Common use of teljeskörű személyvédelem Clause in Contracts

teljeskörű személyvédelem. Ha az összes védendő, illetve támadásnak kitett személyre kiterjed. Az elektronikai rendszerrel szemben támasztott követelmények: - a betörésjelző központ a tápegységgel egy egységet képezzen, és a védett téren belül kerüljön elhelyezésre, - a központi egység jelezze a ki- és bekapcsolt állapotot a védelmi körökön külön-külön ( min. 4 db ) és a szabotázsvonalon, - az egyes csatornák ne legyenek közvetlenül ki és bekapcsolhatóak, ha szükséges, üzemmódkapcsolót kell beépíteni, - a központi egység burkolata az üzemeltető által sem nyitható kivitelű, szabotázsvédett, min. 1,5 mm-es lágyacélból - vagy azzal egyenértékű szilárdságú anyagból - készüljön, - az élesítés csak külső, min. 6 betű vagy számkombinációs kódkapcsolóval végezhető, a kódkapcsoló központot vezérlő áramkört lehetőleg a központi egységben, de mindenképpen a védett téren belül kell elhelyezni, - az egyes részek meghibásodását a rendszer jelezze, a további részek maradjanak működőképesek, a rendszer összes részének állandó őrzésére, ellenőrzésére ki nem kapcsolható, az üzemeltető által sem befolyásolható jelzővonalakat (szabotázsvonal) kell kiépíteni, - az üzembehelyezés csak teljes működőképesség és riasztásmentes állapotban legyen lehetséges, - élesbe kapcsolt állapotban a vezérlőközpontnak valamennyi jelzővonalat, jeladó áramkört, kapcsoló-berendezést felügyelnie kell, jelzés után egy másodpercen belül riasztania kell, - a szabotázsvonalak jelzéseit - nem élesbe kapcsolt állapotban is - a rendszernek optikailag és akuszti-kusan is jeleznie, illetve tárolnia kell, - a támadásjelző részeknek állandóan élesben kell üzemelniük, - a jelző áramkörök és a szabotázsvonalak megszakadását, a rövidzárlatot, illetve a hurok ellenállásainak 20%-os változását a rendszernek jeleznie kell (riasztás), - a szabotázsvonalak visszakapcsolását csak a jelzőberendezést gyártók, szerelők, vagy karbantartók végezhetik, - minimálisan két egymástól független kültéri akusztikus és egy optikai jelzésadó telepítése szükséges, - az akusztikai jelzésadókat külön falsíkra kell elhelyezni, az egyik készüléknek beépített akkumulátorral kell rendelkeznie, - a kültéri jelzésadókat a közlekedésre alkalmas felületektől, tárgyaktól, építményektől, épületszerkeze-tektől, közlekedési utaktól olyan távolságra kell telepíteni, hogy azok elérhetősége csak segédeszközzel legyen megoldható, - a kültéri hangjelzéseknek a riasztást kiváltó ok megszűnte után 1-3 percen belül automatikusan meg kell szűnnie, illetve kizárólag az arra illetékes kezelő vagy karbantartó által kézzel lekapcsolhatónak kell lennie, a rendszer a bekapcsolást követően ismételten kapcsoljon éles állapotba, - a kültéri hangjelző szabotázsvédett, min. 1,5 mm-es lágyacél burkolatú legyen, vagy ezzel egyenértékű mechanikai védelemmel rendelkezzen, a hangereje haladja meg a 100 decibelt, váltakozó kéthangú jelzéssel, - az optikai jelzésadó borostyánsárga színű, villogó, minimálisan 200 lux fényerős legyen, - az energiaellátást két, egymástól független, kölcsönhatásmentes energiaforrás, elektromos hálózat és akkumulátor biztosítsa, - az elektromos hálózatnak megszakítás nélküli üzemmódban kell működni, - az akkumulátor a hálózati energiaellátás zavara esetén automatikusan és megszakítás nélkül a teljes berendezés legalább 72 órás üzemeltetését, a 72 óra eltelte után legalább egy riasztási ciklus végre-hajtását biztosítsa, - az akkumulátor automatikus töltéséről gondoskodni kell, - a nyitásérzékelők csak rejtve, süllyesztve szerelhetők, - a szabadtéri, a védett téren kívüli és a nem szabotázsvédett vezetékeket a falon belül, vagy acél-védőcsőbe helyezve kell vezetni. Eltérően az ÁVF VII.2. pontjától, a Ptk.540.§ (2) bekezdése alapján a felek megállapodnak, hogy a szerződő (biztosított) a fenti külön feltétel meghatározásainak változásairól a biztosítót haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül írásban értesíti.

Appears in 1 contract

Samples: Külön Feltételek Gyűjteménye

teljeskörű személyvédelem. Ha Teljeskörű a személyvédelem, ha az összes védendő, illetve támadásnak kitett személyre kiterjed. Az elektronikai rendszerrel szemben támasztott követelmények: - a betörésjelző központ a tápegységgel egy egy-egységet képezzen, képezzen és a védett téren belül kerüljön elhelyezésre, - a központi egység jelezze a ki- ki és bekapcsolt állapotot a védelmi körökön külön-külön ( (min. 4 db db) és a szabotázsvonalonszabotázs vonalon, - az egyes csatornák ne legyenek közvetlenül ki és bekapcsolhatóak, ha szükséges, üzemmódkapcsolót üzemmód kapcsolót kell beépíteni, - a központi egység burkolata az üzemeltető által sem nyitható kivitelű, szabotázsvédettszabotázs védett, min. 1,5 mm-mm- es lágyacélból - vagy azzal egyenértékű szilárdságú anyagból - készüljön, - az élesítés csak külső, min. 6 betű betű, vagy számkombinációs szám kombinációs kódkapcsolóval végezhető, a kódkapcsoló központot vezérlő áramkört áramkörét lehetőleg a központi egységben, de mindenképpen a védett téren belül kell elhelyezni, - az egyes részek meghibásodását a rendszer jelezze, a további részek maradjanak működőképesek, - a rendszer összes részének állandó őrzésére, ellenőrzésére ki nem kapcsolható, az üzemeltető által sem befolyásolható jelzővonalakat (szabotázsvonal) kell kiépíteni, - az üzembehelyezés csak teljes működőképesség és riasztásmentes riasztás mentes állapotban legyen lehetséges, - élesbe élesben kapcsolt állapotban a vezérlőközpontnak vezérlő központnak valamennyi jelzővonalat, jeladó áramkört, kapcsoló-kapcsoló berendezést felügyelnie kell, jelzés után egy másodpercen belül riasztania kell, - a szabotázsvonalak jelzéseit - nem élesbe kapcsolt állapotban is - a rendszernek optikailag és akuszti-kusan akusztikusan is jeleznie, illetve tárolnia kell, - a támadásjelző részeknek állandóan élesben kell üzemelniük, - a jelző áramkörök és a szabotázsvonalak szabotázs vonalak megszakadását, a rövidzárlatot, illetve a hurok ellenállásainak 20%-os 20 %-os változását a rendszernek jeleznie kell rendszer jelezze (riasztásriasztania kell), - a szabotázsvonalak visszakapcsolását csak a jelzőberendezést gyártók, szerelők, szerelők vagy karbantartók végezhetik, - minimálisan két két, egymástól független kültéri akusztikus és egy optikai jelzésadó telepítése szükséges, - az akusztikai akusztikus jelzésadókat külön falsíkra kell elhelyezni, az egyik készüléknek beépített akkumulátorral akkumulátorosnak kell rendelkeznielennie, - a kültéri jelzésadókat a közlekedésre alkalmas felületektől, tárgyaktól, építményektől, épületszerkeze-tektőlépületszerkezetektől, közlekedési utaktól olyan távolságra kell telepíteni, hogy azok elérhetősége csak segédeszközzel legyen megoldható, - a kültéri hangjelzéseknek hangjelzésnek a riasztást kiváltó ok megszűnte után 1-3 percen belül automatikusan meg kell szűnnie, illetve kizárólag az arra illetékes kezelő vagy a karbantartó által kézzel lekapcsolhatónak kell lennie, a rendszer a bekapcsolást követően ismételten kapcsoljon éles állapotba, - a kültéri hangjelző szabotázsvédett, min. 1,5 mm-es lágyacél burkolatú legyen, vagy ezzel egyenértékű mechanikai védelemmel rendelkezzen, a hangereje haladja meg a 100 decibelt, váltakozó kéthangú jelzéssel, - az optikai jelzésadó borostyánsárga borostyán sárga színű, villogó, minimálisan 200 lux fényerős fényerősségű legyen, - az energiaellátást energia ellátást két, egymástól független, kölcsönhatásmentes kölcsönhatás mentes energiaforrás, : elektromos hálózat és akkumulátor biztosítsa, - az elektromos hálózatnak megszakítás nélküli üzemmódban kell működniműködnie, - az akkumulátor a hálózati energiaellátás zavara esetén automatikusan és megszakítás nélkül a teljes berendezés legalább 72 órás üzemeltetését, a 72 óra eltelte letelte után legalább egy riasztási ciklus végre-hajtását végrehajtását biztosítsa, - az akkumulátor automatikus töltéséről gondoskodni kell, - a nyitásérzékelők nyílás érzékelők csak rejtve, süllyesztve szerelhetők, - a szabadtéri, a védett téren kívüli és a nem szabotázsvédett szabotázs védett vezetékeket a falon belül, belül vagy acél-acél védőcsőbe helyezve kell vezetni. Eltérően az ÁVF VII.2. pontjától, a Ptk.540.§ (2) bekezdése alapján a felek megállapodnak, hogy a szerződő (biztosított) a fenti külön feltétel meghatározásainak változásairól a biztosítót haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül írásban értesíti.

