Teljesítés feltételei. 1. A Szerződés akkor tekinthető teljesítettnek, ha az Eladó(k) által szolgáltatott termékek teljeskörűen megfelelnek a műszaki leírásban, valamint az Eladó(k) ajánlatában meghatározottaknak. 2. Szerződő Felek vállalják, hogy minden lehetséges erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket haladéktalanul, tevékenyen és pontosan elvégezzék, illetve teljesítsék. 3. Szerződő Felek kötelesek a lehető legnagyobb mértékben együttműködni annak érdekében, hogy a Szerződés teljesítésében esetlegesen jelentkező nehézségeket és problémákat kölcsönösen egyeztetve, a Szerződés céljának megvalósítása érdekében megoldhassák. 4. Szerződő Felek kötelesek a másik Szerződő Fél által a Szerződés teljesítésével összefüggésben indokoltan kért minden tájékoztatást észszerű határidőn belül megadni. A határidőt a felkérésben rögzíteni kell. 5. Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, Szerződő Felek nem végeznek, nem hagynak bekövetkezni vagy nem engednek meg olyan cselekményeket, amelyek bármely módon hátrányos hatással lehetnek a másik Szerződő Fél valamely jogára nézve, vagy károsan befolyásolják a másik Szerződő Fél jó hírnevét vagy üzleti jóhírét. Az Eladó kifejezetten nyilatkozik, miszerint tudomással bír arról, hogy Vevő a jelen szerződést Európai Uniós forrásból (TOP-6.9.2-16-SG1-2018-00001) finanszírozza, így erre a körülményre is tekintettel a teljesítés és az elszámolás során különös gonddal jár el, továbbá a pályázatban előírtak megvalósulását elősegíti. 6. Szerződő Xxxxx vállalják annak biztosítását, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket megfelelő szintű végzettséggel és tapasztalattal rendelkező kompetens személyek a kellő gondossággal, szakértelemmel és körültekintéssel látják el. 7. Szerződő Felek vállalják, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket és jogaikat nem gyakorolják a Szerződéssel bármiképpen összeegyeztethetetlen módon. 8. Szerződő Felek vállalják, hogy a Szerződés teljesítése során valamennyi vonatkozó jogszabályi előírásnak eleget tesznek. Eladó szavatolja, hogy a Berendezések megfelelnek az irányadó a magyar és az európai uniós élet-, vagyon-, munka- és környezetvédelmi, továbbá egészségügyi előírásoknak. 9. A Berendezéseknek CE minősítéssel kell rendelkezniük és meg kell felelniük a vonatkozó európai és magyar szabványoknak. Vevő erre vonatkozó igénye esetén Xxxxx köteles Vevő által előírt formában és módon igazolni a Berendezések megfelelőségét. 10. A Szerződést Eladónak kell teljesítenie. 11. A Felek rögzítik, hogy az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét Vevő számára megismerhetővé teszi és az alábbi ügyletekről Vevőt haladéktalanul értesíti: a) Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel; b) Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel 12. A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződéssel kapcsolatos, illetve a Szerződéssel kapcsolatban a másik félről szerzett valamennyi adatot, beleértve a Szerződés létrejöttét és tartalmát, bizalmasan kezel és ilyen adatot harmadik személlyel a Szerződő Fél az érintett másik Szerződő Fél előzetes írásbeli beleegyezése nélkül nem közöl, nem tesz hozzáférhetővé, sem a jelen Szerződés hatályban léte alatt, sem a jelen Szerződés megszűnése után, továbbá saját körben is csak a Szerződés teljesítése érdekében használ fel. A titoktartási kötelezettség a Szerződés hatályának megszűnése után is terheli Eladót és a Vevőt is. 13. Eladó jogosult alvállalkozót igénybe venni, azonban az alvállalkozó igénybevételét megelőzően köteles azt bejelenteni Vevőnek. A jogosan igénybe vett alvállalkozókért úgy felel(nek), mintha a munkát maga(uk) végezte(ék) volna el, míg alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén felelős(ek) minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.
Appears in 2 contracts
Samples: Adásvételi Szerződés, Adásvételi Szerződés
Teljesítés feltételei. 1. A Szerződés akkor tekinthető teljesítettnek, ha az Eladó(k) által szolgáltatott termékek teljeskörűen megfelelnek a műszaki leírásban, valamint az Eladó(k) ajánlatában meghatározottaknak.
2. Szerződő Felek vállalják, hogy minden lehetséges erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket haladéktalanul, tevékenyen és pontosan elvégezzék, illetve teljesítsék.
3. Szerződő Felek kötelesek a lehető legnagyobb mértékben együttműködni annak érdekében, hogy a Szerződés teljesítésében esetlegesen jelentkező nehézségeket és problémákat kölcsönösen egyeztetve, a Szerződés céljának megvalósítása érdekében megoldhassák.
4. Szerződő Felek kötelesek a másik Szerződő Fél által a Szerződés teljesítésével összefüggésben indokoltan kért minden tájékoztatást észszerű határidőn belül megadni. A határidőt a felkérésben rögzíteni kell.
5. Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, Szerződő Felek nem végeznek, nem hagynak bekövetkezni vagy nem engednek meg olyan cselekményeket, amelyek bármely módon hátrányos hatással lehetnek a másik Szerződő Fél valamely jogára nézve, vagy károsan befolyásolják a másik Szerződő Fél jó hírnevét vagy üzleti jóhírét. Az Eladó kifejezetten nyilatkozik, miszerint tudomással bír arról, hogy Vevő a jelen szerződést Európai Uniós forrásból (TOP-6.9.2-16-SG1-2018-00001) finanszírozza, így erre a körülményre is tekintettel a teljesítés és az elszámolás során különös gonddal jár el, továbbá a pályázatban előírtak megvalósulását elősegíti.
6. Szerződő Xxxxx vállalják annak biztosítását, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket megfelelő szintű végzettséggel és tapasztalattal rendelkező kompetens személyek a kellő gondossággal, szakértelemmel és körültekintéssel látják el.
7. Szerződő Felek vállalják, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket és jogaikat nem gyakorolják a Szerződéssel bármiképpen összeegyeztethetetlen módon.
8. Szerződő Felek vállalják, hogy a Szerződés teljesítése során valamennyi vonatkozó jogszabályi előírásnak eleget tesznek. Eladó szavatolja, hogy a Berendezések Xxxxxx megfelelnek az irányadó a magyar és az európai uniós élet-, vagyon-, munka- és környezetvédelmi, továbbá egészségügyi előírásoknak.
9. A Berendezéseknek Termék CE minősítéssel kell rendelkezniük rendelkeznie és meg kell felelniük a vonatkozó európai és magyar szabványoknak. Vevő erre vonatkozó igénye esetén Xxxxx köteles Vevő által előírt formában és módon igazolni a Berendezések Termék megfelelőségét.
10. A Szerződést Eladónak kell teljesítenie.
11. A Felek rögzítik, hogy az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét Vevő számára megismerhetővé teszi és az alábbi ügyletekről Vevőt haladéktalanul értesíti:
a) Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;
b) Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel
12. A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződéssel kapcsolatos, illetve a Szerződéssel kapcsolatban a másik félről szerzett valamennyi adatot, beleértve a Szerződés létrejöttét és tartalmát, bizalmasan kezel és ilyen adatot harmadik személlyel a Szerződő Fél az érintett másik Szerződő Fél előzetes írásbeli beleegyezése nélkül nem közöl, nem tesz hozzáférhetővé, sem a jelen Szerződés hatályban léte alatt, sem a jelen Szerződés megszűnése után, továbbá saját körben is csak a Szerződés teljesítése érdekében használ fel. A titoktartási kötelezettség a Szerződés hatályának megszűnése után is terheli Eladót és a Vevőt is.
13. Eladó jogosult alvállalkozót igénybe venni, azonban az alvállalkozó igénybevételét megelőzően köteles azt bejelenteni Vevőnek. A jogosan igénybe vett alvállalkozókért úgy felel(nek), mintha a munkát maga(uk) végezte(ék) volna el, míg alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén felelős(ek) minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.
Appears in 2 contracts
Samples: Adásvételi Szerződés, Adásvételi Szerződés
Teljesítés feltételei. 1. A Szerződés akkor tekinthető teljesítettnek, ha az Eladó(k) által szolgáltatott termékek teljeskörűen megfelelnek a műszaki leírásban, valamint az Eladó(k) ajánlatában meghatározottaknak.
2. Szerződő Felek vállalják, hogy minden lehetséges erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket haladéktalanul, tevékenyen és pontosan elvégezzék, illetve teljesítsék.
32. Szerződő Felek kötelesek a lehető legnagyobb mértékben együttműködni annak érdekében, hogy a Szerződés teljesítésében esetlegesen jelentkező nehézségeket és problémákat kölcsönösen egyeztetve, a Szerződés céljának megvalósítása érdekében megoldhassák.
43. Szerződő Felek kötelesek a másik Szerződő Fél által a Szerződés teljesítésével összefüggésben indokoltan kért minden tájékoztatást észszerű határidőn belül megadni. A határidőt a felkérésben rögzíteni kell.
54. Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, Szerződő Felek nem végeznek, nem hagynak bekövetkezni vagy nem engednek meg olyan cselekményeket, amelyek bármely módon hátrányos hatással lehetnek a másik Szerződő Fél valamely jogára nézve, vagy károsan befolyásolják a másik Szerződő Fél jó hírnevét vagy üzleti jóhírét. Az A Eladó kifejezetten nyilatkozik, miszerint tudomással bír arról, hogy Vevő a jelen szerződést Európai Uniós forrásból (TOP-6.9.2-16-SG1-2018-00001) finanszírozza, így erre a körülményre is tekintettel a teljesítés és az elszámolás során különös gonddal jár el, továbbá a pályázatban előírtak megvalósulását elősegíti.
65. Szerződő Xxxxx vállalják annak biztosítását, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket megfelelő szintű végzettséggel és tapasztalattal rendelkező kompetens személyek a kellő gondossággal, szakértelemmel és körültekintéssel látják el.
76. Szerződő Felek vállalják, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket és jogaikat nem gyakorolják a Szerződéssel bármiképpen összeegyeztethetetlen módon.
87. Szerződő Felek vállalják, hogy a Szerződés teljesítése során valamennyi vonatkozó jogszabályi előírásnak eleget tesznek. Eladó szavatolja, hogy a Berendezések megfelelnek az irányadó a magyar és az európai uniós élet-, vagyon-, munka- és környezetvédelmi, továbbá egészségügyi előírásoknak.
98. A Berendezéseknek CE minősítéssel kell rendelkezniük és meg kell felelniük a vonatkozó európai és magyar szabványoknak. Vevő erre vonatkozó igénye esetén Xxxxx köteles Vevő által előírt formában és módon igazolni a Berendezések megfelelőségét.
109. A Szerződést Eladónak kell teljesítenie.
1110. A Felek rögzítik, hogy az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét Vevő számára megismerhetővé teszi és az alábbi ügyletekről Vevőt haladéktalanul értesíti:
a) Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;
b) Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel
12. A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződéssel kapcsolatos, illetve a Szerződéssel kapcsolatban a másik félről szerzett valamennyi adatot, beleértve a Szerződés létrejöttét és tartalmát, bizalmasan kezel és ilyen adatot harmadik személlyel a Szerződő Fél az érintett másik Szerződő Fél előzetes írásbeli beleegyezése nélkül nem közöl, nem tesz hozzáférhetővé, sem a jelen Szerződés hatályban léte alatt, sem a jelen Szerződés megszűnése után, továbbá saját körben is csak a Szerződés teljesítése érdekében használ fel. A titoktartási kötelezettség a Szerződés hatályának megszűnése után is terheli Eladót és a Vevőt is.
13. Eladó jogosult alvállalkozót igénybe venni, azonban az alvállalkozó igénybevételét megelőzően köteles azt bejelenteni Vevőnek. A jogosan igénybe vett alvállalkozókért úgy felel(nek), mintha a munkát maga(uk) végezte(ék) volna el, míg alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén felelős(ek) minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Teljesítés feltételei. 1. A Szerződés akkor tekinthető teljesítettnek, ha az Eladó(k) által szolgáltatott termékek teljeskörűen megfelelnek a műszaki leírásban, valamint az Eladó(k) ajánlatában meghatározottaknak.
2. Szerződő Felek vállalják, hogy minden lehetséges erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket haladéktalanul, tevékenyen és pontosan elvégezzék, illetve teljesítsék.
3. Szerződő Felek kötelesek a lehető legnagyobb mértékben együttműködni annak érdekében, hogy a Szerződés teljesítésében esetlegesen jelentkező nehézségeket és problémákat kölcsönösen egyeztetve, a Szerződés céljának megvalósítása érdekében megoldhassák.
4. Szerződő Felek kötelesek a másik Szerződő Fél által a Szerződés teljesítésével összefüggésben indokoltan kért minden tájékoztatást észszerű határidőn belül megadni. A határidőt a felkérésben rögzíteni kell.
5. Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, Szerződő Felek nem végeznek, nem hagynak bekövetkezni vagy nem engednek meg olyan cselekményeket, amelyek bármely módon hátrányos hatással lehetnek a másik Szerződő Fél valamely jogára nézve, vagy károsan befolyásolják a másik Szerződő Fél jó hírnevét vagy üzleti jóhírét. Az Eladó kifejezetten nyilatkozik, miszerint tudomással bír arról, hogy Vevő a jelen szerződést Európai Uniós forrásból (TOP-6.9.2-16-SG1-2018-00001) finanszírozza, így erre a körülményre is tekintettel a teljesítés és az elszámolás során különös gonddal jár el, továbbá a pályázatban előírtak megvalósulását elősegíti.
6. Szerződő Xxxxx vállalják annak biztosítását, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket megfelelő szintű végzettséggel és tapasztalattal rendelkező kompetens személyek a kellő gondossággal, szakértelemmel és körültekintéssel látják el.
7. Szerződő Felek vállalják, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket és jogaikat nem gyakorolják a Szerződéssel bármiképpen összeegyeztethetetlen módon.
8. Szerződő Felek vállalják, hogy a Szerződés teljesítése során valamennyi vonatkozó jogszabályi előírásnak eleget tesznek. Eladó szavatolja, hogy a Berendezések Eszközök megfelelnek az irányadó a magyar és az európai uniós élet-, vagyon-, munka- és környezetvédelmi, továbbá egészségügyi előírásoknak.
9. A Berendezéseknek Eszközöknek CE minősítéssel kell rendelkezniük és meg kell felelniük a vonatkozó európai és magyar szabványoknak. Vevő erre vonatkozó igénye esetén Xxxxx köteles Vevő által előírt formában és módon igazolni a Berendezések Eszközök megfelelőségét.