SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK mintaszakaszok

SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK. 1. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a vállalkozói díj, a szerződés minden vállalkozói feltételének teljesítése mellett a Megrendelő által átadott dokumentumokban megjelenített műszaki tartalom és műszaki színvonal teljes körű megvalósítására vonatkozik, függetlenül a költségvetés, vagy a felsorolt kiegészítő dokumentumok esetleges hibáitól, hiányaitól. 2. Vállalkozó kijelenti, hogy a Megrendelő által rendelkezésére bocsátott információk alapján a vállalkozói díj kialakításához szükséges lényeges információk rendelkezésére álltak az eljárás során. 3. A vállalkozói díj magában foglalja a közvetlen költségeket, munkadíjat, az összes anyag-, berendezés és szállítási költséget, a bér- és a járulékos költségeket, továbbá mindazon költséget és díjat, amely a szerződés szerinti feladatok hibamentes, hiánytalan, szabályos és határidőben történő teljesítéséhez és beüzemeléséhez, a műszaki megvalósításhoz kapcsolódó hitelesítéshez szükséges, ezért a vállalkozó a megrendelővel szemben további költségigénnyel nem élhet. 4. Szerződő felek kijelentik, hogy jelen szerződés átalánydíjas elszámolásúnak minősül. 5. Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés szerinti vállalkozói díjat a szerződéskötéshez és a vállalkozói díj meghatározásához szükséges valamennyi információ, tény és körülmény figyelembevételével, az építési helyszín és szükséges organizációs feladatok ismeretében állapította meg. A vállalkozói díj a legnagyobb gondosság mellett felbecsülhető összes bizonytalanság kockázatának díjfedezetét tartalmazza. 6. A vállalkozói díj alapját képező díjakban (mint például az építési anyagok árában) vagy átváltási árfolyamokban a jelen szerződés aláírását követően bekövetkező változások az egyösszegű átalánydíjat nem érintik, ennek valamennyi kockázatát a Vállalakozó viseli. 7. Vállalkozó a jelen szerződés V/9. pontjában meghatározott vállalkozói díjért mindazokat a szolgáltatásokat köteles nyújtani, amelyek a szerződésszerű teljesítéshez, a rendeltetésszerű használathoz szükségesek. 8. A vállalkozói díj tartalmazza a jelen szerződés alapját képező dokumentumokban meghatározott műszaki tartalom megvalósításának teljes költségét – amely műszaki tartalom a műszaki leírás és az Ajánlatkérési dokumentáció bármelyikében megtalálható 9. Nettó vállalkozói díj: ……………-Ft, azaz nettó ,-Ft.
SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK. 1. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a vállalkozói díj a szerződés minden vállalkozói feltételének teljesítése mellett a megrendelő által átadott dokumentumokban megjelenített műszaki tartalom és műszaki színvonal teljes körű megvalósítására vonatkozik, függetlenül a költségvetés, vagy a felsorolt kiegészítő dokumentumok esetleges hibáitól, hiányaitól. 2. Vállalkozó kijelenti, hogy a megrendelő által rendelkezésére bocsátott információk alapján a vállalkozói díj kialakításához szükséges lényeges információk rendelkezésére álltak az ajánlatának megtétele és a költségvetés kidolgozása során. 3. A vállalkozói díj magában foglalja a közvetlen költségeket, munkadíjat, az összes anyag-, berendezés és szállítási költséget, a bér- és a járulékos költségeket, továbbá mindazon költséget és díjat, amely a szerződés szerinti feladatok hibamentes, hiánytalan, szabályos és határidőben történő teljesítéséhez és beüzemeléséhez, a műszaki megvalósításhoz kapcsolódó hitelesítéshez szükséges, ezért a vállalkozó a megrendelővel szemben további költségigénnyel nem élhet. 4. A vállalkozói díj összege összesen: 5. A beszerzés tárgyát képező beruházás nem engedélyköteles építési tevékenység, ezért a számlázás a számviteli, illetve adózási jogszabályoknak, az ÁFA megfizetése az általános szabályoknak megfelelően történik.
SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK. 1. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a vállalkozói díj, a szerződés minden vállalkozói feltételének teljesítése mellett a megrendelő által átadott dokumentumokban megjelenített műszaki tartalom és műszaki színvonal teljes körű megvalósítására vonatkozik, függetlenül a költségvetés, vagy a felsorolt kiegészítő dokumentumok esetleges hibáitól, hiányaitól. 2. Vállalkozó kijelenti, hogy a megrendelő által rendelkezésére bocsátott információk alapján a vállalkozói díj kialakításához szükséges lényeges információk rendelkezésére álltak a közbeszerzési eljárás során. 3. A vállalkozói díj magában foglalja a közvetlen költségeket, munkadíjat, az összes anyag-, berendezés és szállítási költséget, a bér- és a járulékos költségeket, továbbá mindazon költséget és díjat, amely a szerződés szerinti feladatok hibamentes, hiánytalan, szabályos és határidőben történő teljesítéséhez és beüzemeléséhez, a műszaki megvalósításhoz kapcsolódó hitelesítéshez szükséges, ezért a vállalkozó a megrendelővel szemben további költségigénnyel nem élhet. 4. A nettó vállalkozói díj összege összesen: …………………………….,- Ft, + 27% Áfa ………………….…………Ft, azaz …………………………………..bruttó……………………….Ft, azaz………………………………………………Forint. 5. A beszerzés tárgyát képező építési beruházás nem engedélyköteles építési tevékenység.
SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK tudomásul veszi, hogy a vállalkozói díj, a szerződés minden vállalkozói feltételének teljesítése mellett a megrendelő által átadott dokumentumokban megjelenített műszaki tartalom és műszaki színvonal teljes körű megvalósítására vonatkozik, függetlenül a költségvetés vagy a felsorolt kiegészítő dokumentumok esetleges hibáitól, hiányaitól.
SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK. 1. A szerződéses ellenérték: ………………… Ft + ÁFA, azaz -- … --Ft + ÁFA, mely tartalmazza a II. pontban foglalt termékek ellenértékét, helyszínre szállítási költségét, le- és felpakolási költségét is, a Szerződés IV. TELJESÍTÉS / 2. A teljesítés helyszíne pontban előírt teljesítés helyére. 2. A szerződés, elszámolás és a kifizetések pénzneme: HUF 3. Vevő előleget nem biztosít. 4. A teljesítés ellenértékének megfizetése, az elfogadott teljesítéseket követően kiállított számlák alapján történik. 5. A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla Vevő általi kézhezvételtől számított 30 naptári napon belül átutalással, utófinanszírozási formában kerül kiegyenlítésre a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdése, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésének megfelelően. 6. Vevő késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamatra vonatkozóan a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 6:155. § irányadó. 7. Alkalmazandó a 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. § rendelkezései. 8. Eladó kijelenti, hogy a III.1. pontban rögzített szerződéses ellenértéken túlmenően semmilyen jogcímen nem jogosult Vevőtől további díj- vagy költségtérítés igénylésére. Minden adó, vám, illeték, licencdíj, egyéb költség – mely a szerződés teljesítéssel kapcsolatban kivethető - megfizetése az Eladó feladata.
SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK. 2.1. A szerződés keretösszege nettó 45.000.000,- Ft + ÁFA. Megrendelő a keretösszeget nem köteles kimeríteni. 2.2. Felek megállapodnak abban, hogy Vállalkozó részére a jelen szerződés 1. pontjában meghatározott tevékenységekért az alábbi tételek alapján kerül kifizetésre a vállalkozói díj: a.) A 2. mellékletben (árazott költségvetés) előforduló anyag- és munkadíj-tételeknél az ott szereplő egységárakon történik az elszámolás. b.) Azon munkatételeknél, amelyeket a 2. melléklet (árazott költségvetés) nem tartalmaz, a TERC Építőipari Költségvetés-készítő program aktuális verziójának normái alapján történik az elszámolás. A Vállalkozó ajánlatában szereplő Ft/óra1 rezsióradíj alkalmazásával. 1 Nyertes ajánlat szerint kerül kitöltésre. 2.2. Megrendelő a 2.1. pontban rögzített valamennyi díjtételt fix díjnak tekinti, melytől eltérő számlázást nem fogad el. 2.3. A 2.1. pontban említett árak tartalmazzák a teljesítéshez szükséges valamennyi munka,- segédanyag,- és egyéb költséget (az általános forgalmi adó kivételével), valamint a szállítást, felvonulást, és a helyszíni szerelést is. Így tehát tartalmaznak minden olyan költségtényezőt, amelyet Vállalkozó a Megrendelővel szemben érvényesíteni kíván és amelyek összességükben fedezetet nyújtanak a műszaki leírásban meghatározott műszaki-szakmai és szerződéses feltételek szerinti teljesítésre.
SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK. 1. Az Eladó köteles a Szerződés IV.1. pontjában meghatározott határidőn belül a Szerződés II.1. pontjában rögzítetteket elvégezni, a Vevő pedig köteles a Szerződés III.2. pontjában meghatározott vételárat megfizetni.
SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK. 1. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a vállalkozói díj a szerződés minden vállalkozói feltételének teljesítése mellett a megrendelő által átadott dokumentumokban megjelenített 2. Vállalkozó kijelenti, hogy a megrendelő által rendelkezésére bocsátott információk alapján a vállalkozói díj kialakításához szükséges lényeges információk rendelkezésére álltak az ajánlatának megtétele és a költségvetés kidolgozása során. 3. A vállalkozói díj magában foglalja a közvetlen költségeket, munkadíjat, az összes anyag-, berendezés és szállítási költséget, a bér- és a járulékos költségeket, továbbá mindazon költséget és díjat, amely a szerződés szerinti feladatok hibamentes, hiánytalan, szabályos és határidőben történő teljesítéséhez és beüzemeléséhez, a műszaki megvalósításhoz kapcsolódó hitelesítéshez szükséges, ezért a vállalkozó a megrendelővel szemben további költségigénnyel nem élhet. 4. A vállalkozói díj összege összesen: 5. A beszerzés tárgyát képező beruházás nem engedélyköteles építési tevékenység, ezért a számlázás a számviteli, illetve adózási jogszabályoknak, az ÁFA megfizetése az általános szabályoknak megfelelően történik.
SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK. 1./ A Felek megállapodnak abban, hogy az egyedi megrendelésekben meghatározott szolgáltatások teljesítéséért Szállítót a szerződés alapdokumentumának minősülő ajánlat részét 2./ A fentiek szerint meghatározott vételár magában foglalja az adott megrendelés szerződésszerű teljesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget. 3./ A fentiek szerint meghatározott vételár egyebekben tartalmaz minden, a Szállító tevékenységével összefüggő, azzal járó költséget, így különösen: a) az áru előállítási és/vagy beszerzési költségét b) az áruval kapcsolatos valamennyi adót, vámot és más közterhet valamint a szállítási és berendezési költséget c) a szállítandó áruval kapcsolatos kezelési, csomagolási, rakodási, továbbítási, leszállítási, kicsomagolási, ellenőrzési, biztosítási és egyéb adminisztratív költségeket d) a szállítandó áruval kapcsolatos dokumentumok költségét e)

Related to SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK

  • Szerződéses feltételek 1. Üzemeltető a Megállapodás aláírásával tudomásul veszi, hogy az 1. számú mellékletben felsorolt vezeték és/vagy tartozék vonatkozásában kiváltás/megfelelő védelem kialakítása szükséges. A Kártalanító vállalja az okozott jogszerű kár megtérítése érdekében a kártalanítás teljes költségének viselését. A kártalanítás részét képezik az esetleges vezeték üzemszünet miatt az Üzemeltetővel szemben érvényesített igények is. 2. Kártalanító vállalja, hogy az Üzemeltető által jóváhagyott (al)Vállalkozóval az Üzemeltető szakfelügyeletével és együttműködésével a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben elvégezteti a vezeték kiváltását/megfelelő védelem kialakítását. Továbbá (al)Vállalkozóján keresztül vállalja, hogy a kártalanítás kapcsán a vezetékkiváltás/megfelelő védelem kialakítása során kibontott, eltávolított anyagokat az Üzemeltető részére visszaszolgáltatja, azokról mennyiség alapján elszámol, és azokat az Üzemeltető által megjelölt helyre, saját költségén elszállítja. 3. Üzemeltető kijelenti, hogy a kártalanítás címén átadott eszközöket a IV.2. pont szerinti munkálatokat, és az átadandó eszközöket a Kártalanító részéről elfogadja, és a IV. pontjaiban meghatározottakon túlmenően nevezettekkel szemben a vezetékkiváltás/megfelelő védelem kialakítása kapcsán további követelése nincs. 4. Üzemeltető a Megállapodással engedélyezi, hogy a vezetékkiváltás keretében az 1. sz. mellékletben felsorolt, kiváltandóként jelölt vezetéke új, a(z) ..…építéséhez megfelelő nyomvonalon, és kialakítással kerüljön elhelyezésre. / Üzemeltető a Megállapodással engedélyezi, hogy a megfelelő védelem kialakítása keretében a tartalék védőcső új nyomvonalon kerüljön elhelyezésre. 5. A kivitelezés megkezdését megelőzően az Üzemeltető részére a Kártalanító elektronikusan kiviteli tervet ad át véleményezés és engedélyezés céljából. A kiviteli tervek meg kell, hogy feleljenek az Üzemeltető minőségirányítási rendszerében foglaltaknak, valamint az Üzemeltető által kiadott, az adott vezetékszakasz kiváltására/ megfelelő védelmének kialakítására vonatkozó 1. sz. mellékletben foglalt műszaki tartalomnak. 6. A kiváltás létesítési engedélyköteles / a bányahatóság felé bejelentés-köteles (a kiváltás jellegétől, műszaki tartalmától függően). A megvalósult állapotra vonatkozó szolgalmi jogi dokumentációt az Üzemeltető minőségirányítási rendszere szerint kell elkészíteni, a szolgalmi jogi megállapodásokat az Üzemeltető formanyomtatványán kell megkötni. 7. Az Üzemeltető által jóváhagyott, illetve – amennyiben szükséges - hatósági engedéllyel rendelkező tervtől eltérni csak műszakilag indokolt esetben, a Felek egyetértése esetén lehetséges. Az eltérés csak jobb minőséget és nagyobb biztonságot eredményezhet. A módosításhoz a szükséges engedélyeztetési eljárást le kell folytatni. A módosítást az építési naplóba be kell jegyezni. 8. A kivitelezési munkákat megkezdeni csak a bányahatóság felé a kiszervezésre vonatkozó (7. számú melléklet) - munkaterület átadás feltétele - bejelentést követően, a Szerződő Xxxxx által jóváhagyott terv, jogszabály által előírt esetben építési engedély birtokában, továbbá az Üzemeltető munkavégzési engedélye alapján lehet. 9. A vezeték kiváltás/megfelelő védelem kialakítás jelen Megállapodásban foglalt feltételek szerinti megvalósulása érdekében – amennyiben szükséges - Kártalanító a vezetékek nyomvonalának megváltozása folytán új biztonsági övezeti korlátozásokkal érintett ingatlanokra bányaszolgalmi jogot alapít az Üzemeltető javára, illetve a már szolgalmi joggal terhelt ingatlanok tekintetében a módosítás vagy törlés érdekében – az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést is beleértve – eljár. 10. A szolgalmi jogi ügyintézés során a Kártalanítót és az Üzemeltetőt fokozott tájékoztatási és együttműködési kötelezettség terheli. Az Üzemeltető köteles cégiratait – a földhivatali ügyintézéshez szükséges körben és mértékig – a Kártalanító (ill. képviselője) részére annak kérésére átadni, vagy korábbi adatszolgáltatása kapcsán már a földhivatalnál rendelkezésre álló adat ügyiratszámát közölni. 11. E körben Kártalanító, illetve az általa megbízott ügyvédi iroda jogosult arra, hogy az Üzemeltető, mint jogosult javára szerződést kössön az érintett ingatlan tulajdonosával, illetve közigazgatási eljárást kezdeményezzen a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 38. §. szerint. 