Appears in 1 contract

Samples: K&h All Risks Vagyonbiztosítás

teljeskörű személyvédelem. Ha Teljeskörű a személyvédelem, ha az összes védendő, illetve támadásnak kitett személyre kiterjed. Az az elektronikai rendszerrel szemben támasztott követelmények: - a betörésjelző központ a tápegységgel egy egy-egységet képezzen, képezzen és a védett téren belül kerüljön elhelyezésre, - a központi egység jelezze a ki- ki és bekapcsolt állapotot a védelmi körökön külön-külön ( (min. 4 db db) és a szabotázsvonalonszabotázs vonalon, - az egyes csatornák ne legyenek közvetlenül ki és bekapcsolhatóak, ha szükséges, üzemmódkapcsolót üzemmód kapcsolót kell beépíteni, - a központi egység burkolata az üzemeltető által sem nyitható kivitelű, szabotázsvédettszabotázs védett, min. 1,5 mm-es lágyacélból - vagy azzal egyenértékű szilárdságú anyagból - készüljön, - az élesítés csak külső, min. 6 betű betű, vagy számkombinációs szám kom- binációs kódkapcsolóval végezhető, a kódkapcsoló központot vezérlő áramkört áramkörét lehetőleg a központi egységben, de mindenképpen a védett téren belül kell elhelyezni, - az egyes részek meghibásodását a rendszer jelezze, a további részek maradjanak működőképesek, - a rendszer összes részének állandó őrzésére, ellenőrzésére ki nem kapcsolható, az üzemeltető által sem befolyásolható jelzővonalakat (szabotázsvonal) kell kiépíteni, - az üzembehelyezés csak teljes működőképesség és riasztásmentes riasztás mentes állapotban legyen lehetséges, - élesbe élesben kapcsolt állapotban a vezérlőközpontnak vezérlő központnak valamennyi jelzővonalat, jeladó áramkört, kapcsoló-kapcsoló berendezést felügyelnie kell, jelzés után egy másodpercen másod- percen belül riasztania kell, - a szabotázsvonalak jelzéseit - nem élesbe kapcsolt állapotban is - a rendszernek optikailag és akuszti-kusan akusztiku- san is jeleznie, illetve tárolnia kell, - a támadásjelző részeknek állandóan élesben kell üzemelniük, - a jelző áramkörök és a szabotázsvonalak megszakadásátszabotázs vonalak megsza- kadását, a rövidzárlatot, illetve a hurok ellenállásainak 20%-os 20 %-os változását a rendszernek jeleznie kell rendszer jelezze (riasztásriasztania kell), - a szabotázsvonalak visszakapcsolását csak a jelzőberendezést gyártók, szerelők, szerelők vagy karbantartók végezhetik, - minimálisan