Tartós Befektetési Betétszámla mintaszakaszok

Tartós Befektetési Betétszámla. A Tartós Befektetési Betétszámla olyan, a személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény (Szja. törvény) 67/B. §-a szerinti, a bankszámlaszerződéssel rendelkező Számlatulajdonos megtakarítási célú pénzeszközei elhelyezésére szolgáló, - a vonatkozó szerződésben (továbbiakban jelen fejezetben: Szerződés) meghatározott, a Banknál vezetett forint bankszámlához (továbbiakban jelen fejezetben: Bankszámla) kapcsolódó, azzal azonos devizanemű - betétszámla (továbbiakban a jelen fejezetben: Betétszámla), melynek hozama tekintetében a Felek a hivatkozott jogszabályhely szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. A Bank Betétszámlát nagykorú, illetve az itt írt korlátozások mellett 14. életévüket betöltött természetes személyek részére nyit. • Tartós Befektetési Betétszámla megnyitása és vezetése törvényes képviselője írásos hozzájárulása mellett történik, azaz törvényes képviselője hozzájárulása mellett indíthat tranzakciót és vehet igénybe kapcsolódó szolgáltatást. • A vonatkozó szerződés szerinti elektronikus szolgáltatásokat kizárólag egyenleglekérdezés céljára használhatja. • A Betétszámla felett a törvényes képviselő Rendelkezői jogosultsággal bír, mindaddig, amíg a Számlatulajdonos a 18 életévét be nem tölti. Ebben az időpontban a Törvényes képviselő rendelkezési joga automatikusan megszüntetésre kerül. A Tartós Befektetési Betétszámla feletti önálló rendelkezés és a kapcsolódó elektronikus szolgáltatások Tartós Betétszerződés alapján elérhető teljes körű igénybevételének alapfeltétele, hogy Számlatulajdonos betöltse 18. életévét és az elektronikus szolgáltatások teljes körére vonatkozó igénybevételi szándékát a Bank részére írásban benyújtsa. A Bank a Tartós Befektetési Betétszámlát a Hirdetményben meghatározott devizanemben vezeti. A Banknál a Betétszámla a Számlatulajdonos által adóévenként (minden év január 1. – és december 31. között) egyszer, a Hirdetményben meghatározott minimum összeg elhelyezése mellett nyitható. A Betétszámla Felhalmozási és Lekötési időszakból álló (a továbbiakban együttesen: Futamidő) betét.
Tartós Befektetési Betétszámla. A Tartós Befektetési Betétszámla napi kamatelőjegyzésű, éves kamatjóváírású, változó kamatozású betétszámla. A kamatjóváírásra naptári évenként, a naptári év végén, ill. a számla lezárásakor kerül sor.

Related to Tartós Befektetési Betétszámla

  • SPECIÁLIS BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGET KÍNÁLÓ ESZKÖZALAPOK Rövid lejáratú pénzpiaci termékekbe fektető TKM 3,40% 2,34% 2,04% 5,09% 3,03% 2,04% – TKM határ túllépése – – – – – – Forint likviditás TKM 3,75% 2,70% 2,41% 5,44% 3,39% 2,41% – TKM határ túllépése – – – – – – Magyar állam- kötvény TKM 3,63% 2,57% 2,28% 5,31% 3,26% 2,28% – TKM határ túllépése – – – – – – Hazai részvény TKM 4,17% 3,14% 2,86% 5,85% 3,83% 2,86% – TKM határ túllépése – – – – – – Spektrum abszolút hozam TKM 4,75% 3,73% 3,45% 6,42% 4,43% 3,45% Eszközosztály és kockázati kitettség szempontjából diverzifikált befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák, valamint egyedi értékpapír-elemzés és a globális makrogaz- dasági folyamatok elemzése segítségével olyan aktív befektetési stratégiát kíván megvaló- sítani az alapon belül, amely minden piaci környezetben pozitív hozam elérésére törekszik kézben tartott árfolyamkilengések közepette. Az eszközalap esetében lehetőség van olyan eszközök tartására is, melyek árfolyama a mögöttes index árfolyamcsökkenése esetén kö- vetkezik be, így hatékony kockázatkezelési és befektetési eszközt jelenthetnek kedvezőtlen piaci környezetben is. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 5 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex éve- sítve 8,33 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Itt – figye- lemmel a befektetési politikában a referenciaindexhez fűzött megjegyzésre – a referencia- index helyett 50%-ban az MSCI ACWI Index és 50%-ban a Max Composite mint az alap kockázati kitettségét hosszútávon közelítően leíró befektetésekkel modelleztük az eszköz- alap teljesítményét. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliek- től bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKM határ túllépése 0,50% – – 0,17% 0,48% – Arany TKM 4,22% 3,17% 2,88% 5,89% 3,86% 2,88% – TKM határ túllépése – – – – – – Globális kötvény TKM 4,63% 3,60% 3,33% 6,30% 4,30% 3,33% Hangsúlyozottan erősen diverzifikált és a kezelhető kockázatú, de kedvező hozamú kötvé- nyekre, illetve kötvényekbe fektető kollektív befektetési formákra épülő összetett szerke- zetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befek- tetési formák segítségével olyan értékpapír-portfolió felépítésére törekszik, mely hosszútá- von a kockázatmentes hozamokat tartósan és láthatóan meghaladó hozampotenciállal rendelkezik alacsony árfolyam-ingadozás mellett. Az alap fontos befektetési célja a kibo- csátói és ország kockázat porlasztása és a túlzott koncentráció elkerülése a hozampoten- ciál megtartása mellett. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 5 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex éve- sítve 1,42% százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos követ- keztetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKM határ túllépése 0,38% – – 0,05% 0,35% – Nemzetközi ingatlan TKM 5,11% 4,08% 3,81% 6,77% 4,79% 3,81% Hangsúlyozottan erősen diverzifikált és a kezelhető kockázatú, de kedvező hozamú kötvé- nyekre, illetve kötvényekbe fektető kollektív befektetési formákra épülő összetett szerke- zetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befek- tetési formák segítségével olyan értékpapír-portfolió felépítésére törekszik, mely hosszútá- von a kockázatmentes hozamokat tartósan és láthatóan meghaladó hozampotenciállal rendelkezik alacsony árfolyam-ingadozás mellett. Az alap fontos befektetési célja a kibo- csátói és ország kockázat porlasztása és a túlzott koncentráció elkerülése a hozampoten- ciál megtartása mellett. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 7 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex éve- sítve 12,5 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos követ- keztetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKM határ túllépése 0,86% 0,13% 0,31% 0,52% 0,84% 0,31% Eszközalap neve Időszak: Lejárattal rendelkező változat Élethosszig szóló változat A TKM határ átlépésének számszerűsített indoklása, ahol ez szükséges

