Common use of Szerződés teljesítése Clause in Contracts

Szerződés teljesítése. Az Egyedi Szolgáltatási Szerződés Szolgáltató részéről teljesítettnek tekintendő, ha Szolgáltató a Megrendelő által megrendelt szolgáltatásokat a szerződésben meghatározott feltételek szerint határidőre teljesítette, és Megrendelő részéről sem minőségi, sem mennyiségi kifogás nem merült fel, vagy ha a kifogást annak felmerülésekor írásban jelezte, és a hibát Szolgáltató a megadott időre kijavította. A teljesítés érdekében Megrendelő köteles Szolgáltatóval együttműködni. Így köteles a telepítésnél és bontásnál akadálytalan megközelítést és daruzási lehetőséget biztosítani Szolgáltató számára. Szennyvíztartályok szippantása esetén, az eszközöket Szolgáltatónak legfeljebb 5 méterre teherautóval meg kell tudni közelítenie. Amennyiben Megrendelő ezen feltételt nem teljesíti, és emiatt Szolgáltatónak plusz költségei keletkeznek, továbbá akkor is, ha a munka emiatt nem teljesíthető, Megrendelő köteles a Szolgáltatónak okozott költségeket megtéríteni. Megrendelő köteles minden olyan körülményről írásban haladéktalanul tájékoztatni Szolgáltatót, amely a telepítés, illetve tisztítás megoldhatóságát befolyásolhatja, annak érdekében, hogy Szolgáltató nyilatkozni tudjon arra vonatkozóan, hogy az adott körülmények között vállalni tudja-e a szerződés teljes, vagy részbeni teljesítését. Az eszköz telepítésekor, elszállításakor, illetőleg a közbenső szolgáltatások teljesítése során a Megrendelő köteles magát képviseltetni és a kapcsolódó (átadás-átvételi) jegyzőkönyvet aláírni. Amennyiben Megrendelő a szolgáltatás teljesítésével kapcsolatban a jegyzőkönyvben nem emel kifogást, vagy nem képviselteti magát a telepítéskor, illetőleg az elszállításkor, vagy bármely szolgáltatás (így különösen szennyvíz szippantás) időpontjában a helyszínen, ezzel elfogadja a Szolgáltató által felvett jegyzőkönyvben foglaltakat. Megrendelő minden veszélyforrásra köteles felhívni a Szolgáltató figyelmét, melyből a Szolgáltatónak kára származhat (ide értve a harmadik félnek okozott kárt is), ennek elmaradásából eredő károk Megrendelőt terhelik. Megrendelő köteles gondoskodni a munkavégzéshez szükséges helyszínre történő bejutásról, beléptetésről. Ha ez a folyamat meghaladja a 2 óra időtartamot, a Szolgáltató megtagadhatja a munkavégzést, ennek ellenére a Megrendelő köteles az eszköz ki- és betárolásának, és a kiszállás költségeinek megtérítésére. Újabb kiszállításra akkor kerül sor, ha Megrendelő előzetesen kifizeti az ismételt ki- és betárolási, valamint a ki- és beszállítási díjat. Szennyvíz szippantás akadályoztatása esetén, szolgáltató jogosult a szolgáltatási szerződésben szereplő díjra. Ilyen esetben az ürítés elmaradása következtében keletkezett károkért Megrendelőt terheli felelősség. A kiszállítástól a visszaszállításig, tehát az eszköz Megrendelő általi birtoklásának teljes időtartama alatt az eszközökért Megrendelő felel. Tisztításkor a nem rendeltetésszerű használat során a szaniter-, illetve szennyvíztartályba bekerült hulladékot a Szolgáltató nem köteles elszállítani. Ennek eltávolításáról a Megrendelő köteles gondoskodni oly módon, hogy az késedelmet ne okozzon a Szolgáltató teljesítésében. Ezen kötelezettség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő költségek a Megrendelőt terhelik. Az eszközökben a dohányzás és nyílt láng használata, valamint tűz-, illetve robbanásveszélyes anyagok tárolása és használata tilos. Amennyiben a telepítés után a konténer megközelíthetőségének feltételei megváltoznak, a Megrendelő erről írásban előzetesen köteles a Szolgáltatót értesíteni. Ha a szolgáltatási terület megközelítése az időjárás miatt ellehetetlenedik, a Szolgáltató a szolgáltatást megtagadhatja. Tekintettel arra, hogy az eszköz megközelíthetősége a Megrendelő felelőssége, Szolgáltató nem vállal felelősséget a munkavégzés elmaradásáért. Ilyen esetben az új időpontban történő munkavégzés költségei a Megrendelőt terhelik.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Szerződés teljesítése. Az Egyedi Szolgáltatási Szerződés Szolgáltató részéről teljesítettnek tekintendő, ha Szolgáltató a Megrendelő által megrendelt szolgáltatásokat a szerződésben meghatározott feltételek szerint határidőre teljesítette, és Megrendelő részéről sem minőségi, sem mennyiségi kifogás nem merült fel, vagy ha a kifogást annak felmerülésekor írásban jelezte, és a hibát Szolgáltató a megadott időre kijavította. A teljesítés érdekében Megrendelő köteles Szolgáltatóval együttműködni. Így köteles a telepítésnél és bontásnál akadálytalan megközelítést és daruzási lehetőséget biztosítani Szolgáltató számára. Szennyvíztartályok szippantása esetén, az eszközöket Szolgáltatónak legfeljebb 5 10 méterre teherautóval meg kell tudni közelítenie. Amennyiben Megrendelő ezen feltételt nem teljesíti, és emiatt Szolgáltatónak plusz költségei keletkeznek, továbbá akkor is, ha a munka emiatt nem teljesíthető, Megrendelő köteles a Szolgáltatónak okozott költségeket megtéríteni. Megrendelő köteles minden olyan körülményről írásban haladéktalanul tájékoztatni Szolgáltatót, amely a telepítés, illetve tisztítás megoldhatóságát befolyásolhatja, annak érdekében, hogy Szolgáltató nyilatkozni tudjon arra vonatkozóan, hogy az adott körülmények között vállalni tudja-e a szerződés teljes, vagy részbeni teljesítését. Az eszköz telepítésekor, elszállításakor, illetőleg a közbenső szolgáltatások teljesítése során a Megrendelő köteles magát képviseltetni és a kapcsolódó (átadás-átvételi) jegyzőkönyvet aláírni. Amennyiben Megrendelő a szolgáltatás teljesítésével kapcsolatban a jegyzőkönyvben nem emel kifogást, vagy nem képviselteti magát a telepítéskor, illetőleg az elszállításkor, vagy bármely szolgáltatás (így különösen szennyvíz szippantás) időpontjában a helyszínen, ezzel elfogadja a Szolgáltató által felvett jegyzőkönyvben foglaltakat. Megrendelő minden veszélyforrásra köteles felhívni a Szolgáltató figyelmét, melyből a Szolgáltatónak kára származhat (ide értve a harmadik félnek okozott kárt is), ennek elmaradásából eredő károk Megrendelőt terhelik. Megrendelő köteles gondoskodni a munkavégzéshez szükséges helyszínre történő bejutásról, beléptetésről. Ha ez a folyamat meghaladja a 2 óra időtartamot, a Szolgáltató megtagadhatja a munkavégzést, ennek ellenére a Megrendelő köteles az eszköz ki- és betárolásának, és a kiszállás költségeinek megtérítésére. Újabb kiszállításra akkor kerül sor, ha Megrendelő előzetesen kifizeti az ismételt ki- és betárolási, valamint a ki- és beszállítási díjat. Szennyvíz szippantás akadályoztatása esetén, szolgáltató jogosult a szolgáltatási szerződésben szereplő díjra. Ilyen esetben az ürítés elmaradása következtében keletkezett károkért Megrendelőt terheli felelősség. A kiszállítástól a visszaszállításig, tehát az