Common use of Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt Clause in Contracts

Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt. Az előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó kérelme alapján a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető ilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 15 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteltetés ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. A szüneteltetés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti. Szolgáltatás szünetelésének kérhető legkisebb összefüggő időtartama egy hónap lehet. A szünetelés kezdete az előfizető által megjelölt hónap első napja. A szolgáltatás szünetelését egy naptári éven belül többször is lehet kérni, de az összességében nem haladhatja meg a hat hónapot. A szünetelés időtartama az előfizető által vállalt hűségidőbe nem számít bele. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szünetelés időtartamára az előfizetőt csak csökkentett díj fizetésére lehet kötelezni, amely a havi előfizetési díj 50% a. A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén a szolgáltatást köteles visszakapcsolni, és erről az Előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. A szolgáltatás aktiválásáért és a visszakapcsolásért a szolgáltató külön díjat számíthat fel. Az aktiválás és a visszakapcsolás díját az 1. sz. melléklet tartalmazza. A szüneteléssel kapcsolatos díjakat a szünetelés bejelentésekor előre, egy összegben kell megfizetni a szünetelés teljes időtartamára.

Appears in 6 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek

Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt. Az előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó kérelme alapján a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető ilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 15 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteltetés ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. A szüneteltetés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti. Szolgáltatás szünetelésének kérhető legkisebb összefüggő időtartama egy hónap lehet. A szünetelés kezdete az előfizető által megjelölt hónap első napja. A szolgáltatás szünetelését egy naptári éven belül többször is lehet kérni, de az összességében nem haladhatja meg a hat 6 hónapot. A szünetelés időtartama az előfizető által vállalt hűségidőbe nem számít bele. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szünetelés időtartamára az előfizetőt csak csökkentett díj fizetésére lehet kötelezni, amely a havi előfizetési díj 50% a. A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén a szolgáltatást köteles visszakapcsolni, és erről az Előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. A szolgáltatás aktiválásáért és a visszakapcsolásért a szolgáltató külön díjat számíthat fel. Az aktiválás és a visszakapcsolás díját az 1. sz. melléklet tartalmazza. A szüneteléssel kapcsolatos díjakat a szünetelés bejelentésekor előre, egy összegben kell megfizetni a szünetelés teljes időtartamára.

Appears in 6 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek

Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt. 9.2.1. Az előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó kérelme alapján a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető ilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 15 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteltetés ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. A szüneteltetés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti. Szolgáltatás szünetelésének kérhető legkisebb összefüggő időtartama egy hónap lehet. A szünetelés kezdete az előfizető által megjelölt hónap első napja. A szolgáltatás szünetelését egy naptári éven belül többször is lehet kérni, de az összességében nem haladhatja meg a hat hónapot. A szünetelés időtartama az előfizető által vállalt hűségidőbe nem számít bele. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szünetelés időtartamára az előfizetőt csak csökkentett díj fizetésére lehet kötelezni, amely a havi előfizetési díj 5075% a. A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén a szolgáltatást köteles visszakapcsolni, és erről az Előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. A szolgáltatás aktiválásáért és a visszakapcsolásért a szolgáltató külön díjat számíthat fel. Az aktiválás és a visszakapcsolás díját az 1-2. sz. melléklet tartalmazzamellékletek tartalmazzák. A szüneteléssel kapcsolatos díjakat a szünetelés bejelentésekor előre, egy összegben kell megfizetni megfizetni. 9.2.2. Amennyiben az Előfizető a szünetelés teljes időtartamáraSzolgáltató részére az esetleges díjtartozás megfizetésének céljából vagyoni biztosítékot nem adott és a Szolgáltató által az Előfizető részére kiállított számlában szereplő díjat az ott jelzett fizetési határidő lejáratáig nem egyenlíti ki, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását korlátozhatja. Ekkor a korlátozás a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés felmondás útján történő megszűnésének időpontjáig tart. A korlátozás ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. Amennyiben az Előfizető több előfizetéssel is rendelkezik, és azok bármelyikével kapcsolatban megszegi a jelen általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben foglaltakat, úgy a Szolgáltató jogosult a fentebb ismertetett szankciót az Előfizető összes előfizetésén egyidejűleg azonnali hatállyal alkalmazni. Amennyiben az Előfizető a díjtartozást kiegyenlíti, úgy a Szolgáltató köteles a korlátozást megelőző állapot visszaállításáról gondoskodni. 9.2.3. Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás használata során a szolgáltatást oly módon veszi igénybe, hogy annak következtében a szolgáltatást, vagy annak minőségét bármilyen módon befolyásolja, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását korlátozhatja. 9.2.4. Ha az Előfizető a szolgáltatáshoz használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását korlátozhatja. 9.2.5. A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 2. mellékletben szereplő díjat számolhat fel. A szolgáltatásnak az Előfizető érdekkörében felmerülő szünetelésével kapcsolatban okozott károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.

Appears in 4 contracts

Samples: Telecommunications, Telecommunications, General Terms and Conditions for Television and Radio Program Distribution Services

Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt. 9.2.1. Az előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó kérelme alapján a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető ilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 15 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteltetés ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. A szüneteltetés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti. Szolgáltatás szünetelésének kérhető legkisebb összefüggő időtartama egy hónap lehet. A szünetelés kezdete az előfizető által megjelölt hónap első napja. A szolgáltatás szünetelését egy naptári éven belül többször is lehet kérni, de az összességében nem haladhatja meg a hat hónapot. A szünetelés időtartama az előfizető által vállalt hűségidőbe nem számít bele. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szünetelés időtartamára az előfizetőt csak csökkentett díj fizetésére lehet kötelezni, amely mértékét a havi előfizetési díj 50% a. A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén a szolgáltatást köteles visszakapcsolni, és erről az Előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. A szolgáltatás aktiválásáért és a visszakapcsolásért a szolgáltató külön díjat számíthat fel. Az aktiválás és a visszakapcsolás díját az 12. sz. melléklet tartalmazza. 9.2.2. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató részére az esetleges díjtartozás megfizetésének céljából vagyoni biztosítékot nem adott és a Szolgáltató által az Előfizető részére kiállított számlában szereplő díjat az ott jelzett fizetési határidő lejáratáig nem egyenlíti ki, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását korlátozhatja. Ekkor a korlátozás a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés felmondás útján történő megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteléssel kapcsolatos díjakat korlátozás ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. Amennyiben az Előfizető több előfizetéssel is rendelkezik, és azok bármelyikével kapcsolatban megszegi a szünetelés bejelentésekor előrejelen általános szerződési feltételekben, egy összegben kell megfizetni illetve az egyedi előfizetői szerződésben foglaltakat, úgy a szünetelés teljes időtartamáraSzolgáltató jogosult a fentebb ismertetett szankciót az Előfizető összes előfizetésén egyidejűleg azonnali hatállyal alkalmazni. Amennyiben az Előfizető a díjtartozást kiegyenlíti, úgy a Szolgáltató köteles a korlátozást megelőző állapot visszaállításáról gondoskodni. 9.2.3. Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás használata során a szolgáltatást oly módon veszi igénybe, hogy annak következtében a szolgáltatást, vagy annak minőségét bármilyen módon befolyásolja, illetve a jelen általános szerződési feltételek 10. és 11. pontjait képező Internet etikai szabályok dokumentumban foglaltakat megszegi, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását korlátozhatja. 9.2.4. Ha az Előfizető a szolgáltatáshoz használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását korlátozhatja. 9.2.5. A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 2. mellékletben szereplő díjat számolhat fel. A szolgáltatásnak az Előfizető érdekkörében felmerülő szünetelésével kapcsolatban okozott károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt. Az előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó vonatkozóan, kérelme alapján a Szolgáltató szolgáltató a szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető előfizető ilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 15 30 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szolgáltató az előfizető által kért szüneteltetési időszak végén – amely nem lehet hosszabb, mint 6 hónap – a szolgáltatást köteles visszakapcsolni, és erről az előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. Amennyiben a visszakapcsoláshoz nem szükséges helyszíni intézkedés, a szolgáltató külön díjat nem számít fel. Amennyiben a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükséges, a szolgáltató indokolt, méltányos, egyszeri díjat számíthat fel. A szüneteltetés ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe, de határozott idejű szerződések esetén a szerződéses tartamba nem számít bele, a szüneteltetés időtartamával a lejárat meghosszabbodik. A szüneteltetés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti. Szolgáltatás szünetelésének kérhető legkisebb összefüggő időtartama egy hónap lehet. A szünetelés kezdete az kérhető leghosszabb időtartama egyéni előfizető által megjelölt hónap első napja. A szolgáltatás szünetelését egy naptári éven belül többször is lehet kérniesetén 6 hónap, de az összességében nem haladhatja meg a hat hónapot. A szünetelés időtartama az előfizető által vállalt hűségidőbe nem számít beleegyéb előfizetők esetén 3 hónap. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető előfizető kérésére szünetel, a szünetelés időtartamára az előfizetőt csak csökkentett díj fizetésére lehet kötelezni, amely amelynek mértékét a havi előfizetési díj 50% a. A Szolgáltató mellékletek tartalmazzák. Amennyiben az Előfizető által kért szünetelési időszak végén előfizető a szolgáltatás használata során a szolgáltatást köteles visszakapcsolnioly módon veszi igénybe, és erről az Előfizetőt haladéktalanulhogy annak következtében a szolgáltatást, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. A szolgáltatás aktiválásáért és vagy annak minőségét bármilyen módon befolyásolja, illetve a visszakapcsolásért jelen általános szerződési feltételek mellékletét képező Elfogadható előfizetői magatartásban foglaltakat megszegi, úgy a szolgáltató külön díjat számíthat fela szolgáltatás nyújtását az előfizető egyidejű elektronikus vagy postai levélben történő értesítése mellett szüneteltetheti. Az aktiválás és Ha az előfizető a visszakapcsolás díját szolgáltatáshoz használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol, úgy a szolgáltató a szolgáltatás nyújtását az 1előfizető egyidejű elektronikus vagy postai levélben történő értesítése mellett szüneteltetheti. szHa a szolgáltatás a fentebbiek szerint az előfizető hibájából szünetel, az előfizető teljes díjfizetésre köteles. melléklet tartalmazzaAmennyiben a szolgáltatás folyamatosan szüneteltetett állapota a 90 napot meghaladja, úgy a szolgáltató jogosult az elektronikus leveleket törölni. A szüneteléssel kapcsolatos díjakat a szünetelés bejelentésekor előreAzon szolgáltatások, egy összegben kell megfizetni a szünetelés teljes időtartamáramelyeknél ez technikai vagy egyéb sajátos okok miatt nem kivitelezhető (pl. Domain név fenntartás) nem szüneteltethetők.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt. 9.2.1. Az előfizetőnek Előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó kérelme alapján a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető ilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 15 30 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteltetés ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. A szüneteltetés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti. Szolgáltatás szünetelésének kérhető legkisebb összefüggő időtartama egy hónap lehet. A szünetelés kezdete az előfizető által megjelölt hónap első napja. A szolgáltatás szünetelését egy naptári éven belül többször is lehet kérnikérhető leghosszabb időtartama egyéni Előfizető esetén 6 hónap, de az összességében nem haladhatja meg a hat hónapot. A szünetelés időtartama az előfizető által vállalt hűségidőbe nem számít beleegyéb előfizetők esetén 3 hónap. 9.2.2. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szünetelés időtartamára az előfizetőt csak csökkentett díj fizetésére lehet kötelezni, amely mértékét a havi előfizetési díj 50% a. A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén a szolgáltatást köteles visszakapcsolni, és erről az Előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. A szolgáltatás aktiválásáért és a visszakapcsolásért a szolgáltató külön díjat számíthat fel. Az aktiválás és a visszakapcsolás díját az 12. sz. melléklet tartalmazza. 9.2.3. Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás használata során a szolgáltatást oly módon veszi igénybe, hogy annak következtében a szolgáltatást, vagy annak minőségét bármilyen módon befolyásolja, illetve „netikett”, valamint a jelen általános szerződési feltételek 10. és 11. pontjait képező internet etikai szabályok dokumentumban foglaltakat megszegi, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását szüneteltetheti. 9.2.4. Ha az Előfizető a szolgáltatáshoz használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol, úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását szüneteltetheti. 9.2.5. Ha a szolgáltatás a 9.2.3.-9.2.4. pontokban leírtak alapján szünetel, az Előfizető teljes díjfizetésre kötelezhető. A szüneteléssel kapcsolatos díjakat Szolgáltató a szünetelés bejelentésekor előre, egy összegben kell megfizetni szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a szünetelés teljes időtartamára2. sz. mellékletben szereplő díjat számolhat fel. A szolgáltatásnak az Előfizető érdekkörében felmerülő szünetelésével kapcsolatban okozott károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt. Az előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó vonatkozóan, kérelme alapján a Szolgáltató szolgáltató a szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető előfizető ilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 15 30 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteltetés ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe, de határozott idejű szerződések esetén a szerződéses tartamba nem számít bele, a szüneteltetés időtartamával a lejárat meghosszabbodik. A szüneteltetés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti. Szolgáltatás szünetelésének kérhető legkisebb összefüggő időtartama egy hónap lehet. A szünetelés kezdete az kérhető leghosszabb időtartama egyéni előfizető által megjelölt hónap első napja. A szolgáltatás szünetelését egy naptári éven belül többször is lehet kérniesetén 6 hónap, de az összességében nem haladhatja meg a hat hónapot. A szünetelés időtartama az előfizető által vállalt hűségidőbe nem számít beleegyéb előfizetők esetén 3 hónap. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető előfizető kérésére szünetel, a szünetelés időtartamára az előfizetőt csak csökkentett díj fizetésére lehet kötelezni, amely amelynek mértékét a havi előfizetési díj 50% a. A Szolgáltató mellékletek tartalmazzák. Amennyiben az Előfizető által kért szünetelési időszak végén előfizető a szolgáltatás használata során a szolgáltatást köteles visszakapcsolnioly módon veszi igénybe, és erről az Előfizetőt haladéktalanulhogy annak következtében a szolgáltatást, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. A szolgáltatás aktiválásáért és vagy annak minőségét bármilyen módon befolyásolja, illetve a visszakapcsolásért jelen általános szerződési feltételek mellékletét képező Elfogadható előfizetői magatartásban foglaltakat megszegi, úgy a szolgáltató külön díjat számíthat fela szolgáltatás nyújtását az előfizető egyidejű elektronikus vagy postai levélben történő értesítése mellett szüneteltetheti. Az aktiválás és Ha az előfizető a visszakapcsolás díját szolgáltatáshoz használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol, úgy a szolgáltató a szolgáltatás nyújtását az 1előfizető egyidejű elektronikus vagy postai levélben történő értesítése mellett szüneteltetheti. szHa a szolgáltatás a fentebbiek szerint az előfizető hibájából szünetel, az előfizető teljes díjfizetésre köteles. melléklet tartalmazzaAmennyiben a szolgáltatás folyamatosan szüneteltetett állapota a 90 napot meghaladja, úgy a szolgáltató jogosult az elektronikus leveleket törölni. A szüneteléssel kapcsolatos díjakat a szünetelés bejelentésekor előreAzon szolgáltatások, egy összegben kell megfizetni a szünetelés teljes időtartamáramelyeknél ez technikai vagy egyéb sajátos okok miatt nem kivitelezhető (pl. Domain név fenntartás) nem szüneteltethetők.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Szolgáltatás szünetelése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt. 5.1.1.1 Az előfizetőnek a szüneteltetésre vonatkozó vonatkozóan kérelme alapján a Szolgáltató szolgáltató a szolgáltatás nyújtását köteles szüneteltetni, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik. Az Előfizető előfizető ilyen irányú kérelmének végrehajtását a Szolgáltató szolgáltató a kérelem kézhezvételét követő legfeljebb 15 30 napon belül teljesíti. Ekkor a szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás, vagy az előfizetői szerződés megszűnésének időpontjáig tart. A szüneteltetés ideje ideje, mint teljesített szolgáltatás beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. A szüneteltetés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti. Szolgáltatás szünetelésének A szünetelés kérhető legkisebb összefüggő leghosszabb időtartama egy hónap lehetegyéni előfizető esetén 3 hónap, egyéb előfizetők esetén 2 hónap. A szünetelés kezdete az előfizető által megjelölt hónap első napja. A szolgáltatás szünetelését egy szüneteltetés 1 naptári éven belül többször is lehet kérni, de az összességében nem haladhatja meg a hat hónapot. A szünetelés időtartama az előfizető által vállalt hűségidőbe nem számít belelegfeljebb 2 alkalommal igényelhető. Ha az előfizetői szolgáltatás az Előfizető előfizető kérésére szünetel, a szünetelés időtartamára az előfizetőt csak csökkentett díj fizetésére lehet kötelezni, amely . A közvetített szolgáltatások esetében (pl: domain regisztráció) a havi előfizetési díj 50% a. A szolgáltató a felmerülő költségeket továbbra is az eredeti szerződésben meghatározott módon és összegben számlázza. Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén előfizetőt mentesítheti a szolgáltatást köteles visszakapcsolniszolgáltatás szüneteltetés idejére vonatkozó díj megfizetése alól, és erről amennyiben a szüneteltetést az Előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesítenielőfizető a jelen ÁSZF-ben meghatározott vis maior esemény miatt – hitelt érdemlően bizonyítva – kéri. A szolgáltatás aktiválásáért és a visszakapcsolásért közvetített szolgáltatások esetében (pl: domain regisztráció) a szolgáltató külön díjat számíthat fela felmerülő költségeket vis maior esetén is az eredeti szerződésben meghatározott módon és összegben számlázza. Az aktiválás Ha az előfizető a szolgáltatás szüneteltetését kéri és határozott idejű, vagy hűségnyilatkozattal kötött előfizetői szerződéssel rendelkezik, akkor a visszakapcsolás díját az 1. sz. melléklet tartalmazza. A szüneteléssel kapcsolatos díjakat szüneteltetés időtartama a szünetelés bejelentésekor előreszerződéses időtartamba nem kerül beszámításra, egy összegben kell megfizetni a szünetelés teljes időtartamáraszerződés a szüneteltetés időtartamával automatikusan meghosszabbodik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek