Szerződés megkötése. Az adott épületrész hőellátására vonatkozó szerződés megkötésének jogszabályi előírásokon túlmenő feltétele az, hogy az épületrészt magában foglaló épület tulajdonosa, vagy több tulajdonos esetén a felhasználói közösség képviselője a szerződéssel kapcsolatos eljárásra és a szerződés aláírására vonatkozó eljárási jogosultságát igazoló dokumentum alapján (pl. közgyűlési határozat) az épületre - az épületrészenkénti hőmennyiségmérés szerinti szolgáltatásra és elszámolásra - vonatkozó közszolgáltatási szerződést Távhőszolgáltatóval írásban megkötötte. A szerződés előkészítését követően a feltételek teljesülése esetén az épületrész tulajdonosa (a felhasználó) és Távhőszolgáltató megköti a közszolgáltatási szerződést. A szerződés érvényességének kezdeti napján a felhasználói közösség képviselője és Távhőszolgáltató képviselője jegyzőkönyvet vesz fel az érintett épületrész hőfogyasztás-mérőjének induló állásáról, a mérőműszer hitelesítési és azonosító adatairól, a mérőműszer zárjegyeinek számáról. A szerződés és mellékletei 2 példányban készülnek, melyből 1 példány a felhasználót, 1 példány pedig Távhőszolgáltatót illeti meg.
Appears in 2 contracts
Samples: Üzletszabályzat, Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. Üzletszabályzata
Szerződés megkötése. Az adott épületrész hőellátására vonatkozó ⮚ A szerződés megkötésének jogszabályi előírásokon túlmenő feltétele azfeltétele, hogy az épületrészt magában foglaló épület tulajdonosa, vagy több tulajdonos esetén a felhasználói közösség képviselője rendelkezzék a szerződéssel kapcsolatos eljárásra és a szerződés aláírására vonatkozó eljárási jogosultságát igazoló dokumentum alapján dokumentummal (pl. közgyűlési határozat) az épületre - az épületrészenkénti hőmennyiségmérés szerinti szolgáltatásra és elszámolásra - vonatkozó közszolgáltatási szerződést Távhőszolgáltatóval írásban megkötötte). ⮚ A szerződés előkészítését követően a feltételek teljesülése esetén az épületrész tulajdonosa (a felhasználó) felhasználói közösség képviselője és Távhőszolgáltató a távhőszolgáltató megköti a közszolgáltatási közüzemi szerződést, valamint az annak részét képező alábbi megállapodásokat: • „Üzemviteli megállapodás”, melyben a hőfogyasztást befolyásoló intézkedések módjai kerülnek rögzítésre. • A távhődíjak fizetésének feltételeit, az egyes épületrészek díjfizetőinek adatait, a hődíj szétosztásának arányait tartalmazó megállapodás. ⮚ A szerződés érvényességének kezdeti hatálybalépésének napján a felhasználói közösség képviselője és Távhőszolgáltató a távhőszolgáltató képviselője jegyzőkönyvet vesz fel az érintett épületrész hőközpont hőfogyasztás-mérőjének induló állásáról, a mérőműszer hitelesítési és azonosító adatairól, a mérőműszer műszer zárjegyeinek számáról. Ezen jegyzőkönyv a szerződés mellékletét képezi. A szerződés és mellékletei 2 példányban készülnek, melyből 1 példány a felhasználót, 1 példány pedig Távhőszolgáltatót a távhőszolgáltatót illeti meg.
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
Szerződés megkötése. ⮚ Az adott épületrész hőellátására vonatkozó szerződés megkötésének jogszabályi előírásokon túlmenő feltétele az, hogy az épületrészt magában foglaló épület tulajdonosa, vagy illetve több tulajdonos esetén a felhasználói közösség képviselője a szerződéssel kapcsolatos eljárásra és a szerződés aláírására vonatkozó eljárási jogosultságát igazoló dokumentum alapján (pl. közgyűlési határozat) az épületre - – az épületrészenkénti hőmennyiségmérés szerinti szolgáltatásra és elszámolásra - – vonatkozó közszolgáltatási közüzemi szerződést Távhőszolgáltatóval a távhőszolgáltatóval írásban megkötötte. ; ⮚ A szerződés előkészítését követően a feltételek teljesülése esetén az épületrész tulajdonosa (a felhasználó) és Távhőszolgáltató a távhőszolgáltató megköti a közszolgáltatási közüzemi szerződést. ; ⮚ A szerződés érvényességének kezdeti hatálybalépésének napján a felhasználói közösség képviselője és Távhőszolgáltató a távhőszolgáltató képviselője jegyzőkönyvet vesz fel az érintett épületrész hőfogyasztás-mérőjének induló állásáról, a mérőműszer hitelesítési és azonosító adatairól, a mérőműszer zárjegyeinek számáról. Ezen jegyzőkönyv a szerződés mellékletét képezi. A szerződés és mellékletei 2 példányban készülnek, melyből 1 példány a felhasználót, 1 példány pedig Távhőszolgáltatót a távhőszolgáltatót illeti meg.
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
Szerződés megkötése. Az adott épületrész hőellátására vonatkozó szerződés megkötésének jogszabályi előírásokon túlmenő feltétele az, hogy az épületrészt magában foglaló épület tulajdonosa, vagy több tulajdonos esetén a felhasználói közösség képviselője a szerződéssel kapcsolatos eljárásra és a szerződés aláírására vonatkozó eljárási jogosultságát igazoló dokumentum alapján (pl. közgyűlési határozat) az épületre - az épületrészenkénti hőmennyiségmérés szerinti szolgáltatásra és elszámolásra - vonatkozó közszolgáltatási szerződést Távhőszolgáltatóval írásban megkötötte. A szerződés előkészítését követően a feltételek teljesülése esetén az épületrész tulajdonosa (a felhasználó) és Távhőszolgáltató megköti a közszolgáltatási szerződést. A szerződés érvényességének kezdeti napján a felhasználói közösség képviselője és Távhőszolgáltató képviselője jegyzőkönyvet vesz fel az érintett épületrész hőfogyasztás-hőfogyasztás- mérőjének induló állásáról, a mérőműszer hitelesítési és azonosító adatairól, a mérőműszer zárjegyeinek számáról. A szerződés és mellékletei 2 példányban készülnek, melyből 1 példány a felhasználót, 1 példány pedig Távhőszolgáltatót illeti meg.
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat