Common use of Vállalkozási feltételek Clause in Contracts

Vállalkozási feltételek. Függetlenül a szerződéskötés módjától, a képviselt jármű márkára vonatkozó előírások alapján gépjárműjavítási-karbantartási, ill. a közlekedési hatóság által kiadott engedély és sikeres auditálás alapján időszakos környezetvédelmi felülvizsgálat és műszaki vizsgáztatás szolgáltatást nyújtunk a jelen vállalási szabályzatban foglaltak szerint, illetve egyedi szerződés és a vonatkozó, mellékletben szereplő jogszabályok alapján, amennyiben az igényelt szolgáltatás elvégzéséhez szükséges feltételekkel rendelkezünk. Felhívjuk figyelmét, hogy a megrendelt szolgáltatáshoz a Vállalkozó a Megrendelő előzetes értesítése illetve engedélye nélkül jogosult harmadik fél szolgáltatását igénybe venni azzal, hogy az elvégzett munkáért a sajátjaként felel. A Munkalapot/Megrendelőlapot a Megrendelő és a Vállalkozó megbízottja aláírásukkal hitelesítik, mellyel a felek között a jelen Vállalási Szabályzat szerinti feltételekkel vállalkozási szerződés jön létre. A Megrendelést ill. Munkalapot aláíró és a gépjármű kulcsait, forgalmi engedélyét, jótállási/szervizfüzetét átadó személyt a Vállalkozó a tulajdonos távollétében annak meghatalmazottjának tekintheti. A Megrendelést/Munkalapot aláíró személy kijelenti, hogy a megrendeléshez szükséges minden törvényes képviseleti jogosultsággal rendelkezik, ill. felhatalmazásnak birtokában van, így tehát nem természetes személy megrendelő esetén a gépjármű tulajdonos társaság cégnyilvántartásban szereplő önálló képviseleti joggal rendelkező képviselője vagy a cégképviseletre jogosult személytől származó, megfelelő meghatalmazással rendelkezik. Ez alapján a Megrendelést/Munkalapot aláíró személy kijelenti, hogy a gépjárművet jogszerűen használja, közúti forgalomban való részvételre alkalmas állapotú, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak eleget tesz, továbbá a jelen Vállalási Szabályzat a megrendelőt az aláírásával visszavonhatatlanul jogosítja és kötelezi. A megrendelt munka elkészültét követően a Megrendelő a Megrendelőlap bemutatásával igazolja a jármű átvételének jogosságát a Vállalkozónál. Ha a szolgáltatás elvállalásakor nem állapítható meg pontosan, hogy milyen munkák elvégzésére van szükség a becsült, várható legmagasabb díj összegét adjuk meg árajánlatunkban, vagy további xxxxxxx által kiadott engedélyben és a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint járunk el. A gépjármű átvételének elismervényeként a Megrendelőlap/Munkalap szolgál, kivéve amennyiben a gépjármű javításra, karbantartásra történő átvétele nem az igénybejelentéssel egyidejűleg történik, mely esetben az átadásról a Vállalkozó külön elismervényt vesz fel.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalási Szabályzat, Vállalási Szabályzat

Vállalkozási feltételek. Függetlenül a szerződéskötés módjától, a képviselt jármű márkára vonatkozó előírások alapján gépjárműjavítási-karbantartási, ill. a közlekedési hatóság által kiadott engedély és sikeres auditálás Nemzeti Közlekedési Hatóság szerződése alapján időszakos környezetvédelmi felülvizsgálat és műszaki vizsgáztatás szolgáltatást nyújtunk a jelen vállalási szabályzatban foglaltak szerint, illetve egyedi szerződés és a vonatkozó, mellékletben szereplő jogszabályok alapján, amennyiben az igényelt szolgáltatás elvégzéséhez szükséges feltételekkel rendelkezünk. Felhívjuk figyelmét, hogy a megrendelt szolgáltatáshoz a Vállalkozó a Megrendelő előzetes értesítése illetve engedélye nélkül jogosult harmadik fél szolgáltatását igénybe venni azzal, hogy az elvégzett munkáért a sajátjaként felel. A Munkalapot/Megrendelőlapot a Megrendelő és a Vállalkozó megbízottja aláírásukkal hitelesítik, mellyel a felek között a jelen Vállalási Szabályzat szerinti feltételekkel vállalkozási szerződés jön létre. A Megrendelést ill. Munkalapot aláíró és a gépjármű gépkocsi kulcsait, forgalmi engedélyét, jótállási/szervizfüzetét átadó személyt a Vállalkozó a tulajdonos távollétében annak meghatalmazottjának tekintheti. A Megrendelést/Munkalapot aláíró személy kijelenti, hogy a megrendeléshez szükséges minden törvényes képviseleti jogosultsággal rendelkezik, ill. felhatalmazásnak birtokában van, így tehát nem természetes személy megrendelő esetén a gépjármű gépkocsi tulajdonos társaság cégnyilvántartásban szereplő önálló képviseleti joggal rendelkező képviselője vagy a cégképviseletre jogosult személytől származó, megfelelő meghatalmazással rendelkezik. Ez alapján a Megrendelést/Munkalapot aláíró személy kijelenti, hogy a gépjárművet gépkocsit jogszerűen használja, közúti forgalomban való részvételre alkalmas állapotú, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak eleget tesz, továbbá a jelen Vállalási Szabályzat a megrendelőt az aláírásával visszavonhatatlanul jogosítja és kötelezi. A megrendelt munka elkészültét követően a Megrendelő a Megrendelőlap bemutatásával igazolja a jármű átvételének jogosságát a Vállalkozónál. Ha a szolgáltatás elvállalásakor nem állapítható meg pontosan, hogy milyen munkák elvégzésére van szükség a becsült, várható legmagasabb díj összegét adjuk meg árajánlatunkban, vagy további xxxxxxx által kiadott engedélyben és hibafeltárást javaslunk. A gépjárműfenntartói vizsgálati tevékenység során a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint Nemzeti Közlekedési Hatóság megbízottjaként járunk el. A gépjármű gépkocsi átvételének elismervényeként a Megrendelőlap/Munkalap szolgál, kivéve amennyiben a gépjármű javításra, karbantartásra történő átvétele nem az igénybejelentéssel egyidejűleg történik, mely esetben az átadásról a Vállalkozó külön elismervényt vesz fel.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalási Szabályzat, Vállalási Szabályzat

Vállalkozási feltételek. Függetlenül a szerződéskötés módjától, a képviselt jármű márkára vonatkozó előírások alapján gépjárműjavítási-karbantartási, ill. a közlekedési hatóság által kiadott engedély és sikeres auditálás alapján időszakos környezetvédelmi felülvizsgálat és műszaki vizsgáztatás szolgáltatást nyújtunk a jelen vállalási szabályzatban foglaltak szerint, illetve egyedi szerződés és a vonatkozó, mellékletben szereplő jogszabályok alapján, amennyiben az igényelt szolgáltatás elvégzéséhez szükséges feltételekkel rendelkezünk. Felhívjuk figyelmét, hogy a megrendelt szolgáltatáshoz a Vállalkozó a Megrendelő előzetes értesítése illetve engedélye nélkül jogosult harmadik fél szolgáltatását igénybe venni azzal, hogy az elvégzett munkáért a sajátjaként felel. A Munkalapot/Megrendelőlapot a Megrendelő és a Vállalkozó megbízottja aláírásukkal hitelesítik, mellyel a felek között a jelen Vállalási Szabályzat szerinti feltételekkel vállalkozási szerződés jön létre. A Megrendelést ill. Munkalapot aláíró és a gépjármű kulcsait, forgalmi engedélyét, jótállási/szervizfüzetét átadó személyt a Vállalkozó a tulajdonos távollétében annak meghatalmazottjának tekintheti. A Megrendelést/Munkalapot aláíró személy kijelenti, hogy a megrendeléshez szükséges minden törvényes képviseleti jogosultsággal rendelkezik, ill. felhatalmazásnak birtokában van, így tehát nem természetes személy megrendelő esetén a gépjármű tulajdonos társaság cégnyilvántartásban szereplő önálló képviseleti joggal rendelkező képviselője vagy a cégképviseletre jogosult személytől származó, megfelelő meghatalmazással rendelkezik. Ez alapján a Megrendelést/Munkalapot aláíró személy kijelenti, hogy a gépjárművet gépjárműt jogszerűen használja, közúti forgalomban való részvételre alkalmas állapotú, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak eleget tesz, továbbá a jelen Vállalási Szabályzat a megrendelőt az aláírásával visszavonhatatlanul jogosítja és kötelezi. A megrendelt munka elkészültét követően a Megrendelő a Megrendelőlap bemutatásával igazolja a jármű átvételének jogosságát a Vállalkozónál. Ha a szolgáltatás elvállalásakor nem állapítható meg pontosan, hogy milyen munkák elvégzésére van szükség a becsült, várható legmagasabb díj összegét adjuk meg árajánlatunkban, vagy további xxxxxxx hibafeltárást javaslunk. A gépjárműfenntartói vizsgálati tevékenység során a közlekedési hatóság által kiadott engedélyben és a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint járunk el. A gépjármű átvételének elismervényeként a Megrendelőlap/Munkalap szolgál, kivéve amennyiben a gépjármű javításra, karbantartásra történő átvétele nem az igénybejelentéssel egyidejűleg történik, mely esetben az átadásról a Vállalkozó külön elismervényt vesz fel.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalási Szabályzat

Vállalkozási feltételek. Függetlenül a szerződéskötés módjától, a képviselt jármű márkára vonatkozó előírások alapján gépjárműjavítási-karbantartási, ill. a közlekedési hatóság által kiadott engedély és sikeres auditálás alapján időszakos környezetvédelmi felülvizsgálat és műszaki vizsgáztatás szolgáltatást nyújtunk a jelen vállalási szabályzatban foglaltak szerint, illetve egyedi szerződés és a vonatkozó, mellékletben szereplő jogszabályok alapján, amennyiben az igényelt szolgáltatás elvégzéséhez szükséges feltételekkel rendelkezünk. Felhívjuk figyelmét, hogy a megrendelt szolgáltatáshoz a Vállalkozó a Megrendelő előzetes értesítése illetve engedélye nélkül jogosult harmadik fél szolgáltatását igénybe venni azzal, hogy az elvégzett munkáért a sajátjaként felel. A Munkalapot/Megrendelőlapot a Megrendelő és a Vállalkozó megbízottja aláírásukkal hitelesítik, mellyel a felek között a jelen Vállalási Szabályzat szerinti feltételekkel vállalkozási szerződés jön létre. A Megrendelést ill. Munkalapot aláíró és a gépjármű gépkocsi kulcsait, forgalmi engedélyét, jótállási/szervizfüzetét átadó személyt a Vállalkozó a tulajdonos távollétében annak meghatalmazottjának tekintheti. A Megrendelést/Munkalapot aláíró személy kijelenti, hogy a megrendeléshez szükséges minden törvényes képviseleti jogosultsággal rendelkezik, ill. felhatalmazásnak birtokában van, így tehát nem természetes személy megrendelő esetén a gépjármű gépkocsi tulajdonos társaság cégnyilvántartásban szereplő önálló képviseleti joggal rendelkező képviselője vagy a cégképviseletre jogosult személytől származó, megfelelő meghatalmazással rendelkezik. Ez alapján a Megrendelést/Munkalapot aláíró személy kijelenti, hogy a gépjárművet gépkocsit jogszerűen használja, közúti forgalomban való részvételre alkalmas állapotú, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak eleget tesz, továbbá a jelen Vállalási Szabályzat a megrendelőt az aláírásával visszavonhatatlanul jogosítja és kötelezi. A megrendelt munka elkészültét követően a Megrendelő a Megrendelőlap bemutatásával igazolja a jármű átvételének jogosságát a Vállalkozónál. Ha a szolgáltatás elvállalásakor nem állapítható meg pontosan, hogy milyen munkák elvégzésére van szükség a becsült, várható legmagasabb díj összegét adjuk meg árajánlatunkban, vagy további xxxxxxx hibafeltárást javaslunk. A gépjárműfenntartói vizsgálati tevékenység során a közlekedési hatóság által kiadott engedélyben és a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint járunk el. A gépjármű gépkocsi átvételének elismervényeként a Megrendelőlap/Munkalap szolgál, kivéve amennyiben a gépjármű javításra, karbantartásra történő átvétele nem az igénybejelentéssel egyidejűleg történik, mely esetben az átadásról a Vállalkozó külön elismervényt vesz fel.