eszköz Megrendelő általi birtoklásának teljes időtartama alatt az eszközökért Megrendelő felel. Tisztításkor a nem rendeltetésszerű használat során a szaniter-, illetve szennyvíztartályba bekerült hulladékot a Szolgáltató nem köteles elszállítani. Ennek eltávolításáról a Megrendelő köteles gondoskodni oly módon, hogy az késedelmet ne okozzon a Szolgáltató teljesítésében. Ezen kötelezettség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő költségek a Megrendelőt terhelik. Az eszközökben a dohányzás és nyílt láng használata, valamint tűz-, illetve robbanásveszélyes anyagok tárolása és használata tilos. Amennyiben a telepítés után a konténer megközelíthetőségének feltételei megváltoznak, a Megrendelő erről írásban előzetesen köteles a Szolgáltatót értesíteni. Ha a szolgáltatási terület megközelítése az időjárás miatt ellehetetlenedik, a Szolgáltató a szolgáltatást megtagadhatja. Tekintettel arra, hogy az eszköz megközelíthetősége a Megrendelő felelőssége, Szolgáltató nem vállal felelősséget a munkavégzés elmaradásáért. Ilyen esetben az új időpontban történő munkavégzés költségei a Megrendelőt terhelik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Szerződés teljesítése. Az Egyedi Szolgáltatási Szerződés Szolgáltató részéről teljesítettnek tekintendő, ha Szolgáltató a Megrendelő által megrendelt szolgáltatásokat a szerződésben meghatározott feltételek szerint határidőre teljesítette, és Megrendelő részéről sem minőségi, sem mennyiségi kifogás nem merült fel, vagy ha a kifogást annak felmerülésekor írásban jelezte, és a hibát Szolgáltató a megadott időre kijavította. Amennyiben a jelzett hiba javítása során megállapításra kerül, hogy a hiba a Megrendelő érdekkörében felmerült okból következett be, úgy a hibajavításért Szolgáltató az alábbi díjakat számíthatja fel: Kiszállási díj: 350,- Ft + áfa/ km. (minimálisan 15.000 Ft + áfa), valamint javítási munkaidő minden megkezdett óra: 7.000,- Ft +áfa A teljesítés érdekében Megrendelő köteles Szolgáltatóval együttműködni. Így köteles a telepítésnél és bontásnál akadálytalan megközelítést és daruzási lehetőséget biztosítani Szolgáltató számára. Szennyvíztartályok szippantása esetén, az eszközöket Szolgáltatónak legfeljebb 5 méterre teherautóval meg kell tudni közelítenie. Amennyiben Megrendelő ezen feltételt nem teljesíti, és emiatt Szolgáltatónak plusz költségei keletkeznek, továbbá akkor is, ha a munka emiatt nem teljesíthető, Megrendelő köteles a Szolgáltatónak okozott költségeket megtéríteni. Megrendelő köteles minden olyan körülményről írásban haladéktalanul tájékoztatni Szolgáltatót, amely a telepítés, illetve tisztítás megoldhatóságát befolyásolhatja, annak érdekében, hogy Szolgáltató nyilatkozni tudjon arra vonatkozóan, hogy az adott körülmények között vállalni tudja-e a szerződés teljes, vagy részbeni teljesítését. Az eszköz telepítésekor, elszállításakor, illetőleg a közbenső szolgáltatások teljesítése során a Megrendelő köteles magát képviseltetni és a kapcsolódó (átadás-átvételi) jegyzőkönyvet aláírni. Amennyiben Megrendelő a szolgáltatás teljesítésével kapcsolatban a jegyzőkönyvben nem emel kifogást, vagy nem képviselteti magát a telepítéskor, illetőleg az elszállításkor, vagy bármely szolgáltatás (így különösen szennyvíz szippantás) időpontjában a helyszínen, ezzel elfogadja a Szolgáltató által felvett jegyzőkönyvben foglaltakat. Megrendelő minden veszélyforrásra