Tagfelvétel mintaszakaszok

Tagfelvétel. A csatlakozási szándék kinyilvánításához a társulni kívánó önkormányzatok képviselő-testületének minősített többséggel hozott határozata szükséges, melynek tartalmaznia kell, hogy a Testület a jelen társulási megállapodás rendelkezéseit magára nézve teljes egészében kötelezően ismeri el, elfogadja a Társulás céljait, továbbá a feladatok megvalósításához ráeső költségvetési hozzájárulást biztosítja. A Társuláshoz történő csatlakozáshoz szükséges projektek esetében a projekt irányító hatósága előzetes írásbeli hozzájárulása. A Társuláshoz csatlakozni az év folyamán – a társulási megállapodásban meghatározottak szerint – legalább 6 hónappal korábban minősített többséggel meghozott döntéssel bármikor lehetséges.
Tagfelvétel. A Társuláshoz való csatlakozást a Társulási Tanács hagyja jóvá, kizárólag azon önkormányzatok képviselő-testületei számára, amelyek szennyvízelvezetéssel és szennyvízkezeléssel kapcsolatos feladatok közös ellátása érdekében kívánnak csatlakozni, továbbá, amely önkormányzatokkal a műszaki kapcsolat már létrejött, illetve az kialakítható, tovább akik jelen szerződés rendelkezéseit magukra nézve teljes egészében kötelezőnek ismerik el. A csatlakozási szándék kinyilvánításához a társulni kívánó önkormányzatok képviselő testületének minősített többséggel hozott határozata szükséges, melynek tartalmaznia kell, hogy a testület elfogadja a Társulás céljait, továbbá a feladatok megvalósításához ráeső költségvetési hozzájárulást biztosítja. A Társuláshoz történő csatlakozáshoz a Társulás Tagjai a képviselő-testületeik által minősített többséggel hozott határozattal járnak hozzá. A csatlakozás elfogadása esetén a Társulás Társulási Megállapodását a Tagokra nézve módosítani kell és a változást a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságához be kell jelenteni.
Tagfelvétel. A csatlakozási szándék kinyilvánításához a társulni kívánó önkormányzatok képviselő-testületének minősített többséggel hozott határozata szükséges, melynek tartalmaznia kell, hogy a testület a jelen társulási megállapodás rendelkezéseit magára nézve teljes egészében kötelezően ismeri el, elfogadja a Társulás céljait, továbbá a feladatok megvalósításához ráeső költségvetési hozzájárulást biztosítja. A Társuláshoz történő csatlakozáshoz szükséges a Társulásban részt vevő valamennyi tagönkormányzat képviselő-testületének minősített többséggel hozott határozata és a KEOP projekt esetében a KEOP Irányító Hatóság előzetes írásbeli hozzájárulása.
Tagfelvétel. A Társulás nyílt, más önkormányzatok – amennyiben a hulladékokkal kapcsolatos feladataikat a Társulási Megállapodásban foglalt integrált regionális hulladékgazdálkodási rendszer keretein belül kívánják megoldani – a Társulás Elnökéhez intézett írásos csatlakozási kérelmet nyújthatnak be. A csatlakozási kérelemről, a csatlakozással összefüggő vagyoni, költségvetési hozzájárulásokkal kapcsolatos kérdésekről, a szavazati arányok alakulásáról a Társulási Tanács minősített többséggel hozott döntésével előzetesen állást foglal. A tagfelvétel évében a csatlakozó új Tagok a teljes költségvetési évre számított, a megállapodás XI.3.) pontja szerinti működési hozzájárulást kötelesek teljesíteni a Társulásnak, amely a csatlakozással kapcsolatos többletkiadások fedezetésre is szolgál. A Társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz valamennyi Tag önkormányzat képviselő-testületének Mötv. szerinti minősített többséggel hozott döntése szükséges.
Tagfelvétel. A Társuláshoz való csatlakozást a Társulási Tanács hagyja elõzetesen jóvá, kizárólag azon önkormányzatok képviselõ-testületei számára, akik a jelen megállapodás rendelkezéseit magukra nézve teljes egészében kötelezõnek ismerik el. A csatlakozási szándék kinyilvánításához a társulni kívánó önkormányzatok képviselõ- testületének minõsített többséggel hozott határozata szükséges, melynek tartalmaznia kell, hogy a testület elfogadja a Társulás céljait, továbbá a feladatok megvalósításához ráesõ mûködési hozzájárulást biztosítja. A Társuláshoz történõ csatlakozáshoz a Társulási Tanács véleménye alapján a Társulás Tagjainak a képviselõ-testületeik által minõsített többséggel hozott határozata szükséges. A Társuláshoz való csatlakozással egyidejûleg a Társulási Tanács határoz a kérdésben, hogy a pályázat elõkészítésével és a Projekt megvalósításával kapcsolatban felmerült költségek viselésére az új tagot milyen arányban kötelezik. A belépõ új tag a beruházással keletkezõ vagyonban tulajdonjogot nem szerez. A csatlakozás elfogadása esetén a Társulás társulási megállapodását a Tagokra nézve módosítani kell.
Tagfelvétel. 2.1. CEEGEX Tagság‌
Tagfelvétel. 84 Módosítva a 28/2010 (VII.15.) ÉBRSZHK-TT határozat alapján hozott 158 település elfogadó határozatával 85 Módosítva a 28/2010 (VII.15.) ÉBRSZHK-TT határozat alapján hozott 158 település elfogadó határozatával 86 Módosítva a 13/2013 (IV.26.) ÉBRSZHK-TT határozat alapján hozott 158 település elfogadó határozatával 87 Módosítva a 13/2013 (IV.26.) ÉBRSZHK-TT határozat alapján hozott 158 település elfogadó határozatával 88 Módosítva a 13/2013 (IV.26.) ÉBRSZHK-TT határozat alapján hozott 158 település elfogadó határozatával 89 Módosítva a 28/2010 (VII.15.) ÉBRSZHK-TT határozat alapján hozott 158 település elfogadó határozatával 90 Módosítva a 28/2010 (VII.15.) ÉBRSZHK-TT határozat alapján hozott 158 település elfogadó határozatával 91 Módosítva a 28/2010 (VII.15.) ÉBRSZHK-TT határozat alapján hozott 158 település elfogadó határozatával 92 Módosítva a 28/2010 (VII.15.) ÉBRSZHK-TT határozat alapján hozott 158 település elfogadó határozatával A Társuláshoz való csatlakozást a Társulási Tanács hagyja jóvá, kizárólag azon önkormányzatok képviselő-testületei számára, amelyek szilárdhulladék kezeléssel kapcsolatos feladatok közös ellátása érdekében kívánnak csatlakozni, továbbá amely önkormányzatokkal a műszaki kapcsolat már létrejött, illetve az kialakítható, továbbá akik jelen szerződés rendelkezéseit magukra nézve teljes egészében kötelezőnek ismerik el. A csatlakozási szándék kinyilvánításához a társulni kívánó önkormányzatok képviselő- testületének minősített többséggel hozott határozata szükséges, melynek tartalmaznia kell, hogy a testület elfogadja a Társulás céljait, továbbá a feladatok megvalósításához ráeső költségvetési hozzájárulást biztosítja. A Társuláshoz történő csatlakozáshoz a Társulás Tagjai a képviselő-testületeik által minősített többséggel hozott határozattal járulnak hozzá. A csatlakozás elfogadása esetén a Társulás alapító okiratát a Xxxxxxx nézve módosítani kell és a változást a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságához be kell jelenteni.
Tagfelvétel. A jelen Konzorciumi Szerződéshez csatlakozni kívánó település tagfelvétele tárgyában hozott döntés előtt Tagok előzetesen kötelesek kérni az IVSZ tagfelvétellel kapcsolatos állásfoglalását. A Konzorciumi Tanács működése során 80%-os szótöbbséggel hozott határozatával dönt esetleges tagfelvétel kérdésében.
Tagfelvétel 

