Common use of Szolgáltató kötelezettségei Clause in Contracts

Szolgáltató kötelezettségei. Szolgáltató az Előfizető számára termékei, szolgáltatásai népszerűsítésére, valamint értékesítése céljából a Partner adatlapon meghatározott Portálon belül saját aldomaint köteles biztosítani. Szolgáltató saját aldomaineket biztosít az Előfizető számára weboldalain. Az így rendelkezésre bocsátott aldomain nevek nem lehetnek kifejezésmódjukban sértők, nem sérthetik személyek, valamint népcsoportok személyhez fűződő jogait, nem egyezhetnek már domain védelemben részesített névvel, illetve egyéb, oltalomban részesített márka vagy egyéb megjelöléssel. Ezzel kapcsolatos valamennyi felelősség az Előfizetőt terheli a név megadása kapcsán. Abban az esetben, ha a megjelenítendő tartalom nem felel meg a Szolgáltató minőségpolitikájának, jogszabállyal ellentétes, személyhez fűződő jogokat sért, közerkölcsbe ütközik, illetőleg a jó ízlés határain túl megy, Szolgáltató jogosult a tartalom visszatartására, a szolgáltatás megtagadására. A Szolgáltató köteles az előfizetéshez szükséges dokumentumok, és a Szolgáltató minőségpolitikájának megfelelő megjelenítendő tartalom kézhezvétele után legkésőbb 5 munkanappal az Előfizető részére a jelen szerződés alapján megrendelt adatfeltöltést biztosítani, a Portálon megjeleníteni, akként, hogy az azt követő 3 munkanapot Szerződő Felek próbaüzemnek tekintik annak érdekében, hogy a tartalomszolgáltatás során esetlegesen felmerülő hibákat kiküszöbölhessék. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett hibák kijavítását a hiba bejelentését követően azonnal megkezdeni. Ha az azonnali javítás akadályba ütközne, Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt annak várható időpontjáról. Szolgáltató kizárólag az üzemeltetésből eredő, vagy arra egyértelműen visszavezethető hibákért felel, ezen túlmenően a Szolgáltatót semmilyen kijavítási, vagy kártérítési felelősség nem terheli. Abban az esetben, ha Szolgáltató a hibák kijavítását jelen szerződésben meghatározottak szerint megkezdi, Xxxxxxxxxx sem elállási jog, sem pedig kártérítési igény nem illeti meg. A Feleket egymással szemben a tartalomszolgáltatással, illetőleg a Portállal kapcsolatos, harmadik – nem szerződő – személy részéről érkező megkeresésekkel kapcsolatban értesítési kötelezettség terheli. Szolgáltató köteles a Portál folyamatos bővítéséről, fejlesztéséről gondoskodni, erről az Előfizetőt rendszeresen tájékoztatni. A fejlesztéssel kapcsolatos működési zavarokért Szolgáltatót kártérítési felelősség nem terheli. A Portál használatához kapcsolódóan Előfizető és harmadik személy által közvetlenül kötött ügyletek vonatkozásában Szolgáltatót felelősség nem terheli. Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető nevét referenciaként megjeleníteni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Szolgáltató kötelezettségei. Szolgáltató kötelezettséget vállal az ajánlatban meghatározott feladatok pontos és szakszerű elvégzésére. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a feladatok elvégzése során mindenkor az Ügyfél érdekeit szem előtt tartva jár el. Amennyiben a szerződés teljesítése során bármikor a Szolgáltató számára olyan körülmény áll elő, amely akadályozza az időben történő teljesítést, úgy azt haladéktalanul jeleznie kell Ügyfél részére. Szolgáltató biztosítja a feladat teljesítéséhez szükséges technikai erőforrásokat. Szolgáltató köteles az Ügyfél utasításait követni. Szolgáltató az Előfizető számára termékeiÜgyfél utasításától akkor térhet el, szolgáltatásai népszerűsítéséreha ezt az Ügyfél érdeke feltétlenül megköveteli, valamint értékesítése céljából és az Ügyfél előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben az Ügyfelet késedelem nélkül értesíteni kell. Ha az Ügyfél célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a Partner adatlapon meghatározott Portálon belül saját aldomaint Szolgáltató köteles biztosítaniőt erre figyelmeztetni. Ha az Ügyfél a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, Szolgáltató a szerződéstől elállhat, illetve a szerződést felmondhatja, vagy a feladatot az Ügyfél utasításai szerint, az Ügyfél kockázatára elláthatja. Meg kell tagadnia az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. Az Ügyfél köteles megtéríteni az utasítás teljesítésével kapcsolatban felmerült költségeket. Szolgáltató saját aldomaineket biztosít az Előfizető számára weboldalainutasítás teljesítését megfelelő biztosíték adásához kötheti. Az így rendelkezésre bocsátott aldomain nevek Ha az Ügyfél nem lehetnek kifejezésmódjukban sértőkad megfelelő biztosítékot, nem sérthetik személyekSzolgáltató az utasítás teljesítését megtagadhatja. Szolgáltató köteles az Ügyfelet tevékenységéről és a feladat állásáról kívánságára, valamint népcsoportok személyhez fűződő jogait, nem egyezhetnek már domain védelemben részesített névvel, illetve egyéb, oltalomban részesített márka vagy egyéb megjelölésselszükség esetén e nélkül is tájékoztatni. Ezzel kapcsolatos valamennyi felelősség Szolgáltató köteles az Előfizetőt terheli a név megadása kapcsán. Abban az esetbenÜgyfelet tájékoztatni, ha közreműködő igénybevétele vált szükségessé, vagy ha a megjelenítendő tartalom nem felel meg felmerült új körülmények az utasítások módosítását teszik indokolttá. Szolgáltató biztosítja a Szolgáltató minőségpolitikájának, jogszabállyal ellentétes, személyhez fűződő jogokat sért, közerkölcsbe ütközik, illetőleg a jó ízlés határain túl megy, feladat teljesítéséhez szükséges kvalifikált szakembert/szakembereket. Szolgáltató jogosult a tartalom visszatartásárafeladatok teljesítéséhez alvállalkozót, a szolgáltatás megtagadásárateljesítési segédet igénybe venni. A Szolgáltató köteles az előfizetéshez szükséges dokumentumok, és a Szolgáltató minőségpolitikájának megfelelő megjelenítendő tartalom kézhezvétele után legkésőbb 5 munkanappal az Előfizető részére a jelen szerződés alapján megrendelt adatfeltöltést biztosítani, a Portálon megjeleníteni, akként, hogy az azt követő 3 munkanapot Szerződő Felek próbaüzemnek tekintik annak érdekében, hogy a tartalomszolgáltatás során esetlegesen felmerülő hibákat kiküszöbölhessékAz alvállalkozó ill. A Szolgáltató köteles az Előfizető teljesítési segéd által bejelentett hibák kijavítását a hiba bejelentését követően azonnal megkezdeni. Ha az azonnali javítás akadályba ütközne, Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt annak várható időpontjáról. Szolgáltató kizárólag az üzemeltetésből eredő, vagy arra egyértelműen visszavezethető hibákért végzett cselekményekért úgy felel, ezen túlmenően a Szolgáltatót semmilyen kijavítási, vagy kártérítési felelősség nem terheli. Abban az esetben, ha Szolgáltató a hibák kijavítását jelen szerződésben meghatározottak szerint megkezdi, Xxxxxxxxxx sem elállási jog, sem pedig kártérítési igény nem illeti meg. A Feleket egymással szemben a tartalomszolgáltatással, illetőleg a Portállal kapcsolatos, harmadik – nem szerződő – személy részéről érkező megkeresésekkel kapcsolatban értesítési kötelezettség terheli. Szolgáltató köteles a Portál folyamatos bővítéséről, fejlesztéséről gondoskodni, erről az Előfizetőt rendszeresen tájékoztatni. A fejlesztéssel kapcsolatos működési zavarokért Szolgáltatót kártérítési felelősség nem terheli. A Portál használatához kapcsolódóan Előfizető és harmadik személy által közvetlenül kötött ügyletek vonatkozásában Szolgáltatót felelősség nem terheli. Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető nevét referenciaként megjelenítenimintha azt saját maga látta volna el.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Szolgáltató kötelezettségei. Szolgáltató az Előfizető számára termékei, szolgáltatásai népszerűsítésére, valamint értékesítése céljából a Partner adatlapon meghatározott Portálon Portálokon belül saját aldomaint köteles biztosítani. Szolgáltató saját aldomaineket biztosít az Előfizető számára weboldalain. Az így rendelkezésre bocsátott aldomain nevek nem lehetnek kifejezésmódjukban sértők, nem sérthetik személyek, valamint népcsoportok személyhez fűződő jogait, nem egyezhetnek már domain védelemben részesített névvel, illetve egyéb, oltalomban részesített márka vagy egyéb megjelöléssel. Ezzel kapcsolatos valamennyi felelősség az Előfizetőt terheli a név megadása kapcsán. Abban az esetben, ha a megjelenítendő tartalom nem felel meg a Szolgáltató minőségpolitikájának, jogszabállyal ellentétes, személyhez fűződő jogokat sért, közerkölcsbe ütközik, illetőleg a jó ízlés határain túl megy, Szolgáltató jogosult a tartalom visszatartására, a szolgáltatás megtagadására. A Szolgáltató köteles az előfizetéshez szükséges dokumentumok, és a Szolgáltató minőségpolitikájának megfelelő megjelenítendő tartalom kézhezvétele után legkésőbb 5 munkanappal az Előfizető részére a jelen szerződés alapján megrendelt adatfeltöltést biztosítani, a Portálon Portálokon megjeleníteni, akként, hogy az azt követő 3 munkanapot Szerződő Felek próbaüzemnek tekintik annak érdekében, hogy a tartalomszolgáltatás során esetlegesen felmerülő hibákat kiküszöbölhessék. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett hibák kijavítását a hiba bejelentését követően azonnal megkezdeni. Ha az azonnali javítás akadályba ütközne, Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt annak várható időpontjáról. Szolgáltató kizárólag az üzemeltetésből eredő, vagy arra egyértelműen visszavezethető hibákért felel, ezen túlmenően a Szolgáltatót semmilyen kijavítási, vagy kártérítési felelősség nem terheli. Abban az esetben, ha Szolgáltató a hibák kijavítását jelen szerződésben meghatározottak szerint megkezdi, Xxxxxxxxxx sem elállási jog, sem pedig kártérítési igény nem illeti meg. A Feleket egymással szemben a tartalomszolgáltatással, illetőleg a Portállal Portálokkal kapcsolatos, harmadik – nem szerződő – személy részéről érkező megkeresésekkel kapcsolatban értesítési kötelezettség terheli. Szolgáltató köteles a Portál Portálok folyamatos bővítéséről, fejlesztéséről gondoskodni, erről az Előfizetőt rendszeresen tájékoztatni. A fejlesztéssel kapcsolatos működési zavarokért Szolgáltatót kártérítési felelősség nem terheli. A Portál Portálok használatához kapcsolódóan Előfizető és harmadik személy által közvetlenül kötött ügyletek vonatkozásában Szolgáltatót felelősség nem terheli. Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető nevét referenciaként megjeleníteni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Szolgáltató kötelezettségei. Szolgáltató az Előfizető számára termékeiA szavatossági igényről vagy jótállási igényről felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell: - a fogyasztó nevét, szolgáltatásai népszerűsítésérecímét, valamint értékesítése céljából nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a Partner adatlapon meghatározott Portálon belül saját aldomaint köteles biztosítani. jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez, - a fogyasztó és Szolgáltató saját aldomaineket biztosít közötti szerződés keretében eladott termék megnevezését, vételárát, - a szerződés Szolgáltató általi teljesítésének időpontját, - a hiba bejelentésének időpontját, - a hiba leírását, - szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az Előfizető számára weboldalain. Az így rendelkezésre bocsátott aldomain nevek nem lehetnek kifejezésmódjukban sértők, nem sérthetik személyek, valamint népcsoportok személyhez fűződő jogait, nem egyezhetnek már domain védelemben részesített névveligény, illetve egyéb, oltalomban részesített márka vagy egyéb megjelölésselaz az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát. Ezzel kapcsolatos valamennyi felelősség az Előfizetőt terheli a név megadása kapcsán. Abban az esetben, ha a megjelenítendő tartalom nem felel meg Ha a Szolgáltató minőségpolitikájánaka Fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, jogszabállyal ellentétes, személyhez fűződő jogokat sért, közerkölcsbe ütközik, illetőleg a jó ízlés határain túl megy, Szolgáltató jogosult a tartalom visszatartására, a szolgáltatás megtagadására. A Szolgáltató köteles álláspontjáról - az előfizetéshez szükséges dokumentumok, igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a Szolgáltató minőségpolitikájának megfelelő megjelenítendő tartalom kézhezvétele után legkésőbb 5 munkanappal az Előfizető részére békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is - öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a jelen szerződés alapján megrendelt adatfeltöltést biztosítani, a Portálon megjeleníteni, akként, hogy az azt követő 3 munkanapot Szerződő Felek próbaüzemnek tekintik annak érdekébenFogyasztót. Eladónak törekednie kell arra, hogy a tartalomszolgáltatás során esetlegesen felmerülő hibákat kiküszöbölhessékkijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a 15 napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a Fogyasztót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett hibák kijavítását tájékoztatás a hiba bejelentését követően azonnal megkezdeniFogyasztó előzetes hozzájárulása esetén, elektronikus úton vagy a Fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történik. Ha az azonnali javítás akadályba ütközne, Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt annak várható időpontjáról. Szolgáltató kizárólag az üzemeltetésből eredő, vagy arra egyértelműen visszavezethető hibákért felel, ezen túlmenően a Szolgáltatót semmilyen kijavítási, vagy kártérítési felelősség nem terheli. Abban az esetben, ha Szolgáltató a hibák kijavítását jelen szerződésben meghatározottak szerint megkezdifogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, Xxxxxxxxxx sem elállási jogálláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – 5 munkanapon belül, sem pedig kártérítési igazolható módon köteles értesíti a Fogyasztót. Kijavításra a szavatossági vagy jótállási igény nem illeti meg. A Feleket egymással szemben teljesíthetőségének vizsgálata érdekében a tartalomszolgáltatássalterméket elismervény ellenében kell átvenni (vagy a szavatossági vagy jótállási igényről felvett jegyzőkönyvben feljegyezni), illetőleg amelyen fel kell tüntetni: - a Portállal kapcsolatosfogyasztó nevét és címét, harmadik – nem szerződő – személy részéről érkező megkeresésekkel kapcsolatban értesítési kötelezettség terheli. Szolgáltató köteles - a Portál folyamatos bővítésérőltermék azonosításához szükséges adatokat, fejlesztéséről gondoskodni- a termék átvételének időpontját, erről továbbá - azt az Előfizetőt rendszeresen tájékoztatni. A fejlesztéssel kapcsolatos működési zavarokért Szolgáltatót kártérítési felelősség nem terheli. A Portál használatához kapcsolódóan Előfizető és harmadik személy által közvetlenül kötött ügyletek vonatkozásában Szolgáltatót felelősség nem terheli. Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető nevét referenciaként megjeleníteniidőpontot, amikor a fogyasztó a kijavított terméket átveheti.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Szolgáltató kötelezettségei. Szolgáltató kötelezettséget vállal az Előfizető számára termékei, szolgáltatásai népszerűsítéséreajánlatban meghatározott feladatok szakszerű és magas színvonalon történő elvégzésére, valamint értékesítése céljából arra, hogy a Partner adatlapon meghatározott Portálon belül saját aldomaint köteles biztosítanifeladatok elvégzése során mindenkor az Ügyfél (különösen a gyermek) érdekeit szem előtt tartva jár el. Amennyiben a szerződés teljesítése során bármikor a Szolgáltató számára olyan körülmény áll elő, amely akadályozza a szerződés szerinti teljesítést, úgy azt haladéktalanul jeleznie kell az Ügyfél (törvényes képviselő) részére. Szolgáltató saját aldomaineket biztosít a jelen ÁSZF-ben megjelölt kapcsolattartási telefonszámán és e-mail címén hétköznapokon, munkaidőben (8:00 és 16:00 óra között) az Előfizető számára weboldalain. Az így rendelkezésre bocsátott aldomain nevek nem lehetnek kifejezésmódjukban sértők, nem sérthetik személyek, valamint népcsoportok személyhez fűződő jogait, nem egyezhetnek már domain védelemben részesített névvel, illetve egyéb, oltalomban részesített márka Ügyfél (szülő) rendelkezésére áll az általa nyújtott Szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő bármilyen kérés vagy egyéb megjelöléssel. Ezzel kapcsolatos valamennyi felelősség az Előfizetőt terheli a név megadása kapcsán. Abban az esetben, ha a megjelenítendő tartalom nem felel meg a Szolgáltató minőségpolitikájának, jogszabállyal ellentétes, személyhez fűződő jogokat sért, közerkölcsbe ütközik, illetőleg a jó ízlés határain túl megy, Szolgáltató jogosult a tartalom visszatartására, a szolgáltatás megtagadásárakérdés esetén. A Szolgáltató köteles az előfizetéshez szükséges dokumentumok, Ügyfél bejelentéseit és panaszokat 30 napon belül kivizsgálja és a vizsgálat eredményéről az Ügyfelet haladéktalanul, de legfeljebb a bejelentés kézhezvételét követő 30 napon belül értesíti. Amennyiben Szolgáltató minőségpolitikájának megfelelő megjelenítendő tartalom kézhezvétele után legkésőbb 5 munkanappal a panaszt elutasítja, az Előfizető részére elutasításról szóló értesítést köteles indokolással ellátni. (lásd részletesen: 20. pont) Szolgáltató biztosítja a jelen szerződés alapján megrendelt adatfeltöltést biztosítaniteljesítéséhez szükséges helyszínt, esetleges speciális felszereléseket és humánerőforrást. A Szolgáltató felelősséget vállal a Búzavirág Gyermektábor programban résztvevő kiskorú felügyeletéért a tábor Turnus Részvételi Feltételekben foglalt időtartama alatt. A Szolgáltató nem felelős olyan károkért, amelyeket az Ügyfél, a Portálon megjeleníteniszülő felügyelete alatt álló kiskorú vagy harmadik személy okoz. A Szolgáltató különösen nem felelős olyan károkért, akként, hogy az azt követő 3 munkanapot Szerződő Felek próbaüzemnek tekintik annak érdekébenamelyek abból adódnak, hogy a tartalomszolgáltatás során esetlegesen felmerülő hibákat kiküszöbölhessékszülő nem tartja be vagy nem gondoskodik arról, hogy a felügyelete alatt álló kiskorú betartsa a Szolgáltatások biztonságos, jogszerű és szerződésszerű igénybe vételének feltételeit, így különösen a Turnus Részvételi Feltételeket, jelen ÁSZF-et, a Szolgáltatások helyszínének házirendjét és működési szabályait, illetve a Szolgáltató, valamint teljesítési segédei szóbeli és írásbeli (email) utasításait. A Szolgáltató köteles nem felelős semmilyen, a Szolgáltató által nyújtott programban résztvevő kiskorú által a helyszínre magával hozott ingóságért, így különösen a kiskorú ruházatának sérüléséért vagy koszolódásáért, illetve a kiskorú birtokában lévő technikai eszközökért (például mobil telefon, zene lejátszó, fényképezőgép). Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató kárfelelőssége az Előfizető által bejelentett hibák kijavítását egyedi szerződéssel kapcsolatos mindenfajta kárért az egyedi szerződés szerint a hiba bejelentését követően azonnal megkezdeniSzolgáltatónak járó díj összegére korlátozott (kivéve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. Ha az azonnali javítás akadályba ütközneévi V. törvényben (továbbiakban: „Ptk.”) 6:152. § szerinti károkat, amelyekre vonatkozóana Szolgáltatókárfelelőssége nem korlátozott és a Ptk. 6:152. § szerinti károkért a Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt annak várható időpontjáról. Szolgáltató kizárólag az üzemeltetésből eredő, vagy arra egyértelműen visszavezethető hibákért felel, ezen túlmenően a Szolgáltatót semmilyen kijavítási, vagy kártérítési felelősség nem terheli. Abban az esetben, ha Szolgáltató a hibák kijavítását jelen szerződésben meghatározottak szerint megkezdi, Xxxxxxxxxx sem elállási jog, sem pedig kártérítési igény nem illeti meg. A Feleket egymással szemben a tartalomszolgáltatással, illetőleg a Portállal kapcsolatos, harmadik – nem szerződő – személy részéről érkező megkeresésekkel kapcsolatban értesítési kötelezettség terheli. Szolgáltató köteles a Portál folyamatos bővítéséről, fejlesztéséről gondoskodni, erről az Előfizetőt rendszeresen tájékoztatni. A fejlesztéssel kapcsolatos működési zavarokért Szolgáltatót kártérítési felelősség nem terheli. A Portál használatához kapcsolódóan Előfizető és harmadik személy által közvetlenül kötött ügyletek vonatkozásában Szolgáltatót felelősség nem terheli. Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető nevét referenciaként megjeleníteniteljes kárfelelőssége fennáll).

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek