Titoktartásra vonatkozó rendelkezések mintaszakaszok

Titoktartásra vonatkozó rendelkezések. A Felek kijelentik, hogy a jelen megállapodás megkötésével és teljesítésével összefüggésben a másik Xxxxxx és annak tevékenységével kapcsolatban bármilyen módon tudomásukra jutott adat, tény üzleti titoknak minősül, azt a Xxxxx harmadik személynek nem adhatják ki, nem tehetik hozzáférhetővé és jelen megállapodás teljesítésétől eltérő más célra nem használhatják fel.
Titoktartásra vonatkozó rendelkezések. 8.1. Szerződő Felek rögzítik, hogy Szállító a jelen szerződésből eredő kötelezettségei teljesítése során a Megrendelő gazdasági tevékenységéhez, illetőleg a Megrendelő szerződő partnerei gazdasági tevékenységéhez kapcsolódóan üzleti titkokat ismerhet meg. 8.2. Szerződő Xxxxx rögzítik, hogy jelen szerződés alkalmazása tekintetében üzleti titoknak minősül minden olyan gazdasági tevékenységhez kapcsolódó tény, információ, megoldás, irat vagy adat, melynek titokban maradásához a Megrendelőnek vagy szerződő partnereinek méltányolható érdeke fűződik, valamint a jelen szerződés teljesítése során a Szállító tudomására jutott mindennemű műszaki, gazdasági adat. 8.3. Felek megállapodnak, hogy a Megrendelőtől kapott, üzleti titkot képező információkat Szállító csak a szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben használhatja fel. Szállító köteles a Megrendelővel kötött szerződése teljesítése során tudomására jutott mindennemű üzleti titkot időbeli korlátozás nélkül – a jelen szerződés megszűnését követően is – megőrizni; azt nem hozhatja nyilvánosságra vagy teheti harmadik személyek számára megismerhetővé. 8.4. Szerződő Felek rögzítik, hogy a titoktartási kötelezettség kiterjed mind Megrendelőhöz köthető, mind a Megrendelővel üzleti kapcsolatban álló harmadik személyekhez kötődő üzleti titokra. Szerződő Felek rögzítik, hogy Szállító kötelezettségvállalása kiterjed minden alkalmazottjára, alvállalkozójára. Szállító köteles a teljesítésben részt vevő összes alkalmazottjával és alvállalkozójával a jelen szerződés tartalmának megfelelő titoktartási nyilatkozatot aláíratni. Szállító a feladat teljesítésébe csak olyan alvállalkozót vonhat be, aki a jelen szerződés tartalmának megfelelő titoktartási nyilatkozatot ad a Megrendelő részére. 8.5. Szállító a jelen, 8. pont szerinti titoktartási kötelezettség általa, vagy bármely, az érdekkörébe tartozó személy általi megszegéséből eredő károkért helyt állni tartozik Megrendelővel, illetve harmadik személyekkel szemben. 8.6. A titoktartási kötelezettség hatálya nem vonatkozik az alábbi információkra: − amelyek nyilvánosságra hozatalát jogszabály, vagy hatósági előírás kötelezővé teszi, de csak az előírt mértékben és kizárólag az érdekelti kör számára, − amelyek a szerződés hatálybalépését megelőzően is ismertek vagy ismerhetőek voltak, − amelyek bizonyíthatóan a szerződő Felek hibáján kívül kerültek nyilvánosságra, − amelyek a nyilvánosság számára rendelkezésre állhatnak.
Titoktartásra vonatkozó rendelkezések. 6.1. Megbízott a szerződés teljesítése során tudomására jutott adatokat, tényeket, üzleti titkokat és más bizalmas információkat üzleti titokként megőrzi. A megbízás teljesítése során Megbízottról Megbízó tudomására jutott adatokat, tényeket, üzleti titkokat és más bizalmas információkat Megbízó köteles megőrizni. 6.2. Megbízó és Megbízott a megbízás teljesítése során, és azt követően is kötelesek egymás üzleti jó hírét megőrizni, továbbá a megbízás teljesítése során egymásról tudomásukra jutott adatokat, tényeket, üzleti titkokat és más bizalmas információkat a megbízás megszűnése után is harmadik személy tudomására csak az érintett fél előzetes, írásos hozzájárulásával hozhatják. 6.3. Megbízó jelen szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy Megbízott a Megbízót jelen szerződés hatálya alatt, és azt követően referenciaként ajánlataiban és megjelenéseiben feltüntesse.
Titoktartásra vonatkozó rendelkezések. Bizalmas információnak minősül minden olyan adat, tény, információ, vagy megoldás, amelyet a Szerződés megkötését megelőző tárgyalások során, vagy a Szerződés létrejötte és végrehajtása során az egyik Fél bármilyen formában (akár írásban, szóban vagy elektronikus formában, stb.) a másik Fél tudomására hozott, vagy azt a másik Fél megszerezte, megkapta, vagy ahhoz hozzáfért és amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a Fél jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné. Bizalmas üzleti információ különösen a Bérbeadó pénzügyi és egyéb stratégiája, technikai módszere, számítógépes nyilvántartása, működéséhez köthető módszerei.
Titoktartásra vonatkozó rendelkezések. Megbízott a szerződés teljesítése során tudomására jutott adatokat, tényeket, üzleti titkokat és más bizalmas információkat üzleti titokként megőrzi. A megbízás teljesítése során Megbízottról Megbízó tudomására jutott adatokat, tényeket, üzleti titkokat és más bizalmas információkat Megbízó köteles megőrizni. Megbízó és Megbízott a megbízás teljesítése során, és azt követően is kötelesek egymás üzleti jó hírét megőrizni, továbbá a megbízás teljesítése során egymásról tudomásukra jutott adatokat, tényeket, üzleti titkokat és más bizalmas információkat a megbízás megszűnése után is harmadik személy tudomására csak az érintett fél előzetes, írásos hozzájárulásával hozhatják. Megbízó jelen szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy Megbízott a Megbízót jelen szerződés hatálya alatt, és azt követően referenciaként ajánlataiban és megjelenéseiben feltüntesse.

Related to Titoktartásra vonatkozó rendelkezések

  • A telefonszolgáltatásra vonatkozó speciális rendelkezések (1) Az előfizetői jogviszony megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles igazolást kiállítani, melyben feltünteti a Szolgáltató megnevezését, székhelyét, az Előfizető nevét, a helyhez kötött telefonállomás kapcsolási számát, a felszerelés helyét, valamint a befizetett díj, vagy díjelőleg összegét és a befizetés dátumát, illetve – ha történt ilyen – a Szolgáltató által visszafizetett összeg nagyságát és a visszafizetés dátumát (2) Ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást más szolgáltatóval az előfizetői hurok átengedésére kötött szerződés alapján nyújtja, köteles az Előfizetőt az előfizetői hurok átengedésére irányuló szerződés felmondásáról az (1) bekezdésben írott módon haladéktalanul értesíteni.

  • A biztosítási titokra vonatkozó rendelkezések 19.2.1.1. A biztosító jogosult kezelni ügyfeleinek azon bizto- sítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerző- déssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerző- dés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítélésé- hez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél le- het. Biztosítási titok minden olyan – minősített adatot nem tar- talmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő ügyfeleinek – ideértve a károsultat is – személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálko- dására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik. 19.2.1.2. A 19.2.1.1. pontban meghatározott céltól eltérő cél- ból végzett adatkezelést biztosító vagy viszontbiztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. 19.2.1.3. A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a Bit. másként nem rendelkezik – titoktartási köte- lezettség terheli a biztosító vagy viszontbiztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosító- val kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hoz- zájutottak. 19.2.1.4. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 2017. évi LIII. törvényben (a továbbiakban: Eüak.) meghatározott egészségügyi adatokat a biztosító a 19.2.1.1. pontban meghatározott célokból, az Eüak. rendelkezései szerint, kizárólag az érintett kifejezett hozzájáru- lásával kezelheti. 19.2.1.5. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik sze- mélynek, ha a) a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak kép- viselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,

  • A biztosítási titok megtartására vonatkozó rendelkezések A biztosítási titok tekintetében, idôbeli korlátozás nélkül – ha a törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tulajdonosait, vezetôit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha – a biztosító ügyfele vagy annak képviselôje a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad, – a Bit alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, – a biztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg. VI.2.1 A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel, b) a nyomozás elrendelését követôen a nyomozó hatósággal és ügyészséggel c) büntetôügyben, polgári peres vagy nemperes eljárásban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértôvel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csôdeljárásban eljáró vagyonfelügyelôvel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelôvel, rendkívüli vagyonfelügyelôvel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró fôhitelezôvel, Családi Csôdvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelôvel, bírósággal, d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzôvel, továbbá az általa kirendelt szakértôvel, e) az adóhatósággal abban az esetben, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerzôdésbôl eredô adókötelezettség alá esô kifizetésrôl törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.

