A Biztosító teljesítésének esedékessége (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi irat beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesíti, amennyiben a jogalap fennáll és az összegszerûség megállapítható, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küld. (2) Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetôleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el.
Az Igénylőt az ÁSZF egyoldalú módosítása esetén megillető jogok Amennyiben a szolgáltatásra irányuló igénybejelentés megtételét követően a Szolgáltató az ÁSZF-et egyoldalúan módosítja, abban az esetben a módosítást, illetve a módosított ÁSZF közzétételét követő 8 napon belül az Igénylő minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül visszavonhatja ajánlatát, illetve elállhat az Egyedi Előfizetői Szerződés megkötésétől.
Hívásátirányítás „nem felel” esetén (1) Előfizető azokat a hívásokat, amelyekre megadott időn belül nem felel, átirányíthatja az aktiváláskor megadott másik (előfizetőjének engedélyével rendelkező) telefonszámra. Aktív átirányítás alatt a telefonközpont csak azokat a hívásokat irányítja át az aktiváláskor megadott (előfizetőjének engedélyével rendelkező) telefonszámra, amelyeket a hívott Xxxxxxxxx adott idő alatt nem válaszol meg (nem veszi fel a kézibeszélőt). (2) Az igénybevétel feltételei: AXE, EWSD, VoIP. (3) Az átirányított hívás díjazása: a.) a hívó fél az átirányítást megrendelő Előfizetőig fizeti a hívást, b.) az aktiváláskor megadott telefonszámra átirányított hívás díját a hívásátirányítást kérő Előfizető fizeti a díjcsomagjának megfelelő díjszabás szerint. (4) Alapbeállításként a Hangposta szolgáltatás hívószáma kerül beállításra. (5) Használat: a.) Aktiválás telefonszám megadásával: *26*telefonszám# b.) Deaktiválás: #26#
Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a díjtartozás miatt biztosított felmondási jogosultságával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számít fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel felmondani, és ennek tartamára a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az előfizetői szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette.
A felügyeleti szervek elérhetősége (1) A Szolgáltató tevékenysége felett a felügyeleti jogokat hírközlési szempontból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa gyakorolja, e hatóság szervezetei és elérhetőségük az alábbi a.) pontban találhatók, honlapjának címe: xxx.xxxx.xx . a.) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szervei és azok elérhetőségei Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács b.) Fogyasztóvédelmi hatóságok
A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza
Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:
A termékek lényeges tulajdonságaira vonatkozó tájékoztatás A honlapon a megvásárolható termékek lényeges tulajdonságairól az egyes termékeknél szereplő leírásokban adunk tájékoztatást.
Az előfizetői szerződés módosításának esetei és feltételei 71 10.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei 71 10.2. Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei 72
A biztosító teljesítésének feltételei III.1. A szolgáltatási igényt a biztosítási eseményt követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a biztosítónál. III.2. Abban az esetben, ha a fenti határidőt nem tartják be, és emi- att lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak, a biztosító mentesülhet a szolgáltatás teljesítése alól. III.3. A szolgáltatási igény előterjesztésekor a szerződésre vonat- kozó általános feltételek V.3.2. pontjában meghatározotta- kon kívül, be kell nyújtani: III.3.1. a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt, III.3.2. továbbá a következő iratok másolatát: a) a kórházi zárójelentés, b) a műtéti leírás, amennyiben ilyen készült, c) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szol- gáltatási igény bejelentéséig keletkezett összes orvosi doku- mentum, de különösen az első orvosi ellátás dokumentumai, d) a baleseti jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, e) véralkohol és/vagy kábító hatású anyag vizsgálati eredmény, amennyiben ilyen készült, f) közlekedési baleset esetén az előzőeken felül: – rendőrségi jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – amennyiben a biztosított közlekedési balesetben jármű vezetőjeként sérült meg, a vezetői engedélye és a jár- mű forgalmi engedélye. III.4. A biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges – az általános feltételek V.3.3. pontjában felsorolt – további iga- zolásokat, nyilatkozatokat is bekérhet, illetve beszerezhet. III.5. A biztosító jogosult arra, hogy a biztosítottnál a műtét in- dokoltságát és az egészségi állapotot a biztosító által meg- nevezett orvosokkal ellenőriztesse, és ennek eredményétől függően a szolgáltatási igényt elfogadja vagy elutasítsa. III.6. A biztosító a szolgáltatás teljesítésének feltételéül orvosi vizsgálatot írhat elő – ennek előírása esetén a biztosító szol- gáltatása mindaddig nem válik esedékessé, amíg a biztosí- tott az orvosi vizsgálat elvégzését nem teszi lehetővé.