12. Az Üzemeltető a szolgalmi jogi ügyintézés sikeres lebonyolítása érdekében a Megállapodáshoz 3. számú mellékletként fűzött meghatalmazást köteles adni a Kártalanító által kiválasztott és megbízott részére. 13. A Szerződő Xxxxx tudomásul veszik, hogy az Üzemeltető a munkálatok ellenőrzésére jogosult. Az Üzemeltető a munkaterületen eseti ellenőrzéseket végez. Az Üzemeltető esetleges kifogásairól, észrevételeiről és igényeiről a(z) papír alapú/elektronikus építési napló útján a Kártalanítót tájékoztatja, aki ennek alapján intézkedik. Vitás esetekben a Kártalanító ésszerű határidőn belül egyeztetést kezdeményez a Szerződő Felek között, a közös álláspont kialakítása érdekében. 14. Kártalanító tudomásul veszi az alábbiakat: a) Kártalanító a területtulajdonosok előzetes hozzájárulását a(z) (al)Vállalkozó bevonásával a munkavégzéshez megszerzi. A munkakezdés további feltételeit a Kártalanítónak kell biztosítania, beleértve a területtulajdonosok bányakárának, zöldkárának felmérését és kiegyenlítését és ezen területek kivitelezést követő rekultiválását is, továbbá a szolgalmi jogi tervek elkészíttetését, záradékoltatását, szolgalmi jog alapítását, bejegyeztetését és az ezekhez kapcsolódó kártalanítási összegek kifizetését Ezzel kapcsolatban az Üzemeltetőt semmilyen költség (kártalanítás, kártérítés, egyéb jogcímű fizetési kötelezettség) nem terheli sem a jelenben, sem a jövőben, és ezért Kártalanító felel az Üzemeltető irányába. A műszaki átadáshoz a Kártalanító a megvalósulási tervben dokumentálja az érintett területtulajdonosok zöldkárának rendezését és azt, hogy a tulajdonosnak/tulajdonosoknak további kártérítési igénye nincs. b) A Kártalanító kötelezettséget vállal arra, hogy a kártalanítás kapcsán elvégzendő vezeték kiváltási/védelem kialakítási munkálatok során csak olyan Szakkivitelezővel végezteti a munkálatokat, aki megfelelő referenciával és minősítéssel rendelkezik az Üzemeltető földgázszállító vezetékeinek építése, kiváltása/védelem kialakítása terén és megfelel az állami, különösen a bányászati és gázüzleti szabályozás szerint a kivitelezőre vonatkozó rendelkezéseknek a teljesítés folyamatában. A Kártalanító külön nyilatkozatot tesz (7. sz. melléklet) az Üzemeltető felé, hogy a vezetékkiváltás/védelem kialakítása kivitelezési munkáinak elvégzésére kiválasztott Szakkivitelező rendelkezik a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel. Az Üzemeltető megvizsgálja a(z) (al)Vállalkozó alkalmasságát, melyről nyilatkozik 5 munkanapon belül a Kártalanító felé. A Kártalanító az Üzemeltető meghatalmazása és nyilatkozata alapján – az Üzemeltető nevében a tevékenység megkezdése előtt 15 nappal - bejelenti a bányahatóság felé a gázüzemi tevékenység más személy általi végzését (kiszervezést). c) A Kártalanító kötelezettséget vállal arra, hogy a kártalanítás kapcsán elvégzendő vezeték kiváltási/védelem kialakítási munkálatokat megelőzően a munkaterület átadás feltételeként nyilatkozik a megvalósítandó beruházás üzemszerű működésre kész állapotának tervezett költségéről (8. sz. melléklet), valamint megfizeti a nyilatkozat alapján az Üzemeltető előlegbekérő levele szerint az Üzemeltetőt megillető kártalanítási értéket terhelő összeg általános forgalmi adó összegének megfelelő összeget. d) A Kártalanító tudomásul veszi, hogy a földgázszállító vezeték és/vagy tartozéka építéséhez, kiváltásához/megfelelő