  • A szolgáltatás rendelkezésre állása A szolgáltatás rendelkezésre állása: a szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest. A szolgáltatás rendelkezésre állási mutató számítása a Szolgáltató támogató rendszerei és nyilvántartása alapján történik. A hibás teljesítési statisztika számításának alapja az adatgyűjtési időszakban a Szolgáltatóhoz érkező hibabejelentések (a Szolgáltató érdekkörében bekövetkező hibák esetében) időpontjai és a hibaelhárítások között eltelt összes idő. Az összes hibásan teljesített órák száma egyenlő a hibabejelentések nyilvántartásai alapján összesített hibásan teljesített órák számával, hozzáadva a váratlan és tervezett üzemszünetek (szolgáltatás-kiesés) időtartamát is. A szolgáltatás éves rendelkezésre állása az adott évben hibásan teljesített összesített időnek az adott év teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest számolt százalékos értéke az összes hálózati végpontra vonatkoztatva. A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni azokat az időszakokat, amikor a szolgáltatás kiesés ▪ az Előfizető érdekkörében keletkező ok (szünetelés, korlátozás); ▪ a Szolgáltató érdekkörén kívül eső egyéb elháríthatatlan külső ok esetén (különösen: időjárási viszonyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás) ▪ elháríthatatlan külső ok (ÜÁSZF Törzsrész vonatkozó pontja) ▪ Szolgáltató általi telepítést követően a műholdra való rálátás megszűnt (különösen új beépített tereptárgyak miatt); ▪ Szolgáltató által előre bejelentett karbantartás miatt történt; Szolgáltató a rendelkezésre állás éves átlagos értékét a mért adatok alapján évente meghatározza, és azt minden év január 31. napjáig az előző évre vonatkozóan az előfizetők számára xxx.xxxxxxx.xx honlapján közzéteszi.

  • Vegyes és záró rendelkezések XV.1. A jelen ÁSZF és az Egyedi Szerződés aláírása, és a jogviszony teljesítéséhez szükséges adatok ren- delkezésre bocsátása, a természetes személy Felhasználó Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pont szerinti hozzájárulásnak minősül. XV.2. Az ÁSZF-ben a VPP részére megállapított jogok nem kizárólagos jellegűek, azok együttesen is alkal- mazhatóak. Amennyiben VPP a jelen ÁSZF-ben meghatározott jogát nem gyakorolja, az nem értelmezhető joglemondásként. XV.3. A jelen ÁSZF-nek a Felhasználóval való megismertetéséről a VPP egyfelől gondoskodik oly módon, hogy az ÁSZF mindenkori hatályos és teljes szövege a xxx.xxxxx.xx/XXXX linken közzétételre kerül, illetve a Felhasználó számára a hozzáférés mindenkor biztosított, másfelől az Egyedi Szerződés aláírásakor az akkor hatályos ÁSZF egy példánya átadásra kerül a Felhasználó részére. XV.4. A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben Magyarország jogszabályai, különös tekintettel a Ptk., valamint VET. rendelkezései az irányadóak azzal, hogy amennyiben a Szerződés az értelmezésre vonat- kozó eltérő rendelkezést nem tartalmaz, úgy a Szerződésben alkalmazott kifejezéseket a Ptk. és a VET. rendeletei szerint kell értelmezni. Amennyiben a Ptk. vagy a VET. és a Szerződés rendelkezési között eltérés állapítható meg és a jogszabály az eltérést megengedi, akkor a Felek jogviszonyára a szerződésben foglaltak az irányadóak. XV.5. Amennyiben az Egyedi Szerződés és a Szerződés többi része között eltérés állapítható meg, akkor a Felek jogviszonyára az egyedi Szerződésben foglaltak az irányadóak. XV.6. A Szerződésből fakadó jogviták során a Felek kötelesek álláspontjaikat tárgyalások útján egyeztetni, jog- vitáikat elsősorban peren kívül, békés úton megoldani. A jogvita békés úton történő rendezésének ered- ménytelensége esetén Felek a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt vagy természetes személy Felhasználó esetén a Felhasználó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti illetékességgel rendelkező békéltető testület előtt érvényesíthetik a Szerződésből eredő jogaikat. A békéltető testületek felsorolását az ÁSZF 16. pontja tartalmazza.

  • Szolgáltató rendes felmondása Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést indokolás mellett, bármikor, írásban, 60 napos felmondási idővel felmondani. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést rendes felmondással szűnteti meg, az Előfizető a részére biztosított kedvezmények visszafizetésére nem kötelezhető. A Szolgáltató általi felmondásnak a következőket kell tartalmaznia: a) a felmondás indokát,

  • A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 13.2.1. Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakozástatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).

  • Szerzői jogi rendelkezések 1. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés alapján a Vállalkozó által készítendő, szerzői jogi védelem alatt álló alkotások vonatkozásában a Megrendelő a részére történő átadással teljes, átruházható, és korlátozásmentes (térben, időben, felhasználási módban) felhasználási jogot szerez. A felhasználási jog ellenértékét a vállalkozói díj tartalmazza. 2. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő által átadott terveket, adott esetben egyéb a szerzői jog által védett dokumentumokat Vállalkozó kizárólag csak a jelen szerződés teljesítéséhez használhatja fel, egyebekben azon semmiféle felhasználási jogot nem szerez. Ennek megsértéséből eredő valamennyi hátrányos jogkövetkezmény a Vállalkozót terheli. A jelen szerződés körében történő felhasználás után Vállalkozónak a Megrendelő felé nem kell ellenértéket megfizetnie. 3. Felek megállapodnak abban, hogy a megrendelő a rendelkezés jogát jelen szerződéssel kiköti, így a vállalkozó a szellemi alkotást csak saját belső tevékenységéhez használhatja fel, nyilvánosságra nem hozhatja, harmadik személlyel nem közölheti; ilyen esetben a szellemi alkotással a megrendelő szabadon rendelkezik.

  • Ügyféltájékoztató Általános rendelkezések Bodyguard VIP Pro balesetbiztosítás (alapbiztosítás) általános szerződési feltételei (ÁSZF) Súlyos egészségkárosodásra és bármely okú halálesetre, illetve kiemelt kockázatú betegségekre szóló kiegészítő biztosítások feltételei (KSZF) ⏵Függelékek ⏵◼ 1. számú Függelék Az alapbiztosítás biztosítási eseményei és szolgáltatásai ◼ 2. számú Függelék Súlyos egészségkárosodásra és halálesetre, illetve kiemelt kockázatú betegségekre szóló kiegészítő biztosítások biztosítási eseményei és szolgáltatásai ◼ 3. számú Függelék A biztosítási szolgáltatás elbíráláshoz bekérhető okitartok ◼ 4. számú Függelék Bodyguard VIP Pro balesetbiztosítás szolgáltatási csomagjai és díjszabása Baleseti eredetű égés

  • Szolgáltató rendkívüli felmondása 9.3.2.1. Az Előfizetői szerződés 15 napos felmondási idővel történő felmondásának esetei A Szolgáltató az Előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos felmondási idővel az alábbi esetekben mondhatja fel: a) Az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg. Ilyen esetnek minősül különösen a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését veszélyeztető cselekmény, ha az Előfizető a Szolgáltatáshoz használt eszközöket a Szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, megrongálja, vagy ha az Előfizető a Hálózati végponthoz a követelményeknek meg nem felelő végberendezést csatlakoztat, vagy ha az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket nem az Előfizetői szerződésben rögzített vételi helyen illetve Hálózati végponton működteti. b) Az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához vagy elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze. c) Az Előfizető a Szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. d) A Szolgáltató az Előfizetői szerződést 15 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a fizetési határidő elmulasztását követően elküldött, jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítést legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani az Előfizetői szerződést, ha az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a jogvita elbírálására jogosult szervhez kérelmet terjesztett elő, amelyről másolatban tájékoztatta a Szolgáltatót, feltéve, hogy az Előfizető a nem vitatott és a szolgáltatás igénybevételéért esedékes díjakat folyamatosan megfizeti. A szolgáltató köteles az Előfizető kérésére a nem vitatott díjak befizetésének lehetőségét biztosítani. e) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó Előfizetői szerződést a Szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az Előfizető a Szolgáltató jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.