Common use of totálkárok Clause in Contracts

totálkárok. 2.7.7.1. Jelen különös feltételek értelmében a Biztosító a biztosított vagyontárgyat totálkárosnak tekinti, ha - a helyreállítási költség eléri, illetve, meghaladja a jármű (biztosított vagyontárgy) magyarországi káridőponti piaci forgalmi értékének 80%-át, - lopáskár esetén a rendőrségnél történt bejelentést követően a rendőrség kiadta a nyomozást megszüntető, vagy felfüggesztő határozatot és a jármű a lopáskár kártérítési összegének kifizetéséig nem került meg. 2.7.7.2. A totálkár térítése a magyarországi belföldi, káridőponti forgalmi értéken történik, amelynek meghatározására az Autovista adatbá- zisa szolgál. 2.7.7.3. A jármű új állapotban történő első forgalomba helyezésétől számított egy éven belül, kizárólagosan csak az első tulajdonos részére a Biztosító a totálkáros járműnek legfeljebb a vásárláskori, számlával igazolt költségét téríti meg, ez az összeg azonban nem lehet magasabb, mint a totálkáros jármű káridőponti Autovista adatbázis szerinti új értéke. 2.7.7.4. A Biztosító a totálkár kárrendezése során a káridőponti forgalmi értékből levonja az értéket képviselő maradvány (roncs) értékét. Amennyiben a Biztosított a maradványt (roncsot) értékesíteni kívánja, de azt a Biztosító által meghatározott összegért nem tudja, ez esetben a Biztosító segítséget nyújt az értékesítésben, vagy indokolt esetben a maradvány (roncs) értékének összegét csök- kenti. 2.7.7.5. Totálkárt szenvedett járműnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak fizetendő illetéket és adót a Biztosítottnak csak akkor téríti meg a Biztosító, ha a Biztosított hitelt érdemlően igazolta, hogy az illetéket, adót megfizette, és azok visszaigénylésére nem jogosult. 2.7.7.6. A Biztosító az ÁFA értékét csak akkor téríti meg, ha a Biztosított hitelt érdemlően igazolja, hogy az ÁFA-t megfizette és az ÁFA visszatérítés igénybe vételére nem jogosult.

Appears in 5 contracts

Samples: K&h Casco Biztosítás, K&h Casco Biztosítás, K&h Casco Biztosítás

totálkárok. 2.7.7.1. Jelen különös feltételek értelmében a Biztosító a biztosított bizto- sított vagyontárgyat totálkárosnak tekinti, ha - a helyreállítási költség eléri, illetve, meghaladja a jármű (biztosított biz- tosított vagyontárgy) magyarországi káridőponti piaci forgalmi értékének 80%-át, - lopáskár esetén a rendőrségnél történt bejelentést követően a rendőrség kiadta a nyomozást megszüntető, vagy felfüggesztő felfüggesz- tő határozatot és a jármű a lopáskár kártérítési összegének kifizetéséig nem került meg. 2.7.7.2. A totálkár térítése a magyarországi belföldi, káridőponti forgalmi értéken történik, amelynek meghatározására az Autovista adatbá- zisa Autovis- ta adatbázisa szolgál. 2.7.7.3. A jármű új állapotban történő első forgalomba helyezésétől helye- zésétől számított egy éven belül, kizárólagosan csak az első tulajdonos tu- lajdonos részére a Biztosító a totálkáros járműnek legfeljebb a vásárláskori, számlával igazolt költségét téríti meg, ez az összeg azonban nem lehet magasabb, mint a totálkáros jármű káridőponti Autovista adatbázis szerinti új értéke. 2.7.7.4. A Biztosító a totálkár kárrendezése során a káridőponti forgalmi értékből levonja az értéket képviselő maradvány (roncs) értékét. Amennyiben a Biztosított a maradványt (roncsot) értékesíteni kívánjakí- vánja, de azt a Biztosító által meghatározott összegért nem tudja, ez esetben a Biztosító segítséget nyújt az értékesítésben, vagy indokolt esetben a maradvány (roncs) értékének összegét csök- kenti. 2.7.7.5. Totálkárt szenvedett járműnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak Vám- hivatalnak fizetendő illetéket és adót a Biztosítottnak csak akkor téríti meg a Biztosító, ha a Biztosított hitelt érdemlően igazolta, hogy az illetéket, adót megfizette, és azok visszaigénylésére nem jogosult. 2.7.7.6. A Biztosító az ÁFA értékét csak akkor téríti meg, ha a Biztosított hitelt érdemlően igazolja, hogy az ÁFA-t megfizette és az ÁFA visszatérítés igénybe vételére nem jogosult.