köteles felhívni a Szolgáltató figyelmét, melyből a Szolgáltatónak kára származhat (ide értve a harmadik félnek okozott kárt is), ennek elmaradásából eredő károk Megrendelőt terhelik. Megrendelő köteles gondoskodni a munkavégzéshez szükséges helyszínre történő bejutásról, beléptetésről, valamint arról, hogy az Eszközök elhelyezése biztosított legyen. Ha ez a folyamat meghaladja az első Eszköz esetén a 2 Szolgáltató helyszínre érkezésének időpontjától (GPS adatai alapján) az 1 óra, minden további Eszköz esetén darabonként fél óra időtartamot, úgy a Szolgáltató további 25.000,- Ft / óra késedelmi kötbért számíthat fel, illetőleg 2 órát követően megtagadhatja a munkavégzést, ennek ellenére a Megrendelő köteles az eszköz ki- és betárolásának, és a kiszállás költségeinek megtérítésére. Újabb kiszállításra előzetes időpont egyeztetést követően akkor kerül sor, ha Megrendelő előzetesen kifizeti az ismételt ki- és betárolási, valamint a ki- és beszállítási díjat. Szennyvíz szippantás akadályoztatása esetén, szolgáltató jogosult a szolgáltatási szerződésben szereplő díjra. Ilyen esetben az ürítés elmaradása következtében keletkezett károkért Megrendelőt terheli felelősség. A kiszállítástól a visszaszállításig, tehát az eszköz Megrendelő általi birtoklásának teljes időtartama alatt az eszközökért Megrendelő felel. Tisztításkor a nem rendeltetésszerű használat során a szaniter-, illetve szennyvíztartályba bekerült hulladékot a Szolgáltató nem köteles elszállítani. Ennek eltávolításáról a Megrendelő köteles gondoskodni oly módon, hogy az késedelmet ne okozzon a Szolgáltató teljesítésében. Ezen kötelezettség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő költségek a Megrendelőt terhelik. Az eszközökben a dohányzás és nyílt láng használata, valamint tűz-, illetve robbanásveszélyes anyagok tárolása és használata tilos. Amennyiben a telepítés után a konténer az Eszköz megközelíthetőségének feltételei megváltoznak, a Megrendelő erről írásban előzetesen köteles a Szolgáltatót értesíteni. Felek rögzítik, hogy az Eszközöket Szolgáltató csak kiürített állapotban tudja elszállítani – kivéve, ha felek az egyedi Szolgáltatási szerződésben másképp állapodtak meg. Amennyiben erre nézve a felek között nincs más megállapodás, úgy az Eszközök kiürítésének a hiányában Szolgáltató az elszállításra nem köteles, az újabb időpontban történő kiszállás és szállítás költségét Megrendelő köteles megtéríteni Szolgáltató részére. Ha a szolgáltatási terület megközelítése az időjárás miatt ellehetetlenedik, a Szolgáltató a szolgáltatást megtagadhatja. Tekintettel arra, hogy az eszköz megközelíthetősége a Megrendelő felelőssége, Szolgáltató nem vállal felelősséget a munkavégzés elmaradásáért. Ilyen esetben az új időpontban történő munkavégzés költségei a Megrendelőt terhelik. Szolgáltató tájékoztatja a Megrendelőt, hogy a szolgáltatásait esetenként alvállalkozó igénybevételével, közvetített szolgáltatásként nyújtja.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Szerződés teljesítése. Az Egyedi Szolgáltatási Szerződés Szolgáltató részéről teljesítettnek tekintendő, ha Szolgáltató a Megrendelő által megrendelt szolgáltatásokat a szerződésben meghatározott feltételek szerint határidőre teljesítette, és Megrendelő részéről sem minőségi, sem mennyiségi kifogás nem merült fel, vagy ha a kifogást annak felmerülésekor írásban jelezte, és a hibát Szolgáltató a megadott időre kijavította. A teljesítés érdekében Megrendelő köteles Szolgáltatóval együttműködni. Így köteles a telepítésnél telepítéshez, bontáshoz és bontásnál akadálytalan megközelítést és daruzási lehetőséget tisztításhoz szükséges feltételeket Szolgáltató számára biztosítani Szolgáltató számára. Szennyvíztartályok szippantása eseténaz alábbiak szerint: a telepítés helyét, az illetve a tisztítandó eszközöket Szolgáltatónak legfeljebb 5 méterre teherautóval meg kell tudni közelítenie. Amennyiben Megrendelő ezen feltételt nem teljesíti, és emiatt Szolgáltatónak plusz költségei keletkeznek, továbbá akkor is, ha a munka emiatt nem teljesíthető, Megrendelő köteles a Szolgáltatónak okozott költségeket megtéríteni. Megrendelő köteles minden olyan körülményről írásban haladéktalanul tájékoztatni Szolgáltatót, amely a telepítés, illetve tisztítás megoldhatóságát elvégzését befolyásolhatja, annak érdekében, hogy Szolgáltató nyilatkozni tudjon arra vonatkozóan, hogy az adott körülmények között vállalni tudja-e a szerződés teljes, teljes vagy részbeni teljesítését. Az eszköz telepítésekor, elszállításakor, illetőleg a közbenső szolgáltatások teljesítése során telepítésekor a Megrendelő köteles magát képviseltetni és a kapcsolódó (átadás-átvételi) jegyzőkönyvet aláírniaz eszközt jegyzőkönyvvel átvenni. Amennyiben Megrendelő a szolgáltatás teljesítésével kapcsolatban a jegyzőkönyvben nem emel kifogást, vagy nem képviselteti magát a telepítéskor, illetőleg az elszállításkor, vagy bármely szolgáltatás (így különösen szennyvíz szippantás) időpontjában a helyszínen, ezzel elfogadja a Szolgáltató által felvett jegyzőkönyvben foglaltakat. Megrendelő minden veszélyforrásra köteles felhívni a Szolgáltató figyelmét, melyből a Szolgáltatónak kára származhat (ide értve a harmadik félnek okozott kárt is), ennek elmaradásából eredő károk a Megrendelőt terhelik. Az eszközökben a dohányzás és nyílt láng használata, valamint tűz-, illetve robbanásveszélyes anyagok tárolása és használata tilos. Megrendelő köteles gondoskodni a munkavégzéshez szükséges helyszínre történő bejutásról, beléptetésről. Ha ez Amennyiben a folyamat meghaladja helyszínre történő bejutást Megrendelő nem tette lehetővé, Szolgáltatót megilleti a 2 óra időtartamotkiszállási díj, a Szolgáltató megtagadhatja a munkavégzéstmely hétköznap 5000 Ft+Áfa, ennek ellenére a Megrendelő köteles az eszköz ki- és betárolásánakhétvégén 10 000 Ft+Áfa Budapest, Eger, Kiskunfélegyháza, Veszprém, Pécs, és Zalaegerszeg területén belül, illetve ezen települések 25 km-es körzetében. Budapest, Eger, Kiskunfélegyháza, Veszprém, Pécs, és Zalaegerszeg 25 km-es körzetén kívül Szolgáltató a kiszállás költségeinek megtérítésérefenti összegeken felül az extra kilométerekre 200 Ft+Áfa díjat számít fel. Újabb kiszállításra akkor kerül sorSzolgáltató az újabb kiszállítást körjáratban kísérli meg, ha amennyiben Megrendelő előzetesen kifizeti a körjárattól eltérő időpontban szeretné az ismételt ki- újbóli kiszállítást, úgy az első kiszállítás és betárolási, valamint a ki- és beszállítási díjatmásodik kiszállítás költsége is kiszámlázásra kerül. Szennyvíz szippantás Tisztítás akadályoztatása esetén, szolgáltató esetén Szolgáltató jogosult a szolgáltatási szerződésben szereplő díjra. Ilyen esetben az ürítés elmaradása következtében keletkezett károkért Megrendelőt terheli felelősség. A kiszállítástól a visszaszállításig, tehát