A besorolásra vonatkozó szabályok (1) A rendszerbe újonnan belépő üzemben tartó szerződése A00 osztályba kerül, kivéve a hozott kárelőzményi igazolás figyelembevételével létrejött szerződést. (2) Egy adott biztosítási időszakon belül a szerződés besorolása – a (4) és (5) bekezdésben, az 5. § (3)-(5) bekezdésben, továbbá a 7. § (3) bekezdésében meghatározott esetkörök kivételével – nem változik. (3) A besorolás a következő biztosítási időszakban egy osztályt emelkedik, ha a szer- ződéssel érintett gépjármű az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biz- tosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam során legalább 270 napig biztosítási fedezettel rendelkezett és ebben az időtartamban az üzemben tartónak az érintett gépjármű vonatkozásában – a károkozás idő- pontjától függetlenül – kártérítési kötelezettsége (az első kárkifizetés vagy a biz- tosítóval szemben hozott jogerős ítélet dátuma) nem vált ismertté. (4) A biztosító az üzemben tartó által az adott szerződés vonatkozásában meg- szerzett besorolást a szerződés megszűnését követő 2 éven belül figyelembe veszi – ugyanazon gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre – az új szerző- dés besorolásánál. Díjnemfizetés miatti szerződés megszűnés esetén a beso- rolás másik gépjárműre kötött szerződésre nem vihető át. (5) Ha az üzemben tartó egy adott gépjárműre már rendelkezik szerződéssel, és annak hatálya alatt másik, azonos gépjármű-kategóriába tartozó gépjár- műre is szerződést köt, az új szerződést A00 osztályba kell sorolni. Ha a ked- vezőbb besorolású gépjármű szerződése érdekmúlás miatt megszűnik, akkor a megszűnt szerződésen megszerzett besorolás a megszűnést követő nap- tól 2 éven belül az adott üzemben tartó másik szerződésére – a biztosítási időszakon belül is – érvényesíthető a kedvezőbb besorolású gépjármű előző besorolása által érintett biztosítási időszak kezdő napja és az érvényesítés időpontja közötti időtartam során ismertté vált biztosítói kártérítési kötelezett- ségek számának figyelembe vételével. (1) A biztosító az üzemben tartó nyilatkozata alapján állapítja meg a szerződés előzetes besorolását, ennek hiányában a szerződést előzetesen az A00 osz- tályba sorolja. (2) A biztosító köteles a biztosítási időszak kezdetét követő 15. és 30. nap közötti időtartamon belül a Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényben meghatározott kártörténeti nyilvántartásból (a továbbiakban: kárnyilvántartás) lekérdezni a szerződés bonus-malus besorolásához szüksé- ges adatokat. A biztosító a kárnyilvántartásban az üzemben tartó által közölt hatósági jelzés és az előző biztosítást igazoló okirat száma vagy a kártör- téneti rendszer azonosító szám alapján végzi a beazonosítást, a besorolást a közvetlenül megelőző biztosítási időszak kárnyilvántartásban meglévő ada- tai (kockázatviselés időtartama, kártörténeti adatok) alapján állapítja meg. (3) A biztosító a biztosítási időszak kezdetét követő 45 napon belül megálla- pítja a szerződés végleges besorolását a biztosítási időszak kezdetére visz- szamenő hatállyal, egyidejűleg a kárnyilvántartásba bejegyzi a bonus-malus besorolást és a besorolás szerinti díjról értesítést küld az üzemben tartónak, amennyiben az az üzemben tartó nyilatkozata szerinti besorolástól eltér. (4) Ha az üzemben tartó közlése alapján a szerződés besorolásához szüksé- ges adatok a biztosítási időszak kezdetét követő 30. napig a kárnyilvántar- tásban nem beazonosíthatók, erről a tényről a biztosító az üzemben tartónak 15 napon belül értesítést küld. Ha a biztosítási időszak kezdetét követő 60. nap elteltével az adatok a kárnyilvántartásban továbbra sem beazonosítha- tók, akkor a biztosító 15 napon belül A00 osztályban állapítja meg a szerző- dés végleges besorolását a biztosítási időszak kezdetére visszamenő hatály- lyal, és a besorolás szerinti díjról értesítést küld az üzemben tartónak. (5) Ha a biztosító tudomást szerez arról, hogy az üzemben tartó a kedvezőbb besorolás érdekében akár a gépjármű beazonosítására, akár a szerződés besorolására vonatkozóan valótlan adatokat közöl, melynek következtében a kárnyilvántartásban történő beazonosítás lehetetlenné válik, a biztosító a szerződést M04 osztályba sorolja. 5/A. § Ha az 5. § (4) bekezdésében foglaltak szerint - a kárnyilvántartásban vagy a kap- csolódó nyilvántartásban szereplő, és a valós adatokat tartalmazó szerződésben szereplő adatok eltérése miatt - valamely biztosító A00 osztályban állapította meg a szerződés végleges besorolását, és a kárnyilvántartási rendszerben a szerződés beazonosításához és besorolásához szükséges adatok később rendelkezésre áll- nak, az adatok helyesbítése időpontjával érintett biztosítási időszak biztosítója köteles a kárnyilvántartásban meglévő adatok alapján a szerződés végleges beso- rolását az adott biztosítási időszak kezdetére visszamenő hatállyal megállapítani. (1) A biztosító köteles a hozott kárelőzményi igazolást a besorolásra vonatkozó szabályok szerint figyelembe venni, amennyiben az igazolás tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, a kármentességet, vagy azt a tényt, hogy az üzemben tartó a szerződés hatálya alatt hány, a biztosító által elismert vagy vele szemben jogerősen megítélt kárt okozott. (2) A biztosító a besorolásnál kizárólag az utolsó, időben egybefüggő időtartamra vonatkozó igazolást vagy igazolásokat veheti figyelembe. (1) Az üzemben tartó jogosult arra, hogy a biztosítónak a kártérítés kifizetés teljes összegéről szóló írásbeli értesítését követő 45 napon belül a kártérítés teljes összegét a biztosítónak megfizesse. (2) Ha az üzemben tartó a kártérítés teljes összegét a biztosítónak megfizette, azt a besorolást illetően úgy kell figyelembe venni, mintha a biztosító részéről kár- térítési kötelezettség nem keletkezett volna. (3) Amennyiben a besorolásnál a későbbiekben megfizetett kártérítési összeg alapját képező kártérítési kötelezettség már figyelembe vételre került, az üzem- ben tartó jogosult a (2) bekezdésnek megfelelő besorolás érvényesítésére. (4) Kármegosztás esetén az adott biztosítási szerződés alapján történt kártérítés kifizetést kell figyelembe venni. (1) A biztosító – az igénylő erre irányuló meghatalmazása esetén – megkeresi a kár- nyilvántartó szervet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 51. § (10) bekezdésében meghatározott igazolás kiadása érdekében. (2) Ha az (1) bekezdés szerinti igazoláshoz szükséges adatok a biztosító ren- delkezésére állnak, az igazolást a kárnyilvántartó szerv megkeresése nélkül a biztosító is kiadhatja.
Szolgáltatási szint értéke Szolgáltatási szinttel kapcsolatos elvárás, hogy a mérési időszakban az adatszolgáltatások minimum 96,00%-a érkezzen meg a tényleges úthasználathoz viszonyított 15 percen belül. Képlettel kifejezve, figyelembe véve a korábban definiált változót: X ≥ 96,00%
Szolgáltatási táblázat Jelen Biztosítási feltételek melléklete, amely tartalmazza a Biztosító szolgáltatásait és ezek Biztosítási Összegeit.
Karbantartási szolgáltatások A Szolgáltató - az Előfizető részére nyújtott szolgáltatás zavartalanságának és megfelelő minőségének biztosítása érdekében – az igénybe vett hírközlési hálózatot előre meghatározott időszakonként és gyakorisággal, illetve szúrópróba szerűen, mind az előfizetői átadási pont és az előfizetői végberendezés között – ideértve az előfizetőnek használatba adott berendezéseket is –, mind pedig az előfizetői átadási pont és a szolgáltató fejállomása között jogosult ellenőrizni. A Szolgáltató az előfizetői átadási pont és az előfizetői végberendezés közötti szakasz vonatkozásában a hálózat műszaki állapotáról elsősorban az Előfizető bejelentése és az Előfizetőnél telepített berendezések jelzései alapján értesül. A Szolgáltató a hálózat karbantartásáról esetenként, illetve abban az estben rendelkezik, ha az Előfizető indokolt bejelentése vagy a Szolgáltató szakembereinek jelzése alapján a hálózat valamely szakaszának vagy elemének állagára tekintettel, annak karbantartása mutatkozik szükségesnek. Amennyiben a hálózat karbantartása a szolgáltatás szünetelését vonja maga után, a Szolgáltató erről a jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően értesíti az Előfizetőt.
A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis. 2.1.5.2. Távollévők között írásban megkötött határozott idejű előfizetői szerződés esetén az előfizetői szerződés létrejöttének időpontjáról szóló értesítésben a Szolgáltató a határozott időtartam lejáratának napjáról is értesíti az Előfizetőt.
Egyéb szolgáltatások A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.
Szolgáltatások A Társaság a Rendszerhasználati szerződés alapján ellenérték fejében a jelen 4.d ÁSZF szerinti alapszolgáltatásokat és választható, valamint külön díjas szolgáltatásokat nyújtja a Rendszerhasználóknak A Rendszerhasználó kizárólagos felelőssége, hogy csak olyan szolgáltatást és csak olyan mértékben vegyen igénybe, amelyre és amilyen mértékben a rá vonatkozó jogszabályok, illetve nemzetközi szankciós intézkedések alapján jogosult; ennek figyelemmel kísérése és betartatása nem a Társaság felelőssége. A Rendszerhasználó tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás jogosulatlan igénybevételével a Társaságnak, más Rendszerhasználónak vagy harmadik személynek okozott kárért a Rendszerhasználó teljeskörű kárfelelősséggel tartozik, a Társaság a vele szemben azzal összefüggésben érvényesített valamennyi követelést (kártérítés, költség, díj bírság) áthárítja a Rendszerhasználóra, aki köteles azt megtéríteni.
Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.
Biztosítási szolgáltatások A Biztosító szolgáltatása gépjármûvenként és káreseményenként maximum a kötvényben foglalt biztosítási összeg erejéig terjed. • Megtéríti a Biztosító, a bármely Biztosítótársaságnál casco biztosítással rendelkezô károsultaknak, a jelen szerzôdésben foglalt biztosítási esemény miatt ki nem fizetett önrészesedést, maximum az elôzô pontban meghatározott limitig. • A biztosítási díjat az épületben/melléképületben található gépkocsi állások (garázshelyek) után kell megfizetni. Amennyiben a szerzôdésben biztosított épületben/melléképületben található gépkocsi állásoknál kevesebbre fizetnek biztosítási díjat, úgy a Biztosító a károkat a biztosított és a tényleges gépkocsi állások arányában téríti meg. • A Biztosító a magyarországi átlagos alkatrész árak és átlagos munkadíjak szerinti helyreállítás igazolt költségeit téríti meg, az alábbi pontokban meghatározott avultatási elvek figyelembe vételével. • Ha a sérült alkatrész javítható, akkor a javítás költségeit, amennyiben nem javítható, akkor a csere költségeit téríti meg a Biztosító, a fentiekben meghatározott módon. • Ha az alkatrész vagy tartozék nem javítható, a kárösszeg megállapításának az alapja belföldi kereskedelmi forgalomba hozott új alkatrésznek vagy tartozéknak az átlagos fogyasztói ára, csökkentve az elhasználódás százalékos mértékével (avulás). • Teljes kár (totálkár) esetén a Biztosító a gépjármû maradványértékkel csökkentett káridôponti értékét téríti meg. • A jármûmaradványt (roncsot) a Biztosító nem köteles átvenni. • A káridôponti érték alapján történô a maradványérték levonása után fennmaradó teljes kár (totál kár) térítésére a Biztosító csak akkor köteles, ha a sérült jármû helyreállítása gazdaságtalan, azaz helyreállításának várható költsége eléri a káridôponti értékének a 70%-át. • A gépjármû káridôponti értéke az az összeg, amelynek megfizetése ellenében a károsult azonos használati értékû gépjármûhöz juthat, a térítés azonban nem lehet magasabb, mint az adott jármûnek a káresemény napján érvényes magyar Eurotax programban vagy katalógusban feltüntetett használt ár. • A Biztosító a káresemény folytán sérült felületek fényezésének – a javítási technológia szerinti – költségeit téríti meg. A karosszéria teljes fényezését a Biztosító akkor téríti meg, ha a sérült rész a teljes külsô felületnek több mint 70%-a. • A Biztosító a biztosítási esemény kapcsán megsérült légzsákot és tartozékait csak a jármûtípusnak megfelelô magyarországi márkaszerviz által kiállított számla esetén téríti meg.
Szolgáltatás igénybevétele Az Előfizető jogosult a szolgáltatást az Előfizetői Szerződésben rögzített feltételek szerint igénybe venni.