További szub-alvállalkozó igénybevétele az Alvállalkozó által mintaszakaszok

További szub-alvállalkozó igénybevétele az Alvállalkozó által. Alvállalkozó köteles minden olyan személyt Vállalkozónak jóváhagyásra előzetesen írásban bejelenteni, aki (amely) Alvállalkozó teljesítésében közvetlenül (Alvállalkozóval közvetlen szerződéses kapcsolatban állva) vagy közvetve (a szerződéses lánc további szintjein elhelyezkedve) közreműködik, ideértve különösen a szub-alvállalkozó kivitelezőket. A Szerződés teljesítésében szub-alvállalkozó kizárólag Vállalkozó előzetes írásbeli jóváhagyása esetén működhet közre. A jóváhagyás megtagadását Vállalkozó nem köteles indokolni. Vállalkozó a munkavégzés során is jogosult arra utasítani az Alvállalkozót, hogy a teljesítésében közreműködő Szub-Alvállalkozót haladéktalanul cserélje le, vagy a munkaterületről időlegesen vagy véglegesen távolítsa el. A Vállalkozót a fenti utasításadások során indokolási kötelezettség nem terheli, Alvállalkozó az utasításnak köteles haladéktalanul eleget tenni. Alvállalkozó tudomásul veszi, hogy a Szerződés teljesítésében csak a Vállalkozó részére bejelentett és általa írásban jóváhagyott, írásbeli szerződéssel rendelkező szub-alvállalkozó működhet közre; a munkaterületre csak ilyen szub-alvállalkozó léphet. Amennyiben az Alvállalkozó a Vállalkozó hozzájárulása nélkül vesz igénybe szub-alvállalkozót, vagy a szerződéseiben nem rögzíti a jelen pontban meghatározott követelményeket, az súlyos szerződésszegésnek minősül. Alvállalkozó - a Vállalkozó hozzájárulása esetén is - az igénybe vett szub-alvállalkozók, szervezetek tevékenységéért, mulasztásáért sajátjaként felel. Az Alvállalkozó jótáll azért, hogy a bevont szub- alvállalkozó rendelkezik minden olyan képesítéssel, engedéllyel, és jogosultsággal, amellyel Alvállalkozó maga is rendelkezik és/vagy amely a feladat teljesítéséhez szükséges. Az Alvállalkozó köteles továbbá a további alvállalkozói szerződéseiben előírni, hogy - a Munkák során a Vállalkozó jogosult ellenőrizni bármelyik szub-alvállalkozóra vonatkozóan a munka- tűz- és környezetvédelmi előírások maradéktalan betartását, - valamint azt, hogy a Vállalkozó által tartott helyszíni ellenőrzés során az Alvállalkozó köteles - a jelen Szerződés mellékletét képező - helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv aláírására.

Related to További szub-alvállalkozó igénybevétele az Alvállalkozó által

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • További címek és kapcsolattartási pontok A másik ajánlatkérő címei, amely nevében az ajánlatkérő a beszerzést végzi Hivatalos név: Postai cím: Város/Község: Postai irányítószám: Ország:

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 20 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény útján, valamint internetes honlapján.

  • A hálózathasználati irányelvek szerepe A jelen hálózathasználati irányelvek (Irányelvek) az Internet szolgáltatók által általában világszerte elfogadott legfontosabb irányelvek gyűjteménye. Ezek az irányelvek nem csupán a "Netiquette" jellegű dokumentumokban szereplő viselkedési ajánlások, hanem olyan szigorú követelmények, amelyek betartását szigorú szankciókkal is elő kell segíteni. A hálózathasználati irányelvek és szabályok a szolgáltatásokat rendeltetésszerűen igénybevevő ügyfelek védelmét szolgálja azáltal, hogy védi a felhasználót és a szolgáltatót, valamint annak hálózatát és szolgáltatását, a rosszhiszemű, tudatlan, vagy esetleg gondatlan felhasználók ellen. Az ISzT (Internet Szolgáltatók Tanácsa) nyomatékosan ajánlja, hogy minden Internet szolgáltató követelje meg az ügyfeleitől a hálózathasználati irányelvek betartását, továbbá javasolja, hogy a jelen hálózathasználati irányelvek a szolgáltatók Általános Szerződési Feltételeiben szerepeljenek. A felhasználóknak a hálózathasználati irányelvek megsértése ügyében a szolgáltatójukkal ajánlott felvenniük a kapcsolatot, a külön ilyen célra fenntartani javasolt abuse@<szolgáltatónév>.hu alakú e-mail címen.