két két, egymástól független kültéri akusztikus akusz- tikus és egy optikai jelzésadó telepítése szükséges, - az akusztikai akusztikus jelzésadókat külön falsíkra kell elhelyeznielhe- lyezni, az egyik készüléknek beépített akkumulátorral akkumulátoros- nak kell rendelkeznielennie, - a kültéri jelzésadókat a közlekedésre alkalmas felületektől, tárgyaktól, építményektől, épületszerkeze-tektőlépületszer- kezetektől, közlekedési utaktól olyan távolságra kell telepíteni, hogy azok elérhetősége csak segédeszközzel segédesz- közzel legyen megoldható, - a kültéri hangjelzéseknek hangjelzésnek a riasztást kiváltó ok megszűnte után 1-3 percen belül automatikusan meg kell szűnnie, illetve kizárólag az arra illetékes kezelő vagy a karbantartó által kézzel lekapcsolhatónak kell lennie, a rendszer a bekapcsolást követően ismételten kapcsoljon éles állapotba, - a kültéri hangjelző szabotázsvédett, min. 1,5 mm-es lágyacél burkolatú legyen, vagy ezzel egyenértékű mechanikai védelemmel rendelkezzen, a hangereje haladja meg a 100 decibelt, váltakozó kéthangú jelzéssel, - az optikai jelzésadó borostyánsárga borostyán sárga színű, villogó, minimálisan 200 lux fényerős fényerősségű legyen, - az energiaellátást energia ellátást két, egymástól független, kölcsönhatásmentes kölcsön- hatás mentes energiaforrás, : elektromos hálózat és akkumulátor biztosítsa, - az elektromos hálózatnak megszakítás nélküli üzemmódban üzem- módban kell működniműködnie, - az akkumulátor a hálózati energiaellátás zavara esetén automatikusan és megszakítás nélkül a teljes berendezés beren- dezés legalább 72 órás üzemeltetését, a 72 óra eltelte letelte után legalább egy riasztási ciklus végre-hajtását biztosítsavégrehajtását biz- tosítsa, - az akkumulátor automatikus töltéséről gondoskodni kell, - a nyitásérzékelők nyílás érzékelők csak rejtve, süllyesztve szerelhetők, - a szabadtéri, a védett téren kívüli és a nem szabotázsvédett szabotázs védett vezetékeket a falon belül, belül vagy acél-acél védőcsőbe helyezve kell vezetni. Eltérően az ÁVF VII.2. pontjától, a Ptk.540.§ (2) bekezdése alapján a felek megállapodnak, hogy a szerződő (biztosított) a fenti külön feltétel meghatározásainak változásairól a biztosítót haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül írásban értesíti.

