó károkért a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helyeLízingbevevő felel. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően Használt lízingtárgy lízingbe adására a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskizárólag a kellék- és jogszavatosság kizárásával vállal kötelezettséget. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnakTekintettel arra, hogy ha mind a szavatossági igény keretében Szállítót, mind a Lízingtárgyat ki kell cserélnigépjárművet a Lízingbevevő választotta ki, úgy és vette át a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban maradSzállítótól a Lízingbeadónak a gépjármű tényleges műszaki állapotáról tudomása nincs. Erre való tekintettel a Lízingbevevő kijelenti, és a jelen egyedi lízingszerződés aláírásával külön is megerősíti, hogy az egyedi lízingszerződés létrejöttét megelőzően a gépjárművet alaposan - szükség szerint szakértő bevonásával - megvizsgálta, kipróbálta, rendeltetésszerű használatra valóalkalmasságáról, műszaki állapotáról meggyőződött, amelynek alapján a szállító teljesítését szerződésszerűnek minősíti és lemond arról, hogy ebből eredően az Lízingbeadóval szemben bármilyenjogcímen követelést támasszon.

Appears in 2 contracts

Samples: Lízing Szerződés, Lízing Szerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével a Lízingtárgy hibája esetén a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, jelen ÁLF IX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó képviselőjeként a Lízingszerződéssel ingyenesen a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit köteles érvényesíteniígy különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesíti.szavatossági, jótálláson, 3. A Lízingbevevőt a jelen ÁLF IX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Eladó által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadótkijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár- leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskövetelését. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 2 contracts

Samples: Gépjármű Nyíltvégű Pénzügyi Lízing, Gépjármű Nyíltvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. A Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével jelen XXX XX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó a Lízingszerződéssel - a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit, így különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, szavatossági, jótálláson, valamint termékfelelősségen alapuló jogait, mint kifejezetten bizonytalan követeléseket, kivéve a Lízingtárgy hibája esetén tulajdonjogára vonatkozó igényt, valamint a kijavításra Lízingtárgy számla szerinti vételára visszafizetésére vonatkozó követelést. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy a Lízingtárggyal kapcsolatban felmerülő jótállási, szavatossági, kártérítési és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevőegyéb, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – Lízingtárgy használatával és üzemeltetésével kapcsolatos fentiek szerint reá átruházott jogokat és követeléseket a Lízingbevevő közvetlenül az Eladóval szemben maga jogosult és köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt amelynek elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből eredő valamennyi kár - ideértve a Lízingbeadót ért károkat is - a Lízingbevevőt terheli, így annak megtérítésére köteles a Lízingbeadó érvényesítijavára. 3. A Lízingbevevőt a jelen XXX XX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Xxxxx által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadótkijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskövetelését. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 2 contracts

Samples: Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat, Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő lemond arról, hogy a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött Lízingbeadóval szemben az Egyedi lízingszerződésből eredően szavatossági igényt érvényesítsen. Ennek ellentételezéseként a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy Lízingbeadó az Egyedi lízingszerződés aláírásával egyidejűleg a Lízingtárgyra Lízingbevevőre engedményezi az Eladóval szemben - az Eladóval kötött adásvételi szerződésből eredő - fennálló összes jogait, beleértve a garanciális és a szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelhetijogokat is. 2. A fenti esetek kivételével Lízingbevevő az engedményezést elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a Lízingtárgy hibája esetén a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadót az engedményezett követelések tekintetében kezesi felelősség nem terheli. A Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – az engedményezés tényéről köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesítiEladót értesíteni. 3. A Lízingbevevő írásban az Eladóval szemben garanciális, illetve szavatossági jogát köteles értesíteni gyakorolni és erről a Lízingbeadót, ha Lízingbeadót haladéktalanul értesíteni. A Lízingbevevő az Eladó adásvételi szerződéstől csak a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének Lízingbeadó írásbeli hozzájárulásával jogosult elállni. Az adásvételi szerződésből eredő jogok nem tesz eleget, vagy megfelelő érvényesítéséből származó károkért a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helyeLízingbevevő felel. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően Használt Lízingtárgy lízingbe adására a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskizárólag a kellék- és jogszavatosság kizárásával vállal kötelezettséget. 5. Amennyiben Tekintettel arra, hogy mind az Eladót, mind a Gépjárművet a Lízingbevevő választotta ki, és vette át az Eladótól, a Lízingbeadónak a Gépjármű tényleges műszaki állapotáról tudomása nincs. Erre való tekintettel a Lízingbevevő kijelenti, és a jelen Egyedi lízingszerződés aláírásával külön is megerősíti, hogy az Egyedi lízingszerződés létrejöttét megelőzően a Gépjárművet alaposan - szükség szerint szakértő bevonásával - megvizsgálta, kipróbálta, rendeltetésszerű használatra való alkalmasságáról, műszaki állapotáról meggyőződött, amelynek alapján az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnakteljesítését szerződésszerűnek minősíti és lemond arról, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban maradebből eredően az Lízingbeadóval szemben bármilyen jogcímen követelést támasszon.