az eszköz Megrendelő általi birtoklásának időtartama alatt az eszközökért a Megrendelő felel. Hosszú távú időszakra vonatkozó szolgáltatás esetén Szolgáltató 1 db WC-fülkét, törvényi előírás szerint maximum 10 fő részére biztosít heti használatra. A nem megfelelő mennyiségű WC-fülke igényléséből eredő következményekért felelősséget nem vállal. Szolgáltató fertőzésveszély esetén a szakhatóságot értesíti. Szolgáltató u.n. „körjáratos” rendszerben dolgozik, azaz a telepítési címek alapján hetente kört tesz meg, vagyis a heti tisztítások egy adott – Megrendelő vonatkozásában rendszerint ugyanazon – napon történnek, de ettől a Szolgáltató egyoldalúan eltérhet. Erről a Szolgáltató előzetes értesítést nem köteles küldeni. Az eszközök kiszállítása és a szerződés lejártával azok visszaszállítása abban az esetben nem von maga után pótdíjat, amennyiben Szolgáltató körjáratába a fenti tevékenységek ideje Megrendelő igénye alapján beilleszthető. Ellenkező esetben Szolgáltató jogosult pótdíjat felszámolni a körjáraton kívüli ki- és visszaszállításért, továbbá a soron kívüli tisztításért, mely hétköznap 5000 Ft+Áfa, hétvégén 10 000 Ft+Áfa Budapest, Eger, Kiskunfélegyháza, Veszprém, Pécs, és Zalaegerszeg területén belül, illetve ezen települések 25 km-es körzetében. Budapest, Eger, Kiskunfélegyháza, Veszprém, Pécs, és Zalaegerszeg 25 km-es körzetén kívül Szolgáltató a fenti összegeken felül az extra kilométerekre 200 Ft+Áfa díjat számít fel. Körjárati kiszállítás esetén a szolgáltatási kezdőnapot megelőző, míg körjárati visszaszállítás esetén az utolsó szolgáltatási napot követő heti körjárat alkalmával kerül sor a ki- illetve visszaszállításra. A kiszállítástól a visszaszállításig, tehát az eszköz Megrendelő általi birtoklásának teljes időtartama alatt az eszközökért Megrendelő felel. Tisztításkor a nem rendeltetésszerű használat során a szaniter-, illetve szennyvíztartályba bekerült hulladékot a Szolgáltató nem köteles elszállítani. Ennek eltávolításáról a Megrendelő köteles gondoskodni oly módon, hogy az késedelmet ne okozzon a Szolgáltató teljesítésében. Ezen kötelezettség elmulasztásából megtagadásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő költségek a Megrendelőt terhelik. Az eszközökben a dohányzás és nyílt láng használata, valamint tűz-, illetve robbanásveszélyes anyagok tárolása és használata tilos. Amennyiben a telepítés után a konténer megközelíthetőségének feltételei megváltoznak, a Megrendelő erről írásban előzetesen köteles a Szolgáltatót értesíteni. Ha a szolgáltatási terület az eszköz megközelítése az időjárás miatt ellehetetlenedik, a Szolgáltató a szolgáltatást megtagadhatja. Tekintettel arra, hogy az eszköz megközelíthetősége a Megrendelő felelőssége, Szolgáltató nem vállal felelősséget a munkavégzés elmaradásáért. Ilyen esetben a Szolgáltató a következő héten – a körjáratban – újra megkísérli a szolgáltatás teljesítését, ám ennek sikertelensége esetén az új időpontban történő munkavégzés költségei a Megrendelőt terhelik. Amennyiben az eszköz szeles időjárás esetén felborul, a Szolgáltató extra kiszállási és tisztítási költségeit a felek 50-50%-ban viselik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Szerződés teljesítése. Az Egyedi Szolgáltatási Szerződés Szolgáltató részéről teljesítettnek tekintendő, ha Szolgáltató a Megrendelő által megrendelt szolgáltatásokat a szerződésben meghatározott feltételek