Related to Tagfelvétel

  • Az igénybevétel feltételei Amennyiben az azonos Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponton az Előfizető több szolgáltatást is igénybe vesz a szolgáltatások korlátozására vagy szüneteltetésére az ÁSZF-ben foglalt feltételek szerint kerülhet sor. A végberendezést a Szolgáltató biztosítja és a Szolgáltató tulajdonát képezi. A végberendezés normál hálózati tápellátást igényel (230V), amelyet az Előfizetőnek kell biztosítania. A végberendezés átadásakor a Szolgáltató a Díjszabásban meghatározott mértékű kártérítési díjjal megegyező összegű óvadékot kérhet. Az óvadékból a szolgáltató jogosult a fenti eszközök megrongálódása, elvesztése esetén az őt ért kár összegét levonni,- ideértve a megrongálódás esetén felmerülő javítási költséget is- illetve az őt ért kár összegét beszámítani. Az óvadék visszajár, ha az alapul szolgáló előfizetői szerződés megszűnt, és az Előfizető a Szolgáltató által átadott eszközöket sértetlenül – ide nem értve a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést - visszaszolgáltatja. Amennyiben óvadék fizetésére nem kerül sor az Előfizető részéről, az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató által számára ingyenesen rendelkezésre bocsátott és a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket a szerződés megszűntét követően a Szolgáltató jogosult visszavételezni, amely esetben az Előfizető azonnal, hiánytalanul és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles visszaszolgáltatni. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, úgy köteles a Szolgáltatót ért kár megtérítésére. A Szolgáltató által végzett létesítést követően, a Szolgáltatás nyújtásához szükséges végberendezés(ek) konfigurációját Előfizető nem jogosult megváltoztatni. Az Előfizető által történő módosításból eredő esetleges károkért, a Szolgáltatásban bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget. A Szolgáltatás helyreállításáért Szolgáltató jogosult hibaelhárítási díjat felszámolni. A hangszolgáltatás igénybevételéhez DTMF (tone) tárcsázási módú analóg telefonkészülék vagy berendezés használata szükséges.