Appears in 2 contracts

Samples: Lízing Szerződés, Lízing Szerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével jelen ÁLF IX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó a Lízingszerződéssel – a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit – így különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, szavatossági, jótálláson, valamint termékfelelősségen alapuló jogait, mint kifejezetten bizonytalan követeléseket, kivéve a Lízingtárgy hibája esetén tulajdonjogára vonatkozó igényt, valamint a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra Lízingtárgy beszerzési számla szerinti vételára visszafizetésére vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesíti.követelést. A Lízingbevevő kifejezetten 3. A Lízingbevevőt a jelen ÁLF IX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Eladó által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadótkijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár- leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskövetelését. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Nyíltvégű Pénzügyi Lízingszerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő által kiválasztott, illetve megrendelt járművet a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról Lízingbeadó kizárólag a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondottrészére történő lízingbeadás céljából vásárolja meg az Eladótól, Lízingbeadó az Eladó és a jármű kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre. Ebben az esetben Erre tekintettel a Ptk 6:411 § (2) bekezdésére a Lízingbevevő Lízingbeadóval szemben nem hivatkozhat. Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. 2. A fenti esetek kivételével a Lízingtárgy jármű hibája esetén a kötelezettel szemben a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – - Ptk. 6: 411. § (3) bekezdés a) pontja szerint - önállóan köteles érvényesíteni. Lízingbeadó a Lízingszerződés aláírásával meghatalmazza a Lízingbevevőt arra, hogy az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesíti. 3helyett, a Lízingbeadó képviseletében eljárva érvényesítse a kötelezettel szemben. Lízingvevő a képviseleti eljárásáról a kötelezettet köteles értesíteni. A meghatalmazás alapján Lízingbevevő írásban köteles nem jogosult a Lízingbeadó nevében és képviseletében a hibás teljesítés következményeinek rendezésére vonatkozó kötelezett által tett ajánlatot elfogadni, arra vonatkozóan bármilyen megállapodást Lízingbeadó képviseletében aláírni. Lízingbevevő köteles: • a hibás teljesítés esetén érvényesíthető jogokat, a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül saját költségére gyakorolni; • a Lízingbeadót előzetesen értesíteni a Lízingbeadótarról, ha a hibás teljesítésből eredő igényt kíván érvényesíteni; • az Eladó igény érvényesítéséről a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének Lízingbeadót írásban folyamatosan tájékoztatni. A hibás teljesítés következményeinek rendezése kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli jóváhagyásával történhet. Lízingbevevő a Lízingszerződésből eredő fizetési kötelezettségek teljesítését arra hivatkozva nem tesz elegettagadhatja meg, hogy a kötelezettel szemben a fentiek szerint igényt, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4abból eredő követelést érvényesít. A hibás teljesítésből eredő igény érvényesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő, akár a Lízingbevevőnél, akár a Lízingbeadónál felmerült kár Lízingbevevőt terheli és Lízingbeadó írásbeli felszólításra köteles a Lízingbeadó igazolt kárát megtéríteni. Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági a jármű cseréje esetén a Lízingszerződés lehetetlenül és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, a csereként felajánlott új járműre a Lízingbevevő és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért is. 5új Lízingszerződést köteles kötni. Amennyiben A jármű kicserélése esetén átvett új járművön a Lízingbeadó szerez tulajdonjogot. Abban az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólagesetben, amelyért nem Lízingbeadó ha a felelőshibás teljesítés következményeinek rendezése során a kötelezett a Lízingbevevő részére kártérítés, vagy egyéb jogcímen bármilyen összeget közvetlenül a Lízingbevevőnek fizet ki, Lízingbevevő köteles az ily módon kapott összeget a per vitelében részt venniLízingbeadó részére - a Lízingszerződésből eredő tartozásának rendezésére - megfizetni kivéve, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében Lízingbeadónak a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy Lízingbevevővel szemben követelése nem áll fenn. A fentiek szerinti kötelezettségek Lízingbevevő általi megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül és Lízingbeadó jogosult a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban maradLízingszerződést azonnali hatállyal felmondani a III.B/3. pont i) bekezdés alapján.