Appears in 2 contracts

Samples: K&h Casco Biztosítás, Casco Insurance Agreement

totálkárok. 2.7.7.1. Jelen különös feltételek értelmében a Biztosító a biztosított vagyontárgyat totálkárosnak tekinti, ha - a helyreállítási költség eléri, illetve, meghaladja a jármű (biztosított vagyontárgy) magyarországi káridőponti piaci forgalmi értékének 80%-át, - lopáskár esetén a rendőrségnél történt bejelentést követően a rendőrség kiadta a nyomozást megszüntető, vagy felfüggesztő felfüg- gesztő határozatot és a jármű a lopáskár kártérítési összegének kifizetéséig nem került meg. 2.7.7.2. A totálkár térítése a magyarországi belföldi, káridőponti forgalmi értéken történik, amelynek meghatározására az Autovista adatbá- zisa adat- bázisa szolgál. 2.7.7.3. A jármű új állapotban történő első forgalomba helyezésétől számított egy éven belül, kizárólagosan csak az első tulajdonos részére a Biztosító a totálkáros járműnek legfeljebb a vásárláskori, számlával igazolt költségét téríti meg, ez az összeg azonban nem lehet magasabb, mint a totálkáros jármű káridőponti Autovista adatbázis szerinti új értéke. 2.7.7.4. A Biztosító a totálkár kárrendezése során a káridőponti forgalmi értékből levonja az értéket képviselő maradvány (roncs) értékét. Amennyiben a Biztosított a maradványt (roncsot) értékesíteni kívánja, de azt a Biztosító által meghatározott összegért nem tudja, ez esetben a Biztosító segítséget nyújt az értékesítésben, vagy indokolt esetben a maradvány (roncs) értékének összegét csök- kenti. 2.7.7.5. Totálkárt szenvedett járműnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak fizetendő illetéket és adót a Biztosítottnak csak akkor téríti meg a Biztosító, ha a Biztosított hitelt érdemlően igazolta, hogy az illetéket, adót megfizette, és azok visszaigénylésére nem jogosult. 2.7.7.6. A Biztosító az ÁFA értékét csak akkor téríti meg, ha a Biztosított hitelt érdemlően igazolja, hogy az ÁFA-t megfizette és az ÁFA visszatérítés igénybe vételére nem jogosult.

Appears in 1 contract

Samples: K&h Casco Biztosítás

totálkárok. 2.7.7.16.6.1. Jelen különös feltételek szabályzat értelmében a Biztosító biztosító a biztosított vagyontárgyat totálkárosnak tekinti, ha - a helyreállítási költség eléri, illetve, meghaladja a jármű (biztosított vagyontárgy) magyarországi káridőponti piaci forgalmi értékének 80%-át60%-át, - lopáskár esetén a rendőrségnél történt bejelentést követően a rendőrség kiadta a nyomozást megszüntetőmegszün- tető, vagy felfüggesztő határozatot és a jármű a lopáskár kártérítési összegének kifizetéséig nem került meg. 2.7.7.26.6.2. A totálkár térítése a magyarországi belföldi, káridőponti kár- időponti forgalmi értéken történik, amelynek meghatározására az Autovista adatbá- zisa szolgálEUROTAX "H" jelű katalógusai szolgálnak. 2.7.7.36.6.3. A jármű új állapotban történő első forgalomba helyezésétől számított egy éven belül, kizárólagosan csak az első tulajdonos részére a Biztosító biztosító a totálkáros járműnek legfeljebb a vásárláskori, számlával igazolt költségét téríti meg, ez az összeg azonban nem lehet magasabb, mint a totálkáros jármű káridőponti Autovista adatbázis EUROTAX "H" katalógus szerinti új értéke. 2.7.7.46.6.4. A Biztosító biztosító a totálkár kárrendezése során a káridőponti káridőpon- ti forgalmi értékből levonja az értéket képviselő maradvány (roncs) értékét. CTU-06 Amennyiben a Biztosított biztosított a maradványt (roncsot) értékesíteni kívánja, de azt a Biztosító biztosító által meghatározott összegért nem tudja, ez esetben a Biztosító biztosító segítséget nyújt az értékesítésben, vagy indokolt esetben a maradvány (roncs) értékének összegét csök- kenticsökkenti. Ha a biztosított a biztosító jóváhagyása nélkül, a maradványt (roncsot) a biztosító által megállapított maradványérték (roncs- érték) alatti összegért értékesíti, ez esetben a biztosító az értékkülönbözetet nem téríti meg. Totálkárnál a maradvány (a roncs) a biztosított tulajdonában marad, a maradvány átvételére a biztosító nem kötelezhető. 2.7.7.56.6.5. Totálkárt szenvedett járműnél a Nemzeti Adó- Vám- és Vámhivatalnak Pénz- ügyőrségnek fizetendő illetéket és adót a Biztosítottnak biztosított- nak csak akkor téríti meg a Biztosítóbiztosító, ha a Biztosított biztosított hitelt érdemlően igazolta, hogy az illetéket, adót megfizettemeg- fizette, és azok visszaigénylésére nem jogosult. 2.7.7.66.6.6. A Biztosító biztosító az ÁFA értékét csak akkor téríti meg, ha a Biztosított biztosított hitelt érdemlően igazolja, hogy az ÁFA-t megfizette és az ÁFA visszatérítés igénybe vételére nem jogosult.