Appears in 1 contract

Samples: K&h Vállalkozói Vagyonbiztosítás

teljeskörű személyvédelem. Ha Teljeskörű a személyvédelem, ha az összes védendő, illetve támadásnak kitett személyre kiterjed. Az elektronikai rendszerrel szemben támasztott követelmények: - a betörésjelző központ a tápegységgel egy egy-egységet képezzen, képezzen és a védett téren belül kerüljön elhelyezésre, - a központi egység jelezze a ki- ki és bekapcsolt állapotot a védelmi körökön külön-külön ( (min. 4 db db) és a szabotázsvonalonszabotázs vonalon, - az egyes csatornák ne legyenek közvetlenül ki és bekapcsolhatóak, ha szükséges, üzemmódkapcsolót üzemmód kapcsolót kell beépíteni, - a központi egység burkolata az üzemeltető által sem nyitható kivitelű, szabotázsvédettszabotázs védett, min. 1,5 mm-es lágyacélból - vagy azzal egyenértékű szilárdságú anyagból - készüljön, - az élesítés csak külső, min. 6 betű betű, vagy számkombinációs szám kombinációs kódkapcsolóval végezhető, a kódkapcsoló központot vezérlő áramkört áramkörét lehetőleg a központi egységben, de mindenképpen a védett téren belül kell elhelyezni, - az egyes részek meghibásodását a rendszer jelezze, a további részek maradjanak működőképesek, - a rendszer összes részének állandó őrzésére, ellenőrzésére ki nem kapcsolható, az üzemeltető által sem befolyásolható jelzővonalakat (szabotázsvonal) kell kiépíteni, - az üzembehelyezés csak teljes működőképesség és riasztásmentes riasztás mentes állapotban legyen lehetséges, - élesbe élesben kapcsolt állapotban a vezérlőközpontnak vezérlő központnak valamennyi jelzővonalat, jeladó áramkört, kapcsoló-kapcsoló berendezést felügyelnie kell, jelzés után egy másodpercen belül riasztania kell, - a szabotázsvonalak jelzéseit - nem élesbe kapcsolt állapotban is - a rendszernek optikailag és akuszti-kusan akusztikusan is jeleznie, illetve tárolnia kell, - a támadásjelző részeknek állandóan élesben kell üzemelniük, - a jelző áramkörök és a szabotázsvonalak szabotázs vonalak megszakadását, a rövidzárlatot, illetve a hurok ellenállásainak 20%-os 20 %-os változását a rendszernek jeleznie kell rendszer jelezze (riasztásriasztania kell), - a szabotázsvonalak visszakapcsolását csak a jelzőberendezést gyártók, szerelők, szerelők vagy karbantartók végezhetik, - minimálisan két két, egymástól független kültéri akusztikus és egy optikai jelzésadó telepítése szükséges, - az akusztikai akusztikus jelzésadókat külön falsíkra kell elhelyezni, az egyik készüléknek beépített akkumulátorral akkumulátorosnak kell rendelkeznielennie, - a kültéri jelzésadókat a közlekedésre alkalmas felületektől, tárgyaktól, építményektől, épületszerkeze-tektőlépületszerkezetektől, közlekedési utaktól olyan távolságra kell telepíteni, hogy azok elérhetősége csak segédeszközzel legyen megoldható, - a kültéri hangjelzéseknek hangjelzésnek a riasztást kiváltó ok megszűnte után 1-3 percen belül automatikusan meg kell szűnnie, illetve kizárólag az arra illetékes kezelő vagy a karbantartó által kézzel lekapcsolhatónak kell lennie, a rendszer a bekapcsolást követően ismételten kapcsoljon éles állapotba, - a kültéri hangjelző szabotázsvédett, min. 1,5 mm-es lágyacél burkolatú legyen, vagy ezzel egyenértékű mechanikai védelemmel rendelkezzen, a hangereje haladja meg a 100 decibelt, váltakozó kéthangú jelzéssel, - az optikai jelzésadó borostyánsárga borostyán sárga színű, villogó, minimálisan 200 lux fényerős fényerősségű legyen, - az energiaellátást energia ellátást két, egymástól független, kölcsönhatásmentes kölcsönhatás mentes energiaforrás, : elektromos hálózat és akkumulátor biztosítsa, - az elektromos hálózatnak megszakítás nélküli üzemmódban kell működniműködnie, - az akkumulátor a hálózati energiaellátás zavara esetén automatikusan és megszakítás nélkül a teljes berendezés legalább 72 órás üzemeltetését, a 72 óra eltelte letelte után legalább egy riasztási ciklus végre-hajtását végrehajtását biztosítsa, - az akkumulátor automatikus töltéséről gondoskodni kell, - a nyitásérzékelők nyílás érzékelők csak rejtve, süllyesztve szerelhetők, - a szabadtéri, a védett téren kívüli és a nem szabotázsvédett szabotázs védett vezetékeket a falon belül, belül vagy acél-acél védőcsőbe helyezve kell vezetni. Eltérően az ÁVF VII.2. pontjától, a Ptk.540.§ (2) bekezdése alapján a felek megállapodnak, hogy a szerződő (biztosított) a fenti külön feltétel meghatározásainak változásairól a biztosítót haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül írásban értesíti.

Appears in 1 contract

Samples: K&h All Risks Vagyonbiztosítás

teljeskörű személyvédelem. Ha Teljeskörű a személyvédelem, ha az összes védendő, illetve támadásnak támadás- nak kitett személyre kiterjed. Az elektronikai rendszerrel szemben támasztott követelmények: - a betörésjelző központ a tápegységgel egy egy-egységet képezzen, képezzen és a védett téren belül kerüljön elhelyezésre, - a központi egység jelezze a ki- ki és bekapcsolt állapotot a védelmi védel- mi körökön külön-külön ( (min. 4 db db) és a szabotázsvonalonszabotázs vonalon, - az egyes csatornák ne legyenek közvetlenül ki és bekapcsolhatóakbekapcsol- hatóak, ha szükséges, üzemmódkapcsolót üzemmód kapcsolót kell beépíteni, - a központi egység burkolata az üzemeltető által sem nyitható kivitelű, szabotázsvédettszabotázs védett, min. 1,5 mm-es lágyacélból - vagy azzal egyenértékű szilárdságú anyagból - készüljön, - az élesítés csak külső, min. 6 betű betű, vagy számkombinációs szám kombinációs kódkapcsolóval végezhető, a kódkapcsoló központot vezérlő áramkört áramkörét lehetőleg a központi egységben, de mindenképpen a védett téren belül kell elhelyezni, - az egyes részek meghibásodását a rendszer jelezze, a további részek maradjanak működőképesek, - a rendszer összes részének állandó őrzésére, ellenőrzésére ki nem kapcsolható, az üzemeltető által sem befolyásolható jelzővonalakat (szabotázsvonal) kell kiépíteni, - az üzembehelyezés csak teljes működőképesség és riasztásmentes riasztás mentes állapotban legyen lehetséges, - élesbe élesben kapcsolt állapotban a vezérlőközpontnak vezérlő központnak valamennyi jelzővonalat, jeladó áramkört, kapcsoló-kapcsoló berendezést felügyelnie felügyel- nie kell, jelzés után egy másodpercen belül riasztania kell, - a szabotázsvonalak jelzéseit - nem élesbe kapcsolt állapotban is - a rendszernek optikailag és akuszti-kusan akusztikusan is jeleznie, illetve tárolnia kell, - a támadásjelző részeknek állandóan élesben kell üzemelniük, - a jelző áramkörök és a szabotázsvonalak szabotázs vonalak megszakadását, a rövidzárlatot, illetve a hurok ellenállásainak 20%-os 20 %-os változását a rendszernek jeleznie kell rendszer jelezze (riasztásriasztania kell), - a szabotázsvonalak visszakapcsolását csak a jelzőberendezést gyártók, szerelők, szerelők vagy karbantartók