  • Általános befektetési kockázat 4 Az egyes kockázatok részletes leírásai jelen tájékoztató 3.§-ában talál- hatók meg.

  • A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók 5 II.1. Az eszközalapok 5 II.2. A befektetési kockázatok 6

  • Adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás (1) Az Előfizető az Egyedi előfizetői szerződésben szereplő adataiban bekövetkező változásokat köteles 15 napon belül a Szolgáltató részére bejelenteni. Amennyiben az adatváltozás bejelentésének elmulasztása kárt okoz, vagy emiatt Szolgáltatót hátrány éri, az felmondási okként szolgálhat a Szolgáltató számára, ezen kívül Előfizető e károkért a polgári jog általános szabályai szerint felel. (2) Névváltozás esetén ennek tényét az egyéni előfizető személyi igazolványával, esetleg más hatósági dokumentummal (pl. anyakönyvi kivonat), a gazdasági társaság előfizető alapító okiratának cégbíróság vagy más, a szervezet nyilvántartását végző hatóság által érkeztetett példányával igazolhatja. (3) Amennyiben gazdasági társaság előfizető esetében a szervezeti vagy társasági forma is megváltozik (pl. kft-ből rt-vé alakul a cég), úgy az nem csak névváltozás, hanem az Előfizető személyében is bekövetkező változás, ezért az Előfizetőnek átírási díjat kell fizetnie.

  • Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 13.4.1. Az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni. 13.4.2. Ha az Igénylő vagy Előfizető valamely, az igénybejelentésben vagy az előfizetői szerződésben szereplő személyes adata megváltozik, köteles azt előzetesen, de legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai levélben, telefaxon) bejelenteni. Az adatváltozás bejelentése és annak a Szolgáltató általi tudomásulvétele visszaigazolása esetén az előfizetői szerződés a változott adatokkal van hatályban. Ha az Igénylő vagy az Előfizető az adatváltozás bejelentését elmulasztja, vagy fenti határidőn túl teszi meg, az Igénylő vagy Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Igénylővel vagy Előfizetővel szemben jogosult érvényesíteni. Nem minősül a jelen pont szerinti adatváltozásnak az Igénylő vagy Előfizető személyváltozása, melyre az átírás szabályai az irányadók. 13.4.3. Ha az Előfizető valamely, a szerződésben szereplő és kapcsolattartásra megjelölt adata megváltozik, köteles azt lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai levélben, telefaxon) bejelenteni. Ha ezt elmulasztja, az Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Előfizetőtől követelheti. 13.4.4. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által indokoltan igényelt és az Előfizető személyes adatainak sérelmével nem járó, a szolgáltatásnyújtással összefüggő adatszolgáltatásokat haladéktalanul teljesíteni.

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Globális kötvény és pénzpiaci befektetés Cél 2040

  • Adatváltozás bejelentése Az Előfizető az adataiban bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkeztétől számított 8 napon belül tájékoztatja. A Szolgáltató az előfizetői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az Előfizetőtől.

  • Korlátozásból visszakapcsolás késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér Amennyiben a Szolgáltató nem teljesíti a korlátozás megszüntetésére irányadó határidőt, minden megkezdett késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Amennyiben a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után az Előfizetői szerződés alapján az adott Előfizetői szolgáltatással kapcsolatban a visszakapcsolás időpontja szerinti hónapra vonatkozó havi előfizetési díj, illetve előre fizetett szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egyharmincad részének négyszerese.

  • Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén 6.6.1. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 6.6.2. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor a kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet visszatéríti.