Appears in 1 contract

Samples: Casco Insurance Agreement

totálkárok. 2.7.7.16.6.1. Jelen különös feltételek értelmében a Biztosító biztosító a biztosított biz- tosított vagyontárgyat totálkárosnak tekinti, ha - a helyreállítási költség eléri, illetve, meghaladja a jármű (biztosított vagyontárgy) magyarországi káridőponti piaci forgalmi értékének 80%-át60%-át, - lopáskár esetén a rendőrségnél történt bejelentést követően a rendőrség kiadta a nyomozást megszüntetőmegszün- tető, vagy felfüggesztő határozatot és a jármű a lopáskár kártérítési összegének kifizetéséig nem került meg. 2.7.7.26.6.2. A totálkár térítése a magyarországi belföldi, káridőponti kár- időponti forgalmi értéken történik, amelynek meghatározására az Autovista adatbá- zisa szolgálEUROTAX "H" jelű katalógusai szolgálnak. 2.7.7.36.6.3. A jármű új állapotban történő első forgalomba helyezésétől számított egy éven belül, kizárólagosan csak az első tulajdonos részére a Biztosító biztosító a totálkáros járműnek legfeljebb a vásárláskori, számlával igazolt költségét téríti meg, ez az összeg azonban nem lehet magasabb, mint a totálkáros jármű káridőponti Autovista adatbázis EUROTAX "H" katalógus szerinti új értéke. 2.7.7.46.6.4. A Biztosító biztosító a totálkár kárrendezése során a káridőponti káridőpon- ti forgalmi értékből levonja az értéket képviselő maradvány (roncs) értékét. Amennyiben a Biztosított biztosított a maradványt (roncsot) értékesíteni kívánja, de azt a Biztosító biztosító által meghatározott összegért nem tudja, ez esetben a Biztosító biztosító segítséget nyújt az értékesítésben, vagy indokolt esetben a maradvány (roncs) értékének összegét csök- kenti.csökkenti. Ha a biztosított a biztosító jóváhagyása nélkül, a maradványt (roncsot) a biztosító által megállapított maradványérték (roncs- érték) alatti összegért értékesíti, ez esetben a biztosító az értékkülönbözetet nem téríti meg. Totálkárnál a maradvány (a roncs) a biztosított tulajdonában marad, a maradvány átvételére a biztosító nem kötelezhető. CTU-06 2.7.7.56.6.5. Totálkárt szenvedett járműnél a Nemzeti Adó- Vám- és Vámhivatalnak Pénz- ügyőrségnek fizetendő illetéket és adót a Biztosítottnak biztosított- nak csak akkor téríti meg a Biztosítóbiztosító, ha a Biztosított biztosított hitelt érdemlően igazolta, hogy az illetéket, adót megfizettemeg- fizette, és azok visszaigénylésére nem jogosult. 2.7.7.66.6.6. A Biztosító biztosító az ÁFA értékét csak akkor téríti meg, ha a Biztosított biztosított hitelt érdemlően igazolja, hogy az ÁFA-t megfizette és az ÁFA visszatérítés igénybe vételére nem jogosult.

Appears in 1 contract

Samples: Casco Insurance Agreement

totálkárok. 2.7.7.16.6.1. Jelen különös feltételek értelmében a Biztosító biztosító a biztosított biz- tosított vagyontárgyat totálkárosnak tekinti, ha - a helyreállítási költség eléri, illetve, illetve meghaladja a jármű (biztosított vagyontárgy) magyarországi káridőponti piaci forgalmi értékének 80%-át60%-át, - lopáskár esetén a rendőrségnél történt bejelentést követően a rendőrség kiadta a nyomozást megszüntető, vagy felfüggesztő határozatot és a jármű a lopáskár kártérítési összegének kifizetéséig nem került meg. 2.7.7.26.6.2. A totálkár térítése a magyarországi belföldi, káridőponti forgalmi értéken történik, amelynek meghatározására az Autovista adatbá- zisa szolgálEUROTAX "H" jelű katalógusai szolgálnak. 2.7.7.36.6.3. A jármű új állapotban történő első forgalomba helyezésétől számított egy éven belül, kizárólagosan csak az első tulajdonos részére a Biztosító a totálkáros járműnek legfeljebb a vásárláskori, számlával igazolt költségét téríti meg, ez az összeg azonban nem lehet magasabb, mint a totálkáros jármű káridőponti Autovista adatbázis szerinti új értéke. 2.7.7.4. A Biztosító biztosító a totálkár kárrendezése során a káridőponti forgalmi értékből levonja az értéket képviselő maradvány (roncs) értékét. Amennyiben a Biztosított biztosított a maradványt (roncsot) értékesíteni kívánja, de azt a Biztosító biztosító által meghatározott összegért nem tudja, ez esetben a Biztosító biztosító segítséget nyújt az értékesítésben, vagy indokolt esetben a maradvány (roncs) értékének összegét csök- kenticsökkenti. Ha a biztosított a biztosító jóváhagyása nélkül a maradványt (roncsot) a biztosító által megállapított maradványérték (roncsérték) alatti összegért értékesíti, ez esetben a biztosító az értékkülönbözetet nem téríti meg. Totálkárnál a maradvány (a roncs) a biztosított tulajdonában marad, a maradvány átvételére a biztosító nem kötelezhető. 2.7.7.56.6.4. Totálkárt szenvedett járműnél a Nemzeti Adó- Vám- és Vámhivatalnak Pénzügyőrségnek fizetendő illetéket és adót a Biztosítottnak biztosí- tottnak csak akkor téríti meg a Biztosítóbiztosító, ha a Biztosított biztosí- tott hitelt érdemlően igazolta, hogy az illetéket, adót megfizette, és azok visszaigénylésére nem jogosult. 2.7.7.66.6.5. A Biztosító biztosító az ÁFA értékét csak akkor téríti meg, ha a Biztosított biztosított hitelt érdemlően igazolja, hogy az ÁFA-t megfizette és az ÁFA visszatérítés igénybe vételére nem jogosult.

Appears in 1 contract

Samples: Teljeskörű Casco Biztosítás Különös Feltételei Cta 09

totálkárok. 2.7.7.16.6.1. Jelen különös feltételek értelmében a Biztosító biztosító a biztosított biz- tosított vagyontárgyat totálkárosnak tekinti, ha - a helyreállítási költség eléri, illetve, illetve meghaladja a jármű (biztosított vagyontárgy) magyarországi káridőponti piaci forgalmi értékének 80%-át60%-át, - lopáskár esetén a rendőrségnél történt bejelentést követően a rendőrség kiadta a nyomozást megszüntető, vagy felfüggesztő határozatot és a jármű a lopáskár kártérítési összegének kifizetéséig nem került meg. 2.7.7.26.6.2. A totálkár térítése a magyarországi belföldi, káridőponti forgalmi értéken történik, amelynek meghatározására az Autovista adatbá- zisa szolgálEUROTAX "H" jelű katalógusai szolgálnak. 2.7.7.36.6.3. A jármű új állapotban történő első forgalomba helyezésétől számított egy éven belül, kizárólagosan csak az első tulajdonos részére a Biztosító a totálkáros járműnek legfeljebb a vásárláskori, számlával igazolt költségét téríti meg, ez az összeg azonban nem lehet magasabb, mint a totálkáros jármű káridőponti Autovista adatbázis szerinti új értéke. 2.7.7.4. A Biztosító biztosító a totálkár kárrendezése során a káridőponti káridőpon- ti forgalmi értékből levonja az értéket képviselő maradvány (roncs) értékét. Amennyiben a Biztosított biztosított a maradványt (roncsot) értékesíteni kívánja, de azt a Biztosító biztosító által meghatározott összegért nem tudja, ez esetben a Biztosító biztosító segítséget nyújt az értékesítésben, vagy indokolt esetben a maradvány (roncs) értékének összegét csök- kenticsökkenti. Ha a biztosított a biztosító jóváhagyása nélkül a maradványt (roncsot) a biztosító által megállapított maradványérték (roncsérték) alatti összegért értékesíti, ez esetben a biztosító az értékkülönbözetet nem téríti meg. Totálkárnál a maradvány (a roncs) a biztosított tulajdonában marad, a maradvány átvételére a biztosító nem kötelezhető. 2.7.7.56.6.4. Totálkárt szenvedett járműnél a Nemzeti Adó- Vám- és Vámhivatalnak Pénzügyőrségnek fizetendő illetéket és adót a Biztosítottnak biztosí- tottnak csak akkor téríti meg a Biztosítóbiztosító, ha a Biztosított biztosí- tott hitelt érdemlően igazolta, hogy az illetéket, adót megfizette, és azok visszaigénylésére nem jogosult. 2.7.7.66.6.5. A Biztosító biztosító az ÁFA értékét csak akkor téríti meg, ha a Biztosított biztosított hitelt érdemlően igazolja, hogy az ÁFA-t megfizette és az ÁFA visszatérítés igénybe vételére nem jogosult.

Appears in 1 contract

Samples: Teljeskörű Casco Biztosítás Különös Feltételei Cta 09

totálkárok. 2.7.7.16.7.1. Jelen különös feltételek értelmében a Biztosító biztosító a biztosított biz- tosított vagyontárgyat totálkárosnak tekinti, ha - a helyreállítási költség eléri, illetve, illetve meghaladja a jármű (biztosított vagyontárgy) magyarországi káridőponti piaci forgalmi értékének 80%-át60%-át, - lopáskár esetén a rendőrségnél történt bejelentést követően a rendőrség kiadta a nyomozást megszüntető, vagy felfüggesztő határozatot és a jármű a lopáskár kártérítési összegének kifizetéséig nem került meg. 2.7.7.26.7.2. A totálkár térítése a magyarországi belföldi, káridőponti forgalmi értéken történik, amelynek meghatározására az Autovista adatbá- zisa szolgálEUROTAX "H" jelű katalógusai szolgálnak. 2.7.7.36.7.3. A jármű új állapotban történő első forgalomba helyezésétől számított egy éven belül, kizárólagosan csak az első tulajdonos részére a Biztosító a totálkáros járműnek legfeljebb a vásárláskori, számlával igazolt költségét téríti meg, ez az összeg azonban nem lehet magasabb, mint a totálkáros jármű káridőponti Autovista adatbázis szerinti új értéke. 2.7.7.4. A Biztosító biztosító a totálkár kárrendezése során a káridőponti forgalmi értékből levonja az értéket képviselő maradvány (roncs) értékét. Amennyiben a Biztosított biztosított a maradványt (roncsot) értékesíteni kívánja, de azt a Biztosító biztosító által meghatározott összegért nem tudja, ez esetben a Biztosító biztosító segítséget nyújt az értékesítésben, vagy indokolt esetben a maradvány (roncs) értékének összegét csök- kenticsökkenti. Ha a biztosított a biztosító jóváhagyása nélkül a maradványt (roncsot) a biztosító által megállapított maradványérték (roncsérték) alatti összegért értékesíti, ez esetben a biztosító az értékkülönbözetet nem téríti meg. Totálkárnál a maradvány (a roncs) a biztosított tulajdonában marad, a maradvány átvételére a biztosító nem kötelezhető. 2.7.7.56.7.4. Totálkárt szenvedett járműnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak fizetendő illetéket és adót a Biztosítottnak biztosított- nak csak akkor téríti meg a Biztosítóbiztosító, ha a Biztosított biztosított hitelt érdemlően igazolta, hogy az illetéket, adót megfizettemeg- fizette, és azok visszaigénylésére nem jogosult. 2.7.7.66.7.5. A Biztosító biztosító az ÁFA értékét csak akkor téríti meg, ha a Biztosított biztosított hitelt érdemlően igazolja, hogy az ÁFA-t megfizette és az ÁFA visszatérítés igénybe vételére nem jogosult.

Appears in 1 contract

Samples: K&h Teljesörű Casco Biztosítás