Appears in 1 contract

Samples: Lízing Szerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő által kiválasztott, illetve megrendelt járművet a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról Lízingbeadó kizárólag a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondottrészére történő lízingbeadás céljából vásárolja meg az Eladótól, Lízingbeadó az Eladó és a jármű kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre. Ebben az esetben Erre tekintettel a Ptk. 6:411 § (2) bekezdésére a Lízingbevevő Lízingbeadóval szemben nem hivatkozhat. Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. 2. A fenti esetek kivételével a Lízingtárgy jármű hibája esetén a kötelezettel szemben a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen Ptk. 6:411. § (3) bekezdés a) pontja szerint önállóan köteles érvényesíteni. Lízingbeadó a Lízingszerződés aláírásával meghatalmazza a Lízingbevevőt arra, hogy az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesíti. 3helyett, a Lízingbeadó képviseletében eljárva érvényesítse a kötelezettel szemben. Lízingvevő a képviseleti eljárásáról a kötelezettet köteles értesíteni. A meghatalmazás alapján Lízingbevevő írásban köteles nem jogosult a Lízingbeadó nevében és képviseletében a hibás teljesítés következményeinek rendezésére vonatkozó kötelezett által tett ajánlatot elfogadni, arra vonatkozóan bármilyen megállapodást Lízingbeadó képviseletében aláírni. Lízingbevevő köteles: - a hibás teljesítés esetén érvényesíthető jogokat, a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül saját költségére gyakorolni; - a Lízingbeadót előzetesen értesíteni a Lízingbeadótarról, ha a hibás teljesítésből eredő igényt kíván érvényesíteni; - az Eladó igény érvényesítéséről a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének Lízingbeadót írásban folyamatosan tájékoztatni. A hibás teljesítés következményeinek rendezése kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli jóváhagyásával történhet. Lízingbevevő a Lízingszerződésből eredő fizetési kötelezettségek teljesítését arra hivatkozva nem tesz elegettagadhatja meg, hogy a kötelezettel szemben a fentiek szerint igényt, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4abból eredő követelést érvényesít. A hibás teljesítésből eredő igény érvényesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő, akár a Lízingbevevőnél, akár a Lízingbeadónál felmerült kár Lízingbevevőt terheli és Lízingbeadó írásbeli felszólításra köteles a Lízingbeadó igazolt kárát megtéríteni. Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági a jármű cseréje esetén a Lízingszerződés lehetetlenül és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, a csereként felajánlott új járműre a Lízingbevevő és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért is. 5új Lízingszerződést köteles kötni. Amennyiben A jármű kicserélése esetén átvett új járművön a Lízingbeadó szerez tulajdonjogot. Abban az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólagesetben, amelyért nem Lízingbeadó ha a felelőshibás teljesítés következményeinek rendezése során a kötelezett a Lízingbevevő részére kártérítés, vagy egyéb jogcímen bármilyen összeget közvetlenül a Lízingbevevőnek fizet ki, Lízingbevevő köteles az ily módon kapott összeget a per vitelében részt venniLízingbeadó részére – a Lízingszerződésből eredő tartozásának rendezésére – megfizetni kivéve, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében Lízingbeadónak a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy Lízingbevevővel szemben követelése nem áll fenn. A fentiek szerinti kötelezettségek Lízingbevevő általi megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül és Lízingbeadó jogosult a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban maradLízingszerződést azonnali hatállyal felmondani a III.B) 3. pont j) bekezdés alapján.

Appears in 1 contract

Samples: Lízing Szerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével jelen ÁLF IX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó a Lízingszerződéssel – a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit – így különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, szavatossági, jótálláson, valamint termékfelelősségen alapuló jogait, mint kifejezetten bizonytalan követeléseket, kivéve a Lízingtárgy hibája esetén tulajdonjogára vonatkozó igényt, valamint a kijavításra Lízingtárgy beszerzési számla szerinti vételára visszafizetésére vonatkozó követelést. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy a Lízingtárggyal kapcsolatban felmerülő jótállási, szavatossági, kártérítési és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevőegyéb, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – köteles érvényesíteni, az árleszállításra Lízingtárgy használatával és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesíti.üzemeltetésével kapcsolatos fentiek szerint reá átruházott jogokat és követeléseket a 3. A Lízingbevevőt a jelen ÁLF IX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Eladó által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadótkijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskövetelését. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Zárt Végű Pénzügyi Lízingszerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. A Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével jelen ÁLF IX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó a Lízingszerződéssel - a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit, így különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, szavatossági, jótálláson, valamint termékfelelősségen alapuló jogait, mint kifejezetten bizonytalan követeléseket, kivéve a Lízingtárgy hibája esetén tulajdonjogára vonatkozó igényt, valamint a kijavításra Lízingtárgy számla szerinti vételára visszafizetésére vonatkozó követelést. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy a Lízingtárggyal kapcsolatban felmerülő jótállási, szavatossági, kártérítési és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevőegyéb, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – Lízingtárgy használatával és üzemeltetésével kapcsolatos fentiek szerint reá átruházott jogokat és követeléseket a Lízingbevevő közvetlenül az Eladóval szemben maga jogosult és köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt amelynek elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből eredő valamennyi kár - ideértve a Lízingbeadót ért károkat is -, a Lízingbevevőt terheli, így annak megtérítésére köteles a Lízingbeadó érvényesítijavára. 3. A Lízingbevevőt a jelen ÁLF IX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Eladó által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő a kijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a Lízingbevevő követelését. 5. A Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadót, ha átruházott jogot vagy követelést érvényesít az Eladó a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4Eladóval szemben. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági termékfelelősségi és termékfelelősségi egyéb igények és követelések késedelmes érvényesítéséből eredő esetleges károk illetve felmerülő költségek őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért isis helytállni tartozik. 56. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 67. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 1 contract