szerint határidőre teljesítette, és Megrendelő részéről sem minőségi, sem mennyiségi kifogás nem merült fel, vagy ha a kifogást annak felmerülésekor írásban jelezte, és a hibát Szolgáltató a megadott időre kijavította. A teljesítés érdekében Megrendelő köteles Szolgáltatóval együttműködni. Így köteles a telepítésnél telepítéshez, bontáshoz és bontásnál akadálytalan megközelítést és daruzási lehetőséget tisztításhoz szükséges feltételeket Szolgáltató számára biztosítani Szolgáltató számára. Szennyvíztartályok szippantása eseténaz alábbiak szerint: a telepítés helyét, az illetve a tisztítandó eszközöket Szolgáltatónak legfeljebb 5 méterre teherautóval meg kell tudni közelítenie. Amennyiben Megrendelő ezen feltételt nem teljesíti, és emiatt Szolgáltatónak plusz költségei keletkeznek, továbbá akkor is, ha a munka emiatt nem teljesíthető, Megrendelő köteles a Szolgáltatónak okozott költségeket megtéríteni. Megrendelő köteles minden olyan körülményről írásban haladéktalanul tájékoztatni Szolgáltatót, amely a telepítés, illetve tisztítás megoldhatóságát elvégzését befolyásolhatja, annak érdekében, hogy Szolgáltató nyilatkozni tudjon arra vonatkozóan, hogy az adott körülmények között vállalni tudja-e a szerződés teljes, teljes vagy részbeni teljesítését. Az eszköz telepítésekor, elszállításakor, illetőleg a közbenső szolgáltatások teljesítése során telepítésekor a Megrendelő köteles magát képviseltetni és a kapcsolódó (átadás-átvételi) jegyzőkönyvet aláírniaz eszközt jegyzőkönyvvel átvenni. Amennyiben Megrendelő a szolgáltatás teljesítésével kapcsolatban a jegyzőkönyvben nem emel kifogást, vagy nem képviselteti magát a telepítéskor, illetőleg az elszállításkor, vagy bármely szolgáltatás (így különösen szennyvíz szippantás) időpontjában a helyszínen, ezzel elfogadja a Szolgáltató által felvett jegyzőkönyvben foglaltakat. Megrendelő minden veszélyforrásra köteles felhívni a Szolgáltató figyelmét, melyből a Szolgáltatónak kára származhat (ide értve a harmadik félnek okozott kárt is), ennek elmaradásából eredő károk a Megrendelőt terhelik. Az eszközökben a dohányzás és nyílt láng használata, valamint tűz-, illetve robbanásveszélyes anyagok tárolása és használata tilos. Megrendelő köteles gondoskodni a munkavégzéshez szükséges helyszínre történő bejutásról, beléptetésről. Ha ez Amennyiben a folyamat meghaladja helyszínre történő bejutást Megrendelő nem tette lehetővé, Szolgáltatót megilleti a 2 óra időtartamotkiszállási díj, a Szolgáltató megtagadhatja a munkavégzéstmely hétköznap 5000 Ft+Áfa, ennek ellenére a Megrendelő köteles az eszköz ki- és betárolásánakhétvégén 10 000 Ft+Áfa Budapest, Eger, Kiskunfélegyháza, Veszprém, Pécs, és Zalaegerszeg területén belül, illetve ezen települések 25 km-es körzetében. Budapest, Eger, Kiskunfélegyháza, Veszprém, Pécs, és Zalaegerszeg 25 km-es körzetén kívül Szolgáltató a kiszállás költségeinek megtérítésérefenti összegeken felül az extra kilométerekre 150 Ft+Áfa díjat számít fel. Újabb kiszállításra akkor kerül sorSzolgáltató az újabb kiszállítást körjáratban kísérli meg, ha amennyiben Megrendelő előzetesen kifizeti a körjárattól eltérő időpontban szeretné az ismételt ki- újbóli kiszállítást, úgy az első kiszállítás és betárolási, valamint a ki- és beszállítási díjatmásodik kiszállítás költsége is kiszámlázásra kerül. Szennyvíz szippantás Tisztítás akadályoztatása esetén, szolgáltató esetén Szolgáltató jogosult a szolgáltatási szerződésben szereplő díjra. Ilyen esetben az ürítés elmaradása következtében keletkezett károkért Megrendelőt terheli felelősség. A kiszállítástól a visszaszállításig, tehát az eszköz Megrendelő általi birtoklásának időtartama alatt az eszközökért a Megrendelő felel. Hosszú távú időszakra vonatkozó szolgáltatás esetén Szolgáltató 1 db WC-fülkét, törvényi előírás szerint maximum 10 fő részére biztosít heti használatra. A nem megfelelő mennyiségű WC-fülke igényléséből eredő következményekért felelősséget nem vállal. Szolgáltató fertőzésveszély esetén a szakhatóságot értesíti. Szolgáltató u.n. „körjáratos” rendszerben dolgozik, azaz a telepítési címek alapján hetente kört tesz meg, vagyis a heti tisztítások egy adott – Megrendelő vonatkozásában rendszerint ugyanazon – napon történnek, de ettől a Szolgáltató egyoldalúan eltérhet. Erről a Szolgáltató előzetes értesítést nem köteles küldeni. Az eszközök kiszállítása és a szerződés lejártával azok visszaszállítása abban az esetben nem von maga után pótdíjat, amennyiben Szolgáltató körjáratába a fenti tevékenységek ideje Megrendelő igénye alapján beilleszthető. Ellenkező esetben Szolgáltató jogosult pótdíjat felszámolni a körjáraton kívüli ki- és visszaszállításért, továbbá a soron kívüli tisztításért, mely hétköznap 5000 Ft+Áfa, hétvégén 10 000 Ft+Áfa Budapest, Eger, Kiskunfélegyháza, Veszprém, Pécs, és Zalaegerszeg területén belül, illetve ezen települések 25 km-es körzetében. Budapest, Eger, Kiskunfélegyháza, Veszprém, Pécs, és Zalaegerszeg 25 km-es körzetén kívül Szolgáltató a fenti összegeken felül az extra kilométerekre 150 Ft+Áfa díjat számít fel. Körjárati kiszállítás esetén a szolgáltatási kezdőnapot megelőző, míg körjárati visszaszállítás esetén az utolsó szolgáltatási napot követő heti körjárat alkalmával kerül sor a ki- illetve visszaszállításra. A kiszállítástól a visszaszállításig, tehát az eszköz Megrendelő általi birtoklásának teljes időtartama alatt az eszközökért Megrendelő felel. Tisztításkor a nem rendeltetésszerű használat során a szaniter-, illetve szennyvíztartályba bekerült hulladékot a Szolgáltató nem köteles elszállítani. Ennek eltávolításáról a Megrendelő köteles gondoskodni oly módon, hogy az késedelmet ne okozzon a Szolgáltató teljesítésében. Ezen kötelezettség elmulasztásából megtagadásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő költségek a Megrendelőt terhelik. Az eszközökben a dohányzás és nyílt láng használata, valamint tűz-, illetve robbanásveszélyes anyagok tárolása és használata tilos. Amennyiben a telepítés után a konténer megközelíthetőségének feltételei megváltoznak, a Megrendelő erről írásban előzetesen köteles a Szolgáltatót értesíteni. Ha a szolgáltatási terület az eszköz megközelítése az időjárás miatt ellehetetlenedik, a Szolgáltató a szolgáltatást megtagadhatja. Tekintettel arra, hogy az eszköz megközelíthetősége a Megrendelő felelőssége, Szolgáltató nem vállal felelősséget a munkavégzés elmaradásáért. Ilyen esetben a Szolgáltató a következő héten – a körjáratban – újra megkísérli a szolgáltatás teljesítését, ám ennek sikertelensége esetén az új időpontban történő munkavégzés költségei a Megrendelőt terhelik. Amennyiben az eszköz szeles időjárás esetén felborul, a Szolgáltató extra kiszállási és tisztítási költségeit a felek 50-50%-ban viselik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek