Tájékoztatás a panaszügyek intézésében közreműködő szervezetekről. 3.1. Az Sztv. értelmében a vasúti személyszállítást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy (jelen pont- ban a továbbiakban: panaszos) panasszal élhet a vasúti igazgatási szervnél, ha álláspontja szerint a vasúttársaság megsértette az Sztv 17. § (1) bekezdésében hivatkozott valamely rendelkezést. E panasz akkor terjeszthető elő, ha a panaszos a vasúttársaság panaszkezelési eljárását igénybe vette, de az nem vezetett a panaszos számára kielégítő eredményre. A vasúttársaság a panaszkezelési eljárást lezáró levelében és honlapján tájékoztatja az uta- sokat a jelzett jogorvoslati lehetőségekről, valamint a vasúti igazgatási szerv elérhetőségeiről. Panaszt benyújtani a vasúttársaság panaszkezelési eljárását lezáró dokumentum panaszossal való közlésétől számított, ennek hiá- nyában az Üzletszabályzat panaszkezelésre vonatkozó részében az eljárásra meghatározott határidő leteltét kö- vető 30 napon belül lehet.. E határidőn túl a vasúti igazgatási szervhez benyújtott panaszokat a vasúti igazgatási szerv érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A vasúttársaság panaszkezelési eljárásában hozott, az ügyet lezáró do- kumentumot a vasúti igazgatási szerv részére a panasz mellékleteként be kell nyújtani. Ennek hiányában a vasúti igazgatási szerv hiánypótlási felhívást bocsát ki. 3.2. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt vasúttársaság azono- sításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. A vasúti igazgatási szerv a bejelentésnek minősülő beadványok megtételének elősegítése érdekében honlapján is közzéteszi a panasz megtételére szolgáló űrlapot. 3.3. A vasúti igazgatási szerv a panaszost, az érintett vasúttársaságot és az érintett harmadik felet meghallgathatja, valamint tőlük további felvilágosítást és információt kérhet. 3.4. A panasz alapján - ha az alaposnak bizonyul - a vasúti igazgatási szerv dönt a szükséges hatósági lépések meg- tételéről, s erről a panaszost tájékoztatja. 3.5. A vasúttársaság szolgáltatásaival kapcsolatos panaszok, igények elbírálására a fizetéshez felhasznált bankkártyát kibocsátó, a vasúttársaság fizetési csatornáit működtető bankok, valamint kártyakibocsátó társaságok nem jogo- sultak.
Appears in 2 contracts
Samples: Személyszállítási Üzletszabályzat, Személyszállítási Üzletszabályzat
Tájékoztatás a panaszügyek intézésében közreműködő szervezetekről. 3.1. Az Sztv. értelmében a vasúti személyszállítást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy (jelen pont- ban pontban a továbbiakban: panaszos) panasszal élhet a vasúti igazgatási szervnél, ha álláspontja szerint a vasúttársaság vasúti társaság megsértette az Sztv Sztv. 17. § (1) bekezdésében hivatkozott valamely rendelkezést. E panasz akkor terjeszthető elő, ha a panaszos a vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárását igénybe vette, de az nem vezetett a panaszos számára kielégítő eredményre. A vasúttársaság vasúti társaság a panaszkezelési eljárást lezáró levelében és honlapján tájékoztatja az uta- sokat utasokat a jelzett jogorvoslati lehetőségekről, valamint a vasúti igazgatási szerv elérhetőségeiről. Panaszt benyújtani a vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárását lezáró dokumentum panaszossal való közlésétől számított, ennek hiá- nyában hiányában az Üzletszabályzat panaszkezelésre vonatkozó részében az eljárásra meghatározott határidő leteltét kö- vető követő 30 napon belül lehet.. . E határidőn túl a vasúti igazgatási szervhez benyújtott panaszokat a vasúti igazgatási szerv érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárásában hozott, az ügyet lezáró do- kumentumot dokumentumot a vasúti igazgatási szerv részére a panasz mellékleteként be kell nyújtani. Ennek hiányában a vasúti igazgatási szerv hiánypótlási felhívást bocsát ki.
3.2. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt vasúttársaság azono- sításához vasúti társaság azonosításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. A vasúti igazgatási szerv a bejelentésnek minősülő beadványok megtételének elősegítése érdekében honlapján is közzéteszi a panasz megtételére szolgáló űrlapot.
3.3. A vasúti igazgatási szerv a panaszost, az érintett vasúttársaságot vasúti társaságot és az érintett harmadik felet meghallgathatja, valamint tőlük további felvilágosítást és információt kérhet.
3.4. A panasz alapján - – ha az alaposnak bizonyul - – a vasúti igazgatási szerv dönt a szükséges hatósági lépések meg- tételérőlmegtételéről, s erről a panaszost tájékoztatja.
3.5. A vasúttársaság vasúti társaság szolgáltatásaival kapcsolatos panaszok, igények elbírálására a fizetéshez felhasznált bankkártyát kibocsátó, a vasúttársaság vasúti társaság fizetési csatornáit működtető bankok, valamint kártyakibocsátó társaságok nem jogo- sultakjogosultak.
Appears in 2 contracts
Samples: Vasúti Személyszállítási Szerződés, Vasúti Személyszállítási Szerződés
Tájékoztatás a panaszügyek intézésében közreműködő szervezetekről. 3.1. Az Sztv. értelmében a vasúti személyszállítást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy (jelen pont- ban a továbbiakban: panaszos) panasszal élhet a vasúti igazgatási szervnél, ha álláspontja szerint a vasúttársaság megsértette az Sztv 17. § (1) bekezdésében hivatkozott valamely rendelkezést. E panasz akkor terjeszthető elő, ha a panaszos a vasúttársaság panaszkezelési eljárását igénybe vette, de az nem vezetett a panaszos számára kielégítő eredményre. A vasúttársaság a panaszkezelési eljárást lezáró levelében és honlapján tájékoztatja az uta- sokat a jelzett jogorvoslati lehetőségekről, valamint a vasúti igazgatási szerv elérhetőségeiről. Panaszt benyújtani a vasúttársaság panaszkezelési eljárását lezáró dokumentum panaszossal való közlésétől számított, ennek hiá- nyában az Üzletszabályzat panaszkezelésre vonatkozó részében az eljárásra meghatározott határidő leteltét kö- vető számított 30 napon belül lehet.. . E határidőn túl a vasúti igazgatási szervhez benyújtott panaszokat a vasúti igazgatási szerv érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A vasúttársaság panaszkezelési eljárásában hozott, az ügyet lezáró do- kumentumot dokumentumot a vasúti igazgatási igaz- gatási szerv részére a panasz mellékleteként be kell nyújtani. Ennek hiányában a vasúti igazgatási szerv hiánypótlási hiány- pótlási felhívást bocsát ki.
3.2. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt vasúttársaság azono- sításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. A vasúti igazgatási szerv a bejelentésnek minősülő beadványok megtételének elősegítése érdekében honlapján is közzéteszi a panasz megtételére szolgáló űrlapot.
3.3. A vasúti igazgatási szerv a panaszost, az érintett vasúttársaságot és az érintett harmadik felet meghallgathatja, valamint tőlük további felvilágosítást és információt kérhet.
3.4. A panasz alapján - ha az alaposnak bizonyul - a vasúti igazgatási szerv dönt a szükséges hatósági lépések meg- tételéről, s erről a panaszost tájékoztatja.
3.5. A vasúttársaság szolgáltatásaival kapcsolatos panaszok, igények elbírálására a fizetéshez felhasznált bankkártyát kibocsátó, a vasúttársaság fizetési csatornáit működtető bankok, valamint kártyakibocsátó társaságok nem jogo- sultak.
Appears in 2 contracts
Samples: Személyszállítási Üzletszabályzat, Személyszállítási Üzletszabályzat
Tájékoztatás a panaszügyek intézésében közreműködő szervezetekről. 3.1. Az Sztv. értelmében a vasúti személyszállítást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy (jelen pont- ban pontban a továbbiakban: panaszos) panasszal élhet a vasúti igazgatási szervnél, ha álláspontja szerint a vasúttársaság vasúti társaság megsértette az Sztv 17. § (1) bekezdésében hivatkozott valamely rendelkezést. E panasz akkor terjeszthető elő, ha a panaszos a vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárását igénybe vette, de az nem vezetett a panaszos számára kielégítő eredményre. A vasúttársaság vasúti társaság a panaszkezelési eljárást lezáró levelében és honlapján tájékoztatja az uta- sokat utasokat a jelzett jogorvoslati lehetőségekről, valamint a vasúti igazgatási szerv elérhetőségeiről. Panaszt benyújtani a vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárását lezáró dokumentum panaszossal való közlésétől számított, ennek hiá- nyában az Üzletszabályzat panaszkezelésre vonatkozó részében az eljárásra meghatározott határidő leteltét kö- vető számított 30 napon belül lehet.. . E határidőn túl a vasúti igazgatási szervhez benyújtott panaszokat a vasúti igazgatási szerv érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárásában hozott, az ügyet lezáró do- kumentumot dokumentumot a vasúti igazgatási szerv részére a panasz mellékleteként be kell nyújtani. Ennek hiányában a vasúti igazgatási szerv hiánypótlási felhívást bocsát ki.
3.2. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt vasúttársaság azono- sításához vasúti társaság azonosításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. A vasúti igazgatási szerv a bejelentésnek minősülő beadványok megtételének elősegítése érdekében honlapján is közzéteszi a panasz megtételére szolgáló űrlapot.
3.3. A vasúti igazgatási szerv a panaszost, az érintett vasúttársaságot vasúti társaságot és az érintett harmadik felet meghallgathatja, valamint tőlük további felvilágosítást és információt kérhet.
3.4. A panasz alapján - ha az alaposnak bizonyul - a vasúti igazgatási szerv dönt a szükséges hatósági lépések meg- tételérőlmegtételéről, s erről a panaszost tájékoztatja.
3.5. A vasúttársaság vasúti társaság szolgáltatásaival kapcsolatos panaszok, igények elbírálására a fizetéshez felhasznált bankkártyát kibocsátó, a vasúttársaság vasúti társaság fizetési csatornáit működtető bankok, valamint kártyakibocsátó társaságok nem jogo- sultakjogosultak.
Appears in 2 contracts
Samples: Személyszállítási Üzletszabályzat, Személyszállítási Üzletszabályzat
Tájékoztatás a panaszügyek intézésében közreműködő szervezetekről. 3.1. Az Sztv. értelmében a vasúti személyszállítást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy (jelen pont- ban a továbbiakban: panaszos) panasszal élhet a vasúti igazgatási szervnél, ha álláspontja szerint a vasúttársaság megsértette az Sztv Sztv. 17. § (1) bekezdésében hivatkozott valamely rendelkezést. E panasz akkor terjeszthető elő, ha a panaszos a vasúttársaság panaszkezelési eljárását igénybe vette, de az nem vezetett a panaszos számára kielégítő eredményre. A vasúttársaság a panaszkezelési eljárást lezáró levelében és honlapján tájékoztatja az uta- sokat a jelzett jogorvoslati lehetőségekről, valamint a vasúti igazgatási szerv elérhetőségeiről. Panaszt benyújtani a vasúttársaság panaszkezelési eljárását lezáró dokumentum lezáródokumentum panaszossal való közlésétől számított, ennek hiá- nyában az Üzletszabályzat panaszkezelésre vonatkozó részében az eljárásra meghatározott határidő leteltét kö- vető 30 napon számított 3 hónapon belül lehet.. . E határidőn túl a vasúti igazgatási szervhez benyújtott panaszokat a vasúti igazgatási szerv érdemi vizsgálat nélkül elutasítjamellőzi. A vasúttársaság vas- úttársaság panaszkezelési eljárásában hozott, az ügyet lezáró do- kumentumot dokumentumot a vasúti igazgatási szerv részére a panasz mellékleteként be kell nyújtani. Ennek hiányában a vasúti igazgatási szerv hiánypótlási felhívást bocsát ki.
3.2. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt vasúttársaság azono- sításához azonosí- tásához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. A vasúti igazgatási szerv a bejelentésnek minősülő beadványok megtételének elősegítése érdekében honlapján is közzéteszi a panasz megtételére szolgáló űrlapot.
3.3. A vasúti igazgatási szerv a panaszost, az érintett vasúttársaságot és az érintett harmadik felet meghallgathatja, valamint tőlük további felvilágosítást és információt kérhet.
3.4. A panasz alapján - ha az alaposnak bizonyul - a vasúti igazgatási szerv dönt a szükséges hatósági lépések meg- tételérőlmegté- teléről, s erről a panaszost tájékoztatja.
3.5. A vasúttársaság szolgáltatásaival kapcsolatos panaszok, igények elbírálására a fizetéshez felhasznált bankkártyát kibocsátó, a vasúttársaság fizetési csatornáit működtető bankok, valamint kártyakibocsátó társaságok nem jogo- sultak.
Appears in 2 contracts
Samples: Személyszállítási Üzletszabályzat, Személyszállítási Üzletszabályzat
Tájékoztatás a panaszügyek intézésében közreműködő szervezetekről. 3.1. Az Sztv. értelmében a vasúti személyszállítást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy (jelen pont- ban a továbbiakban: panaszos) panasszal élhet a vasúti igazgatási szervnél, ha álláspontja szerint a vasúttársaság megsértette az Sztv 17. § (1) bekezdésében hivatkozott valamely rendelkezést. E panasz akkor terjeszthető elő, ha a panaszos a vasúttársaság panaszkezelési eljárását igénybe vette, de az nem vezetett a panaszos számára kielégítő eredményre. A vasúttársaság a panaszkezelési eljárást lezáró levelében és honlapján tájékoztatja az uta- sokat a jelzett jogorvoslati lehetőségekről, valamint a vasúti igazgatási szerv elérhetőségeiről. Panaszt benyújtani a vasúttársaság panaszkezelési eljárását lezáró lezáró, elutasító dokumentum panaszossal való közlésétől számított, ennek hiá- nyában az Üzletszabályzat panaszkezelésre vonatkozó részében az eljárásra meghatározott határidő leteltét kö- vető 30 napon számított 3 hónapon belül lehet.. . E határidőn túl a vasúti igazgatási szervhez benyújtott panaszokat a vasúti igazgatási szerv érdemi vizsgálat nélkül elutasítjamellőzi. A vasúttársaság panaszkezelési eljárásában hozott, az ügyet lezáró do- kumentumot dokumentumot a vasúti igazgatási szerv részére a panasz mellékleteként be kell nyújtani. Ennek hiányában a vasúti igazgatási szerv hiánypótlási felhívást bocsát ki.
3.2. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt vasúttársaság azono- sításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. A vasúti igazgatási szerv a bejelentésnek minősülő beadványok megtételének elősegítése érdekében honlapján is közzéteszi a panasz megtételére szolgáló űrlapot.
3.3. A vasúti igazgatási szerv a panaszost, az érintett vasúttársaságot és az érintett harmadik felet meghallgathatja, valamint tőlük további felvilágosítást és információt kérhet.
3.4. A panasz alapján - ha az alaposnak bizonyul - a vasúti igazgatási szerv dönt a szükséges hatósági lépések meg- tételéről, s erről a panaszost tájékoztatja.
3.5. A vasúttársaság szolgáltatásaival kapcsolatos panaszok, igények elbírálására a fizetéshez felhasznált bankkártyát kibocsátó, a vasúttársaság fizetési csatornáit működtető bankok, valamint kártyakibocsátó társaságok nem jogo- sultak.
Appears in 1 contract
Samples: Személyszállítási Üzletszabályzat
Tájékoztatás a panaszügyek intézésében közreműködő szervezetekről. 3.1. Az Sztv. értelmében a vasúti személyszállítást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy (jelen pont- ban a továbbiakban: panaszos) panasszal élhet a vasúti igazgatási szervnél, ha álláspontja szerint a vasúttársaság vasúti társaság megsértette az Sztv 17. § (1) bekezdésében hivatkozott valamely rendelkezést. E panasz akkor terjeszthető elő, ha a panaszos a vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárását igénybe vette, de az nem vezetett a panaszos számára kielégítő eredményre. A vasúttársaság vasúti társaság a panaszkezelési eljárást lezáró levelében és honlapján tájékoztatja az uta- sokat utasokat a jelzett jogorvoslati lehetőségekről, valamint a vasúti igazgatási szerv elérhetőségeiről. Panaszt benyújtani benyúj- tani a vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárását lezáró dokumentum panaszossal való közlésétől számított, ennek hiá- nyában az Üzletszabályzat panaszkezelésre vonatkozó részében az eljárásra meghatározott határidő leteltét kö- vető számított 30 napon belül lehet.. . E határidőn túl a vasúti igazgatási szervhez benyújtott panaszokat a vasúti igazgatási szerv érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárásában hozott, az ügyet lezáró do- kumentumot dokumentumot a vasúti igazgatási szerv részére a panasz mellékleteként be kell nyújtani. Ennek hiányában a vasúti igazgatási szerv hiánypótlási felhívást bocsát ki.
3.2. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt vasúttársaság vasúti társaság azono- sításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. A vasúti igazgatási szerv a bejelentésnek minősülő beadványok megtételének elősegítése érdekében honlapján is közzéteszi a panasz megtételére szolgáló űrlapot.
3.3. A vasúti igazgatási szerv a panaszost, az érintett vasúttársaságot vasúti társaságot és az érintett harmadik felet meghallgathatja, valamint tőlük további felvilágosítást és információt kérhet.
3.4. A panasz alapján - ha az alaposnak bizonyul - a vasúti igazgatási szerv dönt a szükséges hatósági lépések meg- tételéről, s erről a panaszost tájékoztatja.
3.5. A vasúttársaság vasúti társaság szolgáltatásaival kapcsolatos panaszok, igények elbírálására a fizetéshez felhasznált bankkártyát bankkár- tyát kibocsátó, a vasúttársaság vasúti társaság fizetési csatornáit működtető bankok, valamint kártyakibocsátó társaságok nem jogo- sultakjogosultak.
Appears in 1 contract
Samples: Személyszállítási Üzletszabályzat
Tájékoztatás a panaszügyek intézésében közreműködő szervezetekről. 3.1. Az Sztv. értelmében a vasúti személyszállítást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy (jelen pont- ban pontban a továbbiakban: panaszos) panasszal élhet a vasúti igazgatási szervnél, ha álláspontja szerint a vasúttársaság vasúti társaság megsértette az Sztv 17. § (1) bekezdésében hivatkozott valamely rendelkezést. E panasz akkor terjeszthető ter- jeszthető elő, ha a panaszos a vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárását igénybe vette, de az nem vezetett a panaszos pana- szos számára kielégítő eredményre. A vasúttársaság vasúti társaság a panaszkezelési eljárást lezáró levelében és honlapján tájékoztatja tá- jékoztatja az uta- sokat utasokat a jelzett jogorvoslati lehetőségekről, valamint a vasúti igazgatási szerv elérhetőségeiről. Panaszt benyújtani a vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárását lezáró dokumentum panaszossal való közlésétől számított, ennek hiá- nyában az Üzletszabályzat panaszkezelésre vonatkozó részében az eljárásra meghatározott határidő leteltét kö- vető számított 30 napon belül lehet.. . E határidőn túl a vasúti igazgatási szervhez benyújtott panaszokat a vasúti igazgatási igaz- gatási szerv érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A vasúttársaság vasúti társaság panaszkezelési eljárásában hozott, az ügyet lezáró do- kumentumot le- záró dokumentumot a vasúti igazgatási szerv részére a panasz mellékleteként be kell nyújtani. Ennek hiányában a vasúti igazgatási szerv hiánypótlási felhívást bocsát ki.
3.2. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt vasúttársaság azono- sításához vasúti társaság azo- nosításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokatbizonyí- tékokat. A vasúti igazgatási szerv a bejelentésnek minősülő beadványok megtételének elősegítése érdekében honlapján is közzéteszi a panasz megtételére szolgáló űrlapot.