Teljes felelősség mintaszakaszok

Teljes felelősség. Lízingbe Vevő a Lízingtárgyak birtokának átruházását (átadás-átvételét) követően a Lízingszerződés megszűnéséig, illetve a Lízingszerződés Lízingbe Adó részéről történő azonnali hatályú felmondása esetén addig az időpontig, amíg a Lízingtárgyat a Lízingbe Adó részére vissza nem szolgáltatta vétkességétől függetlenül viseli a kárveszélyt. A kárveszély és a Lízingbe Vevő Teljes felelőssége kiterjed a külső elháríthatatlan ok miatt bekövetkező, a harmadik személynek felróható és Lízingbe Vevő saját érdekkörében felmerült ok miatti károkra is, így különösen – de ezekre nem korlátozva – a Lízingtárgyak meghibásodásából, a rendeltetésszerű használatra való alkalmatlanná válásából, megsemmisüléséből, ellopásából származó károkra is. Lízingbe Vevő felel továbbá az általa okozott, vagy a Lízingtárgyak, mint veszélyes üzem működtetéséből származó károkért, balesetekért. Felek rögzítik, hogy Lízingbe Vevő teljes felelőssége akkor is fennáll, ha a Lízingbe Adó a Lízingszerződésben – jelen BLÁSZF-tól eltérően – Vagyonbiztosítási szerződés megkötését nem írja elő kötelezően Lízingbe Vevő részére.
Teljes felelősség. Adós a Xxxxxxxxxx XXX.9 pont szerinti átadás-átvételét követően - összhangban a törlesztő részlet megfizetésére vonatkozó V.3. pont rendelkezéseivel - a Kölcsönszerződés megszűnéséig vétkességétől függetlenül viseli a kárveszélyt, amely kiterjed a külső elháríthatatlan ok miatt bekövetkező, a harmadik személynek felróható és Adós saját érdekkörében felmerült ok miatti károkra is, így különösen – de ezekre nem korlátozva - a Berendezés, mint a Kölcsönszerződés elsődleges biztosítékának meghibásodásából, a rendeltetésszerű használatra való alkalmatlanná válásából, megsemmisüléséből, ellopásából, vagy a Berendezésnek bármilyen más módon a birtokából való kikerülésből származó károkra is. Adós felel továbbá az általa okozott, vagy a Berendezés, mint veszélyes üzem működtetéséből származó károkért, balesetekért.
Teljes felelősség. Lízingbe vevő a Gépjármű III.10 pont szerinti átadás-átvételét követően - összhangban a lízingdíj megfizetésére vonatkozó V.3. pont rendelkezéseivel - a Lízingszerződés

Related to Teljes felelősség

  • Kártérítési felelősség 1.41 A környezetvédelmi jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt követelmények nem vagy nem megfelelő hibás teljesítéséből eredő, a MÁV Zrt.-t ért károkért (támogatás megvonása, bírság, üzemeltetés felfüggesztése, környezeti károk felszámolása, harmadik személynek kifizetett kártérítés, stb.) a Vállalkozó felel.

  • A Szolgáltató felelőssége (1) A Szolgáltató tulajdonát képező elektronikus hírközlő hálózat, áramkör és végberendezés fenntartását a Szolgáltató látja el. Előfizetői tulajdonú és fenntartású végberendezés esetén a Szolgáltató felelőssége az előfizetői hozzáférési pontig terjed, ezen a ponton köteles a Szolgáltató a minőségbiztosításról szóló rendeletben megállapított műszaki előírásokat teljesíteni.

  • Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:

  • A Szolgáltató kártérítési felelőssége 19.1. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a létesítményein belül, a Szolgáltató, vagy annak alkalmazottai hibájából következett be.

  • Felelősségi szabályok A jelen Végleges Feltételeket a Kibocsátó a Tpt. 29. § (2) bekezdésének megfelelően aláírja és az abban szereplő információért felelősséget vállal. A jelen Végleges Xxxxxxxxxx a legutóbbi Részkibocsátásra vonatkozó Végleges Feltételek óta eltelt időszakra vonatkozóan – az Alaptájékoztatóval és mindenkor hatályos kiegészítéseivel együtt olvasva – a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmaz, illetve nem hallgat el olyan tényeket és információkat, amelyek a Kötvények, valamint a Kibocsátó helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bírnak.

  • Felelősség A jelen Szerződést aláíró felek felmentik a másik felet a jelen Szerződés teljesítése következtében bekövetkező károkért való felelősség(re vonás) alól, hacsak az ilyen károk nem a másik fél, vagy annak munkatársai súlyos és szándékos Szerződésszegő magatartásának eredményeként következnek be. A Tempus Közalapítvány, az Európai Bizottság, illetve ezek munkatársai nem vonható(k) felelősség­re a mobilitás időtartama alatt bekövetkező károkat érintő igényekkel kapcsolatban. Következésképpen, a Tempus Közalapítvány és az Európai Bizottság, nem fogad az ilyen igényekhez kapcsolódó kártérí­tési igényt sem.

  • A felelősség korlátozása A Szolgáltató a jelen megállapodás hatálya alatt semmiféle további felelősséggel nem tartozik a szolgáltatás vagy a felszerelés tekintetében, keletkezzen bár ez törvényből, szerződésből, hanyagságból, szigorú felelősségből, illetve bármilyen jótállásból, annak hatálya alatt, vagy más módon. A Szolgáltató nem felelős a szolgáltatás vagy berendezés törvénytelen vagy jogtalan használatáért, valamint bármely, a szolgáltatáson keresztül továbbított üzenet biztonságának vagy bizalmasságának megsértéséből eredő követelésért.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a díjtartozás miatt biztosított felmondási jogosultságával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számít fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel felmondani, és ennek tartamára a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az előfizetői szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.