védelem kialakításához szükséges anyagok kizárólag az Üzemeltető által előzetesen jóváhagyott kiviteli tervben megadott minőségűek lehetnek. Az anyagbeszerzést a vezeték kiváltását/megfelelő védelem kialakítását végző bonyolítja. e) Az üzemeltetői hozzájárulás nem érinti a Kártalanító teljesítésért való felelősségét. f) Az illetékes bányahatóság felé bejelentett Szakkivitelező személye a teljes kiváltási/védelem kialakítási munkák során nem változhat, illetve új kivitelező bevonásának szüksége esetén annak előzetes bányakapitánysági bejelentése és Üzemeltető hozzájárulása is szükséges. g) A vezetékek biztonsági övezetében történő munkálatok idejére a Kártalanító az Üzemeltetőnél írásban köteles szakfelügyeletet megrendelni az Üzemeltető …………… Földgázszállító Régiójánál. A szakfelügyeletért az Üzemeltető díjat számít fel, melynek fizetési feltételeit jelen Megállapodás VI. 4 pontja tartalmazza. A vezetékkiváltás, illetve a megfelelő védelem kialakítása során megépített munkarészek csak az Üzemeltető engedélyével takarhatók el. Az építés eljárásai Üzemeltető minőségirányítási rendszere szerint történnek, amely megfelel a 26/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet előírásainak. h) A Kártalanító köteles szakfelügyeletet igénybe venni a nem az Üzemeltető tulajdonában lévő közműveket érintő munkálatok esetén is, amennyiben az Üzemeltető tulajdonában lévő vezetékek biztonsági övezetében kíván munkát végezni, illetve végeztetni. Az így megépített munkarészek csak az Üzemeltető szakfelügyeletének engedélyével takarhatók el. Az írásban megrendelt és teljesített szakfelügyeleteket papír alapú/ elektronikus építési naplóba be kell jegyezni, és igazoltatni kell. i) Az Üzemeltető jogosult a kiváltási/védelem kialakítási munkálatok ideje alatt és azzal összefüggésben a Szakkivitelező által vezetett papír alapú/elektronikus építési naplóba betekinteni, észrevételeit, felhívásait az abba történő bejegyzés útján dokumentálni.

  • Általános Szerződéses Feltételek A Megállapodás az FGSZ Zrt. Üzletszabályzatának 4.c számú mellékleteként kiadott „Általános szerződéses feltételek a Kapcsolódó rendszerüzemeltetőkkel, valamint közvetlen szállítóvezetéki felhasználókkal kötött Együttműködési Megállapodásokra vonatkozóan” című dokumentum (továbbiakban ÁSZF) alapján kerül megkötésre, mely jelen Megállapodás 1. sz. mellékletét képezi. A Rendszerhasználó a Megállapodás aláírásával elismeri, hogy a jelen pontban hivatkozott, az FGSZ Zrt. internetes honlapján (xxx.xxxx.xx) is közzétett ÁSZF tartalmát – ide értve az ÁSZF időközben módosított valamint új rendelkezéseit is – az FGSZ Zrt. erre vonatkozó tájékoztatásának elfogadása és tudomásul vétele mellett megismerte, továbbá megerősíti, hogy az ÁSZF ily módon megismert valamennyi rendelkezését a jelen Megállapodás részének tekinti, és azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az ÁSZF-ben nem rögzített, illetve speciális feltételeket jelen Megállapodás tartalmazza. A jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos jogszabályokat, az ÜKSZ-t, az FGSZ Zrt. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (továbbiakban: Xxxxxxx) által jóváhagyott Üzletszabályzatát és a jelen Megállapodás 1. sz. mellékletét képező ÁSZF-et kell alkalmazni. Amennyiben a jelen Megállapodás és az ÁSZF rendelkezései között bármilyen eltérés lenne, úgy a jelen Megállapodás rendelkezéseit kell alkalmazni.

  • A SZERZŐDÉSEN ÉRVÉNYESÍTETT LEVONÁSOK A szerződést terhelő költségekről és mértékükről a termékek különös feltételei konkrétan rendelkeznek. A termék különös feltételeiben részletezett egyes költségek – az ott szereplő korlátozásokkal – változhatnak. A kockázati díjak akkor módosulhatnak, ha a kockázati vi- szonyok vagy jogszabályok megváltozásának következtében a változtatás szükségessége statisztikailag, illetőleg a bizto- sító kártapasztalatával alátámasztható.

  • Szerződés létrejötte 3.1.1 A Display Hirdetők és a Szolgáltató között a Hirdetési Szerződés a jelen ÁSZF általános rendelkezéseinek 3.2. pontjában foglalt feltételekkel jön létre, a szerződés minkét fél általi aláírásának napján. A Hirdetési Szerződés határozott időre jön létre, és a megrendelt szolgáltatások teljesítésének napjáig marad hatályban.

  • Személyes átvétel Eladó a termékek személyes átvételére nem biztosít lehetőséget. A termékek csak házhozszállítással rendelhetők meg.

  • Szerződés megszűnése 5.1. A felek között létrejött eseti szerződés a szerződésszerű teljesítéssel megszűnik. 5.2. A felek között létrejött eseti szerződés teljesítés nélkül is megszűnhet: 5.2.1. a felek közös megegyezésével. 5.3. A Szolgáltató jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni, vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondani (illetve attól elállni), ha a Megrendelő az alábbi tiltott magatartások bármelyikét tanúsítja: 5.3.1. Az elkészítendő honlapon vagy alkalmazáson – törvénybe ütköző módon pornográf, iparjogvédelmi illetve a szerzői jogokat vagy mások jó hírnevét, becsületét sértő, avagy a jó ízléssel össze nem egyeztethető anyagokat kíván elhelyezni, megjeleníteni. 5.3.2. Ha a Megrendelő több mint 30 napos fizetési késedelembe esett, és felhívásra sem rendezi tartozását. 5.3.3. Ha a Megrendelő ellen csődeljárás, felszámolási eljárás indul, vagy végelszámolását határozza el. 5.3.4. Ha a Megrendelő egyéb súlyos szerződésszegést követ el. A Szolgáltató azonnali hatályú felmondása esetén a Megrendelő a vállalkozási díj 100%-ának megfelelő kárátalányt köteles megfizetni kivéve az 5.4.3 pont szerinti esetet. Rendkívüli felmondás esetén a megrendeléseket a Szolgáltató nem köteles teljesíteni. Az ilyen megrendelések teljesítésétől a Szolgáltató írásban jogkövetkezmények nélkül elállhat. 5.4. A felek között létrejött szerződés bármely okból történő megszűnése, vagy felmondása nem mentesíti a feleket a fennálló kötelezettségeik, vagy díjtartozásaik teljesítése alól. 5.5. A postai úton eljuttatott írásbeli közléseket a Megrendelőlapon feltüntetett címre kell megküldeni ajánlott vagy tértivevényes küldeményként. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megküldésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, akkor is, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés eredménytelen volt, mert a címzett az iratot nem vette át, vagyis a küldemény „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza, akkor azt az ellenkező bizonyításáig a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kel tekinteni. 5.6. Megrendelő az adataiban bekövetkezett minden változást és a szerződés teljesítése szempontjából lényeges egyéb változásokat köteles 15 napon belül írásban közölni Szolgáltatóval.

  • Fenntartott szerződés A szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott

  • Szerződő felek 2.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül a Szolgáltatónak adja le, úgy a Vendég lesz a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen, amennyiben a feltételek teljesülnek, szerződéses felekké válnak (továbbiakban: Felek). 2.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő közötti megállapodás szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.

  • Különös szerződési feltetelek („KSZF”) ápolása csonttörés

  • A szerződés létrejötte A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.