  • Kockázatkizárás (kockázatból kizárt események) Nem terjed ki a biztosítás

  • Részvételi feltételek III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság A kizáró okok felsorolása: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. § (1)-(2) bekezdés szerint. Az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. Az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő köteles elfogadni, ha az ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. Az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]: Ajánlattevő legyen bejegyezve a cégnyilvántartásba vagy az egyéni vállalkozók nyilvántartásába; nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén legyen bejegyezve a 2014/24/EU irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba. Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása: Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásának adatai alapján; nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.

  • A hálózathasználati irányelvek szerepe A jelen hálózathasználati irányelvek (Irányelvek) az Internet szolgáltatók által általában világszerte elfogadott legfontosabb irányelvek gyűjteménye. Ezek az irányelvek nem csupán a "Netiquette" jellegű dokumentumokban szereplő viselkedési ajánlások, hanem olyan szigorú követelmények, amelyek betartását szigorú szankciókkal is elő kell segíteni. A hálózathasználati irányelvek és szabályok a szolgáltatásokat rendeltetésszerűen igénybevevő ügyfelek védelmét szolgálja azáltal, hogy védi a felhasználót és a szolgáltatót, valamint annak hálózatát és szolgáltatását, a rosszhiszemű, tudatlan, vagy esetleg gondatlan felhasználók ellen. Az ISzT (Internet Szolgáltatók Tanácsa) nyomatékosan ajánlja, hogy minden Internet szolgáltató követelje meg az ügyfeleitől a hálózathasználati irányelvek betartását, továbbá javasolja, hogy a jelen hálózathasználati irányelvek a szolgáltatók Általános Szerződési Feltételeiben szerepeljenek. A felhasználóknak a hálózathasználati irányelvek megsértése ügyében a szolgáltatójukkal ajánlott felvenniük a kapcsolatot, a külön ilyen célra fenntartani javasolt abuse@<szolgáltatónév>.hu alakú e-mail címen.

  • Lemondási feltételek 1. A szerződéskötéstől az indulás előtti 35. napig történő lemondás esetén adminisztrációs díjat számítunk fel, ami a részvételi díj 10%-a. Ha az utas 34 napon belül mondja vissza a részvételt, úgy a következő (utas által fizetendő) sztornó díjak (útlemondási díjak) érvényesek: 34 - 31 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 25%-a 30 - 21 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 40%-a 20 - 15 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 60%-a 14 - 8 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 80%-a 7 napon belüli lemondás, valamint a meg nem jelenés esetén a teljes részvételi díj 100%-a Kivétel a Részvételi díj fizetés feltételei fejezet 1. pontjában a légitársaságokra vonatkozó eltérő szabályozás.

  • Fogalmak A jelen szerződési feltételek alkalmazásában:

  • Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.

  • Panaszkezelés A Biztosító biztosítja, hogy az ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek (a továbbiakban: ügyfél) a biztosító, az általa alkalmazott vagy megbízott ügynök vagy - adott termék kapcsán - általa megbízott kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző személy magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát közölhesse. A biztosítási szerződéssel kapcsolatban felmerülő panaszok kezelésével a Biztosító Titkársága foglalkozik: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xx 16.; Telefon: 000 000 0000; Fax: 000 000 0000 - személyesen a székhelyén nyitvatartási időben (H-Cs: 8-17 óra között, P: 8-15 óra között); - telefonon a Biztosító 061 297 1846 telefonszámán, hétfői munkanapokon 8 óra és 20 óra között, a többi munkanapon 8 óra és 16 óra között. - személyesen vagy más által átadott írásbeli panasz a Biztosító székhelyén nyitvatartási időben (H-Cs: 8-17 óra között, P: 8-15 óra között); - postai úton a 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xx 00. xxxxx; - telefaxon: 06 1 461 0624; - elektronikus eléréssel – üzemzavar esetén más elérést biztosítva - xxxx.xx@xxxxxx.xxx elektronikus levelezési címen. Fenti telefon- email és fax elérhetőségeken keresztül lehetőség van a személyes panasz ügyintézés céljából időpont előzetes foglalásra. A Biztosító az időpontot legfeljebb 5 munkanapon belüli időpontra köteles visszaigazolni. A Biztosító az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő 30 napon belül megküldi az ügyfélnek.

  • Egyéb feltételek Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont után, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.