végezhetik, - minimálisan két két, egymástól független kültéri akusztikus és egy optikai jelzésadó telepítése szükséges, - az akusztikai akusztikus jelzésadókat külön falsíkra kell elhelyezni, az egyik készüléknek beépített akkumulátorral akkumulátorosnak kell rendelkeznielennie, - a kültéri jelzésadókat a közlekedésre alkalmas felületektől, tárgyaktól, építményektől, épületszerkeze-tektőlépületszerkezetektől, közlekedési utaktól olyan távolságra kell telepíteni, hogy azok elérhetősége csak segédeszközzel legyen megoldható, - a kültéri hangjelzéseknek hangjelzésnek a riasztást kiváltó ok megszűnte után 1-3 percen belül automatikusan meg kell szűnnie, illetve kizárólag ki- zárólag az arra illetékes kezelő vagy a karbantartó által kézzel lekapcsolhatónak kell lennie, a rendszer a bekapcsolást követően köve- tően ismételten kapcsoljon éles állapotba, - a kültéri hangjelző szabotázsvédett, min. 1,5 mm-es lágyacél burkolatú legyen, vagy ezzel egyenértékű mechanikai védelemmel véde- lemmel rendelkezzen, a hangereje haladja meg a 100 decibeltdeci- belt, váltakozó kéthangú jelzéssel, - az optikai jelzésadó borostyánsárga borostyán sárga színű, villogó, minimálisan minimáli- san 200 lux fényerős fényerősségű legyen, - az energiaellátást energia ellátást két, egymástól független, kölcsönhatásmentes kölcsönhatás mentes energiaforrás, : elektromos hálózat és akkumulátor biztosítsabiz- tosítsa, - az elektromos hálózatnak megszakítás nélküli üzemmódban kell működniműködnie, - az akkumulátor a hálózati energiaellátás zavara esetén automatikusan auto- matikusan és megszakítás nélkül a teljes berendezés legalább 72 órás üzemeltetését, a 72 óra eltelte letelte után legalább egy riasztási ri- asztási ciklus végre-hajtását végrehajtását biztosítsa, - az akkumulátor automatikus töltéséről gondoskodni kell, - a nyitásérzékelők nyílás érzékelők csak rejtve, süllyesztve szerelhetők, - a szabadtéri, a védett téren kívüli és a nem szabotázsvédett szabotázs védett vezetékeket a falon belül, belül vagy acél-acél védőcsőbe helyezve kell vezetni. Eltérően az ÁVF VII.2. pontjától, a Ptk.540.§ (2) bekezdése alapján a felek megállapodnak, hogy a szerződő (biztosított) a fenti külön feltétel meghatározásainak változásairól a biztosítót haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül írásban értesíti.

Appears in 1 contract

Samples: K&h Vállalkozói Vagyonbiztosítás

teljeskörű személyvédelem. Ha Teljeskörű a személyvédelem, ha az összes védendő, illetve támadásnak kitett személyre kiterjed. Az elektronikai rendszerrel szemben támasztott követelmények: - a betörésjelző központ a tápegységgel egy egy-egységet képezzen, képezzen és a védett téren belül kerüljön elhelyezésre, - a központi egység jelezze a ki- ki és bekapcsolt állapotot a védelmi körökön külön-külön ( (min. 4 db db) és a szabotázsvonalonszabotázs vonalon, - az egyes csatornák ne legyenek közvetlenül ki és bekapcsolhatóak, ha szükséges, üzemmódkapcsolót üzemmód kapcsolót kell beépíteni, - a központi egység burkolata az üzemeltető által sem nyitható kivitelű, szabotázsvédettszabotázs védett, min. 1,5 mm-es lágyacélból - vagy azzal egyenértékű egyen- értékű szilárdságú anyagból - készüljön, - az élesítés csak külső, min. 6 betű betű, vagy számkombinációs szám kombinációs kódkapcsolóval végezhető, a kódkapcsoló központot vezérlő áramkört áramkörét lehetőleg a központi egységben, de mindenképpen a védett téren belül kell elhelyezni, - az egyes részek meghibásodását a rendszer jelezze, a további részek maradjanak működőképesek, - a rendszer összes részének állandó őrzésére, ellenőrzésére ki nem kapcsolható, az üzemeltető által sem befolyásolható jelzővonalakat (szabotázsvonal) kell kiépíteni, - az üzembehelyezés csak teljes működőképesség és riasztásmentes riasztás mentes állapotban legyen lehetséges, - élesbe élesben kapcsolt állapotban a vezérlőközpontnak vezérlő központnak valamennyi jelzővonalat, jeladó áramkört, kapcsoló-kapcsoló berendezést felügyelnie kell, jelzés után egy másodpercen belül riasztania kell, - a szabotázsvonalak jelzéseit - nem élesbe kapcsolt állapotban is - a rendszernek optikailag és akuszti-kusan akusztikusan is jeleznie, illetve tárolnia kell, - a támadásjelző részeknek állandóan élesben kell üzemelniük, - a jelző áramkörök és a szabotázsvonalak szabotázs vonalak megszakadását, a rövidzárlatot, illetve a hurok ellenállásainak 20%-os 20 %-os változását a rendszernek jeleznie kell rendszer jelezze (riasztásriasztania kell), - a szabotázsvonalak visszakapcsolását csak a jelzőberendezést gyártók, szerelők, szerelők vagy karbantartók végezhetik, - minimálisan két 2, egymástól független kültéri akusztikus és egy optikai jelzésadó telepítése szükséges, - az akusztikai akusztikus jelzésadókat külön falsíkra kell elhelyezni, az egyik készüléknek beépített akkumulátorral akkumulátorosnak kell rendelkeznielennie, - a kültéri jelzésadókat a közlekedésre alkalmas felületektől, tárgyaktól, építményektől, épületszerkeze-tektőlépületszerkezetektől, közlekedési utaktól olyan távolságra kell telepíteni, hogy azok elérhetősége csak segédeszközzel legyen megoldható, - a kültéri hangjelzéseknek hangjelzésnek a riasztást kiváltó ok megszűnte után 1-3 percen belül automatikusan meg kell szűnnie, illetve kizárólag az arra illetékes kezelő vagy a karbantartó által kézzel lekapcsolhatónak kell lennie, a rendszer a bekapcsolást követően ismételten kapcsoljon éles állapotba, - a kültéri hangjelző szabotázsvédett, min. 1,5 mm-es lágyacél burkolatú legyen, vagy ezzel egyenértékű mechanikai védelemmel rendelkezzenrendel- kezzen, a hangereje haladja meg a 100 decibelt, váltakozó kéthangú jelzéssel, - az optikai jelzésadó borostyánsárga borostyán sárga színű, villogó, minimálisan 200 lux fényerős fényerősségű legyen, - az energiaellátást kétenergia ellátást 2, egymástól független, kölcsönhatásmentes kölcsönhatás mentes energiaforrás, : elektromos hálózat és akkumulátor biztosítsa, - az elektromos hálózatnak megszakítás nélküli üzemmódban kell működniműködnie, - az akkumulátor a hálózati energiaellátás zavara esetén automatikusan és megszakítás nélkül a teljes berendezés legalább 72 órás üzemeltetését, a 72 óra eltelte letelte után legalább egy riasztási ciklus végre-hajtását végrehajtását biztosítsa, - az akkumulátor automatikus töltéséről gondoskodni kell, - a nyitásérzékelők nyílás érzékelők csak rejtve, süllyesztve szerelhetők, - a szabadtéri, a védett téren kívüli és a nem szabotázsvédett szabotázs védett vezetékeket a falon belül, belül vagy acél-acél védőcsőbe helyezve kell vezetni. Eltérően az ÁVF VII.2. pontjától, a Ptk.540.§ (2) bekezdése alapján a felek megállapodnak, hogy a szerződő (biztosított) a fenti külön feltétel meghatározásainak változásairól a biztosítót haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül írásban értesíti.

Appears in 1 contract

Samples: K&h Vállalkozói Vagyonbiztosítás