Samples: Termelőeszköz Nyíltvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével jelen ÁLF IX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó a Lízingszerződéssel – a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit – így különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, szavatossági, jótálláson, valamint termékfelelősségen alapuló jogait, mint kifejezetten bizonytalan követeléseket, kivéve a Lízingtárgy hibája esetén tulajdonjogára vonatkozó igényt, valamint a kijavításra Lízingtárgy számla szerinti vételára visszafizetésére vonatkozó követelést. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy a Lízingtárggyal kapcsolatban felmerülő jótállási, szavatossági, kártérítési és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevőegyéb, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – Lízingtárgy használatával és üzemeltetésével kapcsolatos fentiek szerint reá átruházott jogokat és követeléseket a Lízingbevevő közvetlenül az Eladóval szemben maga jogosult és köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt amelynek elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből eredő valamennyi kár – ideértve a Lízingbeadót ért károkat is, a Lízingbevevőt terheli, így annak megtérítésére köteles a Lízingbeadó érvényesítijavára. 3. A Lízingbevevőt a jelen ÁLF IX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Eladó által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadótkijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár- leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskövetelését. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Zártvégű Pénzügyi Lízing

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. A Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével jelen XXX XX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó a Lízingszerződéssel – a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit – így különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, szavatossági, jótálláson, valamint termékfelelősségen alapuló jogait, mint kifejezetten bizonytalan követeléseket, kivéve a Lízingtárgy hibája esetén tulajdonjogára vonatkozó igényt, valamint a kijavításra Lízingtárgy számla szerinti vételára visszafizetésére vonatkozó követelést. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy a Lízingtárggyal kapcsolatban felmerülő jótállási, szavatossági, kártérítési és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevőegyéb, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – Lízingtárgy használatával és üzemeltetésével kapcsolatos fentiek szerint reá átruházott jogokat és követeléseket a Lízingbevevő közvetlenül az Eladóval szemben maga jogosult és köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt amelynek elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből eredő valamennyi kár – ideértve a Lízingbeadót ért károkat is, a Lízingbevevőt terheli, így annak megtérítésére köteles a Lízingbeadó érvényesítijavára. 3. A Lízingbevevőt a jelen XXX XX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Xxxxx által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő a kijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a Lízingbevevő követelését. 5. A Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadót, ha átruházott jogot vagy követelést érvényesít az Eladó a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helyeEladóval szemben. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági termékfelelősségi és termékfelelősségi egyéb igények és követelések késedelmes érvényesítéséből eredő esetleges károk illetve felmerülő költségek őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért isis helytállni tartozik. 56. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 67. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 1 contract

Samples: Nyíltvégű Pénzügyi Lízing

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével jelen ÁLF IX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó a Lízingszerződéssel – a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit – így különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, szavatossági, jótálláson, valamint termékfelelősségen alapuló jogait, mint kifejezetten bizonytalan követeléseket, kivéve a lízingtárgy tulajdonjogára vonatkozó igényt, valamint a lízingtárgy számla szerinti vételára visszafizetésére vonatkozó követelést. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy a lízingtárggyal kapcsolatban felmerülő jótállási, szavatossági, kártérítési és egyéb, a Lízingtárgy hibája esetén használatával és üzemeltetésével kapcsolatos fentiek szerint reá átruházott jogokat és követeléseket a kijavításra Lízingbevevő közvetlenül az Eladóval szemben maga jogosult és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt amelynek elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből eredő valamennyi kár – ideértve a Lízingbeadót ért károkat is, a Lízingbevevőt terheli, így annak megtérítésére köteles a Lízingbeadó érvényesítijavára. 3. A Lízingbevevőt a jelen ÁLF IX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Eladó által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadótkijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskövetelését. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Nyíltvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő lemond arról, hogy a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheliLízingbeadóval szemben a lízingszerződésből eredően szavatossági igényt érvényesítsen. Ennek ellentételezéseként a Lízingbeadó a lízingszerződés aláírásával egyidejűleg a Lízingbevevőre engedményezi a Szállítóval szemben - a Szállítóval kötött szállítási szerződésből - fennálló összes jogait, ha közreműködött beleértve a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy garanciális és a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelhetijogokat is. 2. A fenti esetek kivételével Lízingbevevő az engedményezést elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a Lízingtárgy hibája esetén Lízingbeadót az engedményezett követelések tekintetében kezesi felelősség nem terheli. A Lízingbeadó az engedményezés tényéről köteles a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesítiSzállítót értesíteni. 3. A Lízingbevevő írásban a Szállítóval szemben garanciális, illetve szavatossági jogát köteles értesíteni gyakorolni és erről a Lízingbeadót, ha az Eladó Lízingbeadót haladéktalanul értesíteni. A Lízingbevevő a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének szállítási szerződéstől csak a Lízingbeadó írásbeli hozzájárulásával jogosult elállni. A szállítási szerződésből eredő jogok nem tesz eleget, vagy megfelelő érvényesítéséből származó károkért a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helyeLízingbevevő felel. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően Használt lízingtárgy lízingbe adására a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskizárólag a kellék- és jogszavatosság kizárásával vállal kötelezettséget. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnakTekintettel arra, hogy ha mind a szavatossági igény keretében Szállítót, mind a Lízingtárgyat ki kell cserélnigépjárművet a Lízingbevevő választotta ki, úgy és vette át a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban maradSzállítótól a Lízingbeadónak a gépjármű tényleges műszaki állapotáról tudomása nincs. Erre való tekintettel a Lízingbevevő kijelenti, és a jelen egyedi lízingszerződés aláírásával külön is megerősíti, hogy az egyedi lízingszerződés létrejöttét megelőzően a gépjárművet alaposan - szükség szerint szakértő bevonásával - megvizsgálta, kipróbálta, rendeltetésszerű használatra való alkalmasságáról, műszaki állapotáról meggyőződött, amelynek alapján a szállító teljesítését szerződésszerűnek minősíti és lemond arról, hogy ebből eredően az Lízingbeadóval szemben bármilyen jogcímen követelést támasszon.

Appears in 1 contract

Samples: Company Bylaws Amendment

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő által kiválasztott, illetve megrendelt járművet a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról Lízingbeadó kizárólag a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben részére történő lízingbeadás céljából vásárolja meg az esetben Eladótól, ezért az adásvételi szerződés hibás teljesítéséből eredő jogok - az elállás és az árleszállításra vonatkozó igény kivételével - a Lízingbevevő lízingszerződés megkötésével a Lízingszerződést felmondhatjaLízingbevevőre szállnak át oly módon, de hogy a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. 2. A fenti esetek kivételével a Lízingtárgy hibája esetén a kijavításra kijavítás és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, Lízingbevevő a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt . A dolog kicserélése esetén átvett új járművön a Lízingbeadó érvényesíti. 3szerez tulajdonjogot. A Lízingbevevő írásban a hibás teljesítés esetén őt megillető fenti jogait, azaz a kijavításra és a kicserélésre vonatkozó igényét, a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül saját költségére köteles gyakorolni. Felelős azért a kárért, amely e kötelezettsége elmulasztásából ered. A Lízingbevevő köteles értesíteni a Lízingbeadót, ha az Eladó a Kereskedő a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy ha a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből a hibás teljesítésből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően jogok gyakorlását harmadik személynek csak a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iselőzetes írásbeli hozzájárulásával engedheti át. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 1 contract

Samples: Fogyasztói Pénzügyi Lízingszerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő lemond arról, hogy a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheliLízingbeadóval szemben a Lízingszerződésből eredően szavatossági igényt érvényesítsen. Ennek ellentételezéseként a Lízingbeadó a Lízingszerződés aláírásával egyidejőleg a Lízingbevevőre engedményezi a Szállítóval szemben - a Szállítóval kötött szállítási szerződésből - fennálló összes jogait, ha közreműködött beleértve a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy garanciális és a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelhetijogokat is. 2. A fenti esetek kivételével Lízingbevevő az engedményezést elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a Lízingtárgy hibája esetén Lízingbeadót az engedményezett követelések tekintetében kezesi felelősség nem terheli. A Lízingbeadó az engedményezés tényéről köteles a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesítiSzállítót értesíteni. 3. A Lízingbevevő írásban a Szállítóval szemben garanciális, illetve szavatossági jogát köteles értesíteni gyakorolni és erről a Lízingbeadót, ha az Eladó Lízingbeadót haladéktalanul értesíteni. A Lízingbevevő a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének szállítási szerződéstől csak a Lízingbeadó írásbeli hozzájárulásával jogosult elállni. A szállítási szerződésből eredő jogok nem tesz eleget, vagy megfelelő érvényesítéséből származó károkért a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helyeLízingbevevő felel. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően Használt lízingtárgy lízingbe adására a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskizárólag a kellék- és jogszavatosság kizárásával vállal kötelezettséget. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnakTekintettel arra, hogy ha mind a szavatossági igény keretében Szállítót, mind a Lízingtárgyat ki kell cserélniGépjármővet a Lízingbevevő választotta ki, úgy és vette át a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban maradSzállítótól a Lízingbeadónak a Gépjármő tényleges mőszaki állapotáról tudomása nincs. Erre való tekintettel a Lízingbevevő kijelenti, és a jelen Egyedi lízingszerződés aláírásával külön is megerősíti, hogy az Egyedi lízingszerződés létrejöttét megelőzően a Gépjármővet alaposan - szükség szerint szakértő bevonásával - megvizsgálta, kipróbálta, rendeltetésszerő használatra valóalkalmasságáról, mőszaki állapotáról meggyőződött, amelynek alapján a szállító teljesítését szerződésszerőnek minősíti és lemond arról, hogy ebből eredően az Lízingbeadóval szemben bármilyenjogcímen követelést támasszon.

Appears in 1 contract

Samples: Lízing Szerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő által kiválasztott, illetve megrendelt járművet a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról Lízingbeadó kizárólag a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondottrészére történő lízingbeadás céljából vásárolja meg az Eladótól, Lízingbeadó az Eladó és a jármű kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre. Ebben az esetben Erre tekintettel a Ptk. 6:411 § (2) bekezdésére a Lízingbevevő Lízingbeadóval szemben nem hivatkozhat. Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. 2. A fenti esetek kivételével a Lízingtárgy jármű hibája esetén a kötelezettel szemben a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen Ptk. 6: 411. § (3) bekezdés a) pontja szerint önállóan köteles érvényesíteni. Lízingbeadó a Lízingszerződés aláírásával meghatalmazza a Lízingbevevőt arra, hogy az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesíti. 3helyett, a Lízingbeadó képviseletében eljárva érvényesítse a kötelezettel szemben. Lízingvevő a képviseleti eljárásáról a kötelezettet köteles értesíteni. A meghatalmazás alapján Lízingbevevő írásban köteles nem jogosult a Lízingbeadó nevében és képviseletében a hibás teljesítés következményeinek rendezésére vonatkozó kötelezett által tett ajánlatot elfogadni, arra vonatkozóan bármilyen megállapodást Lízingbeadó képviseletében aláírni. Lízingbevevő köteles: - a hibás teljesítés esetén érvényesíthető jogokat, a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül saját költségére gyakorolni; - a Lízingbeadót előzetesen értesíteni a Lízingbeadótarról, ha a hibás teljesítésből eredő igényt kíván érvényesíteni; - az Eladó igény érvényesítéséről a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének Lízingbeadót írásban folyamatosan tájékoztatni. A hibás teljesítés következményeinek rendezése kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli jóváhagyásával történhet. Lízingbevevő a Lízingszerződésből eredő fizetési kötelezettségek teljesítését arra hivatkozva nem tesz elegettagadhatja meg, hogy a kötelezettel szemben a fentiek szerint igényt, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4abból eredő követelést érvényesít. A hibás teljesítésből eredő igény érvényesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő, akár a Lízingbevevőnél, akár a Lízingbeadónál felmerült kár Lízingbevevőt terheli és Lízingbeadó írásbeli felszólításra köteles a Lízingbeadó igazolt kárát megtéríteni. Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági a jármű cseréje esetén a Lízingszerződés lehetetlenül és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, a csereként felajánlott új járműre a Lízingbevevő és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért is. 5új Lízingszerződést köteles kötni. Amennyiben A jármű kicserélése esetén átvett új járművön a Lízingbeadó szerez tulajdonjogot. Abban az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólagesetben, amelyért nem Lízingbeadó ha a felelőshibás teljesítés következményeinek rendezése során a kötelezett a Lízingbevevő részére kártérítés, vagy egyéb jogcímen bármilyen összeget közvetlenül a Lízingbevevőnek fizet ki, Lízingbevevő köteles az ily módon kapott összeget a per vitelében részt venniLízingbeadó részére – a Lízingszerződésből eredő tartozásának rendezésére – megfizetni kivéve, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében Lízingbeadónak a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy Lízingbevevővel szemben követelése nem áll fenn. A fentiek szerinti kötelezettségek Lízingbevevő általi megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül és Lízingbeadó jogosult a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban maradLízingszerződést azonnali hatállyal felmondani a III.B) 3. pont j) bekezdés alapján.

Appears in 1 contract

Samples: Zárt Végű Forint Alapú Pénzügyi Lízingszerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő lemond arról, hogy a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheliLízingbeadóval szemben a Lízingszerződésből eredően szavatossági igényt érvényesítsen. Ennek ellentételezéseként a Lízingbeadó a Lízingszerződés aláírásával egyidejőleg a Lízingbevevőre engedményezi a Szállítóval szemben - a Szállítóval kötött szállítási szerződésből - fennálló összes jogait, ha közreműködött beleértve a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy garanciális és a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelhetijogokat is. 2. A fenti esetek kivételével Lízingbevevő az engedményezést elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a Lízingtárgy hibája esetén Lízingbeadót az engedményezett követelések tekintetében kezesi felelősség nem terheli. A Lízingbeadó az engedményezés tényéről köteles a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesítiSzállítót értesíteni. 3. A Lízingbevevő írásban a Szállítóval szemben garanciális, illetve szavatossági jogát köteles értesíteni gyakorolni és erről a Lízingbeadót, ha az Eladó Lízingbeadót haladéktalanul értesíteni. A Lízingbevevő a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének szállítási szerződéstől csak a Lízingbeadó írásbeli hozzájárulásával jogosult elállni. A szállítási szerződésből eredő jogok nem tesz eleget, vagy megfelelő érvényesítéséből származó károkért a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helyeLízingbevevő felel. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően Használt lízingtárgy lízingbe adására a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskizárólag a kellék- és jogszavatosság kizárásával vállal kötelezettséget. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnakTekintettel arra, hogy ha mind a szavatossági igény keretében Szállítót, mind a Lízingtárgyat ki kell cserélniGépjármővet a Lízingbevevő választotta ki, úgy és vette át a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban maradSzállítótól a Lízingbeadónak a Gépjármő tényleges mőszaki állapotáról tudomása nincs. Erre való tekintettel a Lízingbevevő kijelenti, és a jelen Egyedi lízingszerződés aláírásával külön is megerősíti, hogy az Egyedi lízingszerződés létrejöttét megelőzően a Gépjármővet alaposan - szükség szerint szakértő bevonásával - megvizsgálta, kipróbálta, rendeltetésszerő használatra valóalkalmasságáról, mőszaki állapotáról meggyőződött, amelynek alapján a szállító teljesítését szerződésszerőnek minősíti és lemond arról, hogy ebből eredően az Lízingbeadóval szemben bármilyen jogcímen követelést támasszon.

Appears in 1 contract

Samples: Lízing Szerződés

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy a Lízingtárgyra kötött adásvételi szerződésből eredő szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelheti. Felek rögzítik, hogy a Lízingbeadó a Lízingtárgy kiválasztásában semmilyen formában nem működött közre, a Lízingtárgy tulajdonjogát kifejezetten a Lízingbevevő választása és döntése alapján szerezte meg abból a célból, hogy azt Lízingszerződés rendelkezései szerint a Lízingbevevő használatába adja. A Lízingbeadó kijelenti, hogy az Eladóval szemben hibás teljesítésből eredő szavatossági, jótállási jogairól, kártérítési igényről nem mondott le és a jövőben sem mond le. 2. A fenti esetek kivételével jelen XXX XX/1. pontjában foglaltakra tekintettel a Lízingbeadó a Lízingszerződéssel – a lízingdíjak megfizetése fejében - a Lízingbevevőre ruházza át (engedményezi) az Adásvételi szerződésen alapuló jogait és követeléseit – így különösen az Eladó Adásvételi szerződés szerinti bármely kötelezettsége megsértése miatti kártérítési, szavatossági, jótálláson, valamint termékfelelősségen alapuló jogait, mint kifejezetten bizonytalan követeléseket, kivéve a lízingtárgy tulajdonjogára vonatkozó igényt, valamint a lízingtárgy számla szerinti vételára visszafizetésére vonatkozó követelést. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy a lízingtárggyal kapcsolatban felmerülő jótállási, szavatossági, kártérítési és egyéb, a Lízingtárgy hibája esetén használatával és üzemeltetésével kapcsolatos fentiek szerint reá átruházott jogokat és követeléseket a kijavításra Lízingbevevő közvetlenül az Eladóval szemben maga jogosult és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt amelynek elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből eredő valamennyi kár – ideértve a Lízingbeadót ért károkat is, a Lízingbevevőt terheli, így annak megtérítésére köteles a Lízingbeadó érvényesítijavára. 3. A Lízingbevevőt a jelen XXX XX/2. pontjában foglalt átruházással (engedményezéssel) megszerzett, az Eladóval szembeni jogok és követélések átruházásának (engedményezésének) az Eladó általi tudomásul vételét a Lízingszerződés felei és az Eladó által aláírt Adásvételi szerződés igazolja. 4. Az átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések körében a Lízingbevevő írásban köteles értesíteni a Lízingbeadótkijavítás és a kicserélés iránti igényét, valamint a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is közvetlenül az Eladóval szemben saját döntése alapján maga érvényesíti azzal, hogy a vételár-leszállítás iránti igényét és az elállási jogot is a Lízingbeadó előzetes hozzájárulásával gyakorolhatja, a Polgári Törvénykönyvben meghatározottaktól eltérően. A Lízingbeadó csak alapos indokból tagadhatja meg az előzetes hozzájárulása megadását. Tekintettel arra, hogy az átruházás következtében a szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések gyakorlása a Lízingbeadónak nem kötelezettsége, így a Lízingbevevő nem szólíthatja fel a Lízingbeadót az átruházott bármely jog gyakorlására és a Lízingbevevőt a felmondás joga sem illeti meg. A Lízingbevevő kifejezetten elfogadja, hogy átruházott szavatossági, jótállási, kártérítési, valamint termékfelelősségen alapuló jogok és követelések Lízingbevevő általi érvényesítése a Lízingbevevőnek a Lízingbeadó felé fennálló kötelezettségeit nem érintik, a Lízingbevevőt a lízingdíj visszatartásának és megtagadásának joga nem illeti meg az esetben sem, ha az Eladó vitatja vagy megtagadja a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helye. 4. A Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az őt terhelő garanciális, szavatossági és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terhelik, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért iskövetelését. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Nyíltvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat

Szavatossági jogok. 1. A Lízingtárgy hibája miatt Lízingbevevő lemond arról, hogy a Lízingbeadót kellékszavatosság akkor terheli, ha közreműködött Lízingbeadóval szemben a Lízingtárgy kiválasztásában, vagy Lízingszerződésből eredően szavatossági igényt érvényesítsen. Ennek ellentételezéseként a Lízingtárgyra kötött Lízingbeadó a Lízingszerződés aláírásával egyidejűleg a Lízingbevevőre engedményezi az Eladóval szemben – az adásvételi szerződésből eredő - fennálló összes jogait, beleértve a szavatossági jogáról a Lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. Ebben az esetben a Lízingbevevő a Lízingszerződést felmondhatja, de a Lízingtárgy kicserélését nem követelhetijogokat is. 2. A fenti esetek kivételével Lízingbevevő az engedményezést elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a Lízingtárgy hibája Lízingbeadót az engedményezett követelések tekintetében kezesi felelősség nem terheli. Szükség esetén a kijavításra és a kicserélésre irányuló igényt a Lízingbevevő, a Lízingbeadó képviselőjeként – ingyenesen – az engedményezés tényét köteles érvényesíteni, az árleszállításra és az elállásra vonatkozó igényt a Lízingbeadó érvényesítiEladó felé igazolni. 3. A szavatossági jog gyakorlásáról a Lízingbevevő írásban Lízingbeadót haladéktalanul köteles értesíteni értesíteni. A Lízingbevevő az adásvételi szerződéstől csak a Lízingbeadót, ha az Eladó Lízingbeadó írásbeli hozzájárulásával jogosult elállni. Az adásvételi szerződésből eredő jogok nem megfelelő érvényesítéséből származó károkért a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a hiba miatt árleszállításnak vagy elállásnak van helyeLízingbevevő felel. 4. A Tekintettel arra, hogy mind az Eladót, mind a Lízingtárgyat a Lízingbevevő tudomásul vesziválasztotta ki, és vette át az Eladótól- a Lízingbeadónak a Lízingtárgy tényleges műszaki állapotáról tudomása nincs. Erre való tekintettel a Lízingbevevő kijelenti, és az Egyedi lízingszerződés aláírásával külön is megerősíti, hogy az őt terhelő garanciálisEgyedi lízingszerződés létrejöttét megelőzően a Lízingtárgyat alaposan - szükség szerint szakértő bevonásával - megvizsgálta, szavatossági rendeltetésszerű használatra való alkalmasságáról, műszaki állapotáról meggyőződött, melynek alapján az Eladó teljesítését szerződésszerűnek minősíti és termékfelelősségi igények késedelmes érvényesítéséből eredő károk őt terheliklemond arról, és erre vonatkozóan semminemű kártérítési igényt nem támaszthat hogy ebből eredően a Lízingbeadóval szemben, és felel ezen túlmenően a Lízingbeadó ezzel kapcsolatosan keletkező káráért isszemben bármilyen jogcímen követelést támasszon. 5. Amennyiben az Eladó indítana pert olyan okból kifolyólag, amelyért nem Lízingbeadó a felelős, Lízingbevevő köteles a per vitelében részt venni, egyúttal annak következményeit viselni, illetve az alól a Lízingbeadót mentesíteni. 6. Felek megállapodnak, hogy ha a szavatossági igény keretében a Lízingtárgyat ki kell cserélni, úgy a Lízingszerződés minden rendelkezése változatlanul hatályban marad.

Appears in 1 contract

Samples: Company Bylaws Amendment